A fej és a nyak területén előforduló rosszindulatú daganatok közel 90 százaléka a szájüreg, a garat és a gége nyálkahártyáján alakul ki, általában előrehaladott stádiumban kerül felismerésre, és a betegek öt éves túlélése nem haladja meg az 50 százalékot.
Magyarországon a halfogyasztás messze elmarad az európai tagországok átlagától, pedig jobb lenne, ha több hal kerülne a tányérunkra. Áman Attila a Kapj rá! kampány séfje éppen ezért egy mennyei pisztráng recepttel ösztönöz minket arra, hogy még több halat fogyasszunk.
Az Amerikai Pszichiátriai Szövetség tanulmánya szerint a vörös hajú emberek érzékenyebbek, önfejűbbek, vad elképzeléseik vannak, nincs számukra lehetetlen, és mindig bátran kimondják a véleményüket. Jellemző még rájuk a huncutság, a szenvedélyesség és az is, hogy nehezebben alkalmazkodnak a változásokhoz.
Szív- és érrendszeri betegek, valamint cukorbetegek rehabilitációját, rekreációját segítő tanösvényt avattak a budapesti Szent Ferenc Kórház által indított Út az egészséghez program keretében kedden a fővárosban, a Hárs-hegyen.
Sokan szégyellik, ha visszeres a lábuk, nyáron is csak harisnyában járnak, és nem mennek strandra. A visszér olykor nagyon kellemetlen panaszokkal jár: ólomnehéz lábak, vizesedés, görcsös fájdalom, mintha szét akarna esni a vádli. A harmadik baj vele, hogy idővel súlyos szövődmény (pl. fekély vagy trombózis) alakulhat ki belőle.
Az utóbbi években több ezerrel nőtt a hepatitis vírussal fertőzöttek száma hazánkban. A betegség több formája gyógyszerrel kezelhető, a B ellen védőoltás is van. Július 28-a a hepatitis világnapja, 1925-ben ezen a napon született a hepatitis B vírus felfedezője, Baruch Blumberg Nobel-díjas amerikai orvos.
A testsúly mind a felnőtteknél, mind a gyermekeknél igen kényes téma, hiszen nagy befolyással van az ember egészségére, életkilátására és önbecsülésére. Természetesen azt, hogy valaki túlsúlyos vagy vékony, a genetika és mellette a mozgás és a táplálkozás befolyásolja.
Harmadával lassíthatja az Alzheimer-kór kialakulását egy új klinikai szer. Az elsődleges gyógyszerkutatások igazolták, hogy korai szakaszban lévő betegek agysejt pusztulása mérsékelhető. Kovács Tibor, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának docense az InfoRádiónak elmondta, fontosak a területen zajló gyógyszerkutatások, mert a fejlődő államokra óriási terhet ró az egyre nagyobb számú beteg…
Különösen a nőket és az álló foglalkozásúakat érinti a visszérbetegség, amely nyáron még kellemetlenebb tüneteket okozhat. Ha a megelőzéssel már elkéstünk, a kezeléssel semmiképpen sem szabad, hiszen a kezeletlen betegség szövődményekhez vezethet. Dr. Kósa Éva angiológus adott tanácsokat.
Dr. Székács Béla gerontológus professzorral beszélgettünk az öregedés kutatásáról, valamint arról, hogy ő maga milyen kutatási eredményeket tapasztalt saját pályája során. Néhány munkatársával az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet fordított az astragalus (baktövis) növényváltozatok jótékony hatásainak szakirodalmi nyomonkövetésére.
Azok a nők, akik naponta legalább félórát gyalogolnak, sétálnak, kisebb valószínűséggel kapnak szélütést, mint kevesebbet mozgó nőtársaik – állapította meg egy amerikai kutatás.
Egy friss kutatás szerint a nők nem állnak túl jól önbizalom terén, vagy csupán mindennapos rutinná vált a sminkelés? A tények azonban magukért beszélnek: 14-ből csupán egyetlen nő hajlandó kilépni az utcára smink nélkül - írja a Mirror.
A közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) vírusának természetes emberi ellenanyagát találta meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amely szerint a felfedezés segíthet a gyakran halált okozó betegség védőoltásának és gyógyszerének kifejlesztésében is.
Ma már szinte nincs is az életnek olyan területe, amelyen a különböző alkalmazások segítségével ne vehetnénk hasznát okostelefonunknak. Nincs miért csodálkoznunk azon, hogy ez alól a horgászat sem kivétel. Lássuk, mit alkottak a tervezők a pecásoknak!
A waveform lehetne egy oldalirányú lövöldözős játék is, ha lehetne benne lőni, ám mivel csak egy apró fénynyaláb hullámpályáját módosíthatjuk, így egy teljesen egyedi játékról beszélhetünk.
