Anna döbbenetes meglepetéssel készült barátnője esküvőjére: egy hároméves hangüzenetet játszott le a násznépnek, amitől mindenkinek elállt a szava.A menyasszonyé is.
A korábbi sikeres rendezések után az elmúlt hétvégén Országos Vadászíjász bajnokságnak adott otthont Gyula térsége, egészen pontosan Városerdő. A Kerecsényi László Íjász Egyesület szervezésében a versenyzők ezúttal állatok élethű, térbeli figuráira lőttek. A versenyzők számára egy ilyen megmérettetés sok extra nehézséget tartogat. A Kerecsényi Lász
A Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. az első, sikertelen árverés után újra, ezúttal olcsóbban hirdette meg a Bászna Gabona Zrt. 465 tonna tritikáléját és 275 tonna napraforgóját.
Egy közel 3000 ember bevonásával készült kutatás szerint sokan túlbecsülik az olyan ismert környezetvédelmi lépések klímahatását, mint az újrahasznosítás, miközben alábecsülik a repülés és az autózás csökkentésének jelentőségét.
Válaszolt a MÁV a Freemix kérdéseire a gyékényesi elmaradt csatlakozásról. Kiderült, miért indult el a dombóvári személyvonat. A MÁV válaszolt a Freemix kérdéseire az augusztus 5-én megírt gyékényesi eset kapcsán. A MÁV mostani válaszával a korábbi cikkünkben felvetett kérdésekre is választ kaptunk. A vasúttársaság részletesen leírta, mi történt a
A tartós aszály és az extrém hőség miatt drámai méreteket öltött a halpusztulás az Aranyponty Halászati Zrt. rétimajori és rétszilasi tavainál. A hetek óta tartó vízhiány eddig 185 tonna hal elpusztulását és mintegy 200 millió forintos gazdasági kárt okozott, miközben az országos és nemzetközi jelentőségű, védett vizes élőhely kiszáradása súlyos ök
A mesterséges intelligencia egyre komolyabb szerepet kap a kibertámadásokban, de ugyanez a technológia a védekezést is hatékonyabbá teheti. Az OpenAI ezért továbbfejlesztette Daybreak nevű rendszerét, és egy új, kifejezetten kiberbiztonsági feladatokra szánt AI-modellt is készített.
A nyugdíj- és családtámogatások informatikai rendszerét is elérhették a Magyar Államkincstár szerverét feltörő hackerek – értesült a Népszava, az állami szerv azonban úgy látja, a támadás ügyfél-, illetve állampolgári adatokat nem érintett, és adatvesztés sem történt.
Donald Trump nem diplomatát, hanem egy nyugalmazott tábornokot küldene Szarajevóba. Ronald Johnson mögött közel négy évtizedes katonai pálya, közel-keleti hadműveletek, válságkezelés és védelmi ipari tanácsadás áll, biztonságpolitikai gondolkodását pedig jól jellemzi a Trump-kormányzat régi-új jelszava: „béke az erőn keresztül”. Ha Ronald Johnson v
A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a Regio Játék felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/h-val hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. A vármegyéb
Tallulah Willis, Bruce Willis és Demi Moore legfiatalabb lánya egy meghitt szertartás során mondta ki a boldogító igent Justin Acee zenésznek az idahói Sun Valley-ben. Az esküvőn Tallulah egy lenyűgöző, vállpánt nélküli, hosszú uszályos Balenciaga ruhát viselt, amelyet a divatház kreatív igazgatója, Pierpaolo Piccioli tervezett kifejezetten a számá
Tömeges halpusztulás történt a Zagyva egyik jászsági, mesterséges gátak közé szorított szakaszán. Bár az ökológiai tragédiához sokat hozzátett a lassan hetedik hete tartó aszály és extrém hőség, a horgászok és a természetvédők szerint a folyó vize a jászberényi Városi-Zagyva befolyója alatt lett halálos a jászberényi és a jászteleki szennyvíztelepe
Összeházasodott Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez. Az ötszörös aranylabdás futballsztár és szerelme kedden, egy szűk körű ceremónia során mondták ki a boldogító igent. A portugál klasszis mindezt utólag, a közösségi oldalán tudatta a rajongóival.
Baka András nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Fidesz illegitimnek tartja, ő közben azt mondja, az ország nem épülhet bosszúra.
