Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség arra az 54 éves férfira, aki négy ismerősére gyújtott rá egy faházat 2023 márciusában Várpalota mellett – közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség.
A fenntarthatósági jelentéstétel ma már sok vállalat számára nem "extra feladat", hanem versenyképességi és megfelelési kérdés. A külső elvárások - szabályozók, befektetők, nagyvállalati vevők és fogyasztók - egyre részletesebb, auditálható és üzletileg is értelmezhető információkat várnak el, ezért különösen lényeges, hogy megfelelően definiált és
Lehet valaki a NASA legképzettebb űrhajósa egy többmilliárd dolláros űrhajó fedélzetén, a technika ördöge és a vállalati szoftverek nyűgjei elől a Holdig sem lehet menekülni. Az Artemis–2 történelmi küldetésén ugyanis kiderült: az Orion kapszula hiába a mérnöki tudomány csúcsa, ha az Outlook éppen úgy dönt, hogy nem hajlandó betölteni az e-maileket
Április 24-én, pénteken, 19:55-től indul az RTL vadonatúj gasztro-realityje, az Éttermek csatája. A műsorban két különálló étterem küzd a vendégek kegyeiért. A Paletta, Sárközi Ákos étterme és az Espelette étterem, ez pedig Rácz Jenő fennhatósága. Lehet bármilyen jó is egy séf, egy profi csapat nélkül ő sem tud sikereket elérni. A két Michelin-csil
A számláikról elköltött pénz több mint egyharmadát a magánegészségügyben használják fel az egészségpénztári tagok a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint.
Több mint 710 milliárd forint adót fizettek be a magyar költségvetésbe: fedezné például a háziorvosi ellátás és pótlék együttes költségét, vagy a rendőrség éves fenntartását bérekkel együtt.
Brooklyn Beckham milliárdos luxusfeleségét, Nicola Peltzet kérte fel, hogy merész fotókkal népszerűsítse csípős szószának legújabb különkiadását. A 27 éves férfi, aki 2022-ben vette feleségül a 31 éves Nicolát, számos új fotón szerepelt vele, hogy népszerűsítse a saját márkáját, a Cloud 23-at.
Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a
Az előrehaladott prosztatarák kifejezést akkor használjuk, ha a tumor a prosztatán túl is terjedt. Átterjedhet a közeli szövetekre (lokális terjedés), vagy a nyirokcsomókra, csontokra, egyéb testrészekre (áttét) is. Előrehaladott esetekben a prosztatarák más kezelést igényel, mint a korán felismert elváltozás.
Februárban 88,8 milliárd dollár értékben adtak el chipeket a világon, ez 61,8 százalékos növekedés tavaly februárral összevetve, idén januárhoz képest pedig 7,6 százalékos emelkedés - áll világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapján.
Április 6-án, 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, a Magyar Rádió Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
A simicskista bezzegpolgárikonzervatívok is nyilvánvalóan a morál nevében köteleződnek el a n@rkós swingerklub, meg a szeretetország bolsevizmusa mellett.
J. D. Vance kétnapos budapesti látogatása nemcsak diplomáciai szempontból jelentős, hanem komoly politikai visszhangot is kiváltott: az amerikai alelnök nyíltan méltatta Orbán Viktor politikáját, sőt győzelmét is előrevetítette. Mindez különösen érzékeny kérdéseket vet fel egy olyan időszakban, amikor a kormány gyakran bírál másokat külföldi beavat
A sajtóban ukrán aranykonvojként elhíresült ügy kapcsán a közelmúltban több valótlan információ látott napvilágot. A hiteles tájékoztatás és a további hamis állítások megjelenésének elkerülése érdekében az alábbiakban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatást ad a nyomozás aktuális állásáról.
Vasvári Vivien influenszer az elmúlt időszakban több alkalommal is nyíltan kiállt a Fidesz és a kormány politikája mellett, amivel a kormánypárt egyik meghatározó celebtámogatójává vált. J. D. Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke kedden látogatott Budapestre, ahol Orbán Viktorral közösen tartott nagygyűlést a Magyar-Amerikai Barátság Napja
Buzsik Borka legfrissebb fotója mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni – Szoboszlai Dominik párja elképesztő formában van. Egy stílusos tükörszelfivel mutatta meg, mennyit számít a kitartó edzés, az eredmény pedig önmagáért beszél. Nézd csak!
