A szennyvíz SARS-CoV-2 koncentrációja továbbra is lassú ütemben, de folyamatosan emelkedik. A vizsgált városok közül emelkedő tendencia jellemző Miskolcon, Salgótarjánban és Székesfehérváron, míg csökkenő tendencia figyelhető meg Szekszárdon, Szombathelyen és Zalaegerszegen.
Napjainkban a drámai filmek és sorozatok hatalmas népszerűségnek örvendenek, ám a vígjátékokról sem szabad megfeledkeznünk. A mély társadalmi problémákat érintő, sokszor kissé nyomasztó alkotások mellett néha jól esik felhőtlenül nevetni egy-egy vicces sztorin. Az alábbi cikkben öt olyan vígjátékot mutatunk be, amit mindenképp látnod kell. Gy
Amennyiben gyermekénél asztmát diagnosztizáltak, bizonyára tudja, milyen nehéz a tünetek kezelése az iskolában. Ezért is fontos a tanárok beavatása, még enyhe asztma esetén is.
Milyen lehet egy női mérnök vagy kutató mindennapja? Bár hatalmas munkaerőhiánnyal küzdő területekről van szó, a lányok gyakran nem is gondolnak potenciális karrierként a műszaki, tudományos vagy informatikai pályákra. A Lányok Napja ingyenes pályaorientációs programjának éppen ezért az a célja, hogy az ország nagyvállalataival, egyeteimeivel és ku
Ázsia mindenkit lepipál, ha vendégszeretetről van szó. Sokaknak ijesztő lehet külföldre utazni a nyelv ismerete és helyi idegenvezetők nélkül – emellett pedig számos más tényező miatt is lehetnek fenntartások egy adott úttal kapcsolatban. A Rough Guides brit útikönyv megkérdezte Twitter- és Facebook-követőit, hogy véleményük szerint melyek a legbar
Vállalkozóként könnyen túlhajthatjuk magunkat, és mire észbe kapunk, már napi 18-20 órát vesz el a munka a mindennapokból. Mindez a szociális kapcsolatok, az egészség és a szabadidő kárára megy. Végül pedig a jól ismert kiégés következik. A Haszon szedett össze pár tippet, hogyan lehet mindezt elkerülni.
Közeledik a karácsony és nincs ötleted, mivel lephetnéd meg egy szeretteidet? Itt a lehetőség, hogy egyéni, általad készített ajándékkal rukkolj elő! Fedezd fel magadban a képzőművészt, alkoss valami egyszerit és megismételhetetlent! Nincs szükség előképzettségre vagy kivételes rajztudásra a sikerhez, minden elméleti és gyakorlati segítséget megkap
Új megoldással, ultrahangos kezeléssel csökkentik a remegést a Parkinson-kórban és az esszenciális remegésben szenvedőknél. Ez az eljárás kiküszöböli a műtéttel kapcsolatos kockázatokat, és rövidebb kórházi tartózkodást tesz szükségessé.
A Frog, azaz a francia Vogue Paris magazin 100 éves, és a jubileumi alkalomból megrendezett kiállításra ellátogatott Franciaországban élő szerzőnk, Kis Zsuzsa.
Ahány ház, ahány kert, annyi rózsalonc. A legelbűvölőbb virágos cserje, ami a kezdő kertészeknek is sikerélményt nyújt. Most ültesd el, hogy nyár elején már gyönyörködhess virágpompájában!
Vattay Gábor járványelemző elmondta, szerinte meddig kell várnunk, mire lecsenghet a koronavírus-járvány újabb, immáron negyedik hulláma, melyet a delta variáns dominál.
A vizeletben jellemzően nem jelenik meg fehérje, ellenben terhesség során egy kis mennyiség jelen lehet. A várandós szervezetében nő a keringő vér térfogata, aminek olyan hatása van a vesékre, hogy bizonyos anyagokból a szokásosnál többet is átengedhet. Terhesség alatt gyakran alacsonyabb a hemoglobin értéke az azonos életkorú női páciensekhez képe
2003. október 19-én avatták boldoggá, majd 2016. szeptember 4-én szentté a 20. század egyik legnagyszerűbb személyét, Agnes Gonxha Bojaxhiut, azaz Teréz anyát. A tíz legkedvesebb gondolatával emlékezünk különleges személyiségére.
