A plug-in hibrid járművek zöld rendszámának cseréje nagyságrendileg 36 ezer külső töltési hibrid gépjárművet érint, 2024. szeptember 1-je óta 862 rendszámot cseréltek le fehérre – közölte Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) az MTI érdeklődésére. Azokkal a plug-in-hibridekkel, amelyeknek a november 30-ai határidőig nem cserélik fehérre a re
Rendszeresen fáradtan, nyúzottan ébredsz, és napközben alig tudsz koncentrálni? A háttérben valószínűleg nem a túl kevés alvásidő áll, hanem egy sokkal láthatatlanabb ellenség: a digitális inszomnia. Sokan beleesnek abba a csapdába, hogy az ágyban még órákig görgetik a közösségi médiát vagy sorozatokat néznek. Ez a látszólag ártalmatlan esti rutin
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
Hetek óta tudni, hogy Harry herceg júliusban visszatér Nagy-Britanniába, és eddig úgy volt, hogy négy év után gyermekei is vele tartanak majd. Károly király ennek eddig nagyon örült, ám a legfrissebb hírek szerint lehet, hogy mégsem találkozhat majd unokáival, akik végül nem biztos, hogy apjukkal utaznak.
A világ vezető műszaki egyetemeinek hallgatói mérték össze tudásukat Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén. A győri Széchenyi István Egyetem csapata ismét mindenkit maga mögé utasított.
A pályaorientációs kérdőívek eredményeinek értelmezése jelentős időráfordítást igényel a pedagógusoktól, miközben egyre nagyobb igény van a diákok személyre szabott támogatására. A HiSchool Alapítvány és a Peak közös pilotprojektben vizsgálta, hogyan segíthet a mesterséges intelligencia (AI) a pályaorientációs adatok gyorsabb és strukturáltabb feld
A rebarbara egy igazán különös alapanyag, lényegében zöldség - egészen pontosan levélnyél -, mi mégis többnyire úgy bánunk vele, mintha gyümölcs lenne.
Nem mindenki a homokos tengerpartról vagy a strandolásról álmodozik, ha a nyárról van szó. Aki hasonlóan gondolkodik és akár még hasznot is szeretne húzni a nyaralásból, annak érdemes Finnországba utaznia. Levi különleges élményt tartogat.
Az Apple bejelentette, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően előbbre hozza azokat a szoftverfrissítéseket, amelyeket eddig egy-egy nagyobb iOS-verzióval egy csomagban tett közzé. A változtatást a mesterséges intelligencia által felerősített biztonsági kockázatok indokolják, a technológiai óriás szerint ugyanis le kell rövidíteni a javítások nyilváno
Fotók: police.hu Egy, a határátkelőhely közelében lévő telephelyet ellenőrzött – kockázatelemzés alapján – június 26-án az átkelőhely gépjármű szakértője és egyik alosztályvezetője, mert felfigyeltek egy ott parkoló kocsira. A feltűnő jelenség, egy Ferrari Spider 458 típusú kocsi volt, amiről kiderült, hogy a német hatóságok körözik, és lefoglalásá
Nyáron sok magyar választ olyan Európán belüli úticélt, amelyek többségében a hazai mobiltarifával netezhet, de érdemes figyelni arra, hogy a kontinensen is van néhány ország, amelyik a 2-es vagy 3-as/díjköteles roaming zónába esik. Sok szerencsés utazó eljut a labdarúgó világbajnokságra is, az USA-ba, Kanadába vagy Mexikóba, ahol szintén a hazaitó
Hajdu János az aranykonvoj-ügy első gyanúsítottja. A TEK menesztett főigazgatója ellen a sértettek sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás miatt indult büntetőeljárás. Orbán Viktor feltűnően gyorsan reagált bizalmi embere meggyanúsítására, a volt miniszterelnök szerint "elindult a tiszás politikai leszámolás".
A jegybank kamatcsökkentése nemcsak a pénzpiacokra, hanem a vállalkozások finanszírozási költségeire is hatással lehet. A változó kamatozású céges hitelek és az új likviditási célú Széchenyi Kártyák kamata ugyanis a BUBOR alakulását követi, amely várhatóan szintén mérséklődik. Emiatt a hitellel rendelkező és hitelfelvételben gondolkodó vállalkozáso
Az extrém hőhullámok jelentik Európa legsúlyosabb éghajlati fenyegetését, amelyek a 21. században egyre gyakoribbá, intenzívebbé és hosszabbá válnak. Ez a jelenség az üvegházhatású gázok kibocsátásának közvetlen következménye, hatásai pedig ma már szinte minden emberi tevékenységet érintenek az iskolai naptáraktól egészen az egészségügyig - tudósít
A cseresznye szára sokak számára csak egy kidobandó szemét, pedig eza egyáltalán nem így van! Cikkünkben bemutatjuk, hogyan hasznosíthatod otthon a cseresznyeszárat.
