Új trailerrel érkezett meg Az ördög Pradát visel folytatása, amely április végén kerül a mozikba. A videóból az is kiderül, hogyan alakul Andy és Miranda újra találkozása.
Itt a mai napi kvíz, amely több területen is próbára teszi a tudásodat. A kérdések között akad nyelvi, történelmi és tudományos is, így végig résen kell lenned. Egy rövid kihívás, ahol minden jó válasz számít. Szeretnéd kicsit felfrissíteni a gondolkodásodat? A Kvízguru kvízei ebben segítenek. A változatos témák miatt mindig találsz benne újdonságo
Április második hetétől folyamatosan érkeznek a januári rezsistopban biztosított kedvezményt tartalmazó villanyszámlák is, a kedvezményt az áramszámlákon a "Támogatás" soron kell keresni, a számla harmadik oldalán, a számlarészletezőben – közölte az MVM.
Soha nem járt még ember ilyen távol a Földtől, mint az Artemis II legénysége, amelynek feladata a Holdra szállás előkészítése. Az InfoRádióban Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló bemutató csillagásza beszélt a részletekről.
Nem mindennapi feladatot kapott Radics Gigi a magyar–amerikai barátság napjának nevezett nagygyűlésen, az MTK Sportparkban. Az énekesnő egymás után adta elő a magyar és az amerikai himnuszt a közönség előtt.
Már több mint 151 ezer levélszavazatot leadtak az országgyűlési választásra, ebből, az eddig ellenőrzöttek közül, több mint 28 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) keddi adataiból.
Az iráni állami televízió drámai képsorokat sugárzott hidaknál és erőműveknél tüntető civilekről, akik – közöttük nőkkel és gyerekekkel – élőláncot alkotva védik az ország energetikai létesítményeit. A demonstrációk válaszként szolgálnak Trump fenyegetéseire, amelyek az iráni infrastruktúra elleni támadásokat helyezték kilátásba.
Félelem és állandó szédülés nélküli teljes életet szeretne élni András. A férfi megelégelte a kilátástalanságot, a kifogásokat, az elutasításokat, hogy egyetlen magyarországi orvos sem meri elvállalni a műtétjét. Megunta a várakozást, elege lett a napi halálfélelemből, mivel itthon nem talált orvost, szétnézett a külföldi kezelések között és egy be
Antonio Conte jelezte, hogy elvállalná az olasz szövetségi kapitányi posztot. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy bizonytalan a jövője a Napolinál. Nem mellékesen: a tavalyi bajnoki címnyerés után is az volt, de akkor maradt.
Elhunyt Mircae Lucescu, a román labdarúgás legsikeresebb alakja. A legendás tréner a román nemzeti csapatnak tartott edzést március végén, amikor elveszítette az eszméletét. A bukaresti kórházba szállították, ahol egy szívinfarktuson is átesett, majd végül kedd este, 80 évesen elhunyt.
Kiara Lord nem bízott semmit a véletlenre, amikor becsomagolt az újabb hosszú útra. A korábbi felnőttfilmes tudatos döntéseket hozott arról, mit visz magával az extrém körülmények közé Dél-Amerikába, az Ázsia Expressz forgatására.
Lola kislánya októberben született meg, az újdonsült édesanya pedig minden percet kiélvez, amit kislányával tölthet. Az édesanya gondol a jövőre is, így már most igyekszik olyan apró, mégis fontos dolgokat beépíteni a mindennapokba, amelyek később közös élménnyé válhatnak kislányával, Lenkével.
Jogosítványa sem volt az orvosnak, aki tavaly húsvétkor ittasan próbált elszökni a rendőrök elől Mátészalkán. A 60-as éveiben járó doktort korábban már hatszor eltiltották a vezetéstől, az ügyészség most börtönbe küldené.