Nem tudunk betelni velük: ezekért a blézerekért minden divatrajongó odáig van és nem is hibáztatjuk őket - fantasztikus darabokkal vannak tele a hazai üzletek. Nekünk ezek a kedvenceink, lesd meg őket!
Németh Erzsébet pszichológus szerint 80 százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. „Nem mind futóbolond, aki nem akarja az oltást, csak meg kell találni hozzájuk a megfelelő hangot” – mondja Sík Endre szociológus.
Megszületett a döntés! Svájc ezúttal is különutas stratégiát választott a síszezonra. A síterepek úgy döntöttek, hogy nem kérnek covid-igazolást a síliftek használatához, azonban, aki belső térben szeretne hüttézni, igazolás nélkül nem teheti meg.
A legtöbb ember nemigen foglalkozik a kérdéssel, hogy milyen a vércsoportja - hacsak egy problémás helyzetben nincs rá valami különös oka, hogy megtudja. Holott, vércsoportunk jellemzői befolyásolhatják egészségi állapotunkat: vérnyomásunkat, vagy hatással lehetnek arra, mekkora eséllyel kapunk el bizonyos fertőzéseket, illetve hogy mekkora lehet e
Az otthon az a hely, ahová visszahúzódhatunk a világ zaja elől, ahol mindig vár ránk valaki, ahol feltöltődhetünk, ahol komfortosan érezzük magunkat, és ahol életünk jelentős részét töltjük – ezért nem mindegy, mivel vesszük körül magunkat. Tippjeinkkel az otthon nem csak egy hely lesz, hanem egy életérzés. A bögre GucciA hideg estékhez s
Te is olyan síelő vagy, aki nem csak egy hétre utazik el egy szezonban síelni? Ha több mint 15-20 napot síelsz egy évben, neked is megérheti szezonbérletet vásárolni! Több mint 60 olyan síterepcsoportot gyűjtöttünk össze, melyek egy közös síbérletet adnak ki több síterepre. Óriási a választék, adunk hát pár tippet!
Ma 37 éve mészárolta le az Alföldi Bútorgyár dolgozóit a szegedi ámokfutó. Richter Richárdra nem tudták rábizonyítani az elmezavart, így végül bűnhődnie kellett tetteiért.
Ha valaki azon kesergett volna, hogy elszalasztotta a lehetőséget, hogy egyeurós házat vásároljon Olaszországban, nem kell sokáig búslakodnia, hiszen – ahogy az várható volt – újabb település jelentkezett be a népszerű programba.
Javasolták háború és „hisztéria” ellen, máskor meg tiltották, és még penitenciát is róttak ki arra, aki maszturbálni merészelt. Pedig az ehhez használatos eszközök már az őskor óta az életünk részei, hiába is szerettek volna a kutatók erről „diszkréten” mást állítani
Ahogyan a divatban, úgy az arcápolásban is sok-sok irányzat létezik, így mindenki megtalálhatja a hozzá legjobban passzolót – és ezért nincsen egy módszer mind felett. És ezért is van az, hogy a minimalizmus és én, bár szimpatizálunk, nem találunk egymásra.
A vérnyomás és a pulzus fogalmai gyakran összekeverednek, különösen, hogy mindkettőt ellenőrzik is a kivizsgálás során. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta elmagyarázza a fogalmakat, és azt, mire utalhat a magas vérnyomás mellett jelentkező alacsony pulzusszám.
Az újdonsült férj anyja és nagynénjei úgy gondolták, vicces lesz egy gonosz tréfát űzni az ifjú arával az esküvője napján. Nagyobbat nem is tévedhettek volna…
Mészáros Béla és Kardos Róbert kicsit feszengve vágott bele a közös színpadi beszélgetésbe, ami teljesen érthető is. De aztán a gátlásaik fokozatosan oldódtak, részben talán a hatékony „oldószernek” köszönhetően, amivel készültek, de nem csak azon múlt az viszont tény, hogy szinte házibuli-hangulat lett a végére, amibe nézőként is jó bekapcsolódni.
A Netflix október 22-től újra megnyitja a dél-kaliforniai Bay Theatre at Palisades Village-t. Ez lesz a harmadik fizikai mozi, amellyel a streaming-szolgáltató partnerséget jelentett be.