Az elmúlt időszakban a Paksi Atomerőmű blokkjainak fokozatos teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása került az energetikai hírek középpontjába. A Duna tartósan alacsony vízállása miatt az erőmű a biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően mérsékli termelését, ami átmenetileg csökkenti a hazai villamosenergia-termelő kapacitást
A kerület fideszes polgármestere nyílt levélben fordult Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterhez. Mi történt? Nem szeretné átadni az V. kerület a fővárosnak a Vörösmarty tér és több más kiemelt belvárosi közterület vagyonkezelését, írja a 444. Részletek. Szentgyörgyvölgyi Péter, a kerület fideszes polgármestere nyílt levélben fordult Vit
Az RTL Híradónak az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter azt mondta, a fő problémát a túlszaporodott és nagy arányban fertőzött vaddisznóállomány jelenti. Bóna Szabolcs arról is beszélt, hogy a járvány emberekre nem jelent veszélyt.
Bár két teljesen eltérő zenei világot képviselnek, Nagy Bogi és Vini hamar megtalálták a közös hangot a szökés küszöbén. Bár Vini az elején még érzett némi hűvösséget az énekesnő részéről, a kezdeti ellentéteket gyorsan félretették a közös cél érdekében: mindenáron el akarják kerülni, hogy a Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet falai közé kerüljenek S
A fekete özvegy új fogalom az orosz sajtóban azokra a nőkre, akik anyagi céllal hálózzák be a haláluk esetén rubelmilliókat érő katonákat. A társadalom egészének súlyos értékvesztését jelzi, hogyan vált az anyagi felemelkedés ígéretévé az Ukrajna elleni háború. A síroknál sokszor pénzért marakodó anyák és vitatott feleségek állnak.
Immár negyedik alkalommal rendezi meg a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválját a Gyulai Várszínház. Az egy héten át tartó programsorozat változatos műfajú előadásokat tartogat, melyek egyaránt érdekesek lehetnek a fiatalabb és az idősebb generáció számára. Hétfőn teltház előtt mutatták be az Aradi Kamaraszínház jórészt békéscsabai színészekkel dol
Több tízezer hektár felmérése után tisztán látszik: a napraforgótáblák egyharmada gyakran még zöld, míg a többi része már rég beérett vagy leaszalt. A reflexből végzett, teljes felületű állományszárítás ma már óriási pénzpocsékolás. Egy új, magyar fejlesztésű AI-technológiával viszont pontosan ott avatkozhatunk be, ahol indokolt – megspórolva a sze
Lassan meglendülnek a pénzügyek három csillagjegynél. Nézd meg, téged érint-e a kedvező fordulat, és hogyan alakul a jegyed sorsa. Jön a pénz. Hosszú, bizonytalan időszak után végre friss energia érkezik a pénztárcád környékére, ha a szerencsés jegyek közé tartozol. Már a következő napokban érezni fogod a megkönnyebbülést és a váratlanul megnyíló ú
A klímaváltozás következtében egyre inkább eltűnnek az átmeneti évszakok, az év pedig fokozatosan egy téli és egy nyári félévre oszlik. A pesszimista forgatókönyvek szerint az évszázad közepére évente akár harminccal is nőhet a hőhullámos napok száma, a tartósan extrém meleg pedig kritikusan megterheli az emberi szervezetet – hívta fel a figyelmet
Bár korábban azt jelentették be, hogy augusztus második felében újraindul az M1 Híradó, egyelőre továbbra sem tudni, mikor tér vissza a hírszolgáltatás. A jelenlegi műsorújság szerint még az augusztus 20-i nemzeti ünnepen sem lesz híradó a csatornán.
Bajor Lili új szerepben találta meg önmagát: a színpad mellett már gyerekekkel is foglalkozik. A színésznő kommunikációs fejlesztőként drámafoglalkozásokat tart egy általános iskolában, emellett bölcsődében is dolgozik. Bár a színházat továbbra sem engedi el, egyre erősebben érzi, hogy talán ez az új irány az ő útja.
Lakossági bejelentések alapján indult vizsgálat a budakalászi közkutak (kék kutak) állapotával kapcsolatban. Miután az egyik helyi lakos a közösségi médiában felhívta a figyelmet a hiányzó nyomókarokra, Lázár Péter önkormányzati képviselő és Bacsárdi József jegyző azonnal vizsgálatot kezdeményezett. Mint kiderült, a város 30 közkútjának mintegy har
Kozák Luca ötödik helyen zárta a női 100 méteres gátfutás döntőjét a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon. A debreceni vágtázó futamgyőztesként került a fináléba, de ott a rajtnál kicsit beragadt, végül 12.84 másodperccel ért célba.
Magyar Péternek legalábbis formálisan sikerült elérnie, amit a választás estjén beharangozott: elmozdította a törvényes államfőt, és helyette a saját jelöltjét ültette az államfői székbe.