A brit légitársaság idén első alkalommal indítja útjára limitált kiadású adventi naptárát Advent(ure) néven, amely ünnepi utazási ínyencségeket tartalmaz. easyJet adventi naptár kalandvágyóknak, avagy íme az Adventure Calendar Az Advent(ure)…
Ma délben érkezett a hír, hogy a korábbi egyeztetések nem jutottak eredményre és bezárják a határhoz közeli, a magyar síelők körében is népszerű Lackenhof síterepét. Jelenlegi hírek szerint végleges bezárásról beszélünk, nagyon kevés az esély a síterep megmentésére.
Az intenzív hóágyúzásnak köszönhetően Reiteralm is elkezdi a szezont, egyelőre egyetlenegy pályával, az időjárást elnézve jövő héten bővülhet a kínálat.
Vajon milyen érzés lehet egyedüliként tudni, hogy amit alkotsz, az igenis remekmű, és van létjogosultsága, miközben a kor és a környezet még jó húsz évig ezt képtelen belátni? Megnéztük a Magyar Nemzeti Galériában Szinyei Merse Pál kiállítását.
Százhuszonöt szilvafa. Két körte, egy alma, három málna. Egy családtörténet. Két ember, két nap, két ásó, egy földfúró meg két birs. Talán ha összekötöm a számokat, kirajzolódik a teljes ábra.
A mélyvénás trombózis számos súlyosabb szövődményt is eredményezhet, ezért fontos a betegség kezelése, és megelőzési céllal a fokozott figyelem életmódunkra, szokásainkra. A thrombophlebitis a felületi vénák elzáródását jelenti, melyet a környező szövetek gyulladása kísér.
Hét éve járja a klímacsúcsokat a magyar fiú. Falat fest, és művészeket segít környezetvédő üzeneteik tolmácsolásában. Ő tudatos, elvárja mástól is, de szerinte a fő probléma az ipar, amivel a nagy cégeknek és a politikusoknak van dolguk.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Budapest Fashion & Tech Summit nemzetközi szaktekintélyeket megszólaltató divatipari konferenciát a Magyar Divat & Design Ügynökség. A 2021-es rendezvény a fenntarthatóság, a tudásmegosztás, a kulturális örökség, valamint az e-kereskedelem és a megváltozott fogyasztói szokások szemszögéből közelíti meg és mutatja
Egy hónapja látható a neten a Valami Amerikában felbukkanó, mára pedig testet öltő Bűnös város című kisfilm, amiben Herendi Gábor lesújtó véleményt mond a mai magyar közállapotokról. A rendezőt és a főszereplőt, Thuróczy Szabolcsot faggattuk arról, mi vitte rá őket arra, hogy ilyen egyértelmű állásfoglalást tegyenek.
Gyerekkoromban, amikor 2-3 napra Somogy megyébe utaztunk nagymamámhoz és az anyai ági rokonsághoz, mindig minden ugyanabban a biztonságos ütemben zajlott. Megérkezés után egyből ebéd a „kendős” mamánál a nyári konyhában (húsleves, csirkepaprikás nokedlivel, mézes-krémes vagy almás pite), majd megkezdődött a rokonok, ismerősök végeérhetetlen látogat
A víz alatti régészet egy speciális tudományág. A víz alatti városok, elsüllyedt hajók évezredekkel ezelőtt élt emberekről mesélnek, és mivel a leletek a sós víz alatt sokáig épségben megmaradnak, rengeteg információval szolgálnak a történészeknek. A tengeri régészek megismerhetik a kereskedelmi útvonalakat, ha megnézik, milyen tárgyakat szállított
Ahogy rövidülnek a nappalok és egyre hűvösebb lesz az idő, sokaknak elmegy a kedve a kirándulástól. Inkább bekuckóznak egy jó könyvvel a kanapéra és a négy fal melege között maradnak, pedig az őszi-téli túrázásnak rengeteg pozitív hatása van. Egyrészt fittek maradunk a hideg hónapokon is, másrészt erősítjük vele az immunrendszerünket is, harmadrész
Ez a lány teljesen elvarázsolt bennünket, többek között a címben idézett eredeti gondolatával, miszerint a halálnak akkor van értelme, ha valaki cserébe visszatérhet az élők sorába Ha jót akartok magatoknak, megnézitek a Te+én legújabb részét, amiben Gyárfás Dorka Walters Lilivel beszélget.
Múlt csütörtökön az összes szükséges engedélyt megkapta a síterep, így elvileg semmi akadálya, hogy az új, 10 személyes kabinos lift utasokat szállítson. Erre már nem is kell olyan sokat várni, december 4-én indul az új lift és a síszezon!
