Felmérések alapján mi, nők naponta körülbelül 60 percet foglalkozunk a külsőnkkel, ez hetente 7 órát, évente pedig 15 napot jelent, azaz egy fél hónapot!
A vérszegénység általában lassan, lappangva alakul ki, és nem okoz nagyon súlyos tüneteket, viszont vannak megbízható jelek, melyek alapján felmerülhet a betegség gyanúja.
Obergoms völgyébe kaptam meghívást, méghozzá azzal a feltétellel, hogy akkor jöjjek, ha szeretném kipróbálni a sífutópályákat. Még szerencse, hogy már túl vagyok több szezonnyi oktatáson, így néhány sífutókör bejárása már nem okoz problémát. Igazi élmény volt a friss hóban, síléceken feltérképezni a látnivalókat.
Vasárnapra három település levegőjét minősítette egészségtelennek a szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI).
Szerdától nem lehet olyan élelmiszert forgalomba hozni Magyarországon, amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot.
Vérhányásnak az emésztőtraktusból származó nagyfokú vérzést nevezzük. Előfordul, hogy a hányásban csak kis mennyiségű vért fedez fel a beteg, ekkor inkább véres hányásról beszélhetünk.
Már húsz európai országban van kiterjedt influenzajárvány - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton Facebook-oldalán.
Ma érkezik hazánkba villámlátogatásra Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin, aki többek között arról is ismeretes, hogy politikai vezető létére jól csúsztatja a síléceket is. Az utóbbi időben már sokat írtunk Putyin síelési szenvedélyéről, így csak felelevenítünk néhány dolgot a látogatás alkalmából.
Lassan, fájdalom nélkül, de jelentősen romlik a látás – ki kívánná ezt magának? A szürkehályog kialakulásával a szemlencse bizonyos fokig, vagy teljesen elszürkülhet. Mintha a beteg felvett volna egy piszkos szemüveget. A homályos látás mellett nő a fényérzékenysége is. Lehetséges, hogy bizonyos vitaminok hiánya hozzájárul ehhez? Az okokat és megelőzési lehetőségeket Dr.Bezzegh Attila…
Az elsősegélynyújtást megtanulni gyerekjáték – hirdeti a Magyar Vöröskereszt. A hazai legnagyobb humanitárius szervezet a közösségi média segítségével hívja fel a fiatalok figyelmét, hogy egy jól felkészült elsősegélynyújtó egyszerű, gyors és szakszerű beavatkozása akár életet is menthet.
Január 1-jétől az eddigieknél sokkal szigorúbb előírások szerint kell szigetelnünk az uniós vagy központi forrásból épített, illetve felújított köz- és lakóépületeket.
Bár a legelterjedtebb daganatfajták közé tartozik, a korán felismert prosztatarák jó eséllyel gyógyítható. Dr. Szűcs László, urológus szakorvos a rendszeres szűrés és az egészséges életmód jelentőségéről beszélt.
Ha egyszer sok pénzünk lesz és a legnagyobb gondot csak az jelenti, hogy melyik kedvenc francia síterepen vegyünk magunknak ingatlant, akkor, íme, itt a legdrágább síterepek listája. Érdekesség, hogy a 10 ingatlan szempontjából legdrágább francia síterepből kilenc az Alpok északi oldalán található.
Sokan elgondolkoztak már azon, hogy mekkora üzlet egy síterep üzemeltetése? Mennyibe kerül a hóágyúzás, vagy a liftek üzemeltetése? Mennyi bérletet kell eladni egy nap, hogy az a nap ne legyen veszteséges. Az egyik legjobb svájci síterep közzétette a napi költségeit. Hát, nem olcsó az élet…
Hamarosan végleg eltűnnek a boltok polcairól a magas transzzsírsav-tartalmú élelmiszerek. A túlságosan hidrogénezett növényi zsírtartalmú élelmiszerek rendszeres fogyasztása növeli a szívbetegségek kialakulásának kockázatát.
A betegek többsége fél bevallani, ha úgy véli, hogy a munkahelyi körülmények is szerepet játszanak az asztmája kialakulásában. Mit tegyen, ha asztmás és erősen szennyezett, a légutakat károsító környezetben dolgozik?
