A torokfájás (torokkaparás, torokégés, idegentestérzés, gombócérzés) kifejezés számtalan panaszt és érzést takarhat, amely mögött egyszerű, banális okoktól kezdve akár az életveszélyes állapotokig többféle elváltozás húzódhat meg.
Az égitest a Naprendszer peremén rejtőzhet - már 2016-ban is folytak bizonyos kutatások, melyek a teória megerősítését célozták, ám később abbamaradtak. A Naprendszer kilencedik bolygója utáni "tudományos hajsza" azonban most új lendületet kapott.
A 2000-es években nagy divatnak számított, aztán kiment a divatból, végül újra népszerű lett a kordbársony anyag, amit jelenleg minden fast fashion üzletben megtalálható. Most összegyűjtöttük nektek a jelenlegi hazai kínálat legtrendibb darabjait, csemegézzetek belőlük bátran!
Közjegyzők nyilvánosan elérhető adataival visszaélve próbálnak bűnözők jóhiszemű személyektől – ingatlaneladást színlelve – pénzt kicsalni. Egy esetben az áldozat véletlenül rájött a csalásra, az ügyben feljelentést tettek. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) azt javasolja, hogy mindenki ellenőrizze, valódi közjegyzővel áll-e kapcsolatban eg
Mai szemmel el se tudjuk képzelni, milyen lehetett nőnek lenni az ókorban, mikor még nem léteztek olyan dolgok, mint a tampon, vagy a tisztasági betét. Most megmutatjuk, mit használtak a hölgyek ezek helyett.
A vizsgálat a csontok ásványianyag-tartalmának mérését szolgálja. A csont sűrűségétől függ, hogy mennyire áll ellen a törésnek. Görög-latin szóösszetétellel oszteodenzitometriának, rövidítve ODM-nek nevezik az eljárást.
Lehet, hogy annyira belejöttünk a natúrkozmetikum-készítésbe, hogy a végén még saját márkát alapítunk? Nyugi, nem. Pedig nevünk már van, és az első próbálkozások alapján nem is tűnik olyan rossz ötletnek. Nézzétek csak:
Bánki és Schneller immár negyedik éve rendezi meg a Resident Art Fair kortárs művészeti vásárt – ezúttal azonban igazi meglepetéssel készülnek: a feltörekvő hazai alkotók mellett világhírű nemzetközi művészek grafikái is szerepelnek a kínálatban. Az új helyszín is nagyobb volumenű kiállítást tesz lehetővé: idén a nagy múltú Budapest Art Factory fog
A jó riporter tájékozott és elhivatott. Az igazán jó, vérbeli riporter viszont elsődlegesen EMBER, és mindig, minden helyzetben meg is marad annak. Mer közel menni, bevonódni, sérülni és gyógyulni az alanyaival együtt. Épp ilyen Hadas Kriszta is, a SzuperWMN-díj közéleti jelöltje.
Az influenza betegségről és a megelőzését szolgáló oltóanyagokról írta legújabb tájékoztató hírlevelét a Normafa Gyermekrendelő háziorvosa a körzetébe tartozó gyerekek szüleinek.
„Hogyan legyek elég erős mindehhez? Hogyan legyek elég erős, hogy el tudjam majd viselni, ami rám vár? És hogyan viseljem majd el, ha kiderül, nem vár rám semmi?”
Kilenc hónap, 45 000 tengeri mérföld, kiélezett küzdelem az utolsó pillanatig. És David Witt, aki élete végéig bánni fogja, hogy elindult azon a versenyen. Minden Volvo Ocean Race (korábban: Whitbread Round the World Race, most: The Ocean Race) emlékezetes valamiért, sőt, van, amelyik több dolog miatt is. A legutóbbi regatta leginkább talán a Dongf
Babits Mihály, Mikszáth Kálmán, Berzsenyi Dániel – mind hallottunk róluk, legtöbbünk pedig egy-egy híres művük címére, soraira is emlékszik. De azt vajon hányan tudják, hol éltek és alkottak nagyjaink?
A pajzsmirigybetegségek a szervezet anyagcseréjére hatnak, s így igen szerteágazó a megfigyelhető tünetegyüttes. Jellegzetesek a strúma miatti szemészeti elváltozások, melyek nemcsak esztétikai problémát, hanem látásvesztést is okozhatnak.
Felszabadultan, őszintén, manírmentesen, néhány témában kifejezetten nyersen válaszolt a Te+én Proust-kérdőív által inspirált kérdéseire Bereczki Zoltán. A beszélgetést nézve elhisszük neki, hogy talán most a legboldogabb életében
A migrén egy rohamokban jelentkező, erős, egyoldali fejfájás. Kezeletlenül a rohamok egyre erősödnek és rontják az életminőséget. Arra azonban az orvosok sokáig nem is gondoltak, hogy a nők egy jelentős része azért mondott le a gyermekáldásról, mert attól tartott, hogy a migrénje árthat a születendő kisbabája egészségének.