Magyar Péter egy hétfő esti Facebook-posztban számolt be a rendkívüli vízhiányról, amely a harmadfokú hőségriasztás miatt alakult ki az országban. A Duna Menti Regionális Vízmű területén elrendelt korlátozások mellett Felcsúton és több más településen is vízhiány van, ami közel 7000 embert érint.
Ismét erős hete volt az M4 Sportnak, de már nem járt messze tőlük az RTL és a TV2 a 18-59 éveseknél. A teljes lakosságnál pedig a TV2 nyerte a hetet. A legnézettebb tartalmak a vb-meccsek és a kereskedelmi csatornák hírműsorai voltak. Egy héttel ezelőtt arról írtunk, hogy a labdarúgó-világbajnokságnak köszönhetően fölényesen nyerte a hetet az
Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
Az esküvők egyik legemlékezetesebb pillanata gyakran egy jól sikerült beszéd. Legyen szó az örömapa köszöntőjéről, a tanú szavairól vagy akár a pár saját gondolatairól, egy őszinte és jól felépített beszéd könnyeket és mosolyokat csalhat a vendégek arcára. De mitől lesz igazán jó egy esküvői beszéd? Erről beszélgettünk Illés Péter ceremóniamesterre
Azt hiszed, a hosszú távú Bitcoin-tulajdonosok mindent tudnak a piacról? A legújabb blokkláncadatok szerint az okos pénz narratívája csupán egy jól felépített mítosz, aminek a többség bedől. A Bitcoin világában szentírásként kezelik a mítoszt, miszerint a piacot a titokzatos, mindent tudó nagybefektetők irányítják, akiket a köznyelvben gyakran csak
2026. július 1-től új korszak indul az európai kriptokereskedésben. A MiCA-szabályozás élesedése után már nem lesz elég, ha egy kriptotőzsde globálisan elérhető. Az uniós felhasználók kiszolgálásához megfelelő európai engedélyre lesz szükség. Erre épül az OKX Time to Switch nevű kampánya, amely 2026. június 29. és július 31. között fut, és azoknak
A Zcash elképesztő szárnyalása teljesen felforgatta a digitális eszközök piacát, háttérbe szorítva még a mesterséges intelligenciát is. Hogyan alakult ki brutális profit a bányászatban, miközben egy új óriás készülődik a Nasdaq tőzsdére lépésre? Miközben a fél világ a mesterséges intelligencia robbanásától hangos, a befektetők a hagyományos technol
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2016 óta nyomon követi a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét. A 2025-ös felmérés eredményei szerint tovább erősödött a kedvező tendencia: az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2%-kal csökkent. Az otthoni pazarlá
Elvis Presley neve örökre összeforrt a rock and roll születésével és egy egész korszak hangulatával. A világsztár azonban a reflektorfényen túl sokkal összetettebb és furább életet élt, mint azt a rajongók többsége gondolta volna.
Megvonta a szót Forsthoffer Ágnes Magyar Pétertől a parlamentben. A házelnök lépését a Fidesz és a KDNP is megtapsolta. A miniszterelnök szerint az Országgyűlés elnöke tévesen értelmezte a Házszabályt.
Tóth Máté, az Artificial Group kreatív szakembere és Lénárd Enikő, a feat. junior art directora bronzérmet nyert a világ egyik legrangosabb 30 év alatti kreatív szakembereknek szóló versenyén, a Cannes Young Lions-on. Kilenc év után először lett magyar érem a nemzetközi döntőben, a fiatal alkotópáros Film kategóriában állhatott a dobogó harmadik fo
Hétfő este a dán vizeken észlelték a korábban Graceful néven ismert luxushajót. A jacht jeladóját 2022 augusztusa óta kikapcsolták, így mostanáig szinte láthatatlan volt.
Nagyon megszenvedett az ötszörös világbajnok dél-amerikai csapat a félidőben még 1-0-ra vezető japánok ellen. A brazilok a legjobb 16 között az Elefántcsontpart-Norvégia párharc győztesével játszanak vasárnap este New Yorkban.
A modern táplálkozástudományt napjainkban egyfajta "rost-őrület" uralja. A fehérjebevitel évtizedes kultusza után a figyelem a növényi szénhidrátok nem emészthető csoportjára, az élelmi rostokra irányult. Ez a váltás nem véletlen, hiszen az elhízás és a metabolikus betegségek globális terjedésével a rosthiányos táplálkozás az egyik legjelentősebb k
Kint rekordmelegeket mérnek, így aki teheti, otthon marad a kánikulában. A kényszerpihenő idején pedig mi más is lehetne a legjobb program, mint egy mozimaraton. Íme hét film a nyár legforróbb napjaira.