Élete első felében valószínűleg észre sem vette, hogy van prosztatája. A dióméretű nemi szerv a hólyag alatt helyezkedik el, és a petesejt megtermékenyítésére készülő spermiumokat védő folyadékot termel. Az egészséges prosztata anélkül működik, hogy felhívná magára a figyelmet. Az életkor előrehaladtával azonban a dolgok megváltoznak.
Idén február 26. és március 1. között rendezik meg Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2015 kiállításon a látogatók 20 ezer négyzetméteren, több mint 250 kiállító ajánlataiból válogathatnak - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Szegleti Gabriella klinikai gyermek-szakpszichológus arra hívja fel a figyelmünket, hogy önmagukban ezek a mondatok nagyon bántóak lehetnek, ha lehet, kerüljük használatukat, és mindig magyarázzuk el gyermekeinknek, mit szeretnénk kérni tőlük.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2, -8 fok között alakul, de az Északi-középhegység egyes völgyeiben ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 8 fok körül várható.
Az ország nagy részén csökkent a légszennyezettség. Kedden már egy településen sem minősítette egészségtelennek a levegő minőségét a szálló por (PM10) miatt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI).
Az izomhúzódás terápiájában elsősorban tüneti kezelésről beszélhetünk. Mivel izomhúzódáskor az izom szerkezete nem sérül, az izomszövet ép marad. Az izomhúzódás sokszor az izom kontrakció szabályozásában keletkezett zavar eredménye.
A hipertónia, azaz a magas vérnyomás gyakran nem önálló kórkép, hanem más betegségek mellett alakul ki. Ilyen többek között a cukorbetegség mellett fellépő hipertónia, mely pluszban megnehezíti az ember életét. Hogy miként kerülhetjük el a velük járó súlyos szövődményeket, azt dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistájától tudtuk meg.
A migrén rohamokban jelentkező heves fejfájás, visszatérő, lüktető, nagyfokú fájdalom, amely többnyire a fej egyik oldalát érinti, ritkábban kétoldali.
A szem szöveteinek rugalmassága, a sejtek regenerálódási képessége az élet folyamán folytonosan csökken. A változást senki sem kerülheti el, ám mindenkinél másképp jelentkezik.
A sajttorta finom és egyszerű édesség, de könnyen el lehet rontani, ha nem figyelünk oda az apró részletekre. Több változata is ismert, a világ szinte minden részének megvan a saját elkészítési módja. Ebből a cikkből megtudhatod, hogy hogyan kell igazán finom New York-i sajttortát készíteni, kikerülve a buktatókat.
Tavasz közeledtével sokan foglalkoznak a méregtelenítés, a böjt gondolatával, és talán nem is véletlenül. Hiszen az évszakváltásokkor, különösen tél végén már évszázadok óta szokás egyfajta nagyböjtöt tartani – amely feltölti energiaraktárainkat hasznos anyagokkal, sok felesleges salakanyagot eltávolít és megtisztít.
A cukorbetegség közismert következménye lehet a férfiaknál jelentkező merevedési zavar, ám dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza a nőknél esetlegesen fellépő szexuális kihatású problémákra is felhívja a figyelmet.
Balesetek során legtöbb esetben a kezünk sérül meg, hiszen ezzel védjük testünket. A szakember szerint előfordul, hogy megússzuk a műtétet, arra azonban figyeljünk, hogy hosszabb távon komolyabb gondokat eredményezhet, ha ferdén forr össze ujjunk egy törés után.
A herpesz-vírus fertőzés igen gyakori és könnyen terjedő betegség. Ha a tüneteket említjük, valószínű, hogy a fájdalmas hólyagocskák jutnak először eszünkbe, azonban a herpesz-vírus akár neurológiai tüneteket is okozhat.
Az összes hóágyúzható hazai síterepünkön lehet a mostani hétvégén síelni, de ehhez még hozzájön néhány olyan síterep is, ahol csak a természetes hóra alapozhatnak. Éjszaka fagyok, nappal pedig napsütés alakítja majd a hóréteget a pályán, várhatóan sokan fogják kihasználni a kedvező hétvégét.