Kínos pillanatot rögzítettek a kamerák a vörös szőnyegen: David Foster hollywoodi legenda látszólag teljesen levegőnek nézte Meghan Markle-t. Vajon tényleg megromlott a viszonyuk?
Idén a Bíborfehér vitte el a Magyarország Tortája címet, és már az összetevők alapján is elég izgalmas darabnak ígérkezik. Rögös túró, tejfölös mousse, erdei bogyós gyümölcsök, pirított mandula és feketeribizli-bor is került bele – mutatjuk, mit tud a 2026-os győztes!
A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A Vszt ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökk
i Közlekedési Központ megkezdte a 3-as metró terveinek áttekintését, amelynek során megvizsgálják, hogy milyen módon lehetséges a Rákospalota-Újpestig történő szakaszolás. Cél a kivitelezési idő megállapítása és a kockázatok felmérése is – számolt be a Főpolgármesteri Hivatal.
Miközben a magyar lakosság és a vállalatok is jól vizsgáztak a múlt heti energiakrízisben, a helyzet rámutatott arra, hogy a természetesnek vett kényelem rendkívül sérülékeny. A szakértő arra figyelmeztet, hogy a hazai energiahálózat jelentős része elöregedett. Bár a kormány bejelentette a több mint 800 milliárd forintos energiafejlesztési programo
A tavalyi győztes, a gyulai Kézműves Cukrászda csapata nyerte a 2026-os Magyarország Tortája versenyt a rögös túróra és tejfölre épülő, Bíborfehér elnevezésű kreációval. A Magyarország Cukormentes Tortája címet idén a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska nevű desszertje érdemelte ki - tudósított a Pénzcentrum.
Az emberek nem logókhoz kötődnek, hanem viselkedéshez. Megnézik, mit ígér egy márka, aztán figyelik, mit tesz péntek délután, hiba után, reklamáció közben. A bizalom itt nem puha érzés. Mérhető előny: rövidebb döntési idő, kevesebb áralku, több ajánlás. Egy magyar vásárló a saját telefonján hasonlít össze árakat, értékeléseket és szállítási ígérete
Újabb fejezetéhez érkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körüli évek óta húzódó konfliktus, amely most ismét a szakma és az egyetem vezetése közötti éles ellentéteket hozta felszínre. Több tucat ismert filmes és színész, köztük olyan nevek, mint Csuja László, Olasz Renátó, Reisz Gábor, Pálfi György, Schwechtje Mihály, Jakab Juli, Orosz
A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
Tallulah Willis esküvőjén természetesen a menyasszonyé volt a főszerep, Demi Moore azonban olyan Balenciaga lookkal érkezett, amely mellett szinte lehetetlen szó nélkül elmenni.
A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenl
A kormány teljesen átalakítja az augusztus 20-i ünnepet, amelynek központi eleme egy 30 perces parlamenti fényshow és egy rövidített tűzijáték lesz. Az eseménysorozat új hivatalos nevet is kapott: "A nemzet ünnepe – Ezer éve együtt Európában".
Története 160 éve alatt rengeteg változáson ment keresztül a világ egyik leghíresebb koktélja. Nem biztos, hogy James Bondnak ízlene úgy, ahogyan azt a legmodernebb koktélbárokban készítik manapság.
Különleges, egyben rendkívül humoros módon engedte el kedvesét egy spanyolországi fiús nyaralásra Megyeri Csilla. A műsorvezető-influenszer gondoskodott róla, hogy a párja Marbellán se feledkezzen meg róla, és a többi nőnek se jusson eszébe közeledni hozzá.
A főpolgármester szerint komoly eredményeket lehetne elérni a napelemek és tárolóegységek használatával, de egyetlen város sem tud önmaga megbirkózni a klímaváltozás kihívásaival, ehhez az állam segítségére is szükség van.
Ha a búza sem hozza már automatikusan a várt hozamot, lépni kell. Az Agroinform online eseményén a gazdák gyakorlati tippeket kapnak fajtaválasztásra, starttechnológiára és az aszályra hangolt termesztésre.
Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez közel egy évtizednyi együttélés után hivatalosan is összekötötték az életüket. A világsztár labdarúgó és a modell a jeles alkalomból egy meghitt pillanattal örökítették meg kapcsolatuk mérföldkövét.
Új lakástakarék-konstrukciót vezetett be az OTP Lakástakarék, amely minden eddiginél rugalmasabb megtakarítási lehetőséget kínál. Legnagyobb előnye, hogy az ügyfelek szerződéskötést követően két köztes kilépési lehetőség közül is választhatnak, így a felhasználását rugalmasabban igazíthatják terveikhez és lehetőségeikhez - derül ki az OTP Bank közl
A választás óta egyetlen új szponzorációs vagy támogatási szerződést sem kötött a Szerencsejáték Zrt. erre létrehozott leánycége, az azt megelőző hónapban mintegy 1,6 milliárd forintot osztottak szét.
A Velencei-tó vízügyi helyzete 2026 nyarára kritikus szintet ért el, és bár ennek hatása az ingatlanárakban egyelőre alig látható, a piac várhatóan nem marad érzéketlen a tó állapotának tartós romlására. Weitzel Zsolt, a REMAX Hillside irodák partnere és vezető értékesítője szerint a következő időszakban elsősorban a kereslet visszaesése, a hosszab
Oroszország tükörképszerűen fog reagálni a kereskedelmi hajóinak elfogására irányuló bármilyen nyugati kísérletre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor megtekintette az orosz Csendes-óceáni Flotta hadgyakorlatának zárószakaszát.
Komárom: Megoldódott a dráma, a komáromi nagymamánál tölthették a nyarat az unokák. Nem kellett a srácokat örökbe adni, nem kerültek nevelőintézetbe a világ túlsó végére. Élettársa lánya vállalta a két fiú nevelését saját, három gyerekük mellé, a szünetben meg az egész "banda " a nagyinál tölthette a fél nyarat. Mara most a világ egyik legboldogabb
Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve dönt az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról. Nem ez az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsoro
A tartós kánikula és az aszály nemcsak a növényeket viseli meg, hanem kedvez a legveszélyesebb hőségkedvelő kórokozók terjedésének is. A Macrophomina phaseolina – közismertebb nevén a hamuszürke szárkorhadás – ma már szinte minden hazai szántóföldön jelen van, és észrevétlenül kényszerérést, szártörést, valamint súlyos terméskiesést okoz a naprafor
Felterjesztéssel fordul a kormányhoz a paksi önkormányzat annak érdekében, hogy az atomerőmű biztonságos működése hosszú távon garantálható legyen. Ezt a település alpolgármestere, Barnabás István mondta az InfoRádió megkeresésére.
A lengyel Górnik Zabrze otthonában folytatná menetelését az Európa-liga selejtezőjében a Ferencváros labdarúgócsapata. Az 1-0-ra megnyert budapesti meccs után a zöld-fehérek egy olyan arénában harcolhatják ki a továbbjutást, amelynek története a XX. század legsötétebb éveinek emlékét őrzi.