2011. szeptember 13. kedd

szept. 13
16:06
Akinek kell a cigány gyerek (Éva Magazin)
A vér szerinti családot nem lehet pótolni. Jó nevelőszülők mellett viszont úgy élhetnek az átmenetileg magukra maradt gyerekek, mintha igazi családjuk volna.
szept. 13
16:08
Playback színház (Éva Magazin)
Amikor először jártam playback színházi előadáson, az improvizáció, a szellemes, kreatív játék vonzott. Rögtönzés, minden este más történet.
szept. 13
16:10
Hogyan keressünk gyorsan sokat? (Éva Magazin)
Az „aki keres, az talál” bölcsessége itt kevés – jól kell keresni, hogy azt kapd vissza, amire valóban szükséged van.
szept. 13
17:06
Ég az erdő Telki és Budajenő között (Infostart)
Újra lángra kapott az erdő a Pilisi Parkerdőben, Telki és Budajenő között - közölte Lomniczi Gergely szóvivő. A nehezen járható hegyoldalban hétfőre virradóra égett le közel egy hektárnyi fenyves, amit a felerősödő szél a ma délutáni órákban újra begyújtott.
szept. 13
20:24
Későn diagnosztizálják a demenciát (Infostart)
Az Alzheimer-kórral és más demenciával világszerte élő közel 36 millió ember közül 28 milliót nem diagnosztizáltak, így ők az elérhető kezelések jótékony hatásából sem részesülhetnek, ahogyan az esélyt sem kapják meg arra, hogy jövőbeli gondozásukba beleszóljanak - állítják egy jelentés szerzői.
szept. 13
20:26
Szponzorokra várnak a firenzei műemlékek (Infostart)
Műemlékeinek restaurálására keres szponzorokat Firenze városa.
szept. 13
21:54
Mi köze a napfénynek az öngyilkosságokhoz? (Infostart)
Az öngyilkosságok szezonális gyakorisága korrelál a napsütéses órák számával - az összefüggés azonban nem párhuzamosan, hanem kisebb késéssel mutatkozik meg, amikor már "kimerültek az elemek".

2011. szeptember 14. szerda

szept. 14
5:42
Segít megmenteni a posta a házasságot (Infostart)
Új szolgáltatást kínál a frissen házasodóknak a kínai posta: szerelmeslevelet írhatnak párjuknak, amelyet azonban hét évvel később, a kritikusnak számító évben kézbesítenek a címzettnek.
szept. 14
12:03
A három testőr: szódabikarbóna, ecet, citromlé (Éva Magazin)
Hihetetlen, de volt élet a mai kemikáliák előtt is, sőt… Nagyanyáink lenyűgöző eredményeket produkáltak egyszerű és olcsó anyagokkal.
szept. 14
14:09
Ez már nekünk magas (Éva Magazin)
A vérnyomásbetegség jelentősége óriási. Szövődményei – a szívinfarktus és a szélütés – a leggyakoribb halálokok közé tartoznak, sokan mégsem kapnak jó kezelést.
szept. 14
14:11
A holnap zöld építőkockái (Éva Magazin)
Nem kell lemondania a kényelemről annak, aki a természettel összhangban akar élni. A bioházak, ökofalvak és zöld városok egy új, harmonikusabb életformát kínálnak.
szept. 14
14:13
Szegény Patrick Swayze (Éva Magazin)
Tinibálványokért rajongani – sose volt az én asztalom. De tényleg. Soha. Patrick Swayze mégis sokat jár a fejemben. Ma két éve, hogy elhunyt.
szept. 14
14:42
Így válasszunk kávéfőzőt! (Blikk)
Tudta-e, hogy nem feltétlenül csak az alapanyag minőségétől, hanem a kávéfőzőtől is függ, milyen lesz imádott feketénk? Míg egy évtizede csupán a kotyogós és a kezdetleges masinák közül választhattunk, ma már tucatnyi elektromos géppel is elkészíthetjük kedvenc forró frissítőnket. Ám a tökéletes kávéfőző kiválasztása bizony nem könnyű feladat. Összeállításunkban ehhez nyújtunk segítséget.
szept. 14
15:12
Szeress, ha tudsz! (Éva Magazin)
Mire kilenc hónapos lett a kislányunk, összedőlt a világom: egyedülálló anya lettem. Nem így képzeltem el az életem, de nem adnám semmiért azt a belső utat, amely ide elvezetett.
szept. 14
15:14
Szívünk Napja a Városligetben (X) (Éva Magazin)
Szórakoztató programok egész sora várja a Szívünk Napján ünnepelni vágyókat. A kilátogatók jó kedvéről salsa, és thai chi bemutatók, valamint az X-Faktor sztárjai gondoskodnak.
szept. 14
16:15
Miről szoktál beszélgetni félismerősökkel? (Éva Magazin)
Több órás kényszerű együtt utazás alkalmával vannak, akik hallgatásba burkolóznak, mások a fél életüket is elmesélik. Felszínes csevegés vagy könnyed társalgás? Olvasóink adtak tanácsot.
szept. 14
16:17
Legyél Te is bármixer! (Éva Magazin)
Íme egy kisfilm, melynek megtekintése után máris két mennyei koktélt tudsz majd készíteni.

