Ma Valter és Dénes ünnepel. Érdekesség, hogy ma van a Nemzetközi Roma Nap is, amihez országszerte kulturális programok és közösségi események kapcsolódnak
Egyre fizikálisabb és taktikusabb a topfutball. Persze ma is vannak olyan játékosok, akik miatt akkor is érdemes leülni meccset nézni, ha elsősorban szórakozni akarunk, de ilyen téren néha van azért hiányérzetünk. Hozunk hét olyan játékost, akit anno imádtunk nézni.
Az elmúlt héten többen is a nyilvánosság elé álltak, Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter is beszélt arról, hogyan telepedik rá a politika olyan területekre, mint a bűnüldözés és a honvédelem. Szerbiai gázvezeték, amerikai alelnök – minden volt a választás előtti utolsó héten.
Ritkán adódik olyan pillanat a csillagászatban, amikor egy óriáscsillag haláltusáját szinte élőben lehet követni. Most pontosan ez történik egy elképesztő méretű kozmikus monstrummal.
A Mississippi Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a 3D-nyomtatott hidrogél-alapú rendszerek laboratóriumi körülmények között hatékonyan pusztítják a rákos sejteket.
Nem baj, ha nem kapott levélben értesítőt az NVI-től arról, hol tud szavazni, és az sem végzetes, ha lejártak a személyi okmányai. Ezekre van szüksége, hogy részt tudjon venni az április 12-i választáson.
Nem készülhetett húsleves nélküle, több okból is jó lenne, ha újra felfedeznénk. Két generációval ezelőtt – főleg vidéken – nem létezett vasárnapi húsleves sáfrányos szeklice nélkül. A sárkányos szeklice (más
Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a
A szexuális úton terjedő betegségek sokféle, többnyire kellemetlen, kínos tünetet okozhatnak, ugyanakkor egy adott tünet, például az égő, fájdalmas vizelés, a viszketés vagy a váladékozás több különböző betegségre is utalhat. Ezért dr. Karászi Viktória, a Nőgyógyászati Központ
Bár a palántázás gyors és kényelmes megoldásnak tűnik tavasszal, nem minden növény hálálja meg az átültetést. Vannak fajok, amelyek akkor fejlődnek igazán, ha magról, közvetlenül a földbe vetve indulnak útnak.
Megérkezett a mai napi vegyes kvíz, ahol több témában is próbára teheted magad. A kérdések között akad könnyebb és becsapósabb is, így végig figyelned kell. Ha eljutsz 5 helyes válaszig, már igazán erős eredményt érsz el. A Kvízguru kvízei nemcsak szórakoztatnak, hanem segítenek frissen tartani a gondolkodásodat is. A vegyes kérdések minden alkalom
Május közepén újra életre kel a Budaörsi Repülőtér, és egy hétvégére teljesen átalakul: a hétköznapokból kiszakadva egy olyan tér jön létre, ahol a house zene, a közösség és a kikapcsolódás kerül a középpontba.
Egyre többen próbálnak kiszállni a bankrendszeren kívüli hitelezésből, az erre specializált alapok kénytelenek korlátozni a visszaváltásokat. Az egész emlékeztet a 2008-as válság előtti időszakra. A magánhitelpiac esetében a probléma ma hasonló: csak később fog kiderülni, hogy a jelenlegi számok mennyire tükrözik a valós kockázatokat és veszteségek
Megújult a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői Szent István Campusának ikonikus főépülete. A beruházás egyszerre őrzi a múlt értékeit és jelöli ki a jövő agrár-felsőoktatásának irányát.
Megyeri Csilla élete gyökeresen megváltozott kislánya születése óta. Az influenszer őszintén mesélt az anyaság kihívásairól és örömeiről, valamint arról is, hogyan erősödött meg a kapcsolata párjával ebben az időszakban.
Az okostelefonok korában szinte bárkiből lehet fotós, a jó képekhez azonban ennél többre van szükség. Az Icelandair most mégis olyan jelentkezőket keres, akik kifejezetten ügyetlennek tartják magukat a fényképezésben. A cél, hogy megmutassák: Izland még a legrosszabb felvételeken is látványos. A fődíj egy tíznapos utazás, amelyet 50 ezer dolláros p
Nem sokkal magyar idő szerint éjfél után, az utolsó pillanatban lefújta a "civilizáció pusztító" támadást Irán ellen az amerikai elnök. Donald Trump közölte, hogy két hetes tűzszünetben állapodtak meg Teheránnal. Ez idő alatt a hajózás is akadálymentessé válhat a Hormuzi-szorosban.
Még mindig folyamatos teltségérzeted van a húsvéti fogásoktól? Ezen segíthetünk, hiszen mára egy kifejezetten könnyed menüvel készültünk, ami kicsit pihenteti a gyomrot.
Ahogy a tekintet az időtlen tájra vetül... a dombok, lankák vonala ismerősen szalad, a bokrok, fák mintha évszázadok óta itt lennének. És itt van a három ablak is, ugyanúgy, ahogy Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festményén: egy magyar kutató elmélete szerint igazolható, hol készült a festő legismertebb képe.
Miközben más hüvelyes növények termelése visszaeshet az EU-ban, a szója kivételt jelenthet a trend alól. A friss előrejelzések szerint bővül a területe.
Sorozatgyártásba került a Verge TS Pro szilárdtest-akkumulátoros motorkerékpár, amely akár 600 kilométeres hatótávot és nagy teljesítményű gyorstöltést kínál.
A nők és a börtönök mindig is megmozgatták a fantáziát, elég csak a Chicago szexi férfifalóira, vagy az Orange is the New Black szerethető és felvágott nyelvű rabnőire gondolni. Azonban a börtönélet valósága ritkán szólt vastag szemhéjtusról, szakadt neccharisnyáról vagy látványos leszbikus klisékről. A női börtönök rendkívül izgalmas története tul
A Nürburgint legutóbb a 2020-as szezonban látta vendégül a királykategória mezőnyét, amikor a koronavírus-világjárvány idején, a versenynaptár átalakítását követően október elején otthont adott az először és máig utoljára megrendezett Eifel Nagydíjnak. Ezt megelőzően 2013-ban rendeztek királykategóriás futamot a GP-pályán (ez a "rövidebb" verzió),
Nagyban segítheti a döntésünket, fogyasszunk-e az adott helyen, ha látjuk a konyhai körülményeket. A legbiztosabb mód, hogy meggyőződjünk egy étterem minőségéről (tisztaság, alapanyagok), ha benézünk a konyhába. Egyre több nyitott