Büszkék lehetnek az ott élők, hiszen egy gyönyörű magyar település felkerült a világ legszebb városainak listájára. Egy nemzetközi összeállításban a 19. helyen "rangsorolták" a turisták által nagyon kedvelt Miskolc-Lillafüredet.
A napszemüveg ma már sokak számára elsősorban divatos kiegészítő, pedig eredeti és legfontosabb szerepe az egészségvédelem. A WHO becslése szerint a túlzott UV-sugárzás világszerte több millió ember látásromlásához járulhat hozzá, és olyan súlyos szembetegségek kialakulásában is szerepet játszik, mint a szürkehályog vagy a makuladegeneráció. A víz,
Fokozott társadalmi feszültség, gyengülő belső dinamika és súlyos gazdasági kihívások – Borókai Gábor egy pódiumbeszélgetésen arról beszélt, hogy szerinte nő az esélye a politikai változásnak Magyarországon, de a következő ciklus bárhogyan alakul is, rendkívül nehéz lesz.
Tíz év után ismét magas szintű találkozót tartott a Kínai Kommunista Párt és a tajvani Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang, KMT). Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, a Nagy Népi Csarnokban fogadta a Cseng Li-vun vezette delegációt.
A svájci indexálás egy olyan nyugdíjemelési módszer, amely nemcsak a pénzromlást (inflációt), hanem a gazdaság teljesítményét, pontosabban a nettó bérek növekedését is figyelembe veszi a nyugdíjak éves korrekciójakor.
Globális stratégiájának részeként a KWS megerősíti magyarországi ügyfélközpontú működését. A cél a gazdálkodók hatékonyabb kiszolgálása integrált szemlélettel, egységes vetőmag-portfólióval és komplex szaktanácsadással.
A 21 éves lány a szülinapját ünnepelte a barátaival, de az összejövetel kissé hangosabbra sikerült a kelleténél. Ifjú hősnőnk úgy érezte, diszkrét bocsánatkéréssel tartozik a szomszédjának.
Az álhírek elleni küzdelemben segíti a közösségi média tartalomgyártóit a magyar nyelven is elérhető Etikai Kódex. A gyűjtemény olyan alapvető értékekre épül, mint az átláthatóság, a tényszerűség és a felelősségvállalás, miközben gyakorlati tanácsokat ad a mesterséges intelligencia jelölésére és a források ellenőrzésére. „Online véleményvezérek tám
"Én és az Edda-tábor, akik értik és érzik, hogy én miről írtam és miről írok 52 éve, ők a szeretet országát akarják tovább építeni" – jelentette ki a Mandinernek a Kossuth-díjas előadó.
Miközben Lengyelország mezőgazdasága látványos fejlődésen ment keresztül, az ágazatban dolgozók fizetése is jelentősen emelkedett: az agráriumban havi bruttó 3 815 és 10576 zloty (kb. 332 ezer-940 ezer forint) közötti bérek a jellemzőek, egyes szakmákban pedig az egymillió forintot is meghaladja a kereset. Ezzel szemben Magyarországon a mezőgazdasá
Ki gondolta volna, hogy egy olyan egyszerű dolog, mint az ágyazás, valójában a személyiség és a gondolkodásmód egyik legbeszédesebb tükre lehet? A Minnesotai Egyetem kutatója, Kathleen Vohs és csapata egy izgalmas tanulmányban mutatta be, hogy a környezet rendezettsége – vagy éppen annak hiánya – milyen hatással van a döntéshozatalra és a kreativit
Az Artemis II küldetés az első emberes Hold-misszió az Apollo-program lezárulta óta, és a NASA egyik legnagyobb presztízsű vállalkozása. A négyfős legénység – Reid Wiseman, Victor Glover, Jeremy Hansen és Christina Koch, aki az első nőként indul a Hold felé – tíz napot töltött az űrben, miközben több mint egymillió kilométert tettek meg a Hold megk
A Fidesz Demokrácia Központot hoz létre a választási csalások megelőzésére, jelentette be Dömötör Csaba, a párt európai parlamenti képviselője egy pénteki sajtótájékoztatón Budapesten. A központ célja, hogy megakadályozza a Tisza párt által elkövetettnek vélt szabálytalanságokat, amelyek az elmúlt hetekben jelentős mértékben megszaporodtak. A polit
A közvélemény-kutatás mítosza felett győzedelmeskedett a józan ész. Valaki (szerintünk a Medián) súlyosan téved vagy hazudik. De nem ez a fontos most, hanem a hatékony mozgósítás.
A svájci indexálás egy olyan nyugdíjemelési módszer, amely nemcsak a pénzromlást (inflációt), hanem a gazdaság teljesítményét, pontosabban a nettó bérek növekedését is figyelembe veszi a nyugdíjak éves korrekciójakor.
Miguel Díaz-Canel kubai elnök egy interjújában, amelyet az NBC amerikai tévécsatorna vasárnap sugároz majd teljes terjedelmében, leszögezte, hogy nem fog lemondani.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 231 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 147 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
A Hankook prémium gumiabroncs-gyártó kiemelkedő eredményt ért el az Auto Bild legfrissebb gyártói ranglistáján. Az új Hankook Ventus evo két tesztgyőzelmének köszönhetően a Hankook az első helyen végzett a nyári gumiabroncsok kategóriájában. A négyévszakos gumiabroncsok kategóriájában pedig a Hankook a Kinergy modellsorozat négy dobogós helyezéséve
A TV2 hírigazgatósága hónapok óta dolgozik azon, hogy a 2026-os országgyűlési választás napján a nézők számára átfogó, látványos és folyamatosan frissülő műsorfolyamot biztosítson. A csatorna vasárnap déltől egészen az éjszakába nyúlóan követi az eseményeket, élő kapcsolásokkal, elemzésekkel és modern vizuális megoldásokkal.
Egy Indiából származó koriandermagot hívnak vissza a magyar piacról nem engedélyezett növényvédőszer-maradék miatt, amelynek egészségkárosító hatása van. A hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy a birtokukban lévő TRS márkájú terméket ne fogyasszák el.
Oidipusz jó miniszterelnök lett volna. De nem lesz, a választás estéjén ugyanis kipotyognak a múlt csontvázai a szekrényből. Szophoklész drámáját Robert Icke aktualizálta 2018-ban, Magyarországon elsőként a Radnóti Színházban mutatták be 2024-ben. Idén a választás estéjén is műsorra tűzik, nem véletlenül. Kritika.
Egy friss pszichológiai elemzés szerint a szégyenre épülő önkritika ellehetetleníti a reális felelősségvállalást. A valódi elszámoláshoz tiszta helyzetértékelésre van szükség.
Nem kizárt, hogy világbajnoki részvételtől függetlenül az Egyesült Államok felé veszi az irányt Neymar. A Barcelona és a Paris Saint-Germain korábbi kiválóságáért ugyanis állítólag az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) érdekelt FC Cincinnati mutat egyre komolyabb érdeklődést.