Az analóg szolgáltatást főleg Észak-Európában számolják fel, itthon erre nincsenek tervek, de visszaszorulóban vannak azok a távközlési csomagok, amelyek miatt sok háztartás megtartotta a készüléket.
Egy év alatt folyamatosan emelkedett az itthon kibocsátott lakossági hitelkártyák száma, mégsem érte el az 1,1 milliót az első negyedév végén – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. A hitelkártyák iránti kereslet annak ellenére mozog visszafogott szinten, hogy a használóik számára is előnyös konstrukcióról van szó, a lakossági h
Nyíregyházán súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy rolleres fiút, akit a zebrán gurult, amikor elütötte egy autó. Elütötte a szabályosan haladó autó azt az elektromos rolleres fiút, aki a zebrán gurult át. Előtte pedig nem állt meg a STOP táblánál sem. A baleset hétfő este történt Nyíregyháza Sóstógyógyfürdő nevű városrészében, a Kemecsei ú
Hidegfront vonult át Magyarországon, de se sok csapadékot, se nagy lehűlést nem hozott. Eközben a katasztrofális aszályhelyzet a következő egy hétben tovább romlik.
Újabb áremelkedési hullámmal indul az idei tanév, a tanszerek és az írószerek mellett számos szolgáltatásért is többet kell fizetni. Bár a rászorulóknak segítséget jelent az újonnan bevezetett támogatás, sok háztartásban így is komoly fejtörést okoz az iskolakezdési bevásárlás.
Bár a hidegfront megérkezett és letörte a hőséget, a pusztító aszály továbbra is marad. Kiderült, látható lesz-e a szerdai napfogyatkozás Magyarországról.
Az OECD magyar gazdasággal foglalkozó tanulmányából borús kép rajzolódik ki a kkv-k termelékenységéről, a humán tőke minőségéről, a nők és a fiatalok foglalkoztatásáról. Mindez óriási potenciált is kínál a fejlődésre.
A fat choy nem hangzik túl bizalomgerjesztően, de nem is ez a lényege. Hanem az, hogy a neve ugyanúgy hangzik, mint egy jólétet és gazdagságot kívánó kantoni újévi köszöntés.
A TikTokon, Instagramon vagy YouTube-on ma már néhány perc alatt találhatunk tanácsokat arra, hogyan érdemes befektetni, félretenni vagy éppen kezelni a pénzügyeinket. A könnyű hozzáférésnek azonban ára lehet. A brit TSB felmérése szerint azoknak a briteknek, akik az elmúlt évben a közösségi médiában látott pénzügyi tanácsok alapján hoztak döntést,
Valóban elhagyja Max Verstappen a Red Bullt? Juan-Pablo Montoya és Stefan Johansson elárulták, mi áll a holland pilóta folyamatos frusztrációja mögött.
Vajon egy magasan fejlett galaktikus állatkert lakói vagyunk, akik előtt szándékosan rejtőzködnek az idegenek, vagy egy kozmikus szűrő végzett már előttünk mindenki mással?
Egyre több rossz műszaki állapotú autó lehet a magyar utakon. Míg 2016-ban 4278 személyautó vizsgája végződött eredménytelenül, 2025-ben már 7311, ami közel 71 százalékos emelkedés.
A hűtő ajtajában praktikus rekeszek sorakoznak, ezért könnyű azt gondolni, hogy bármit betehetünk oda, ami éppen elfér. Csakhogy ez a készülék egyik legmelegebb, leginkább ingadozó hőmérsékletű része. Mutatjuk, mely élelmiszereket érdemes inkább a hűtő belsőbb zugaiba költöztetni.
A Mewa stratégiai részesedést szerzett a darmstadti Desion GmbH cégben. Ezzel a lépéssel még intenzívebbé válik a textilszolgáltató hosszú évek óta tartó együttműködése az automatizációra, robotikára és a mesterséges intelligenciával támogatott textilvizsgálatra specializálódott vállalkozással. A Desiont 2020-ban a Darmstadti Műszaki Egyetem és a
Csak nagyon kis foltokban volt víz a mederben a Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő Kolon-tóban már múlt pénteken is, és azóta tovább száradt ki a vidék.
Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legf
Felfázásnak nevezzük, de valójában húgyúti fertőzés vagy cisztitisz a neve annak a kínzó tünetekkel járó betegségnek, amely sok nőt visszatérően érint. De vajon mi köze a kiújulásnak a nyári strandoláshoz, esetleg a szabadosabb partnerkapcsolatokhoz?