Nem mindenki vehet részt a legfeljebb 2,9-11,3 millió forintos, napelem rendszerek telepítésére és fűtés-korszerűsítésre kiírt, mintegy 35 ezer háztartásnak ingyenpénzt juttató pályázaton, ami december 6-ától nyílik meg, megyénként fokozatosan.
A Palóc Ring jelentősen növeli Nyugat-Nógrád vonzerejét, jelentősen gazdagítja turisztikai kínálatát - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a leghosszabb hazai versenygokart-pálya ünnepélyes átadásán, Patvarc közelében.
Brian Epsteint, a The Beatles menedzserét nevezték így, akinek kulcsszerepe volt a sikerükben. A Midas Man a The Beatles legendás menedzseréről, Brian Epsteinről szól, akit az ötödik Beatle-nek is neveztek az együttes sikereiben játszott kulcsszerepének okán. A film már forog is A vezércselből ismert Jacob Fortune-Lloyddal a főszerepben, u
A Reuters belső információ szerint idén már szinte biztosan nem engedélyezi az Európai Gyógyszerhatóság a Szputnyik V vakcinát. Itthon ennek ellenére sokan ezt kapták, ezért jó tudni, hova utazhatunk be vele. sokan ennek ellenére itthon ezt kapták, itt egy jó hír: rengeteg országba már utazhatunk, ha ezzel oltottak minket. A héten már bemutattok a
A rendező biztosította a rajongókat arról, hogy az 1984-es Dűne-film egyik legizgalmasabb karaktere mindenképpen nagyon-nagyon fontos szerepet fog játszani a második részben.
A Nemzetközi Űrállomás asztronautái visszatértek a normál működéshez, miután néhány adrenalinnal teli napon át tartó orosz műholdelhárító rakétakísérletet követően egy irányíthatatlan űrszemétfelhő került az állomás pályájára. Az űrállomás központjától távolabbi modulokhoz vezető nyílásokat november 17-én hajnalban nyitották meg, így az űr
A 12-24 éves korosztályban ötből négy embernél alakul ki legalább egyszer akne. Bár ezt a bőrbetegséget gyakran a kamaszkornak tulajdonítják, bármely életkorban előfordulhat, így nemritkán a 20-30 éves felnőttekben is kialakulhat, sőt 40-50 éves korban is fennállhat.
A használtóra-piac rendkívül veszélyes terep egy laikus számára. Számtalan buktatót rejt, megvannak a maga sajátosságai, ezért nem árt legalább egy kicsit is ismerni a működését. Cikksorozatunkban ebben próbáljuk segíteni a…
Horgászati korlátozások léptek életbe a Tiszán és a Tisza-tavon. November 15-től február 28-ig a Tisza-tó teljes területén tilos a harcsa horgászata, kifogása (megtartása) és a vízből való kiemelése, valamint a vermelő halállományok védelme érdekében a szonár használata is. A fentiek mellett ezekben az időszakban a vermelő kíméleti területeken a ho
Hiába tűnik úgy, hogy többet beszélünk a mentális problémákról, mint valaha – a pszichés betegségeket még mindig jelentős tabusítás és stigmatizálás övezi. És ez nagy baj. Mert ha nincs segítség, akkor a bajok újratermelik önmagukat; ma már a gyerekek körében az egyik vezető halálok az öngyilkosság, és többen szoronganak, depressziósak, mint valaha
A természetvédelmi törvény 2004-es módosítása óta a nemzeti parkok, természetvédelmi területek és tájvédelmi körzetek mellett a natúrparkok azok, amelyek a természeti és kultúrtörténeti értékek megőrzését állítják a középpontba. A natúrparkok őrzik országunk jellegzetes tájképét, természeti értékeit, segítik az aktív kikapcsolódást, miközben nevelé
Pár napja jelentették be, és a mai naptól már érvénybe is léptek a legújabb korlátozások itthon, de a Magyar Tudomány Ünnepén már a következő vírusról beszélnek a kutatók. Mit tehetünk annak elkerülésére, hogy a koronavírus után egy újabb, gyorsan terjedő ismeretlennel találjuk szembe magunkat? Harmincezer olyan koronavírus van a természet
Pécsről indult, de a pályafutása a horvátországi Eszéken vett furcsa fordulatot, s azóta szinte az egész világot bejárta. Pulitzer-emlékdíjas újságíró, 575 ezer követője van a Facebookon. Eddig 15 könyvet adott ki, milliós nézettségű műsorokat szerkesztett. Amikor először találkoztam vele, épp a „Ciki, ha ideállsz” kampányt indította. Az volt a cél
Minden olyan hangot, amely káros élettani vagy pszichés hatással van az egyénre, zajnak nevezünk. Mekkora zaj ártalmas? Hogyan védekezhetünk a zajártalmak ellen? Összeállításunkból kiderül.