Anger Zsolt színész az Addikt című új rendezése kapcsán beszélt arról, hogy súlyos szerencsejáték-függőséggel küzdött. A játékszenvedély állandó szégyenérzettel és titkolózással járt.
Cikksorozatunkban körüljárjuk, hogy a szigorúan szabályozott alkoholos italok szegmense és a sportfogadás hogyan is kommunikálnak. Milyen buktatói lehetnek a megjelenéseknek? Mit mond a jogszabály, milyen szempontokra muszáj és mikre érdemes figyelni? Ebben a cikkünkben a Vegas.hu oldalt működtető LVC Diamond Kft. segítségével.
Magyar Péter szerint az államfőnek mennie kell, mert nem látja el a feladatait. A Tisza Párt vezetője a köztársasági elnök hallgatását bírálta a titkosszolgálati botrány és más korábbi ügyek kapcsán.
A magyar vásárlók egyre inkább egyetlen, nagyobb rendelésben állítják össze az ünnepi kosarat. Az egy kosárba kerülő termékek száma és az átlagos kosárérték is nő ebben az időszakban. A vásárlók tudatosabban terveznek, és egyre kevesebb, akár egy nagy rendeléssel szerzik be mindazt, ami a meghitt húsvéti pillanatokhoz szükséges.A húsvéti készülődés
Andrej Babiš cseh kormányfő arra kérte Robert Fico szlovák miniszterelnököt, hogy törölje a kőolaj-ellátási válsághelyzetet. Erről a két kormányfő számolt be kedden, a cseh és a szlovák kormány együttes ülése után. Robert Fico erre ígéretet tett, amint a feltételei teljesülnek.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) termékvisszahívást rendelt el több Milka csokoládétermék esetében, ugyanis hiányzott a magyar nyelvű jelölés.
Lezárult a nyomozás a budapesti Morrisons 2 szórakozóhelyen történt gyilkosság ügyében. A rendőrség szerint a gyanúsított részben elismerte tettét, az iratokat pedig már át is adták az ügyészségnek, közölte a rendőrség.
A világ változik, és vele együtt a nők kapcsolódási formái is. Ma már nem csak a hagyományos klubok jelentik a közösséget: az online terekből és Facebook-csoportokból újfajta női mozgalmak születnek, ahol a modelltől az űrkutatóig mindenki megtalálja a helyét. De mi teszi ezeket a közösségeket igazán különlegessé, és miért van rájuk egyre nagyobb i
Ezek közé tartozik például a továbbfejlesztett Travel Assist, amely már jelzőlámpa-felismeréssel is rendelkezik, valamint az egypedálos vezetés (One Pedal Driving), amely során a jármű rekuperációval egészen álló helyzetig lassít. Az új szoftverrel, a fenti funkciókkal, valamint az új Innovision infotainment rendszerrel elsőként az ID.4, ID.5 és I
Az uniós támogatási rendszerben egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a közvetlen, Brüsszelből elérhető források, amelyek nemcsak jelentős pénzügyi lehetőséget, hanem újfajta gondolkodásmódot is igényelnek az agrárvállalkozásoktól. Míg a hazai szereplők többsége továbbra is a megszokott, nemzeti szinten kezelt támogatási formákra támaszkodik, addig a
Nemcsak a nyilvánosságra került egészségügyi reformtervet rendelte meg az Orbán-kormány a Boston Consulting Grouptól, a céggel titokban egy másik javaslatot is kidolgoztattak a magánegészségügy átalakításáról 2021-ben.
Márciusban lényegesen több német vállalat tervezett áremelést a következő három hónapban, mint egy hónappal korábban – derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet felmérésének adataiból.
A magyarországi innovációs folyamatot Pakucs János indította el a rendszerváltoztatás kezdetekor. A mérnök és közgazdász még az Olajterv egyik vezetőjeként alapította meg a Magyar Innovációs Szövetséget, amely meghatározó hazai civil szervezetté növekedett, jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerrel és kimagasló állami befolyással.
Az iráni háború okozta inflációs félelmek hatására tovább emelkedtek a jelzálogkamatok az Egyesült Államokban, ami a hitelkérelmek számának jelentős visszaeséséhez vezetett. A hitelkiváltási igények különösen meredeken zuhantak az elmúlt hetekben - számolt be a CNBC.
Felhívást intézett a hivatásosokhoz a hétfőn leszerelt Laponyi Zsolt, aki a rendszerszintű visszaélések feltárását sürgeti. Az őrmester azután vált országosan ismertté, hogy felszólalt, amikor egy róla készült PR-fotót politikai célokra használták fel.
Egy 73 éves brit nyugdíjas nő története újra rávilágított az időskori szexualitás és az anyagi kényszer kérdéseire. Peller Mariann és Anna a saját műsorukban elemezték az esetet, és arról is beszéltek, milyen tabuk övezik az idősödéssel járó vágyakat és megélhetési döntéseket. A hír a Sassy cikke alapján terjed.
Összegyűjtöttünk öt alapvető igazságot, melyek segítenek a mindennapi kihívások kezelésében. A lista a stressz elfogadásától a kitartás fontosságáig terjed.
Egy apró csonttöredékből kinyert neandervölgyi genom váratlan rokonságot tárt fel az Altáj hegységben. A kutatás szerint a térségben élő csoportok kicsik és elszigeteltek voltak, mégis hosszú időn át fennmaradtak.
Egy apró csonttöredékből kinyert neandervölgyi genom váratlan rokonságot tárt fel az Altáj hegységben. A kutatás szerint a térségben élő csoportok kicsik és elszigeteltek voltak, mégis hosszú időn át fennmaradtak.
Egy apró csonttöredékből kinyert neandervölgyi genom váratlan rokonságot tárt fel az Altáj hegységben. A kutatás szerint a térségben élő csoportok kicsik és elszigeteltek voltak, mégis hosszú időn át fennmaradtak.
Van egy sorozat a Netflixen, ami nem akar mindenkinek tetszeni.Nem kér figyelmet harsányan, nem épít cliffhangerekre, és nem próbál könnyű lenni. Mégis: nézik. Sokan. És egyre többen. A Harry Hole-sorozat csendben lett siker – és pont ettől érdekes. Összeszedtük azt a 10 dolgot, amit érdemes tudnod róla, mielőtt belevágsz. 1. Egy világsikerű könyvs
A világ legrosszabb embere eltéved a végtelen, nyomasztó terek útvesztőjében. Megérkezett az A24 stúdiónál készült Backrooms – Hátsó szobák előzetese, amely egy internetes mémen alapul Renate Reinsve főszereplésével, aki pszichológusként ered betege nyomába egy bútorbolt mögött nyíló különös dimenzióban.