A Tisza elnöke szerint a személyes találkozások döntőek, ezért járja az országot. Az RTL Híradónak azt mondta: mind a 106 körzetben reális esélye van a Tiszának a győzelemre, mert saját méréseik azt mutatják, nincs olyan körzet, ahol ha vezet is a Fidesz, 3-4 százaléknál nagyobb lenne az előnye.
Egy-egy festményért akár több tízmillió forintot is kifizetnek a gyűjtők, de honnan tudhatják, hogy valóban eredetit vásárolnak? A legjobb ajánlat szakértői szerint a hamisítók egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak, így a laikusok könnyen csapdába eshetnek.
Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
A miniszter nem tudja, honnan származnak a "titkosszolgálati eszközökkel megszerzett telefonlehallgatások, jegyzőkönyvek", mert nekik nincs ilyen jegyzőkönyvük.
Vár az Iq kvíz, ahol nem csak a tudás, hanem a logika is számít. A kérdések között több olyan is van, amelynél egy kis plusz gondolkodásra lesz szükség. Ha megvan az 5 helyes válasz, már kiemelkedő eredményt érsz el. A Kvízguru kvízei tökéletesek arra, hogy egy kis időre kiszakadj a mindennapokból. Közben még a tudásodat […]
Európa egységes piacról beszél, de az üzemanyag ára egészen más történetet mesél. Földrajzi adottságok, vezetékek, geopolitika. Ezek döntik el, ki mennyit fizet valójában. A szabályok papíron azonosak, a valóságban azonban korántsem. És ebben a rendszerben a diszkrimináció gyakran csak más néven jelenik meg.
A két szervezet a Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI., szegedi találkozóján nemzetközi tudományos kiválóságok jelenlétében írta alá a partnerségük megerősítéséről szóló megállapodást. Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: a diákok támogatása nemcsak egyéni életutakat formál, hanem hosszú távon hozzájárul Magyarorszá
Varga Viktor ismét bebizonyította, hogy számára nem léteznek határok, ám a legutóbbi szlovéniai kalandja során talán minden eddiginél veszélyesebb helyzetbe került. Az énekes a barátnője társaságában, a saját kezűleg felújított lakóautójával indult útnak, hogy meghódítsa a sziklafalakat Szlovéniában, de – elmondása szerint – a túra során egy-egy pi
Exkluzív interjút adott a Blikknek a Magyarországra látogató amerikai alelnök. J. D. Vance elmondta, nemcsak azért szimpatizál Orbán Viktorral, mert a személyes életútjuk nagyon hasonló, hanem azért is, mert nagyon tetszik neki, ahogy a magyar miniszterelnök vezeti az országát.
"Egy ilyen terrorfenyegetés esetében a nemzetközi gyakorlat az, hogy ha van egy előkészített eszköz, akkor az a vezeték közelében van, másrészt gyorsan végrehajtják a cselekményt, nem hagyják megtalálni, ha erre lehetőség van" – fogalmazott az InfoRádió megkeresésére a biztonságpolitikai szakértő a szerbiai Török Áramlat-szakasz menti incidens kapc
Két mérkőzéssel kezdődött a labdarúgó BL negyeddöntője: Real Madrid–Bayern München, Sporting CP–Arsenal. Mind a két vendégcsapat egygólos győzelmet aratott, előnnyel várhatja a visszavágót.
Sorban döntögeti a snookerrekordokat a tinitehetség, Michal Szubarczyk. A 15 éves lengyel ezúttal a világbajnoki selejtezőmérkőzést nyert legfiatalabb játékos címét hódította el, miután hétfőn a selejtezőben legyőzte a korábbi női világbajnok Onyee Ng-t. És hogyan birkózik meg a rá nehezedő nyomással? Nem kell, mert nem érzi.
