Ha azt kérdezzük magunktól, hogy a megfelelő ülő helyzetet tudjuk e tartani egész nap annak érdekében, hogy az a gerincünknek jó legyen, biztos nemmel tudunk csak válaszolni!
Életünkben valóban mi játszhatjuk a főszerepet, sőt ma már könyvben is kiadhatjuk, ami akár életrajz is lehet, ha tudatosan, minden fontos eseményt dokumentálunk egy fényképezőgép segítségével.
A bárányhimlő súlyos következményeinek megelőzésére hívja fel a figyelmet a március elején elindított "Védőoltással a bárányhimlő ellen" program. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) által támogatott információs kampányban óvodapedagógusok és szülők kapnak részletes tájékoztatást a még ma is gyakran ártalmatlannak tartott betegségről.
A Lyme-kórt leggyakrabban a klinikai tünetek alapján lehet és kell felismerni. Fontos azonban, hogy a diagnózisnál a tüneteket együttesen értelmezzük, ugyanis nem mindig a Lyme-kór áll a kör alakú bőrpír hátterében, hanem egészen más betegség. Melyek a Lyme-kór klinikai tünetei?
Tudjuk jól, hogy a természetes formában elfogyasztott vitaminok és ásványi anyagok hasznosulnak a legnagyobb mértékben, ám az ínséges időkben muszáj a megfelelő táplálékbevitelen túl, extrán megtámogatni testünk működését.
Tény, hogy alacsony vérnyomással lényegesen kisebb például a stroke kockázata, azonban a mindennapos kellemetlenségek mellett ez is komoly betegségekkel járhat.
Lesújtóan rossz a magyarok egészségi állapota. A szűrővizsgálat életet menthet. A legújabb technikával felszerelt speciális szűrőkamion 2020-ig járja az ország útjait, hogy javítson a lakosság kedvezőtlen egészségi állapotán.
A tavasz kezdetén sokan panaszkodnak enyhe depresszióra, fáradtságra. Azonban, ha a probléma tartósan fennáll, érdemes kortizol hiányra is gyanakodni, mely napjainkban egyre több embert érint.
A bárányhimlő súlyos következményeinek megelőzésére hívja fel a figyelmet a március elején elindított Védőoltással a bárányhimlő ellen program. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) által támogatott információs kampányban óvodapedagógusok és szülők kapnak részletes tájékoztatást a még ma is gyakran ártalmatlannak tartott betegségről.
Az alvászavar mára globális problémává nőtte ki magát, hiszen a világ népességének közel felét érinti az élet valamelyik szakaszában, azonban sajnos csak nagyon kevesen ismerik fel a problémát, és foglalkoznak a kezelésével.
Hányféle porc van az emberi testben? Meg tud-e újulni a porcszövet? Van-e remény a porckopásban szenvedőknek? Ezekre a kérdésekre kerestük és kaptunk választ a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának szervezésében létrejött Science Cafe előadássorozat egyik állomásán Dr. Zákány Róza prezentációjában.
Március a vastagbélrák elleni küzdelem hónapja. A Van Holnap! Zsákos Alapítvány és Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve idén negyedik alkalommal rendezett közös tájékoztatót, mert a vastagbélrák megelőzhető, kezelhető, és túl lehet élni.
A TV2 Több mint TestŐr c. műsorában ezen a héten Hevesi Tamás Vámos Erika műsorvezető társa, hiszen a fő téma a cukorbetegség. Tamásnak 28 éve egyes típusú cukorbetegsége van, ami gyógyíthatatlan, így az inzulinadagolás számára akár életmentő is lehet, de még Őt is sikerült meglepni a műsorban!
A Fallot-tetralógia egy összetett, veleszületett, többnyire cianózissal (azaz elkékülő ajkakkal, illetve körmökkel) járó szívbetegség. Ritkán fordul elő, a szívfejlődési rendellenességek kevesebb mint 10 százaléka.
A következő napokban kezdetben hűvös, szeles lesz az idő, többfelé várható eső, a hegyekben akár hó is. Hajnalban továbbra is lehet még fagypont alatti hőmérséklet, de napközben többfelé 10 Celsius-fok körüli maximumok várhatók. Március 15-én, vasárnap sok napsütésre lehet számítani és akár 15 fokig is emelkedhet a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-vel.
Minél intenzívebb a kicsik kapcsolata a nagyszülőkkel, annál boldogabb lesz az életük és a párkapcsolatuk, derült ki dr. Wolfgang Krüger berlini pszichológus új tanulmányából.
Egy brit háziasszony által vásárolt banánban brazil vándorpókot találtak. A pók csípése nem következmények nélküli: vagy 4 órán keresztül tartó erekciót okoz, vagy két órán belüli halált. A veszélyes vásárlásról a The Telegraph tudósít.
A tavasszal kiújuló gyomorfekély sok kellemetlenség és fájdalom forrása. Dr. Mármarosi István gasztroenterológus a betegség kialakulásáról és a kezelési lehetőségekről beszélt.
Az elmúlt héten országosan 40 százalékkal csökkent az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán a honlapján.
Tigyi Gábor kutatóorvos és csoportja olyan hatóanyagot fejlesztett ki, amely napokkal a sugárhatás után is képes hatékonyan kezelni a sugárbetegséget. Találmányuk biztonságosabbá teheti az atomenergia felhasználását, a rák gyógyítását célzó sugárterápiát, sőt a jövő űrhajósait is megvédheti a hosszú bolygóközi utazások során.
