-
Martonyi gyökeresen alakítja át a külügyet - lapszemle
2010 április 14.
Infostart
-
A tárca teljes apparátusát érintő változások várhatók a Külügyminisztériumban az új kormány megalakulása után - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet a Kaposvári Egyetem csődjéről közöl cikket, az Index írása pedig az adóreformról értekezik.
-
Palócz Éva: 300 milliárdos mozgástere lesz az új kormánynak
2010 április 13.
Infostart
-
Az önkormányzati szektor átalakításának első ütemét lehet idén elindítani, amennyiben ennek meg lesz a parlamentben a kétharmados támogatottsága - mondta az InfoRádiónak a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Palócz Éva szólt arról is, a közigazgatás átalakítása során ugyan több év alatt több tízezren elveszíthetik az állásukat, de ők - az adóreform és a vállalkozások megerősítése miatt - könnyedén el…
-
Mit változtatnának az adózásban a pártok?
2010 április 2.
Infostart
-
Egymástól eltérő adóreform elképzelésekkel állnak rajthoz a pártok az áprilisi országgyűlési választáson. A legtöbb párt a munkára rakódó közterheket csökkentené, egyesek a forgalmi adók szintjét is mérsékelnék, mások pedig éppen a fogyasztási és a környezetterhelési adókat növelnék.
-
A korrupció felszámolását várják az új kormánytól
2010 április 1.
HírTV
-
Közigazgatási, oktatási, munkaügyi és adóreformot, valamint a korrupció felszámolását várják az új kormánytól a gazdasági élet szereplői.
-
Így adózhatsz a választások után!
2010 április 1.
Portfolio
-
Egymástól eltérő adóreform elképzelésekkel állnak rajthoz a pártok az áprilisban megrendezésre kerülő országgyűlési választáson. A legtöbb párt a munkára rakódó közterheket csökkentené, egyesek a...
-
Matolcsy: nem lesz 6.5% feletti idei hiány, 3 éves adóreform indul jövőre! (3.)
2010 március 19.
Portfolio
-
A választási győzelmet követően júniusban egy 2-3 éves futamidejű, elővigyázatossági jellegű hitelkeret megkötéséről kezdhet tárgyalásokat a nemzetközi közösséggel a Fidesz - jelezte egy ma délutáni...
-
Lámfalussy nem aggódik az euró miatt!
2010 március 8.
ProfitLine
-
Nem aggódik az euró miatt a spekuláció keltette izgalom nyomán, de a görögöknek rendbe kell hozniuk államháztartásuk helyzetét - jelentette ki Lámfalussy Sándor, "az euró atyja", aki egy vasárnap esti televíziós műsorban a magyarországi oktatási-, egészségügyi-, és adóreformot is sürgette. (MTI)
-
Bokros: Reformok kellenek a munkahelyteremtéshez
2010 március 2.
HR Portál
-
Oktatási és adóreform alapozhatja meg Bokros Lajos szerint azt, hogy a vállalkozói szektor munkahelyeket tudjon teremteni.
-
Bokros oktatási és adóreformra alapozna
2010 március 1.
Infostart
-
Az MDF kormányfőjelöltje szerint oktatási és adóreform alapozhatja meg azt, hogy a vállalkozói szektor munkahelyeket tudjon teremteni.
-
Bokros: reformok kellenek a munkahelyteremtéshez
2010 március 1.
Alternatív Energia
-
Oktatási és adóreform alapozhatja meg Bokros Lajos szerint azt, hogy a vállalkozói szektor munkahelyeket tudjon teremteni.
-
Bér- és adóreformot jelentett be Görögország
2010 február 10.
HR Portál
-
Bérbefagyasztást és adóváltoztatásokat jelentett be kedden a görög kormány, hogy növelje az állami bevételeket és csökkentse államháztartási hiányt.
-
Működnek a kádári reflexek…
2010 január 13.
Gondola
-
Az új miniszterelnök sem mulasztotta el óvni a Fidesztől és a KDNP-től e szép hazát, s dicsérni önmagát, pártját, kormányát. Válságból való kilábalást, munkahelyeket, tisztességes béreket, adóreformot, önmérsékletet, korrupció elleni küzdést emlegetett. Magasztalta lova nemes tartását, kecses lépteit, szélnél sebesebben vágtató paripának, sőt, pegazusnak nevezte, oly hévvel és hittel, hogy a…
-
Egyszerűsített adózás az olaszoknál
2010 január 11.
HR Portál
-
Adóreformot ígér az olaszoknak Silvio Berlusconi.
-
Londonban úgy vélik ennél lejjebb már nem süllyedhetünk
2009 november 13.
ProfitLine
-
Londoni felzárkózó piaci elemzők a vártnál gyengébb harmadik negyedévi előzetes magyar GDP-adat után is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a magyar gazdaság már megindult a kilábalás felé, és jövőre növekedés várható, amelyet a kormányzat szerkezeti és adóreformjai, valamint a várt meredek jegybanki kamatcsökkentések is segítenek majd.
-
A kormány nem enged - „Tönkreteszik a turisztikai ágazatot”
2009 június 9.
HírTV
-
Az Országgyűlés megkezdte a jövő évi adótörvények és a vagyonadó általános vitáját. A pénzügyi államtitkár felsorolta a sajtóból már ismert változásokat a személyi jövedelemadózásban, a társasági adózásban és a béren kívüli juttatásokban. Katona Tamás - Oszkó Péter miniszterhez hasonlóan - az elmúlt 20 év legjelentősebb adóreformjának nevezte a munka közterheinek csökkentését.
-
Bajnainak fogalma sincs, hány százalékot fizetnek az evások?
2009 május 29.
HírTV
-
Bajnai Gordon úgy beszél történelmi adóreformról, hogy láthatóan fogalma sincs bizonyos adónemekről. A TV2 reggeli műsorában a miniszterelnök éppen azt próbálta megmagyarázni, hogy miért kell emelni az egyszerűsített vállalkozási adót. Ekkor derült ki: azt sem tudja, hogy jelenleg hány százalékot fizetnek az evások. Zavarában a műsorvezetőtől kért segítséget ennek kiderítésére.
-
Megtört a jég? Adócsökkentés Németországban?
2009 május 27.
ProfitLine
-
A koalíciós pártok közvetett adócsökkentésre vonatkozó tervezetét kedden egy berlini rendezvényen jelentette be Angela Merkel kancellár, utalva arra, hogy a 2008-ban elhatározott vállalati adóreform módosításáról van szó. (ProfitLine.hu)
-
Bokros szerint elhibázott a tervezett vagyonadó
2009 május 23.
Portfolio
-
Adóreformra, azaz a közteherviselés reformjára minden körülmények között szükség van - jelentette ki Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti listavezetője szombaton Budapesten. Az adóreform...
-
Hirtelen tele leszünk 29,5 milliós ingatlanokkal!
2009 május 23.
Privátbankár
-
Bokros Lajos szerint az adóreform ott kezdődik, hogy többen de kevesebbet fizetnek. Az ingatlanadó szerinte jó ötlet, de már most mindenki azon dolgozik, hogy kibújjon a kötelezettségek alól
-
Bokros: Elhibázott a vagyonadó
2009 május 23.
Infostart
-
Adóreformra, azaz a közteherviselés reformjára minden körülmények között szükség van - jelentette ki Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti listavezetője.