Összeütközött egy menetrend szerint közlekedő, valamint egy munkásokat szállító busz Kecskeméten csütörtökön, hárman megsérültek - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Öt autó ütközött össze az M2-es autóút gödi és dunakeszi csomópontja között, az utat lezárták, a forgalmat elterelik - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök délelőtt az MTI-t. Senki sem sérült meg a balesetben.
Kamionnal ütközött össze egy személyautó az M0-s 25-ös kilométerénél csütörtök délelőtt, és baleset volt az 1-es út felé vezető oldalon is, emiatt lelassult a forgalom az autóúton - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Magyarországon az idén eddig egy nyugat-nílusi lázzal fertőzött beteget regisztráltak - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) jelentésében.
Megnyitották a járművek előtt a korábban baleset miatt órákra lezárt Lánchidat. Feloldották a délelőtti karambol miatt elrendelt teljes zárást az M2-es autóúton Dunakeszinél, így a terelés is megszűnt.
A közelgő szeptember első napja nemcsak az ősz első hónapja, az iskolakezdés hagyományos ideje, a nyár vége és még folytathatnánk, hanem a túrós csusza névnapja is – legalábbis így tartja a népi hagyomány. Az ünnep Szent Egyed napjához (szeptember 1.) kötődik, s a népi megfigyelés szerint, amilyen ezen a napon az idő, olyan lesz az egész szeptember, sőt az egész ősz is. De vajon hogy kapcsolódik…
Forró mediterrán városokban összekötik a kellemest a kellemessel: az árnyékolást a pazar látvánnyal. Bejárták az internetet azok a színes ernyős képek, amelyek egy portugál városkában borítottak be néhány utcát. Az 50 ezres Águedában egy júniusban megrendezett fesztivál alkalmából függesztették fel a sokszínű ernyőket, teljesen egyedi és emlékezetes dekorációt nyújtva ezzel a látogatóknak.…