Tekintettel a koronavírus-járvány harmadik hullámában meredeken emelkedő fertőzöttek számára, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a koronavírus-fertőzés kórházi kezelésében már igen hatásosnak bizonyult favipiravir tabletta ambuláns alkalmazásáról döntött.
Az Expót a pandémia miatt hibrid formában rendezik meg, de ez az élményből mit sem vesz el – sőt, így még többen vehetnek részt a nagyszabású eseményen!
A múlt héten ismét részesei lehettünk az internet legérdekesebb felfedezéseinek: megtudhattuk, hogy a Disney újraalkotja saját, klasszikus meséinek animációit, hogy Sissi utolsó éveiben csak feketét hordott, valamint, hogy szemmel látható a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán között húzódó határvonal. A Disney és a másolás www.youtube.com Disn
A KÜRT neve összeforrt az adatmentéssel, még azok is hallottak róla, akik az informatika területén nem járatosak. A céget a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást követő segítségnyújtás tette ismertté széles körben, de történetük, tevékenységük túlmutat ezen. Mi tette világhírűvé a még a rendszerváltás előtt alapított magyar vállalkozást?
Félmilliárd éves ősleleteket vizsgálva arra jutottak a kutatók, hogy hasonló genetikai szabályozás alatt állhattak mint mi. Az ediakara-bióta, vagy ediakara-élővilág – azon ősi óceáni életformák gyűjteménye, amelyek 570–539 millió évvel ezelőtt éltek a Földön – számos genetikai hasonlóságon osztozik a modern többsejtűekkel, beleértve az emb
Mindannyian tudjuk a C-vitaminról, hogy Szent-Györgyi Albert fedezte fel, amiért Nobel-díjat kapott, és hogy segíthet a nátha elkerülésében. De ezen kívül mennyire vagy képben e rendkívül hasznos vitaminnal kapcsolatban? Töltsd ki a kvízünket, és kiderül!
Az egész internetet bejárta a magyar irodalom hölgy alakjai előtt tisztelgő street art munka, amelyet az ismert képzőművész és csapata mindössze egy nap leforgása alatt valósított meg. A projekt művészeti vezetője részletesen mesélt nekünk a különleges nőnapi megmozdulásról.
A XXI. század piaca már az interneten zajlik. Mutatjuk a kedvenc oldalainkat, ahonnan mindig friss árut rendelhetünk, anélkül, hogy kimozdulnánk otthonról.
Nem titok, hogy az angol királyi családnak végtelen hosszú listája van a szigorú protokollokról, amelyeket a család tagjainak kötelességük betartani, ám a szemfüles újságírók többször lebuktatták már magát a királynőt is, hogy megszegi ezeket a szabályokat. Összeszedtünk ezek közül néhányat, ami sok esetben talán vérlázítónak is mondható. Íme a lis
A röhejes összegekért megvásárolt házakra azonban kisebb vagyont költenek a tulajdonosok, de még így is kelendőek az olasz települések ingatlanjai. Úgy tűnik sokan érdeklődnek az olasz települések azon akciói után, melyben 1 euróért árulnak lakatlan házakat alapos felújításért cserébe. Az olcsó házakat leginkább amerikaiak, illetve nyugat-
Egy város mindenféle megkötés nélkül adott a legszegényebb lakóinak havonta 500 dollárt. Egy évig vizsgálták az embereket egy kutatáshoz, aminek az volt a kérdése, hogy egy krízis változtat-e az ember viselkedésén alapvetően, például egy anyagi krízis. Az eredmények elég egyértelmű képet festenek arról, mennyire határozzák meg az anyagi problémák a
Faragó Géza 20. századbeli, magyar plakátjait tekinthetjük meg a Várkert Bazárban. Faragó Géza munkái a 20. század első évtizedeit idézik meg a Várkert Bazárban, ahol a frissen kiállított plakátgyűjtemény június 30-ig tekinthető meg. Egy könnyed, tavaszi séta alkalmával bárki megcsodálhatja a kiállítást. A 25 kiállított darab, amel
Hosszú várakozás után megérkezett hozzánk is a legnagyobb Toyota Hybrid. Ami biztos: a kényelem és a hatalmas tér nem ment a felszereltség és a minőség rovására. A Toyota kereken húsz éve, 2001-ben mutatta be az első Toyota Highlander modelljét, ami szenzációs méretével és kényelmével rögtön nagy sikert aratott a tengerentúlon. Nem véletl
Az olasz lezárásokról érkező első hírek 2020 márciusában még sokkolók voltak: elképzelhetetlennek tűnt a "karanténéletmód", melyhez mostanra hozzá kellett szoknunk, hogy életünknket egy újfajta normalitáshoz idomítva éljük.
