Három generáció együtt, közös családi programok és egy tengerparti kiruccanás is szerepel Sydney van den Bosch idei nyári tervei között. A modell számára különleges ez az időszak, hiszen kislánya, Lia Elysee tavaly ősszel született, így idén először élvezhetik együtt a nyári vakáció örömeit. A család számára a közös nyaralás hagyománynak számít, am
A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében – derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből, közölte az MTI.
Az Európai Unió azt vizsgálta, milyen következményekkel járna, ha az Unióban nem engedélyezett, legveszélyesebbnek minősülő növényvédőszer-hatóanyagok maximális szermaradék-határértékét (Mrl) a kimutathatósági határértékre szorítanák le. A modellezett három forgatókönyv alapján az uniós agrárimportra és a fogyasztói árakra gyakorolt hatás rendkívül
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Cernavodánál, ezért csütörtök reggel megkezdik a romániai atomerőmű még működő kettes blokkjának fokozatos leállítását, mivel további apadás várható – jelentette be Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter.
Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.
Több mint ezer AI-szakember sürgeti a fejlesztések lassítását. Azt szeretnék, ha a kormányok nemzetközi összefogással tennék biztonságosabbá a legfejlettebb rendszerek fejlesztését.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda figyelmét egy mentőjármű-beszerző tender keltette fel, és úgy tudni, két telephelyre már ki is szálltak, iratokat és adathordozókat foglaltak le.
Szeptember 1-jétől három év után újraindul a személyszállítás Tiszaújváros és Miskolc között. A vonalon sűrűbb menetrenddel és jobb csatlakozásokkal várják az utasokat.
Szereted a fügét, de sosem tudod, mikor érdemes leszedni a termést? Mutatunk négy gyorsan felismerhető jelet, hogy mindig tökéletesen érett fügét fogyaszthass a kertedből!
A kontinens felett elhelyezkedő anticiklonnak köszönhetően tiszta égbolt alatt figyelhetjük meg a két égi jelenséget. A napfogyatkozás fedettsége a nyugati határnál a 80 százalékot is meghaladja majd.
A Mattel a Barbie Signature sorozat legújabb darabjával tiszteleg a legendás Whitney Houston előtt: a különleges baba az énekesnő páratlan örökségét, rekordokat döntő karrierjét és időtlen zenei munkásságát ünnepli, amely generációk művészeit inspirálta, és a mai napig világszerte rajongók millióihoz szól.A baba bemutatására egy különleges jubileum
A mesterséges intelligenciáról egyre többet beszél az ipar, sok gyártóvállalat azonban még mindig alapvető adatkezelési problémákkal küzd. A szakértők szerint a termelékenység növelésének leggyorsabb útja nem feltétlenül új technológiák bevezetése, hanem az átlátható, szabványosított és digitálisan összekapcsolt gyártási folyamatok kialakítása. A C
A festéklövedékek záporában és a tó hullámai közepette Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge próbálták teljesíteni az Exek csatája legújabb kihívását, amely során gumikacsákat kellett összegyűjteniük. A feladat azonban nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is komoly próbatétel elé állította őket. Joe indulatos viselkedése és folyamatos kiabálása hamar
Bús Balázs, Óbuda egykori polgármestere és a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnöke, június végén került előzetes letartóztatásba, miután a NAV hűtlen kezeléssel gyanúsította meg az NKA 17 milliárd forintos pénzosztása kapcsán. Élettársa, Balogh Mária a lengyel DoRzeczy lapnak adott interjújában részletesen beszélt a letartóztatás körülményeiről
Tragikus hirtelenséggel fulladt a Tiszába egy nyársapáti családapa a tiszakécskei szabadstrandon hétvégén. A férfi a kijelölt fürdőhelyen, családja szeme láttára süllyedt el a mélyben.
