-
Mégsem épül tovább a Keletitől a négyes metró?
2010 december 20.
Pénzcentrum
-
Több nagyobb beruházás leállításával, illetve megkurtításával igyekezne stabilizálni pénzügyeit jövőre a főváros....
-
Metróépítés: a szerbek tudhatnak valamit!
2010 december 3.
Privátbankár
-
A francia kormány hárommillió euróval segíti az első belgrádi metróvonal terveinek elkészítését - mondta a szerb főváros polgármestere a Vecernje novosti című szerb lap pénteki számában megjelent inte...
-
Szabályátszabás a metrókocsik miatt?
2010 november 12.
HírTV
-
Új engedélyezési eljárással mégis az Alstom szállíthatja a budapesti metrókocsikat - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: előfordulhat, hogy bizonyos szabályokat átszabnak vagy átértelmeznek a négyes metró bukásának megakadályozására.
-
Tarlós az IMF-fel tárgyal
2010 október 22.
hirado.hu
-
Ma fogadja Tarlós István a Nemzetközi Valutaalap delegációját - tudta meg a Magyar Nemzet, mely szerint ugyanakkor a főpolgármester Orbán Viktorral felfüggesztette a főváros jövőjéről, elsődlegesen a BKV átalakításáról és a négyes metró beruházásának folytatásáról szóló tárgyalásokat. Noha a városvezetés korábban bejelentette, hogy felbontja az Alstommal kötött szerződést, Tarló tegnap már nem…
-
Tarlós: kritikussá vált a BKV és a metróépítés jövője
2010 október 21.
ATV
-
Egy hét múlva derül ki, megmenthető-e a közlekedési vállalat.
-
Elgázolta a 4-es metró az új kormányt? - lapszemle
2010 október 7.
Infostart
-
A Népszabadság szerint jórészt a négyes metró építésénél talált, s már korábban is szóvá tett szabálytalanságok miatt az Európai Bizottság felfüggesztette a 2007-2009-es időszakra vonatkozó közlekedésfejlesztési pénzek kifizetését.
-
Tarlós: Valódi munkavégzésre van szükség
2010 október 1.
HírTV
-
Ha Tarlós Istvánt főpolgármesterré választják, akkor az október 3-i választásokat követő legrövidebb időn belül tárgyalóasztalhoz ül Orbán Viktor miniszterelnökkel, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) és a négyes metró legfontosabb kérdéseiről külön is egyeztessenek – írja a Magyar Nemzet.
-
Holtakba ütköztek a metróépítésnél
2010 szeptember 28.
HírTV
-
Emberi csontvázakat találtak kedden a 4-es metró építkezésén, egy bekötőcsatorna építése során – mondta Pető Szabolcs, a DBR Metró Projekt Igazgatóság szóvivője. A Rákóczi téren egy munkagép ásta ki a feltehetően 30 évnél régebbi maradványokat, amelyek az első információk szerint két embertől származnak. A szakemberek feltárták a munkaterület környezetét is, de mást nem találtak. A csontváza...
-
Metróépítés: a vezetők milliárdos kárt okozhattak
2010 szeptember 28.
HírTV
-
Néhány milliótól a milliárdig – óriási kárt okozhatott az állam, a főváros és a BKV korábbi vezetése a négyes metró építésével kapcsolatban – fogalmazott Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Lánchíd Rádió Kulissza című műsorában.
-
Cáfolja a 25 ezer forintos óradíjat a Metróber
2010 szeptember 24.
HR Portál
-
A Metróber Kft. sajtóközleményben cáfolja azt a portálunkon is megjelent híradást, miszerint a négyes metró építése során a "Metróber Kft. napi 16 órában nettó 25 ezer forintos óradíjjal dolgozott, miközben a Számvevőszék szerint az elvégzett feladat tartalma és színvonala ezt a kifizetést nem indokolta."
-
25 ezer forintos óradíjért dolgoznak a négyes metró szakértői
2010 szeptember 23.
HR Portál
-
Az MR1-Kossuth Rádió birtokába jutott jelentés szerint áprilisig 21 milliárd forintot költöttek szakértőkre és tanácsadókra a négyes metró építése során. A Metróber Kft. például napi 16 órában nettó 25 ezer forintos óradíjjal dolgozott - írja a Világgazdaság.
-
A négyes metró a legsúlyosabb örökség
2010 szeptember 22.
Privátbankár
-
A következő négy évben 342 milliárd forintnyi jóváhagyott beruházást örököl meg az új budapesti városvezetés - írta szerdai számában a Napi Gazdaság a Fővárosi Önkormányzat cikluszáró pénzügyi jelenté...
-
Feljelentést tesz az ÁSZ a metróépítés ügyében
2010 szeptember 14.
HírTV
-
Feljelentést tesz az ügyészségen a 4-es metró építésénél tapasztalt hűtlen kezelés gyanúja miatt az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
-
Tarlós: Szenilis csapongásba bocsátkozik az MSZP
2010 szeptember 2.
HírTV
-
Ha főpolgármesterré választják, mindenekelőtt a négyes metró befejezéséhez szükséges anyagi támogatást igyekszik majd megszerezni a kormányzattól – nyilatkozta Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának. A fővárosi politikus szerint egyébként „szenilis csapongásokba” bocsátkozik az MSZP akkor, amikor éppen tőle és csapatától félti a ...
-
Tarlós továbbra is szabad kézre számít
2010 szeptember 2.
Privátbankár
-
Ha főpolgármesterré választják, mindenekelőtt a négyes metró befejezéséhez szükséges anyagi támogatást igyekszik majd megszerezni a kormányzattól - mondta a Fidesz főpolgármester-jelöltje
-
Gyermekek maradványaira bukkantak metróépítés közben
2010 augusztus 19.
Infostart
-
Metróépítkezés közben ötszáz éves gyermeksírokra és azték településmaradványokra bukkantak Mexikóvárosban.
-
Budapest-csomag a kormány második akciótervében
2010 július 31.
hirado.hu
-
Tarlós István szerint mérlegelendő, hogy a négyes metró második szakaszát az eredetileg tervezett Rákospalota helyett előbb Budaörs irányába vigyék tovább
-
A külvárosokig építené a 4-es metrót a Jobbik
2010 július 20.
hirado.hu
-
A párt főpolgármester-jelöltje szerint érdemes lenne felülvizsgálni a metróépítéshez köthető, elmúlt húsz évben aláírt szerződéseket
-
A műjégpálya is csúszik
2010 július 19.
HírTV
-
Nem készül el határidőre a főváros újabb EU-beruházása, a városligeti műjégpálya felújítása és újjáépítése, mert a kivitelező a megrendelő szerződésszegésére hivatkozva ma felfüggeszti a munkát. Budapest rövidesen távozó balliberális vezetése így a négyes metró és a Margit híd után újabb torzót adhat át utódjának - olvasható a Magyar Nemzetben.
-
Tarlós: be akarjuk fejezni a metróépítést!
2010 július 16.
Alternatív Energia
-
"Be akarjuk fejezni a metróépítést és mindent meg is fogunk tenni ennek érdekében" - írta Tarlós István fideszes főpolgármester-jelölt pénteki keltezésű, Demszky Gábor főpolgármesternek címzett nyílt levelében, amelyet a Miniszterelnökség juttatott el az MTI-hez.