Egyetlen új vakcina hatásos lehet minden koronavírus ellen? - A tudósok már dolgoznak olyan oltáson, amely mind a SARS-CoV-2 és az újabb variánsai okozta betegség, mind más koronavírus fajok által okozott szezonális náthák ellen megvéd - aminek alkalmazásával megelőzhető lehet a következő koronavírus-pandémia.
Ma 62 éves Barbie – teljes nevén Barbara Millicent Roberts – az egyszerre imádott és támadott legendás amerikai baba, amit 1959. március 9-én mutattak be először a New York-i játékkiállításon. A valószínűtlenül hosszú lábú és karcsú derekú babát, amely lányok egész nemzedékei számára vált példaképpé, zebracsíkos fürdőruhában, lófarkas frizurával, a
Hogy fognak a valóságban kinézni a sci-fikben oly sokszor megálmodott űrlények? Az élet a bolygónkon 4.5 milliárd éve fejlődött ki és először egysejtű mikroorganizmusok formájában jelent meg. Az evolúció nagyon sokáig az egysejtű szervezetekben ment végbe, révén a legelső többsejtű élőlény csak 700 millió éve jelent meg. Ez azt bizonyítja,
Újabb medve tévedt a sípályára Romániában, ezúttal is Predeal síterepén. Egy síoktató elég hosszú felvételt készített a találkozásról és arról, ahogyan próbál gyorsabban síelni, mint a medve futni.
A kaliforniai erdőtüzek füstje károsabb, mint a járművek kipufogógáza. Egy új kutatás szerint a tüzekkel a levegőbe került mérgező részecskék miatt tízszer annyi esetben volt szükség kórházi ellátásra valamilyen légzőszervi betegséggel, mint bármely más szennyezésnél. A jelentés újabb bizonyítéka annak, hogy a klímaváltozás előidézte széls
A francia származású divattervező a világ legnagyobb designerei közé tartozik. Tehetsége már 11 évesen megmutatkozott, és a nehéz iskolai évek ellenére nem hagyta, hogy bárki eltántorítsa álmai megvalósításától. Christian Dior keze alá került, aki felemelte. Hét idézet egy zseniális férfitől, aki valami csodálatosat alkotott.
A művészek érzelmeiket, így a szerelmet is műveiken keresztül közvetítik felénk. Raffaello: La FornarinaRaffaello agglegényként hunyt el 1520-ban, ám előtte eljegyezte egy híres vatikáni bíboros unokahúgát, Maria Bibbienat. A pletykák szerint szeretője is volt egy péklány személyében, akit Margherita Lutinak hívtak. Raffaello már a maga ko
A bőrünk megfelelő ápolása a szépség karbantartásához elengedhetetlen. Tényleg napi szinten szükséges foglalkoznunk vele, hiszen a megjelenésünk része, ezért fontos, hogy óvjuk. Számos típus létezik, de talán a legtöbb gond a problémás bőrrel van, így ha most magadra ismertél, olvass tovább - adunk néhány tanácsot a helyes kezelésére.
Csomó embernek a Tom és Jerry helyett Zack Snyder 4 órás rendezői verziója indult el, ami hivatalosan csak jövő héten debutál. Az éveken át a Warnert nyaggató rajongóknak már csak március 18-áig kell várniuk, hogy megérkezzen hivatalosan is a Justice League új, 4 órás rendezői változata. Mint ismert, Snyder elhagyta a produkciót családi tra
Felújított formában mutatják be Charlie Chaplin filmjeit a világ mozijaiban a legendás némafilmes első alkotása, A kölyök megjelenésének 100. évfordulója alkalmából. Egészen pontosan 1921. január 21-én mutatták be Charlie Chaplin első egész estés fekete-fehér játékfilmjét, A kölyök című alkotást. A mozit teljes egészében Chaplin készítette:
A boltok bezárása előtt megrohamozták a vásárlók az üzleteket, az Ikeánál is kilométeres sorok álltak már nyitás előtt. Ez volt a top 5 legkeresettebb termék a hétvégén – egészen meglepő a lista.