Hatalmas port kavart az HBO Max legújabb dokumentumfilmje, amelyben először állt kamera elé a Harry Potter-sorozat legvitatottabb szereplője, a Perselus Pitont alakító Paapa Essiedu. A ghánai származású színész castingolása sokaknál kiverte a biztosítékot, s valóságos gyűlöletcunamit kapott Alan Rickman utódaként, ám most elárulta, ő is hosszú idej
Bódi Csabi életmódváltással 25 kilót fogyott, de sokan nem hittek neki. A zenész ezért orvosi vizsgálatokkal bizonyítja, hogy nem műtét vagy drog segítette a fogyását. Egy klinikán még CT-felvételt is készítettek róla, hogy kizárják a beavatkozás lehetőségét.
Könnyen beszerezhetőek a kitöltetlen szavazólapok Romániában – erről beszélt a Magyar Hang újságírója az RTL Híradónak. Azt mondja, a nem ajánlott küldeményként érkező csomagok könnyen illetéktelenekhez kerülhetnek. A kitöltött szavazólapokat összegyűjtő szervezetek közül több is a magyar kormánypártokhoz köthető.
Egy magyar antikvárium gyűjteményében megtalálható az összes amerikai elnök aláírása. A ritka dokumentumok mögött különleges történetek húzódnak meg, a kollekció értéke pedig eléri a 145 millió forintot. A relikviák nemcsak történelmi jelentőségűek, hanem személyes sorsokat is felidéznek.
Gundalf, a Tisza egykori informatikusa és a párt utáni kémkedési ügy egyik főszereplője Magyar Péter országjárásán arról beszélt, hogy eljött a pillanat, amikor a hazájukért tehetnek.
Befutott egy újabb agykarbantartó kvíz, ami ideális egy gyors szellemi edzésre. A kérdések változatosak, így több területen is meg kell mutatnod, mit tudsz. Nem hosszú, de annál figyelmesebben kell végigcsinálni. A Kvízguru kvízei játékosan fejlesztik a gondolkodást. A kérdések között mindig akad olyan, ami elgondolkodtat. Ez adja a játék igazi var
Szokatlan zenei kísérletbe kezdett Völgyesi Gabi és a Unique: a zenekar ezúttal a mesterséges intelligenciát is bevonta az alkotási folyamatba. A különleges projekt során ráadásul nemcsak a technológia, hanem a közönség is aktív szerepet kapott.
Magyar–amerikai összefogással épül Magyarország első kommunikációs műholdja – több százmillió dollár értékű megállapodás jött létre a Northrop Grumman és a 4iG között.
Egy jegy nélküli utazásból lett rendőrségi ügy Szolnokon. A férfit leszállítottak a vonatról, ám az kövekkel támadt a szerelvényre, amelyben komolyabb károkat okozott.
Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.
Hazai pályán maradt alul 2–1-re a Real Madrid a Bayern Münchennel szemben a Bajnokok Ligája-negyeddöntők első fordulójában. Vincent Kompany együttese a madridiak saját térfélén eladott labdáit tudta megbüntetni, amelyre Kylian Mbappé révén már csak szépítésre futotta a rekordgyőztesnek.
Húsz év után visszatér a divatvilág úrnője, Miranda Priestly, de a Disney-nek mélyen a zsebébe kellett nyúlnia azért, hogy a folytatásban újra Meryl Streep bújjon az ikonikus főszerkesztő bőrébe. A színésznő – amellett, hogy kőkemény szakmai feltételeket szabott – egy történelmi, 20 millió dolláros gázsit is kiharcolt magának. Ezzel a 77 éves világ
Azt írták, a társaság koordinálásában a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Közlekedési Hatóság munkatársai átfogó akciót hajtottak végre a főváros forgalmas taxiállomásain és közlekedési csomópontjain. Az ellenőrzések célja az volt, hogy tetten érjék a jogszerűtlenül működő taxisokat, garantálva az utasok bizto
Hogyan ünnepelték a húsvétot a magyar hírességek? A Fókusz a kamerát is rájuk bízta, így egészen közelről láthatjuk a családi pillanatokat. Főzés, locsolkodás és meglepő hagyományok is előkerültek.