Kabát Péter és Torghelle Sándor a focistakarrierjük során egymás ellen és együtt is játszottak már, ám a barátságukon soha nem esett csorba. A Most Wanted – A Hajsza második évadában vállt vállnak vetve próbálnak megszökni az üldözőik elől, miközben csak remélni tudják, hogy a lakosság inkább az ő oldalukon áll. Mire számíthatunk tőlük az RTL inter
Az iskolakezdés jelentős terhet róhat a családi kasszára, a tanszerek, az iskolatáska és a ruházat mellett ugyanis egyre több háztartásnak kell digitális eszközök beszerzésével is számolnia. A felsőoktatásban tanuló gyermekek esetében pedig a tandíj, a kollégiumi elhelyezés vagy az albérlet jelentheti a legnagyobb kiadást. Az egészségpénztári megta
Lehet, hogy te vagy az a barát, aki mindig megérzi, ha valami nincs rendben, vagy éppen az, aki pillanatok alatt megoldja a legbonyolultabb helyzeteket? Az asztrológia szerint minden csillagjegynek megvan a maga különleges szuperereje.
Az idei brutális hőhullámokért még nem az El Niño felel, hanem a klímaváltozás. A hamarosan erősödő időjárási jelenség azonban újabb hőt szabadíthat fel az óceánokból, és ezzel tovább fűtheti a bolygót.
Andrew Scott és Olivia Colman főszereplésével készült az Elsinore című film, mely a fiatalon elhuny skót színész, Ian Charleson életét dolgozza fel. A film várhatóan 2027 elején kerül a hazai mozikba, az ADS Service forgalmazásában.A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a premierje Simon Stone (A nő a tízes kabinból, Ásatás, Apa és lánya) legúj
Továbbra sem lesz csapadék, viszont a kánikula intenzitása mérséklődik: a mai legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között várható. Ma hajnalban megdőlt a fővárosi hajnali melegrekord.
A Tungaloy Corporation közzétette 2026-os Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Jelentését, amely átfogó képet ad a vállalat 2025-ös környezetvédelmi teljesítményéről, fő fenntarthatósági kezdeményezéseiről, valamint a hosszú távú fenntarthatósági célok felé tett előrehaladásáról.
Jelentősen felfutott a tavaly a kínai autók értékesítése, 2025-ben összesen 8115 kínai jármű talált gazdára. Idén eddig már több nyolc és fél ezer eladott kínai autónál tartunk.
Hamisak azok a közösségi médiában terjedő állítások, amelyek szerint Sandra Bullock bejelentette, hogy 18 év remisszió után visszatért nála a mielóma multiplex – írja a Snopes tényellenőrző oldal. Sajnos a mesterséges intelligencia új lendületet adott az álhíriparnak.
Mark Zuckerberg szuperjachtjának legénységét azért bírálták, mert nem nyújtott segítséget egy üzemanyag nélkül maradt hajónak Alaszka partjainál – írja a Futurism. A Meta vezérigazgatója nem tartózkodott a jachton az eset idején.
A magyarok fele évente egy-két alkalommal jár fesztiválokra, és elsősorban a könnyűzenei, illetve a gasztronómiai programokat keresi – derül ki a Csodásmagyarország.hu legfrissebb kutatásából. A válaszadók kétharmada több órát is hajlandó utazni belföldön egy jó fesztiválért, a döntő többség pedig a fellépők és a programkínálat alapján választ esem
Először azt hittem, hogy aktivista anyák munkájáról fogok írni, de aztán rájöttem, hogy miért is ne írnék egy olyan cikket, amiben anyákat agitálok, hogy legyenek aktivisták. Ez következik most.
A grillezni vágyókat egyre nagyobb próbatétel elé állítja a nyári hónapok szélsőséges időjárása. Nemcsak a nyílt láng használata, de az élelmiszerek beszerzése, előkészítése és tárolása is kellő gondosságot igényel.
Kata – nevezzük így – inkább nem vállalta névvel ezt a beszélgetést, és ha valakinek az esetében ezt maximálisan meg lehet érteni, az ő. Olyan dolgokon ment keresztül, aminek a negyede sok embert végleg megtört volna, Kata azonban felemelte a fejét, és ment tovább.
Még egy ilyen cég nincs: így lett az a magyar kisbefektetők kedvenc osztalékpapírjából, az Állami Nyomdából globális brand. Zsámboki Gábor vezérigazgatóval a papírmentes jövőről és világító fejű emberekről is beszélgettünk.
Nem kultúrsokkról van szó, hanem olyan mindennapi dolgokról, amelyek jól megmutatják, mennyire más logika mentén szerveződik az élet a két kontinensen.