Ahogy azt megírtuk, Tatár Csilláék nem szeretnék előre tudni a születendő gyermekük nemét. Az alábbi jóslatok viszont azoknak a kismamáknak segítenek, akik nem a születés pillanatában akarják, hogy kiderüljön: fiú lett, vagy lány?
Az allergia kellemetlen tüneteit bizonyos fokig természetes megoldásokkal is lehet enyhíteni, azonban amikor a beteg közérzetére tartós negatív hatást gyakorolnak az allergének, szóba jöhet az allergiaellenes szerek, az antihisztaminok alkalmazása. Fontos azonban, hogy a hatóanyagok lehetséges kölcsönhatásai miatt a két kezelési módszert egyszerre ne alkalmazzuk.
Mintegy 70 ezerre tehető Magyarországon a hepatitis C-fertőzöttek száma, közülük 40 ezren lehetnek azok, akik már kezelést igényelnének, de csak 20 ezret kezelnek - mondta a Vírusos Májbetegek Országos Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.
Ha este odafigyelünk arra, hogy mit eszünk, és a pihentető alvás kedvéért lemondunk a gyorskajáról és a cukorbomba-nasikról, akkor biztosan gyorsan lecsukódik a szemünk!
Ismét kiválóan szerepelt a magyar cukorbeteg labdarúgó-válogatott, és a tavalyi ezüstéremhez hasonlóan idén is második helyen végzett a kolozsvári DiaEuro futsal Európa-bajnokságon. A magyar csapat az egyetlen, aki az elmúlt három évben mindig döntőbe jutott, miközben a bajnokságon induló csapatok száma megduplázódott.
Minden egyes szoláriumozással nő a bőrrák kialakulásának kockázata. Minél gyakrabban látogatja valaki a szoláriumot, annál több kárt okoz magának és annál nagyobb a bőrrák rizikója.
A forgalomban lévő fájdalomcsillapító gyógyszerek közül sok népszerű típus hatóanyaga az acetilszalicilsav, amely hatásos, de nem minden esetben veszélytelen. Kölcsönhatásba léphet ugyanis a szintén széles körben népszerű gyógynövényalapú étrend-kiegészítők egy-egy összetevőjével.
Prevenciós roadshow-t indított a Balatonnál a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ), az akció húsz állomásán a legfontosabb vízbiztonsági szabályokra hívják fel a figyelmet, tekintettel a szezon eddigi tapasztalataira, és arra, hogy ezen a nyáron már öten fulladtak bele a tóba - mondta a szervezet elnöke pénteken Tihanyban.
Augusztus 1-jén lép hatályba az egészségügyi alapellátási törvény, amely azt is rögzíti, hogy az alapellátás továbbra is önkormányzati feladat marad, az orvosok segítséget kapnak a praxisvásárláshoz, valamint kedvezményekkel ösztönzik a részvételt az állami szűrővizsgálatokon.
Lucca kénytelen volt elismerni, hogy ez az utolsó címlapsztori még a saját mércéjével mérve is elég ütősre sikerült.De ez nem különösebben izgatta. Lusta mosollyal az ajkán ült a családi szállodalánc frissen felvett ügyvezető igazgatója előtt, akit az apja a jelek szerint nemcsak a cég irányítójának, hanem végrehajtónak is szánt.
A nevetés rendkívül sok területen hat ránk pozitívan: kitágítja az ereket, felgyorsítja a keringést, fokozza a szívműködést, egyensúlyba hozza a vérnyomást, javítja a légzés intenzitását, és a belső szervek oxigénellátását.
A következő napokban még többfelé lehetnek záporok, helyenként zivatarok is, utána viszont újabb kánikulai napok következnek, ismét több helyen 38 Celsius-fok körül alakulnak a napi maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.
Újra trendi szeplősnek lenni! Éveken keresztül próbálták meg – főleg a nők – vastag vakolattal (alapozóval) takargatni az apró barna foltocskákat az arcukon, mostanában azonban egyre több divat- és szépségápolási termék reklámban tűnnek fel szeplős női és férfi modellek.
A kerti sütések, partik, összejövetelek a finom ételekről és a jó társaságról szólnak, de néha kellemetlenségek is történnek. Segítünk, hogy úrrá legyen a váratlan helyzeteken.
A kislány már öt éves volt, az anyukáját még mindig kételyek gyötörték. Vajon Boróka csupán elmerül a fantáziavilágában és nem figyel, vagy tényleg nem hall? Zsófi érezte, hogy valami nem stimmel, vitte tovább a gyermeket más szakorvosokhoz. Egy váratlanul rossz eredményt hozó szubjektív hallásvizsgálat, majd a többszöri halasztás után elvégzett objektív vizsgálat végül igazolta gyanúját: csaknem…
Továbbra is érvényben maradnak a vízhasználatra vonatkozó korlátozások a pécsi 400 ágyas klinikán, amelynek vezetékes ivóvízrendszerében a légiós betegség baktériumát mutattak ki a napokban - tudatta a Pécsi Tudományegyetem hétfőn.