A legtöbb nő csak akkor veszi észre a terhesség előjeleit, amikor a megtermékenyített petesejt már beágyazódott a méhbe, de vannak olyanok is, akik csak akkor kezdenek el tűnődni egy lehetséges terhességen, amikor kimarad a menstruációjuk. Ennek csodás dolognak pedig számtalan más előjele is lehet, mutatjuk a leggyakoriabbakat.
Csaknem a hang sebességével száguldó vonattal kötné össze Sydney és Brisbane ausztráliai városokat egy helyi magánkonzorcium, a Hyperloop One kaliforniai vállalat hivatalos partnere.
Van egy különleges erdő Belgiumban, amely minden tavasszal a föld egyik legszebb erdejévé változik. A Halle-erdőt (hívják még Hallerbosnak is) ugyanis milliónyi színes harangvirág lepi el ilyenkor, és kék, illetve lila színben kezd el pompázni.
A bio-bean nevű brit startup összefogott a Shell-lel és az Argent Energy nevű biodízel-gyártó céggel, hogy létrehozzanak egy kávéalapú bioüzemanyagot, amit a londoni dízel buszokba tankolnának.
Ha utazni vagy költözni készülsz, netán spontán világ körüli útra mész, mindenképpen hasznos útravaló lesz számodra a további információzuhatag, ugyanis az International SOS és a Control Risks az előző évekhez hasonlóan idén is elkészített néhány térképet, amely megmutatja nekünk, hogy mi is várhat ránk a világ különböző pontjain.
Az, hogy kinek mennyire vonja el vezetés közben valami a figyelmét nagy valószínűséggel függ a sofőr korától, nemétől, a személyiségétől és attól, milyen gyakran ül a volán mögé.
Azt hiszed, lehetetlen, de megéri belevágni, mert ha sikerül, tiéd lehet a királylány meg a fele királyság is. Itt a fegyverzet, amivel hódító hadjáratra indulhatsz.
Egy több száz éves épület renoválása közben találtak rá arra a titkos lépcsősorra, ami elvezetett ahhoz a 250 négyzetméteres pincehelyiséghez, amiből kialakították ezt a végtelenül menő koktélbárt.