Kisebb csoda az utóbbi évek hótermését nézve, hogy péntektől már lehet síelni a Magas-Tátra legendás pályáján, a Lomnici-nyereg alatt található fekete pályán. A nyitás korainak mondható, hiszen ilyen korai nyitásra nem volt példa a legutóbbi öt szezonban!
Friss programok minden generációnak a tél kellős közepére. Tabáni bolhadélután Ezen a vasárnapi bolhapiacozáson több, mint 200 polcról válogathatunk kedvünkre. A jó hangulatú eseményen enni-inni is lesz mit. Akár jártunk már a Tabánban, akár nem vagy már nem is emlékszünk, milyen régen, mindenképp kiváló alkalom, hogy eltöltsünk egy nyugis délutánt a következő hét rohanása előtt. Több info...…
A 90 perces kisfilmben változatos korú, bőrszínű és testalkatú nők izzadnak a futógépen, a hegyek között, a focipályán – és nem kérnek bocsánatot érte. Vagyunk páran, akiknek még mindig nehézséget okoz felvállalni, ahogy sportolás közben kinézünk. Mert legyünk őszinték, ilyenkor folyik rólunk a víz szaporán vesszük a levegőt vörös a fejünk testhez tapadó nadrág van rajtunk, amiben látszik,…

Gyors és egyszerű édesség a rövid téli estékre. Csak néhány hozzávaló és egy elektromos mixer kell hozzá. Elkészítési idő: 30 perc Hozzávalók (15 darabhoz): 25 deka mandulaliszt, 15 deka kukoricaliszt, 3 evőkanál sütőpor, 4 szem mandarin, 20 deka vaj, 25 deka kristálycukor 1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra, és kenj ki egy 15 lyukú muffinformát. Keverd össze egy nagy tálban a mandulalisztet, a…
1. Tipp: Használd ki a helyi kényeztető szolgáltatásokat! A kényeztető masszázs csak a kiválasztottaknak jár, akárcsak az ízletes Gourmet vacsora. 2. Tipp: Keress az alváshoz megfelelően meleg és puha helyet! Minőségi pihenés csak minőségi körülmények között lehetséges. De talán egy macskának ezt nem is kell elmagyarázni. 3. Tipp: Jelezd az igényeid a gazdád felé! Bár általában tudja mire…
Annyit elárulunk, hogy DiCaprio és De Niro fejenként 13 millió dollárt kaszáltak. Azt már megszoktuk, hogy Hollywood A-listás színészeit különböző világmárkák „nagyköveteivé" választják [írtunk már Brad Pitt, Lupita Nyong'o, David Beckham hasonló kalandjairól is]. De hogy egy, a világ másik végében nyíló új kaszinó tulajdonosai 70 millió dollárt fizessenek csak azért, hogy maga Leonardo DiCaprio…

A Magyar Művészeti Akadémia székházaként működő Pesti Vigadó idén ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját, amelyre a köztestület „150 éves a Vigadó” programsorozatával készül. Az első nyilvános táncmulatságot 1865 januárjában tartották a Feszl Frigyes tervezte épületben, amit majd csak egy hónap elteltével, február végén adtak át hivatalosan a város számára. Az épület elődjét, a Redoute-ot és a…
Az alábbi darabokat bátran merjük ajánlani bármilyen korosztálynak! Az biztos, mi már alig várjuk, hogy viselhessük őket. Az új szezon annyira vidám, laza és izgalmas lesz – alig várjuk, hogy emelkedjen a hőmérséklet, többet lássuk a napot, és hordhassuk végre kedvenc trendjeinket a 2015-ös tavaszi szezonból. Ezek azért lopták be magukat a szívünkbe, mert nem csak a vasággyal 50 kilót nyomó, 17…
Mit is akartam? Hova is tettem? Fiú vagyok vagy lány? 1. Amikor a kuncogva elmesélt vicces történet felénél jössz rá, hogy már sokadszor meséled el ugyanannak az embernek. 2. Amikor megkéred a haverodat, hogy csörgessen meg, mert nem találod a mobilodat, mire kiderül, hogy végig a kezedben volt. 3. Amikor biztos vagy benne, hogy bezártad az ajtót, leoltottad a villanyt és kikapcsoltad a vasalót…