Az amerikai FDA jóváhagyta az Eli Lilly (LLY.N) fogyókúrás tablettáját. A Lilly gyógyszere, az orforglipron, amelyet Foundayo márkanéven forgalmaznak majd, napi egyszer, szájon át szedhető gyógyszer, amely a GLP-1 hormont célozza. A gyógyszer segítségével a vizsgálatok szerint a betegek testsúlyuk 12-15 százalékát vesztették el.
Egy új elemzés szerint a világ legnagyobb fosszilisenergia-vállalatainak egy része már tudatosan torzítja a klímával kapcsolatos kommunikációt, hogy ezzel is erősítse nyereségességét.
Időkapszulát helyeztek el a Győri Járműipari Tudásközpont leendő helyszínén, a Széchenyi István Egyetem győri campusának területén április 1-jén. A beruházás a térség számára kiemelten fontos ágazatban járul hozzá a szakképzés
"Mocskos nemzeti konzervatív keresztény magyarok!" Erre gondolnak, akik a "Mocskos Fidesz!"-t skandálják, és így is értelmezzük valamennyien. Ungváry Zsolt írása.
Több mint egy évvel az újdörögdi baleset után a hatóságok még mindig nem hallgattak ki gyanúsítottat, noha a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelését már befejezték.
Finom és segít a korral járó leggyakoribb egészségügyi problémák kezelésében. Március végétől április végéig, a virágzásig, van a medvehagyma szezonja. Hogy finom és egészséges azt szinte mindenki tudja. Azt már
A csirkehúst sokan még mindig az egészséges ételek közé sorolják, pedig a kutatások ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak. A fehér hús nem feltétlenül szívbarátabb, fertőzésveszélyt is hordozhat, miközben az iparág súlyos környezeti és állatjóléti problémákkal működik. Közben az is egyre világosabb, hogy a fehérjeszükségletet nem csak csirkéből leh
Negyvenedik házassági évfordulóját ünnepelte Bodnár Attila és Pap Rita, akiknek kapcsolata ma is irigylésre méltóan harmonikus. A zenészpár úgy érzi, házassága a második virágkorát éli: akárcsak megismerkedésük idején, szinte a nap 24 órájában együtt vannak, és minden pillanatot közösen élnek meg.
A nyár közeledtével ideje frissíteni a ruhatárunkat: a barna lennadrág 2026 egyik legmenőbb trendje, ami egyszerre praktikus, kényelmes és stílusos. Mutatjuk, hogyan kombinálható a legjobban a tavaszi és nyári napokra.
Az ehető díszkert egyre népszerűbb megoldás a modern kertészkedésben. Ez a kertforma egyszerre ötvözi az esztétikumot és a praktikumot: a látványos, gondosan tervezett ágyások nemcsak szépek, hanem hasznos termést is adnak.
Aki hisz Krisztus feltámadásában, képes a helyi értékén kezelni az olyan véges dolgokat is, mint a politika – véli Blanckenstein Miklós. Húsvéti beszélgetés elmélyülésről, odaszentelt figyelemről és az önsajnálat ellenszeréről.
Egy apró trükk, amihez minden rendelkezésre áll otthon. Már az 1900-as évektől felismerték, hogy az Uv-fénnyel kezelt élelmiszerek segíthetnek az az angolkór kezelésében. Az angolkór a D-vitamin hiánytól főleg a gyerekkorban kialakuló betegség,
Vannak emberek, akik szinte mindenkiben azonnal jó benyomást keltenek. Könnyű velük beszélgetni, megnyugtató a jelenlétük, és pozitív energiát sugároznak. Bár a vonzalom és a szimpátia mindig szubjektív, a numerológia és a spiritualitás szakértői szerint egyes születési dátumokhoz olyan személyiségjegyek társulhatnak, amelyek nagyon szerethetőek. N
Kellemes tavaszi idő várható számottevő csapadék nélkül a húsvéti hosszú hétvégén, de a szél többször is élénk, olykor erős lehet. Húsvétvasárnap a napos időben 18 és 22 Celsius-fok közé emelkedik a hőmérséklet – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Sokan a hétvégére tippelnének, amikor több az autó az utakon és lazábbak a szabályok. A statisztikák viszont egészen mást mutatnak – és a legveszélyesebb nap pont az, amire a legkevésbé számítanál.
Ma a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedésére és kereszthalálára emlékszik. Arra, hogy magára vette bűneinket és felvitte a Golgotára, a keresztre; életét adta értünk, hogy nekünk örök életünk lehessen. Vágvölgyi Gergely írása.
Olaszország egyik legkülönlegesebb húsvéti süteménye a galamb formájú colomba pasquale, amely hagyományosan ilyenkor kerül az asztalokra. A mandulás édesség eredetét több legenda is övezi, a modern kori elterjedése mögött azonban egy tudatos marketingfogás áll.
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési
Nagypénteken nemcsak a csend és az elmélyülés kerül előtérbe, hanem az asztal is átalakul: hús helyett egyszerűbb, mégis ízletes fogásoké a főszerep. De mit eszünk nagypénteken, és honnan erednek ezek a hagyományok?
A munkaerőpiac gyorsan átalakul, és ezzel együtt a cégek elvárásai is változnak. Bár a szakmai tudás továbbra sem tűnt el a listáról, ma már egyre több vállalat szerint nem ez a legfontosabb. Sokkal inkább az számít, hogyan kommunikálunk, mennyire tudunk alkalmazkodni, vagy éppen mennyire vagyunk empatikusak. Nemzetközi kutatások is azt mutatják: a
A török líra az elmúlt hetekben meglepően stabilnak tűnt a Törökországot is érzékenyen érintő iráni háború ellenére – még az eurónál is jobban tartotta magát a dollárral szemben. Ez azonban nem a piac megnyugvását jelzi, hanem egy egyre drágábbá váló védekezést: a jegybank soha nem látott ütemben égeti deviza- és aranytartalékait, hogy fenntartsa e
A rajzfilmekből sokaknak az maradt meg, hogy a nyúl répát ropogtat egész nap. A valóság azonban egészen más: a helytelen etetés az egyik leggyakoribb oka a házinyulak egészségügyi problémáinak.
A Badacsonyi Turisztikai Egyesület fogadta a Global AVA Hungarian Summit Badacsony résztvevőit, akik a világ több országából érkeztek, hogy az egy éve alakult szervezet tagjaiként szakmai tanulmányúton vegyenek részt
A húsvéti locsolkodás hagyománya ma is él, de sokat változott az évek során. A piros tojás és a csoki mellett napjainkban már pénz is jár a locsolóknak, akár komolyabb összegekben is. A szakértők szerint azonban a szokás eredetileg nem az anyagiakról, hanem egészség- és termékenységvarázslásról szólt. A családok ma már saját hagyományaik szerint ün