2011. szeptember 15. csütörtök

szept. 15
5:42
Mit vállalnak az apák az iskolával kapcsolatos feladatokból? (Infostart)
Nagyrészt az anyákra hárul az iskolával kapcsolatos valamennyi feladat: az iskolakeresés, az iskolaszerek megvásárlása, a tanulás, a különórák és a gyerekek iskolába kísérése is - derül ki egy felmérésből, amely interneten, két szakértő bevonásával, valamint négy kutatóintézet adatainak felhasználásával készült.
szept. 15
6:00
A túlsúly nem okoz feltétlenül szívproblémákat (Infostart)
A túlsúly nem feltétlenül jelent szívbetegséget hordozója számára - állapították meg tanulmányukban görög kutatók.
szept. 15
6:48
Milyen gyümölcsből főzhető pálinka? - 1. rész (Édenkert)
Pálinkát szinte minden növényi eredetű anyagból főzhetünk, fizikailag lehetséges, de hogy milyen hatékonysággal, az már egy másik kérdés. Lássunk egy részletet a Magyar házi gazdasszonyból, hogy régen mit mondtak a pálinka készítéséről!
szept. 15
8:06
Feloldották az útzárat az M1-es autópályán (Infostart)
Rövid időre lezárták az M1-es autópálya Győr irányába vezető oldalát Tatabányánál, az 53-as kilométernél, mert egy fát szállító kamion rakománya az úttestre borult.
szept. 15
11:09
Hanna-blog: Maradok (Éva Magazin)
Hanna vagyok, sclerosis multiplexes. Ez itt a blogom 43. része, amelyben–Lapfej szerint–mártírkodom.
szept. 15
16:24
Programok szeptember második felére (Éva Magazin)
Az idő űrsebességre kapcsolt, de megéri a földön maradni: Győrben fröccsünnep, ökofilmklub az A38-on. Némafilmek, hangfoglalás.
szept. 15
19:09
Még nem lélegezhetnek fel a parlagfű-allergiások (Infostart)
Noha az elmúlt héten országos átlagban csökkent a parlagfű pollenszórása, a hatfokozatú riasztási skálán több helyütt még negyedik szintű, azaz sötétbordó riasztás van érvényben - közölte a tisztiorvos Facebook oldala csütörtökön. A parlagfű pollenkoncentrációja továbbra is eléri azt a szintet, amely az allergiásoknál erős tüneteket vált ki - hangsúlyozták.
szept. 15
19:27
Termálvíz fűti az Állatkert házait (Infostart)
Termálvíz alapú fűtést épít ki a Fővárosi Állat és Növénykert. Az intézmény fejlesztési referense, Szabon Márta szerint erre azért van szükség mert a fűtési idény a trópusi házakban szeptembertől májusig tart. A beruházás összesen 395 millió forintba kerül, amelyet az Európai Unió is támogat.
szept. 15
20:03
Mi okozza a halszag-szindrómát? (Infostart)
Kellemetlen halszag árad azoknak a leheletéből, izzadtságából és vizeletéből, akik DNS-ében egy hibás gén két példányban van jelen, ezért szervezetük nem képes lebontani a kolin nevű anyagot - írták amerikai kutatók az American Journal of Medicine című orvosi folyóiratban.

2011. szeptember 16. péntek

szept. 16
9:48
Baleset miatt lezárták az M35-ös autópályát (Infostart)
Árokba borult egy kamion péntek hajnalban az M35-ös autópályán, Hajdúböszörménynél, a jármű vezetője a helyszínen meghalt - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
szept. 16
13:24
Melegrekordot is hozhat a hétvége (Infostart)
A kisebb lehűlés után erre a hétvégére még visszatér a nyár, vasárnap akár 30 Celsius-fok is lehet. Reisz András meteorológus ugyan melegrekordot nem ígért, de nem is zárta ki ennek a lehetőségét.
szept. 16
17:36
Gyerekprogramok szeptember 19-25. között (Éva Magazin)
Újra beindult a színházi szezon, programok százai, ezrei tolonganak, hogy őket válaszd!
szept. 16
17:38
90.9jazzy rádió bemutatja: Jazzy Fesztivál 2011 (X) (Éva Magazin)
A 90.9 Jazzy Rádió bemutatja az igényes zene szerelmeseinek: Jazzy Fesztivál 2011 a Millenáris Teátrumban. Azoknak, akik tudják, hogy a jazz élőben az igazi.
szept. 16
18:39
Ingyenes szülinapi meghívók (Éva Magazin)
Zsúr, szülinap vagy csak egy spontán buli? Hívjátok meg stílusosan a vendégeket!

