Minimálbér

Nagy alku készül a magyar bérekről, de óriási csalódás is lehet belőle
2025 október 11.   ATV
A 2025-re tervezett 13 százalékos minimálbér-emelés sorsa egyre bizonytalanabb. A munkaadók szerint a jelenlegi gazdasági környezetben nem tudják vállalni a megállapodás szerinti növekedést, míg a szakszervezetek ragaszkodnak az eredeti vállalásokhoz. A tárgyalásokon felmerült, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentésével akár 12,5 százalékos
Több amerikai államban alacsonyabb a minimálbér, mint Magyarországon
2025 október 10.   Piac és Profit
Az infláció és az árkülönbségek figyelembevételével a vezető magas jövedelmű gazdaságokban – köztük Németországban, Ausztráliában és Franciaországban – a törvényben előírt minimálbérek magasabbak, mint mind az 50 amerikai államban.
Kiderült, mi eddig az Otthon Start mérlege
2025 október 9.   Azenpenzem
Az Otthon Start Program (OSP) keretében eddig közel 400 milliárd forintos hiteligénylés futott be a bankokhoz, az igénylők között több mint 80 százalék a 40 év alatti – mondta el a Kormányinfón Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter szavaiból az is kiderült, hogy veszélyben lehet a minimálbér következő évre tervezett növelése.
Hitelprogramok, minimálbéremelés, szja-mentesség, gyermekvédelem, uniós ügyek a kormányinfón
2025 október 9.   Adózóna
Egyebek között a lakás- és vállalkozói hitelprogramokról, az anyák szja-mentességéről és a minimálbér-emelésről is szó volt a mai kormányinfón.
Most jött a bejelentés: újra kell tárgyalni a minimálbéremelést
2025 október 9.   ATV
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón beszámolt az Otthon Start Program sikeréről, a vállalkozások hitelezéséről, a háromgyermekes anyák adómentességéről és a minimálbérről, az Európai Parlament mentelmi jogi döntéseiről és az október 23-i megemlékezésekről.
Gulyás Gergely bejelentése: újra kell tárgyalni a minimálbér-emelést, ez sok dolgozónak nem fog tetszeni
2025 október 9.   Pénzcentrum
Délelőtt fél tíztől Kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Az eseményen szokás szerint a kormány legfrissebb döntéseit ismertették, melyek között helyet kapott néhány gazdasági intézkedés, mint például az Otthon Start Program friss részletei, az anyák SZJA-mentessége, valamint a t
Kormányinfó: Jöhet a minimálbéremelés!
2025 október 9.   Magyar Hírlap
Az Otthon Start a rendszerváltozás óta a legsikeresebb otthonteremtési program.
Azonnal kap 17 milliárd forintot a gyermekvédelem, Gulyás Gergely Varga Judittal találkozik - Kormányinfó
2025 október 9.   Infostart
Friss számok vannak az Otthon Start programról, közlés érkezett a vállalkozásoknak, a minimálbérből élőknek és az szja-mentességben érintetteknek is. Gulyás Gergely tájékoztatott az európai politika állásáról, a gyermekvédelem extra támogatásáról és a rendőrök lakhatási programjáról. A nemzeti konzultációról is vannak adatok, ahogy az október 23-ai
Munkáltatók kontra szakszervezetek: mi lesz veled, minimálbér-emelés?
2025 október 8.   Forbes
Nem közeledik a munkáltatók és a szakszervezetek álláspontja, veszélybe kerülhet a januárban esedékes, 13 százalékos minimálbér-emelés. Mi történt? A munkáltatók szerint nem lehet végrehajtani januárban a hároméves bérmegállapodásban rögzített, 13 százalékos minimálbér-emelést, mert már eddig is többet emeltek, mint amennyit a gazdaság teljesítmény
Orbán Viktor: Ha nem lesz 1-2 éven belül egy radikális átalakítása az EU-nak, akkor egy múló fejezet lesz az életünkben
2025 október 6.   Telex
Tárgyalnak a kata szabályainak átalakításáról és a minimálbér-emelésről, közben akkumulátor-telepítési programokon gondolkodnak – mondta Orbán egy hétfői interjúban.
Orbán Viktor: "Nem erőltetek olyasmit rá a gazdaságra, amit ők egyébként nem tudnak kitermelni"
2025 október 6.   Glamour
A miniszterelnök a vállalkozások új, 3 százalékos hiteléről és a lehetséges minimálbér-emelésről beszélt.
Orbán Viktor: Magyarország nem tervezi bevezetni az eurót, mert az Európai Unió a szétesés szakaszában van
2025 október 6.   Glamour
A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, Nagy Elekkel közösen adott interjút az Economx-nak. A miniszterelnök a gazdaság helyzetéről, az új 3 százalékos vállalkozói hitelről, de a KATA jövőjéről és a minimálbér-emelésről is beszélt. Kijelentette, Magyarország nem tervezi bevezetni az eurót, mert szerinte az Európai Unió a szé
Elismerte Orbán Viktor, inog a minimálbér-emelés: komoly tárgyalások várnak a kormányra?
2025 október 6.   Pénzcentrum
Orbán Viktor szerint a jövő évi minimálbér-emelés mértéke attól függ, sikerül-e csökkenteni a munkát terhelő adókat. A kormányfő újabb adócsökkentéseket ígért, miközben a KATA-rendszer esetleges átalakításáról is zajlanak az egyeztetések.
Kinek és mennyi munkanélküli segély jár? Minimálbér, bérminimum, részmunkaidő – mutatjuk valamennyi opciót
2025 október 4.   Hóvége
Munkaalapú társadalom, azaz mindenki boldoguljon, ahogy tud - ezt üzeni az összeg.
A munkavállalók javára dőlhet el a 2026-os minimálbér sorsa
2025 október 1.   Mandiner
Újratárgyalják a tavaly megkötött bérmegállapodás alapján a 2026-os kötelező legkisebb kereset emelését, de vita esetén ezúttal nem a dolgozók húznák a rövidebbet.
Elindult a Tisza Párt második "népszavazása" – rákérdeznek a nyugdíjakra, a vagyonadóra, a gyermekvédelemre és családtámogatásokra is
2025 október 1.   naphire.hu
A Tisza Párt elindította második "Nemzet Hangja" népszavazását: Magyar Péter bejelentése szerint október 23-ig lehet voksolni olyan ígéretekről, mint a minimálbér-adó csökkentése, nyugdíjemelés, vagyonadó bevezetése és a családtámogatások bővítése — a párt szerint a kérdések milliókhoz jutnak el, és politikai fordulatot hoznak.
Nagy Márton csalódást keltő bejelentést tett a jövőre ígért minimálbéremelésről
2025 szeptember 30.   ATV
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség 14. Makrokonferenciáján arról beszélt, hogy jövőre a minimálbér két számjegyű emelkedésére is van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége.
Matek a minimálbérről: „a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége”
2025 szeptember 30.   HR Portál
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
Több pénz a dolgozók zsebében?
2025 szeptember 29.   Magyar Hírlap
Nagy Márton szerint a minimálbér emelkedésére van esély.
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
2025 szeptember 29.   Magyar Hírlap
Nagy Márton kiemelte: a kormány 13 százalékra vitte le a szociális hozzájárulási adót.