Történelmi német sikert aratott a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon Owen Ansah azzal, hogy bronzérmet szerzett 100 méteres síkfutásban. Csakhogy egyáltalán biztos, hogy a német sprinter megtarthatja a medált, a kontinenstorna előtt nem sokkal ugyanis doppingügybe keveredett. A Német Doppingellenes Ügynökség szerint a sportoló júliusban megta
Augusztus 13–16. között rendezik a Byc Od Nagyhajók Országos Bajnokságát és Flottabajnokságát, amelyen öt hajóosztály versenyzői mérik össze tudásukat a Balatonfüred előtti vízterületen. A bajnokságon az L30, Melges 24, Nau Ten, Scholtz 22 és Sudár Regatta osztályok állnak rajthoz. A négynapos verseny során 10 futam teljesítésére készül a mezőny, a
Az Óbudai-sziget több pontján kortárs cirkusz, vizuális színház, tánc és interaktív installációk várnak – mutatjuk azokat a programokat, amelyekért akár egy koncertet is megéri kihagyni.
Az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ (IKIKK) már a 2025-ös idény óta fő támogatóként áll a fiatal sportoló mögött. A partnerség hátterében az IKIKK Fenntarthatóság és Zöld SZTE Fejlesztési Program által is osztott megfontolás áll: az elektromos gokartok versenytechnikája a környezetbarát közlekedés és a fe
A perzselő hőség és a szélsőséges nyár nem állnak meg a határon: egy osztrák klímaszakértő drámai figyelmeztetése most az egész térségben felkavarta a kedélyeket.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást egy mentőjárművek beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárással összefüggésben az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feljelentése alapján – közölte a nyomozó iroda a rendőrség honlapján.
Az EU új csomagolási rendeletének legfontosabb követelményei ugyan csak 2030-tól válnak kötelezővé, a gyártóknak már most el kell kezdeniük az átállást. A szabályok az élelmiszer-csomagolások veszélyes vegyületeitől az italpalackok újrafeldolgozott tartalmán át az internetes rendelések túlméretezett dobozaiig számos területet érintenek. Az Európai
Elstartolt a 2026-os Sziget Fesztivál, ami egyet jelent azzal, hogy ideje megtervezned a legütősebb fesztiválfrizuráidat! Idén a feltűnő kiegészítőké a főszerep: jöhetnek a csillámok, a vagány hajcsatok és a stílusos hajpántok. Ne aggódj, bármilyen hajhosszal is rendelkezel, garantáltan kihozhatod belőle a maximumot! Jónás Roland fodrász és parókaf
Vádat emelt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség Gór-Sebestyén Júlia ellen, akit a vádhatóság szerint három gyermek testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztető, pszichés és esetenként fizikai bántalmazással járó edzői módszerekkel gyanúsítanak.
A Goldman Sachs legfeljebb 2,25 milliárd dollárért vásárolja meg a tőzsdén kereskedett alapokat (ETF-eket) kezelő Neos Investmentst, ezzel tovább erősítve jelenlétét az aktív vagyonkezelési piacon.
A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a je
Szigorúan tilos szabad szemmel vagy nem megfelelő eszközökkel követni a Magyarországról szerda kora este látható részleges napfogyatkozást, mert a jelenség akár néhány másodperc alatt is maradandó, visszafordíthatatlan látáskárosodást vagy vakságot okozhat – figyelmeztettek szakemberek, tette közzé az MTI.
Augusztus elején volt egy nap, amikor a Paksi Atomerőmű működése néhány milliméteren múlt. Aztán a Duna vízszintjének esése megállt, és azóta több tíz centit emelkedett - de az előrejelzések, és a friss adatok alapján a helyzetjavulás átmeneti. A kormány most bejelentett egy átfogó tervet arra, hogy miként tudja elkerülni az ország azt, hogy újra i
Budapest ezen a héten a Szigeté. A GKI most kiszámolta, hogy az állam ezen a fesztiválon nem költ, hanem keres: 4,5 milliárd forinttal többet vesz be, mint amennyit kifizet - olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss gyorselemzésében.