Egy egykor a Tisza Párthoz közel álló magyar üzletembert, F-et hosszabb ideig lehallgatta az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) – írta meg a 444.hu. A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint a portál hamis tartalommal jelentette meg a cikkét.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai belső levelezésükben utaltak egy üzletember lehallgatására. A Tisza Párt megerősítette, hogy az illető korábban szervezett nekik találkozókat.
Magyarország kicsi, de a politikai súlya óriási. Miközben az amerikai jobboldal bálványként tiszteli Orbán Viktort, idehaza egy váratlan kihívó éppen most bonthatja le az illiberális mintaállamot – véli a liberális lap.
A letartóztatott cégvezető, Szilágyi Gábor érdekeltségébe tartozó Bászna Sertés Zrt. több százmillió forintos tartozást halmozott fel magyar beszállítóival szemben. Míg a botrányba keveredett testvércég, a Bászna Gabona károsultjait az állam már kártalanította, a sertéstelep hitelezői egyelőre nem jutottak a pénzükhöz. Az érdemi kommunikáció hiánya
Az Európai Unió tartós energiaválságra készül, amelyet a közel-keleti konfliktus és az ellátási útvonalak sérülékenysége hajt. Brüsszel szerint ugyan még nincs közvetlen ellátásbiztonsági krízis, de az árak tartósan magasak maradhatnak, és egyes termékeknél rövid távon is romolhat a helyzet.
A Tisza elnöke napjában több településen is beszédet tart, gyakorlatilag folyamatosan járja az országot. A Telex megmutatta egy napját, ami reggel kezdődött és késő éjszaka ért véget – és közben a kulisszák mögé is be lehetett látni. Kiderült többek között, hogy ma már nem papírból olvasva tartja a beszédeit, inkább csak címszavakat ír fel. Azt […]
A görög juhtartók és sajtkészítők szerint komoly nyomás alá került az ország egyik legismertebb exportterméke, a feta, miután a juh- és kecskehimlőjárvány miatt tömegesen került sor az állatok leölésére. A mostani helyzetben már az is kulcskérdés, mekkora veszteséget szenvednek el a gazdák, és jut-e elegendő tej a következő időszakban a sajtgyártás
Sárga lapot kapott a Kunhegyes gólkirálya, válaszul fejbe rúgta a bírót, büntetésből 15 évig nem léphet pályára. A sárga lapért cserébe fejbe rúgta a játékvezetőt Kunhegyes gólkirálya, 15 éves eltiltást kapott cserébe. Azután tört ki a botrány, hogy Lukács Dávid György csereként lépett pályára a mérkőzésen az Újszászi VVSE ellen. Majd a második fél
A húsvéti időszakkal ismét nagyobb figyelem irányul azokra az alapanyagokra, amelyek jelentős részét adják a bevásárlókosarunknak. A csokoládé, a mandula, a húsvéti sütemények és piskóták mellett ilyenkor különösen felértékelődnek az olyan alapvető hozzávalók, mint a kakaó, a cukor, a vaj, a búza és a tojás. Az alapanyagok piaci teljesítményét és k
Oroszországban péntek óta súlyos fennakadások vannak a fizetési rendszerekben, miután a hatóságok megpróbálták blokkolni a VPN-szolgáltatásokat. Erről Pavel Durov, a Telegram alapítója számolt be szombaton.
Visszalépett Kunhalmi Ágnes: az MSZP politikusa szombat reggel jelentette be, hogy mégsem indul újra egyéni parlamenti mandátumáért a pestszentlőrinci Havanna-telep körzetében.
2009 óta két módon lehet hozzájutni a bitcoinhoz, ez pedig az ökoszisztéma egyik legnagyobb kihívása: az egyik ilyen módszer az energiaigényes bányászat, a másik pedig a kriptotőzsdén való vásárlás. Mivel bő 15 éve egy teljesen új technológiáról beszéltünk, az emberek fenntartásokkal közelítettek hozzá, így új felhasználókat elképesztően nehéz volt
A bíró Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház kórtermében tartotta meg a tárgyalást, a gyilkost onnan vitte mentő az elmegyógyintézetbe. Rendhagyó helyszínen, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház kórtermében tartotta meg a tárgyalást a bíró, a gyilkost onnan vitte mentő az elmegyógyintézetbe. A férfi, aki hónapok óta külön élt feleségétől, áprili
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) üzent a japán jegybanknak: a közel-keleti háború és az ebből fakadó új kockázatok ellenére is indokoltnak tartja a kamatemelések folytatását, miközben Japán gazdaságát meglepően ellenállónak látják. A piac már áprilisra újabb BoJ-lépést áraz, az olajárak emelkedése, a gyenge jen és a felerősödő inflációs nyomás pedig e
Hogyan hajrázik a Tisza Párt? Bezavar-e az amerikai alelnök látogatása? Lesz-e fordulat a hátralévő napokban? És mihez kezdene a kétharmaddal? A Tisza Párt listavezetőjét kérdezi Rényi Pál Dániel.
Más világ van már Moldvában is, mint egykor: a pap nem átkozza ki azt, aki magyarul imádkozik, a jászvásári abroncs is lazult. Lassan meggyökeresedik a magyar iskolahálózat, amelynek első gyümölcsei beérni látszanak. Riportunk a csángók életvilágáról.
Európán belül sem kell messzire menni ahhoz, hogy egzotikus tájakat és lenyűgöző természeti csodákat fedezzünk fel. A kontinens északi jégtakaróitól a déli mediterrán partokig minden megtalálható, így rövid, hétvégi kiruccanások során is élvezhetjük a világ sokszínűségét. Most nyolc ilyen helyet mutatunk, ami garantáltan elvarázsol.
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
"Küldöm a heti MP-s információkat" – ezzel küldték egy lehallgatás részleteit egymásnak az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai - ezzel a címmel közölt cikket a 444. hu internetes portál. Írásukban azt állítják, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal egy üzletember és a Tisza párt és egyéb ellenzéki pártok között folytatott beszélgetést jogtalanul hallga
Két baleset is nehezíti a forgalmat az M3-as autópályán Nyíregyháza felé. A 24-es kilométernél 5, a 35-ös szelvénynél, Gödöllő és Bag között 4 kilométeres a torlódás.
Egészen különleges felkérést kapott a 41. Telekom Vivicittán a Táncsics Mihály-díjas műsorvezető, Gundel Takács Gábor, aki idén nemcsak a pálya széléről figyelte az eseményeket, hanem egy egészen új, futurisztikus élmény részese is lett.
A tojás igazi konyhai alapdarab, de ha romlott, komoly bajt okozhat. Most megtudhatod, hogyan ismerd fel a veszélyes tojást, mire figyelj a tárolásnál, és mikor kell óvatosnak lenned a fogyasztásával!