Gábor egy hónapja költözött az élettársához, ekkor keresett fel először. Panasza nincs, 47 éves, magas, sportos alkatú. Vizsgálata során kóros eltérést nem találtam, csak a 165/95 Hgmm-es magas vérnyomását. Néhány percnyi beszélgetést követően már 155/90 Hgmm-t mértünk.
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de keleten időnként elvékonyodik, szombat délután fel is szakadozik a felhőzet. Szórványosan várható eső, záporeső, északnyugaton, északon hajnalban, reggel néhol havas eső is lehet.
Még 4 napig jelentkezhetnek az iskolák a KézenFogva Alapítvány pályázatára. Az iskoláskorú gyerekek a Fogadd el, fogadj el! esélyegyenlőségi kampány rendezvényén vehetnek részt, ha az iskolájuk elnyeri a lehetőséget a pályázaton. A szerencsés tanulók a teljes napot az elfogadás és a tolerancia jegyében játszhatják végig ingyenesen.
A naphosszat az ágyban ejtőző kamaszokról kialakult képpel szemben úgy tűnik, a korosztály tagjai mégsem alszanak eleget. A legfrissebb kutatás szerint valójában épp ellenkezőleg, súlyos alváshiányban szenvednek, ami viszont kedvezőtlenül hat a fejlődésükre.
A zsíros ételek fogyasztását nem csak az elhízás veszélye miatt kell kerülni, hanem azért is, mert olyan fontos szerveinket is túlterhelhetjük vele, mint a máj és az epe, ami súlyos betegségek kialakulásához vezethet. Hogyan előzzük ezt meg?
A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság 2015-ben immár második alkalommal rendezi meg a magyarországi Érszűkület Napot, az európai „PAD and Vascular European Days” kezdeményezés eseményeként. A szervezők 2015. március 19-én 11 és 17 óra között, 7 helyszínen, egész napos orvosi tanácsadással, boka/kar index méréssel és pulzus önvizsgálat oktatással várják az érdeklődőket.
A pajzsmirigy műtétet követően 2-4 nappal a betegek nagy része hazabocsátható. Figyelni kell azonban a műtét utáni fizikai terhelés fokozatosságára, és az esetlegesen fellépő szövődményekre. A pajzsmirigyműtéten átesett betegek számára az operációt követően is rendszeres kontroll szükséges.
Milyen kérdések merülnek fel a hozzátartozókban szerettük stroke-ja után? Mit érdemes tudni az agyvérzés utáni terápiáról és a várható javulás mértékéről? Hogyan tudnak segíteni a hozzátartozók?
A lábunkra élethossziglan szükségünk van. De hogyan vásároljunk ennek tudatában lábbelit, erről nem szólnak a híradások, és a reklámok, az üzleti fogások sem éppen a tartós, kényelmes, hordható cipőket favorizálják.
Számos olyan vírus vagy baktérium okozta megbetegedés van, amelyeket védőoltással elkerülhetünk, s ezzel nemcsak magunkat, hanem családunkat is megóvhatjuk jónéhány fertőző betegségtől.
A demencia által veszélyeztetett idősebb emberek egészséges étrenddel, mozgással és agytornával képesek lelassítani kognitív képességeik hanyatlását, különösen a gondolkodási folyamatok irányításának és szervezésének képességét - állapították meg svéd és finn kutatók.
2015. április 11-én, szombaton rendezik meg Wengen közelében, az Eiger, Mönch és a Jungfrau lábánál található Kleine Scheideggen-en a SnowpenAir zenei fesztivált. A hegyen egy nap alatt 4 neves előadó lép fel, a havas pályák mellett felállított színpadon.
Art Furrer története fiatal korában kezdődött, amikor mindössze 36 dollárral a zsebében nekivágott a világnak és egy Wallis kantonban található hegyi faluból Amerikába költözött. Az USA-ban hihetetlen karriert futott be, elit síoktató, tévés színész, híres reklámarc, ezeknek köszönhetően pedig multimilliomos lett.
A hasi fájdalom a gyakran előforduló tünetek közé tartozik. Számos betegség vagy állapot járhat enyhébb vagy súlyosabb hasi panaszokkal. Melyek a hasi görcsök kialakulásának leggyakoribb okai?
Annyiszor és annyian beszélnek a háziorvosok túlterheltségéről, a paciensekkel való foglalkozás elgépiesedéséről, hogy hajlamosak vagyunk elhinni: nem szeretik a hivatásukat, belefásultak a túlhajszoltságba, a növekvő papírmunkába.
Régi tévhit, hogy az idősebb korral magasabb vérnyomás a megengedett, részben ennek tudható be, hogy ez a csoport gyakran nem részesül megfelelő kezelésben.
Rengeteg alternatív lesiklóeszközt találhatunk már a piacon, ha kitartóan keresgélünk. Az egyik ilyen újdonságnak számító eszköz a snowscoot, melynek receptje kb. 1 egység bicikli és 2 egység snowboard. Aki látott már snowbike-ot, ahhoz nagyon hasonlít, de szélesebbek a talpai.
Az előrejelzéseknek megfelelően megérkezett a hétvégére jelzett havazás az olasz hegyekbe. Ezúttal a Piemont régió járt a legjobban, ahol méteres friss hó hullott a magasabb régiókban. Az olasz határral szomszédos francia és svájci hegyek is 30-50 cm friss hóval gazdagodtak.
Egy felnőtt ember testtömegének mintegy 60 százaléka víz, legtöbb sejtünk (a zsírsejteket kivéve) legfőbb alkotója. Így érthető, miért létfontosságú, hogy a rendszeres étkezésen túl az állandó folyadékfogyasztásra is elegendő figyelmet fordítsunk.