A Freeszfe Egyesület januárban fogja ünnepelni megalakulásának első évfordulóját. Támogatóik; színművészek, rendezők, írók, televíziós személyiségek, képzőművészek felajánlásaiból online jótékonysági aukciót rendeznek december 12-én, vasárnap. Az érdeklődők a licitálással nem csak a Színház- és Filmművészeti Egyetem 155 éves hagyományának folytatás
A súlyfeleslegben kétségtelenül fontos tényező a genetika és a családi háttér. Az elhízás kialakulásában nagy szerepe van a DNS-nek, de nem lehet mindent az örökségünk számlájára írni, még ha tény is, hogy az elhízásra való hajlamot nagy mértékben befolyásolja.
Számos európai országban már évek óta hozzáférhető az influenza elleni védőoltás, melyet orrspray formájában lehet beadni a gyerekeknek. Most hazánkba is megérkezett.
A vizsgálat során a glutation nevű anyag lebontásában szerepet játszó enzim, a gamma-glutamil-transzferáz aktivitását határozzák meg a szérummintából. Az enzim legnagyobb mennyiségben a májban, hasnyálmirigyben és a vesében fordul elő.
A filmeket és a tévéműsorokat nagyszerű időtöltésnek és kikapcsolódásnak tartjuk egy hosszú és stresszes munkanap után. Mivel azonban a filmek és a televízió sok emberhez elér, nem ritka, hogy egyes bűnözök a különféle alkotások által inspirálva követnek el szörnyű bűncselekményeket. Breaking Bad Jason Hart, egy 28 éves washingtoni férfi 20
A világjárvány több szempontból is óriási károkat okozott a légiközlekedés piacán. Az egyik a fuvarozók által elért alacsony bevétel volt, ami különösen az előző évben csúcsosodott ki. Ez sokszor azt eredményezte, hogy egyes légitársaságok kénytelenek voltak csődvédelmet kérni. A Travel Daily listázott néhány olyan nagy légitársaságot, amelyek a pa
Lassan itt a tél, és hiába van még viszonylag jó idő, minden bizonnyal nem ússzuk meg a csípős hideget decemberben. Szerencsére vannak olyan európai városok, ahol ilyenkor sem csökken drasztikusan a hőmérséklet. Mutatunk ötöt. Tirana ShutterstockAlbánia fővárosa híres színes építészetéről, beleértve az oszmán és a szovjet korszakból származ
Pontosabban a producer, aki egy film adaptálása közben rájött, hogy nem volt minden rendben a tárgyalással anno, úgyhogy segített tisztázni a film egyik alanyát.
Az óraipar és az autósportok legvalódibb együttműködése a Chopard és a Mille Miglia veteránverseny kapcsolata. A cikk előtt némi személyes kötődéssel kezdeném – aki ettől eltekintene, ugorjon az írás végére,…
Az év talán legmeghittebb időszakához értünk: belépünk az Adventbe. Keresztény és profán értelemben is a várakozás ideje kezdődik, az egymás után gyújtott gyertyák fénye elvezet karácsonyig, a születés és újjászületés ünnepéhez. A készülődés nemcsak környezetünk előkészítését és az ajándékvásárlást jelenti ilyenkor, hiszen belső útjainkon is a kará
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőrei a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őreivel közösen vizsgálják a Közép-Tisza Patkós-holtágának halfaunáját. Az ott élő halak kedvelt célpontjai az orvhalászoknak, ezért a téli időszakban is visszatérően ellenőrzik a fokozott védelem alatt álló területet. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitán
„Csúnyán mondva: sokan tartják maguk előtt a hordozott traumákat, mint a véres rongyot – na de a kérdés az: hogyan tovább?!” Pszichológus szakértőnk szerint mindannyian cipelünk örökölt traumákat, egyedivé az tesz minket, hogy mit kezdünk velük. Erről beszélgetett Szabó Anna Eszter pszichológus édesanyjával, Kazimir Ágnessel.
A lupusz gyulladásos betegség, amely során az immunrendszer a test saját szövetei, szervei ellen fordul. Érintheti az ízületeket, a bőrt, a veséket, a vérsejteket, a tüdőt és a szívet.
Van valami, amit egy totyogós gyereknél is nehezebb kordában tartani: a szülői aggodalmunkat. Mintha az újszülöttünkkel együtt nyújtották volna át. Ráadásul az ilyen láthatatlan, de bennünk munkáló erőkkel az a baj, hogy nehezen válaszhatóak el a valóságtól. Meddig tart az egészséges aggódás, és hol kezdődik a túlféltés? Erre keresem a választ sajá