A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökre jelentős korlátozásokat jelentett be a Liszt Ferenc-repülőtér környékén. A 100E és 200E buszokat akár 30-40 percre is megállíthatják, ezalatt a terminálok megközelíthetetlenek lesznek.
A munkaerőpiac gyorsan átalakul, és ezzel együtt a cégek elvárásai is változnak. Bár a szakmai tudás továbbra sem tűnt el a listáról, ma már egyre több vállalat szerint nem ez a legfontosabb. Sokkal inkább az számít, hogyan kommunikálunk, mennyire tudunk alkalmazkodni, vagy éppen mennyire vagyunk empatikusak. Nemzetközi kutatások is azt mutatják: a
Az iráni konfliktus a világ eddigi legsúlyosabb energiaválságát okozza, ami felgyorsíthatja a megújuló energiaforrások, a nukleáris energia és az elektromobilitás terjedését – mondta a Le Figaronak adott interjúban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezérigazgatója. Javaslata szerint a világ országainak a lehető legtakarékosabban kell felhasználni
Bálint Antónia, a párválasztásban sosem az anyagiak voltak a döntőek. Büszkén vállalja, hogy pénzzel sosem tudták megtartani, noha egy stabil kapcsolat megoldotta volna az életét.
A kullancscsípésre sokan még mindig leginkább kellemetlen, de gyorsan elintézhető nyári bosszúságként gondolkodnak, pedig bizonyos fertőzések ennél jóval súlyosabb következményekkel járhatnak. Az egyik legnagyobb veszélyt az jelenti, amikor a kórokozó már az idegrendszert is érinti, és megjelennek az agyhártyagyulladás, illetve az agyvelő érintetts
Több mint hat évtizednyi közös zenélés után úgy tűnik, végleg pontot tesz pályafutása végére a világ legnagyobb rockzenekara, a Rolling Stones. Mick Jagger, Keith Richards és Ronnie Wood a hírek szerint már készre csiszolták 25. stúdióalbumukat, amelyen még a néhai Charlie Watts utolsó dobjátékát is hallhatják majd a rajongók. Az új dalok népszerűs
Szerdai határozatával elfogadta a Magyar Nemzeti Bank a jegybank korábbi felügyeleti alelnökének, Kandrács Csabának az MBH Bank igazgatóságába történő megválasztását.
"Azon gondolkodtam, hogy vajon már a Hír TV feladta, TV2 feladta, a köztévé feladta, hogy már egyenesen Moszkvából kell iderepíteni? Vagy lehet, hogy az úr is egy fedett állásban dolgozó GRU-ügynök?"
Molnár Piroska színművész a közösségi oldalán egy Csoóri Sándor-idézetet tett közzé a fájdalomról. A bejegyzésre több pályatársa, köztük Pogány Judit is nyilvánosan reagált, segítséget ajánlva a művésznőnek.
Wáberer György szerint arról kell dönteni vasárnap, hogy Magyarország Európához vagy Oroszországhoz tartozik-e. Mi történt? Szavazásra buzdító videót tett ki kedden Facebook-oldalára Wáberer György, a Forbes legutóbbi gazdaglistáján 21. helyen szereplő magyar. Ugyan nem foglalt nyíltan állást abban, hogy melyik pártot támogatja, de a videóban arról
A belgrádi Vreme értesülései szerint a szerb kormánypárt nemcsak szóban támogatja Orbán Viktor rendszerét, hanem aktívan is részt vesz a szavazatok „menedzselésében”. A történet egy belgrádi nő ajtajánál kezdődik, ahol aktivisták jelentek meg kész szavazólappal – és olyan ajánlattal, amely finoman szólva sem fér bele a választási szabályokba
Az Egyesült Államok és Irán megállapodott egy kéthetes fegyvernyugvásról, melynek része a Hormuzi-szoros megnyitása. Az izraeli fél azonban jelezte, hogy a megállapodás nem vonatkozik a libanoni Hezbollah elleni hadműveletekre.
According to documents obtained by Direkt36, state funds were secretly directed to a company called 4iG. This happened at the very time when the government decided to sell state-owned defense companies to this firm.
Az Iránytű, a 21 Kutatóközpont és a Medián friss adatai szerint a Tisza Párt választási győzelmének mértéke a kérdéses csupán, az emberek a kormányzással nem túlságosan elégedettek. A kutatók nem mind ugyanarra voltak kíváncsiak a telefonálás alkalmával.
2026 márciusában 4289 elektromos gépjármű kapott zöld rendszámot Magyarországon, ami februárhoz képest közel 50%-os, az egy évvez korábbi adathoz képest pedig 45.6%-os növekedést mutat. Ez majdnem másfélszer akkora szám, mint az eddigi, 2025 júliusában elért rekord (2967). Az Energiaügyi Minisztérium legfrissebb adatai szerint a tisztán elektromos
Zendaya ismét bebizonyította, hogy ő a vörös szőnyeg koronázatlan királynője, amikor egy lélegzetelállító ruhában jelent meg az Eufória 3.évadának premierjén. A színésznő sötétbarna szatén estélyije a meztelenség és a sikk határán egyensúlyozva kápráztatta el a Chinese Theatre előtt összegyűlt tömeget. Ha azt gondolod, már nem lehet neked újat muta
A hat nagy, nemzetközi háttérrel működő élelmiszer kiskereskedelmi lánc 50 ezernél is több magyar embernek ad munkát közvetlenül, közvetve pedig további több tízezer magyar család számára biztosítja a havi megélhetést, munkaerőpiaci hatásuk így egészen a magyar agráriumig ér.
Ötven előadó, hétórás koncert és egy deklarált cél: mozgásba hozni a választókat. Puzsér Róbert a Médiapiacnak adott interjújában részletesen beszélt a Rendszerbontó Nagykoncertről, az azt elutasító zenészekről, a „Mocskos Fidesz!” jelszóról, valamint arról is, hogy meddig tart a kultúra és hol kezdődik a politika. Az interjú során több olyan kijel
A nagy összegű átutalás küldésére több lehetőséged is van. Az egyik a hagyományos átutalás, a másik az azonnali fizetési rendszer használata. Készpénzt is használhatsz, de ez ma már nem a legjobb megoldás. Lássuk a részleteket!
Közleményben részletezte a DVSC labdarúgócsapata a múlt vasárnapi, Ferencváros elleni rangadó előtt történteket. Mint ismert, a Green Monsters tagjait nem engedték be az összecsapásra, miután konfliktus alakult ki a zöld-fehér szurkolói csoportok közt. A debreceni klub szerint a mérkőzés biztonságos lebonyolítása érdekében döntöttek így.
J. D. Vance amerikai alelnök meghosszabbított budapesti látogatása miatt szerdán és csütörtökön jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban. Szerdán a budai kerületekben és a belvárosban, míg csütörtökön a repülőtér környékén várhatók lezárások. Ezek az intézkedések a közösségi közlekedést is érintik.
Újabb lehallgatott telefonbeszélgetések leiratai kerültek napvilágra, amelyekből kiderül, mennyire alárendelt viszonya van Szijjártónak Lavrovval szemben.
A YouTube-ra feltöltött videóban a szakember részletesen elmagyarázza a neuromodulátorok működését. A kísérlet arra is figyelmeztet, hogy a beavatkozás komoly mellékhatásokkal járhat, ha nem profi végzi.