A boltok bezárása előtt megrohamozták a vásárlók az üzleteket, az Ikeánál is kilométeres sorok álltak már nyitás előtt. Ez volt a top 5 legkeresettebb termék a hétvégén – egészen meglepő a lista.
A gerincferdülés (scoliosis) figyelmeztető jele lehet, ha a derék, csípő és kar által határolt ív (törzs-kar háromszög) kifejezettebb, nagyobb az egyik oldalon.
A különböző műsorok konkrét jelzéssel is el lesznek látva, hogy hány éves gyerekeknek ajánlott a hallgatása. A Common Sense Media nonprofit szervezet fő tevékenysége, hogy filmeket, sorozatokat, könyveket, appokat, játékokat és podcastokat vizsgál meg az alapján, hogy hány éves kortól ajánlott egy gyerek számára. Most az Apple összefogott v
A 142 méter hosszú Nord a Lürssen gyárában készült. Tavaly adták át, akkor kezdődtek a próbaútjai is. Most pedig végleg elhagyta a műhelyt, persze csak miután megkeresztelték. A hajóról korábban épp az egyik próbaútja kapcsán írtunk, de akkor csak a hosszát említettük meg. További paraméterei: 19,5 méter széles, 5,40 métert merül, 10 154 bruttó reg
A Kormány 104/2021. (III. 5.) rendelete sok üzlet és szolgáltatás működését korlátozza, viszont lehetővé teszi a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatások és a magánegészségügyi szolgáltatások további biztosítását. Ennek értelmében a Virágfürdő Kaposvár…
Elindult a szezonja annak a hagymafélének, amelyik szinte csodaszerként vonult be a magyar konyhákba. Levele igazi vitaminbomba, és nagyon sokféleképpen használhatod!
A nők életében az ösztrogén hormon szerepe a pubertáskorban kezdődik a másodlagos nemi jellegek kialakulásával, a nemi éréssel és a ciklusos hormonműködés kialakulásával. Ezt követi a körülbelül 40 éves korig tartó termékeny életszakasz, majd a változókorban a női hormonok termelése csökkenni kezd, végül teljesen megszűnik.
A csontnekrózis (osteonecrosis) a csontállomány pusztulását jelenti, mely leggyakrabban a combcsontfejnél jelentkezik a nem megfelelő vérellátás következményeként. Ismerje meg, hogy mi okozhatja a betegség kialakulását, és hogyan kezelhető a probléma!
Az újdonságok, új fejlesztések aránylag lassan érnek végig egy-egy kollekción a mai svájci óragyártásban, két okból. Az egyik, hogy egy modellen lehessen élesben, napi használatban tesztelni a frissen bevezetésre került…
A 2-es típusú cukorbetegség gyakran lappangva, tünetek nélkül alakul ki, ám ahogy egyre több ideig esnek a referencia tartományon kívül a glükózértékek, annál több panasz jelentkezhet. Arról, hogy milyenek, dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa beszélt.
Hajlamos a Kos arra, hogy ma inkább a könnyebbik megoldást válassza, és inkább kihátrál egy helyzetből, ahelyett, hogy tisztázna végre bizonyos dolgokat.
A tél után a bőrnek nagy szüksége van a felfrissülésre és megújulásra, amit az otthonod biztonságában is megteremthetsz. Keld életre a spa hangulatot lakásokban és merülj el a kényeztető arcápolásban, hogy arcbőröd újra fiatalos, üde és ruganyos legyen.
Szerda reggel Thomas Mann gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy külső adottságainknál sokkal fontosabbak belső értékeink. Szépek legyünk, vagy jók? Hamu és GyémántA nap idézete Thomas Manntól A Buddenbrook ház 1901-ben jelent meg Thomas Mann első, A Buddenbrook ház címet viselő regénye, melynek köszönhetően az
„Szeretném-e, hogy úgy bánjanak velem mások, ahogy én a gyerekemmel bánok?” Ezt mindig át kellene gondolni, ha bizonytalan az ember abban, jól reagált-e egy-egy feszült pillanatban. Gyakorlati tanácsok a szakembertől nehéz időkre:
Roger „Clouds” Badham, az Emirates Team New Zealand meteorológusa kerüli a vízre szállást, inkább a hegytetőről segíti az America’s Cup-ban küzdő csapatot. Roger 21 éve csapattag, 38 éve része az America’s Cup cirkuszának, 1983-ban kezdett, a később történelminek bizonyuló és győzelemmel végződő ausztrál kampányban: „Az idei az utolsó Ac-m. Tíz épp