2011. szeptember 17. szombat

szept. 17
8:18
A marihuána lett a kedvenc (Infostart)
Egyre inkább a marihuána válik a fiatal amerikaiak kedvenc drogjává. Ezzel párhuzamosan csökken a metamfetamin származékok fogyasztása - derül ki az amerikai Substance Abuse and Mental Health Services Administration kutatásából.
szept. 17
8:54
Miért érdemes korán kelni? (Infostart)
A korán kelő emberek karcsúbbak, boldogabbak és egészségesebbek, mint későn fekvő, sokáig alvó társaik - idézte egy felmérés eredményét a The Daily Telegraph brit napilap hírportálja.
szept. 17
9:12
Öt év alatt 2800 kilométert tett meg a szökevény macska - videóval (Infostart)
Coloradói otthonától 2800 kilométerre, New Yorkban találtak rá egy macskára, amely öt éve kóborolt el gazdáitól.
szept. 17
9:48
Tízből kilenc tinédzsert idegesítenek a szülei (Infostart)
Egy népszerű sorozat DVD kiadásának apropóján 1500 tinédzsert és 1500 szülőt kérdeztek meg Nagy-Britanniában. A tinédzserkutatás témája a szülők idegesítő viselkedésének feltérképezése volt. A megkérdezett tinik 88 százaléka vallotta be, hogy szüleiknek vannak idegesítő tulajdonságaik, amelyek zavarják őket. Sőt 72 százalékuk nem szívesen mutatná be szüleit új szerelmének, nehogy "az ősök…
szept. 17
10:24
Öt sérült a hármas karambolban az M5-ös autópályán (Infostart)
Öten sérültek meg az M5-ös autópályán Balástya és Kistelek között szombatra virradóra történt hármas karambolban - tájékoztatott a rendőrség.
szept. 17
11:00
Lezuhant egy repülőgép egy nevadai légi bemutatón (Infostart)
A lelátó szélére zuhant egy második világháborús repülőgép egy népszerű egyesült államokbeli légi bemutatón, a szerencsétlenségben legalább hárman meghaltak, s újabb közlések szerint több mint félszázan megsérültek.
szept. 17
15:12
Gyógyító, színes szalagok (Blikk)
A Kinesio-Taping alapötletét a japán Kenzo Kase dolgozta ki még a hetvenes években. Kórházi tapasztalataiból felismerte, hogy sok fájdalom az izmokat és az ízületeket körülvevő szövetek működési zavaraiból és ezek összjátékából ered. Megszüntetésükre olyan rugalmas szalagokat fejlesztett ki, amelyek segítik a szervezet öngyógyítását, emellett javítják az izomműködést, csökketik az ödémák…
szept. 17
18:12
Egyszerű és finom védekezés a szélütés ellen (Infostart)
A sok fehérhúsú gyümölcs és zöldség fogyasztása védhet a szélütés ellen - állapították meg holland kutatók.
szept. 17
18:48
Mikor érdemes bőrgyógyászhoz menni az anyajegyekkel? (Infostart)
Mivel a bőr pigmentált részei még akkor is változhatnak a fény hatására, ha egész nyáron napvédő krémet használtunk, az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket.
szept. 17
19:42
Miért jobb a hagyma a csokoládénál? (Infostart)
A hagyma adja a "legboldogabb" étélményt, megelőzi még a csokoládét és a burgonyaszirmot is - legalábbis a briteknek.
szept. 17
21:12
Az ötös lottó nyerőszámai (Infostart)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
szept. 17
21:14
Hogyan segített Vilmos herceg a zafírkereskedőkön? (Infostart)
Erősen nőtt a Srí Lanka-i kék zafír iránti kereslet Vilmos brit herceg és Kate Middleton esküvője óta.

2011. szeptember 18. vasárnap

szept. 18
8:54
Természetes adottság a tanítási képesség? (Infostart)
Az amerikaiak többsége úgy véli, a tanítási képesség egy természetes, nem tanulható adottság - derül ki a Phi Delta Kappa (PDK) és a Gallup tanévkezdési felméréséből. Sokan ösztönöznék a kiváló tanuló diákokat, akár saját gyermekeiket is, hogy válasszák a tanári pályát.
szept. 18
9:12
Sebességrekord - kávézaccal (Infostart)
Kávéhajtású autóval döntött sebességrekordot egy férfi Nagy-Britanniában a szemétüzemű járművek kategóriájában.
szept. 18
10:06
Hány ember halálát okozza a vezetés közbeni telefonálás? (Infostart)
Meg kellene tiltani a teherautó sofőröknek, hogy vészhelyzeten kívül használhassanak mobiltelefont vezetés közben - javasolják az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági szakemberei.
szept. 18
19:24
A hatos lottó e heti nyerőszámai (Infostart)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták ki:
szept. 18
21:48
Mi okozhat hajhullást? (Infostart)
A haj folyamatosan megújul, bizonyos időszakokban, főként ősszel és tavasszal intenzívebben hullik. Nőknél hormonális változások és stressz hatására is növekedhet a kihullott hajszálak mennyisége. Mi ilyenkor a teendő?

2011. szeptember 19. hétfő

szept. 19
2:18
Íme a Blikk nagy heti horoszkópja! (Blikk)
szept. 19
5:54
Miért hajlanak egyesek könnyebben az agresszióra? (Infostart)
Az agy egyik ingerületátvivő anyaga, a szerotonin szintje befolyásolja azokat az agyterületeket is, amelyek a düh szabályozásáért felelősek - állapították meg brit kutatók.

Keresés