Adóreform

Költségvetés: növekedés, beruházás, fogyasztás
2010 november 15.   Gondola
Matolcsy: a költségvetés eszköze a szigorú költségvetési politika, az adóreform és a szerkezeti reformok. Szijjártó: szakítunk a megszorításokkal.
Négyezer milliárd dolláros deficitcsökkentést javasol Obama adósságbizottsága
2010 november 11.   Infostart
Adóreformmal és a kiadások visszafogásával, egy évtized alatt 4000 milliárd dollárral lehetne csökkenteni az amerikai kormányzati deficitet - közölte annak a Barack Obama elnök által kinevezett bizottságnak a két társelnöke, amelynek feladata, hogy felvázolja, miként lehetne lefaragni a csillagászati nagyságú amerikai államadósságot.
AmCham - A kormánynak helyre kell állítania a piac országba vetett bizalmát
2010 november 8.   ProfitLine
A nemzetközi piac bizalmának helyreállítására, valamint hatékonyabb párbeszédre szólít fel a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) hétfői közleményében. A szervezet elismerően szól a kormány adóreform-törekvéseiről, ugyanakkor a rendkívüli és szokatlan válságadó bevezetésének indokait megértve határozottan sürgeti strukturális reformok haladéktalan megkezdését.
Szégyellje magát a kormány! - Több ezren tüntettek az adóreform ellen
2010 november 4.   Kripto Akadémia
Több ezer ukrán kisvállalkozó tüntetett csütörtökön a kijevi kormány adóreform-terve ellen, azt állítva, hogy változások tönkreteszik őket. Két városban volt demonstráció. A kijevi ukrán parlament előtt kétezren tiltakoztak kürtöket fújva és fémvödrökkel csörömpölve, ezzel egy időben Lviv-ben (Lembergben) 2500-an vonultak fel.
Olcsóbban is növelhető a hatékonyság - vélemény az adóreformról
2010 október 11.   Portfolio
A magyar gazdaság lassulásáról folyó vitákban a 2000-es évek közepe óta sokan és sokféle javaslatot tettek az egyik lehetséges gyógymód, az adóreform kívánatos irányára. A globális válság egyfelől...
Matolcsy: januártól 16%-os egykulcsos családi adórendszer lesz
2010 szeptember 27.   Pénzcentrum
Cáfolta a nemzetgazdasági miniszter azokat a sajtóhíreket, hogy eltolódnak az Orbán-kormány által ígért adóreformok. Matolcsy György a HírTV-nek megerősítette: január elsejétől egykulcsos adórendszer és családi adózás lesz, noha szakértők szerint a kormány által vázolt rendszer felépítéséhez még legalább két év szükséges....
Matolcsy: januártól 16%-os egykulcsos családi adórendszer lesz
2010 szeptember 27.   Portfolio
Cáfolta a nemzetgazdasági miniszter azokat a sajtóhíreket, hogy eltolódnak az Orbán-kormány által ígért adóreformok. Matolcsy György a HírTV-nek megerősítette: január elsejétől egykulcsos adórendszer...
Matolcsy: Fantasztikus áttörés lesz (+videó)
2010 szeptember 26.   HírTV
Cáfolta a nemzetgazdasági miniszter azokat a sajtóhíreket, hogy eltolódnak az Orbán-kormány által ígért adóreformok. Matolcsy György megerősítette: január elsejétől egykulcsos adórendszer és családi adózás lesz.
AUD/GBP Óva int az IMF
2010 szeptember 2.   HírTV
Az IMF ismét felhívta a G7-es államok figyelmét a növekvö adósságokra. A szervezet szerint a GDP-arányos deficit 2015-ig 90,6%-ra emelkedhet. Az IMF arra is utalt, hogy még további adóreformokra lenne szükség az adósságok csökkentésének érdekében. Az AUD/GBP felfelé elhagyta sávját. Ellenállás 0,5970-nél, míg támogatás 0,5820-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Adócsökkentés nélkül is lehet adóreform
2010 június 2.   Adózóna
Bár a napokban több szakértő állást foglalt amellett, szakmailag nem megvalósítható a 2011-es adóreform, de az Adózóna okleveles adószakértője másképp gondolja. Angyal József szerint az adóreform nagyarányú adócsökkentés nélkül is megvalósítható.
Bokros Lajos: az ingatlanadó bevezetése lenne az igazi adóreform
2010 június 2.   Portfolio
Fiskális koordinációra van szükség az euróövezetben, mert a Stabilitási és Növekedési Egyezmény a történelem szemétdombján hever - fejtette ki Bokros Lajos kedden Brüsszelben magyar újságírók előtt....
Orbán adóforradalmat ígért
2010 április 26.   Adózóna
Adóforradalomról, egyszerű adóbevallásról és az adóreform menetéről beszélt Orbán Viktor.
Fidesz: az eva és az ekho biztosan marad
2010 április 16.   Portfolio
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője ma közleményben cáfolta azokat a korábbi találgatásokat, melyek arról szóltak, hogy a választáson győztes párt adóreformja keretében eltörölné az egyszerűsített...
Az ügyvédek, tanárok, őstermelők, taxisok is tiltakoznak
2010 április 15.   HírTV
Folyamatosak a tiltakozások az athéni kormány megszorításai ellen. Az őstermelők és önkormányzati dolgozók után csütörtökön sztrájkolnak a tanárok és a tömegközlekedési dolgozók is. A parlamentben a tervek szerint csütörtökön lenne a végszavazás a kormány adóreform-tervezetéről.
Sztrájkhullám és adóreform Görögországban
2010 április 15.   HR Portál
Sztrájkok egész sora kezdődött Görögországban szerdán, egy nappal a kormány adóreform-tervezetének parlamenti végszavazása előtt.
Újabb sztrájkhullám bénítja Görögországot
2010 április 14.   ProfitLine
Sztrájkok egész sora kezdődött Görögországban szerdán, egy nappal a kormány adóreform-tervezetének parlamenti végszavazása előtt.
Sztrájkhullám és adóreform Görögországban
2010 április 14.   Gondola
Sztrájkok egész sora kezdődött Görögországban szerdán, egy nappal a kormány adóreform-tervezetének parlamenti végszavazása előtt
Görögország: mindenki sztrájkol, aki él és mozog
2010 április 14.   Privátbankár
Sztrájkok egész sora kezdődött Görögországban szerdán, egy nappal a kormány adóreform-tervezetének parlamenti végszavazása előtt. Az adósságválsággal sújtott euróövezeti tagországban nulla órától 4...
Martonyi gyökeresen alakítja át a külügyet - lapszemle
2010 április 14.   Infostart
A tárca teljes apparátusát érintő változások várhatók a Külügyminisztériumban az új kormány megalakulása után - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet a Kaposvári Egyetem csődjéről közöl cikket, az Index írása pedig az adóreformról értekezik.
Palócz Éva: 300 milliárdos mozgástere lesz az új kormánynak
2010 április 13.   Infostart
Az önkormányzati szektor átalakításának első ütemét lehet idén elindítani, amennyiben ennek meg lesz a parlamentben a kétharmados támogatottsága - mondta az InfoRádiónak a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Palócz Éva szólt arról is, a közigazgatás átalakítása során ugyan több év alatt több tízezren elveszíthetik az állásukat, de ők - az adóreform és a vállalkozások megerősítése miatt - könnyedén el…