A 24. hu szerint Somlai Bálint cége, a Raw Development Kft. neve mellett egy 150 milliós Rolls-Royce Spectre lízingbejegyzése szerepel a közjegyzői nyilvántartásban. A cég szerint tévedés történt, a Közjegyzői Kamara elnöke szerint azonban egy ilyen hiba több szereplő együttes mulasztása miatt kevéssé életszerű.
"Ugyanazokat a nézeteket valljuk Orbán Viktorral: azt akarjuk, hogy az emberek, akik betartják a törvényeket és keményen dolgoznak, jó életet élhessenek. Ez az alapja egy nagyon jó barátságnak."
Szerző: Bánffi Tibor A 20. század elején az autók vezetése, üzemeltetése komoly rutint és műszaki felkészültséget igényelt. A gyorsan elhasználódó mozgó, forgó alkatrések kenése napi, heti tortúrával járt. A csapágyak kenéséhez csavaros zsírzócsészéket használtak, melyet állati zsírokkal, növényi olajjal, például ricinusolajjal töltöttek fel. Ezen
Energetika, sport, oktatás – csak néhány terület, ahol Orbánék mélyítették a kapcsolatot az oroszokkal a Politico által megszerzett dokumentumok szerint. Mi történt? A magyar kormány tavaly decemberben megállapodást írt alá Oroszországgal a két ország közötti gazdasági, kereskedelmi, energetikai és kulturális kapcsolatok bővítéséről, írja a Politic
Magyar Péter szerint ellentmondásos, hogy Orbán Viktor őt bábnak tartja, ezért nem áll ki vele vitázni, közben a fideszes jelöltek országszerte vitákra várják a tiszásokat. Ők a miniszterelnök-jelölti vita hiányában egyikre se mennek el, a Fidesz így a DK és a Mi Hazánk jelöltjeivel vitázik országszerte. A DK azzal indokolta a részvételét, hogy nem
A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában átadott második robotasszisztált sebészeti rendszernek köszönhetően a 21. századi csúcstechnológiát az általános sebészeti, urológiai és nőgyógyászati műtétek mellett a jövőben mellkassebészeti, valamint fül-orr-gégészeti beavatkozásoknál is alkalmazzák.
A hazai fizetőeszköz a dollár és az euró ellenében is szárnyra kapott az iráni tűzszünet hírére, ismét ott járnak a keresztek, ahol február végén voltak.
Hamarosan elérkezik 2026. április 12., vasárnap. Az a nap, melyen a 2026-os országgyűlési választások során a következő 4 év sorsa dől majd el. A választópolgárok aznap reggel 6 órától aznap este 7 óráig mehetnek a szavazófülkékbe, hogy elmondják véleményüket. Egyesek, talán már most is tudják, hogy melyik egyéni jelöltre és melyik párt listára tes
Kissé szürreális jelenet játszódott le az emberiség egyik legfejlettebb technológiai vívmányának fedélzetén, ami évtizedek óta először juttat embert a Hold környezetébe.
Úgy tűnik, hogy lassan normalizálódik, az átlagoshoz közelít az időjárásunk. A leveleket nedvesítő eső és a talajból felszálló pára mellé megérkezett a meleg is.
Az elévülésről általában valamilyen pénzösszeg iránti követelés vagy esetleg bűncselekmény büntethetősége kapcsán szoktak beszélni. Elévülés azonban a munkajog területén is van. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Dull Szabolcs szerint a választási eredmény a közvélemény-kutatók számára is vízválasztó lesz, és a nagyot tévedő/torzító cégek óriási hitelvesztést fognak vasárnap után elkönyvelni.
"Mintha mellkason szúrtak volna" – így élik meg az elutasítást a neurodivergens emberek. Sokan nem is tudják, de ez a jelenség teheti tönkre a kapcsolataikat és a karrierjüket.
Március 26-án, Budapest egyik legfrissebb közösségi terében, a Bäse – Creative Clubhouse-ban rendezték meg a 9. ArtHungry díjátadót, amely a döntős projektek kiállításmegnyitója is volt egyben.
A Maszek Filmklub Maár Gyula és Törőcsik Mari negyedik közös filmjével folytatódik, egy válás után lelki válságba került negyvenéves nő néhány napját öleli fel. A vetítésen ott lesz Koltai Lajos is, a mézbarna félhomályként ismert vizuális stílus megteremtője, belső terekben táncoló hosszú snittek és melankóliával átitatott, erős hangulatú képek te