2013. november 27. szerda

nov. 27
5:33
Kezdődik a hanuka (Infostart)
Szerda este kezdődik hanuka, a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe, ebből az alkalomból az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szervezésében meggyújtják hanuka első lángját a budapesti Nyugati téren.
nov. 27
7:21
Biztonságosabb lesz a kerékpározás Budapesten (Infostart)
Összesen mintegy 120 utcát, 60 jelzőlámpás csomópontot, 30 fő- és gyűjtőútszakaszt alakítanak át a MOL Bubi közbringa-program beindulásának kezdetére úgy, hogy az a kerékpárosok számára biztonságosabb legyen - áll a BKK közleményében. A fejlesztések 2014 nyarára fejeződnek be. A VI. és a VII. kerületben várhatóan még az idén elkezdik a munkát és tavasszal a VIII., IX., XI., I., II., V. és XIII.…
nov. 27
7:39
A legdrágább négyzetméterek (Metropol)
Magyarországon idén ősszel kétmillió fölötti, a világ legdrágább helyén 26 millió forintnak megfelelő összegbe került egy négyzetméter.
nov. 27
8:15
Húsosak a magyar katonák (Infostart)
A magyaros ételeket szeretik a katonák, például a székelykáposztát vagy rántott húst - mondta az InfoRádiónak a Magyar Honvédség mesterszakácsa. Gulyás Károly hozzátette, törekszenek arra, hogy több zöldséget és gyümölcsöt is kapjanak a katonák.
nov. 27
8:51
Sok területen van változás az onkológiai ellátásban (Metropol)
A gyógyítást állandó kutatás, fejlesztés és új eljárások jellemzik.
nov. 27
10:48
Véradónak lenni jó! (WebBeteg)
Amellett, hogy másokon segíthet vele, a véradás a véradó esetleges fertőző betegségeire is fényt deríthet. Melyek ezek? A Véradók Napján november 27-én, szerdán 51 vöröskeresztes helyszínen adhat vért országszerte. A WEBBeteg szerkesztői rendszeres véradók, csatlakozzon Ön is, adjon vért, és mentsen meg három életet!
nov. 27
15:00
Összefügg a szájhigiénia és a koraszülés? (WebBeteg)
A nők többsége tisztában van azzal, mennyire fontos várandósság alatt az egészséges életmód, a baba és a mama szempontjából is. Dr. Záborszky András, fogorvos a terhes nők szájhigiéniájának jelentőségére is felhívta a figyelmet.
nov. 27
16:03
AIDS-világnap - A megelőzés jegyében rendeznek programokat (WebBeteg)
Előadásokat és egész napos műhelyfoglalkozásokat szerveznek november 29-én, valamint jótékonysági gálaestet december 1-jén a HIV-fertőzéssel és AIDS-betegséggel szembeni védekezés és megelőzés elősegítésére, valamint a betegséggel kapcsolatos tabuk ledöntésére a Ferencvárosi Művelődési Központban.
nov. 27
18:09
Már csecsemőkorban megjelennek az agyban az Alzheimer-kór kockázatára utaló jelek (WebBeteg)
Már csecsemőkorban kimutathatók az agyban azok az eltérések, amelyek az Alzheimer-kórra genetikai hajlammal rendelkezőknél jelentkezhetnek - állapította meg egy új amerikai tanulmány.
nov. 27
19:12
Az ideális edzésterv hét alap gyakorlatsora (WebBeteg)
Az edzéstervnek mindig személyre szabottnak kell lennie, ám valamennyi edzésprogram alapvetően egy minta szerint felépíthető. Melyek az ideális edzésterv alapgyakorlatai?
nov. 27
19:57
Pekingben tilos a szabadban nyársalni (Infostart)
Pekingben tiltani kezdték a szabadban történő nyárson sütést. Peking egyes kerületeiben háborút indítottak a szabadban nyárson sütött húsok ellen, és a hatóságok már több mint ötszáz egyszerű szenes grillező berendezést vontak ki kellékeivel a forgalomból. Állítólag a levegő tisztaságának védelme vezette őket.

Keresés