Abban a tekintetben, hogy mikor térhet vissza az életünk a normalitáshoz (már ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni azután, hogy a vírus valószínűleg sokáig az emberiséggel marad még).
Az elmúlt egy év alapjaiban változtatta meg az életünket. Megváltozott a munka és a kikapcsolódás, és nagyobb lett a stressz. Ezért különösen fontos, hogy tudj lazítani, pihenni és el tudd engedni a negatív gondolatokat. Ebben segít a SpaLounge masszázsfotel.
A 175. szezonkezdetre megújul a Bahart flottája. A cég több mint 200 millió forintot fordít korszerűsítésekre annak érdekében, hogy modern utazási feltételeket és üzembiztos működést biztosítson a húsvéti szezonnyitóra. A fejlesztések részeként Szent Miklós zászlóshajójukba korszerű motorok kerültek, modernizálták a belső utasteret, és az itt talál
2019-ben az EU-ban eldőlt, hogy le kell táborozni az eredeti téli vagy a jelenlegi életvitel mellett kényelmesebbnek tűnő nyári időszámítás mellett. Az állítgatástól – amely most vasárnap jön – idén még biztos nem búcsúzunk el.
Felfújhatós, úszó vagy masszázs, mindegy milyen medencéd van, nagy kihívást jelent hosszú távon megőrizni a víz frissességét, selymességét és tisztaságát. Erre a kihívásra egy holland cég válaszolt, akik olyan adalékanyagot fejlesztettek, amivel mindez heti 5 perces munkával elérhető.
„Komoly, káros tévhit a társadalomban még mindig, hogy a tudós férfi, a női szerepekhez a tudomány nem igazán passzol” – mondja interjúalanyunk, Szikszay-Fábri Anna, aki sikeres programozó, és eloszlat egy csomó tévhitet a foglalkozását illetően. Egy igazán érdekes és inspiratív beszélgetést hoztunk ma reggelre nektek:
Az otthonfőzés fogalma sokunk számára bonyodalmat jelent, és megriadunk tőle már az első kanyarban. Holott tudatos tervezéssel és egy jól átgondolt heti menüvel egy hétre előre bebiztosíthatjuk a gyorsan és könnyedén elkészülő ebédünket a rohanós, meetingekkel teli napirendünkbe. Rapid receptek bármikor jól jönnek: akkor is, ha a rohanó hét
Békés Pál már tizenegy éve nincs köztünk, műveivel mégis meghagyta nekünk a reményt, hogy érdemes küzdeni, hinni és tenni azokért az eszmékért, amelyek élni segítenek bennünket.
Milyen típusú épületből lenne szükség kevesebbre Magyarországon? Miből építhetnénk többet? Barta Zsanett az egyik legmenőbb fiatal tervező, aki a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott építészmérnökként, majd számtalan izgalmas projekt és neves építésziroda után elindította saját tervezői vállalkozását. Mikor jöttél rá, hogy ezzel szeretn
Március 25-én kezdetét vette a Budapest Central European Fashion Week, melynek keretében rendhagyó módon a legnagyobb hazai márkák vonultatják fel új kollekcióikat. Habár a nagyközönség ezt a szezont még nem élvezheti élőben, a kreációkra és trendre kíváncsi olvasóknak itt van képes összefoglalónk.
Lassan, de biztosan tényleg beköszönt a tavasz: ez a lengébb öltözet mellett azt is jelenti, hogy itt az ideje elővenni a régen használt bringákat, és – a megfelelő biztonsági előírások betartása mellett – kimozdulni otthonról. A koronavírus-járvány a szabadidős tevékenységeinkre és a sporttal töltött időnkre is hatással van. A bezárások k
Izzadás és önsanyargatás nélkül is fogyhatunk? Egy japán módszer szerint igen, amit nemes egyszerűséggel törülköző-diétának hívnak. A módszer lényege nem az izzasztó edzésekben, vagy éppen a szigorú diétában rejlik, ugyanis a praktikát megálmodó orvos szerint a hasi elhízás oka a rossz testtartásban rejlik. Mutatjuk a gyakorlatot, ami állítólag leo
Steven Moffat vezető írója volt az időutazós sorozatnak, David Tennant pedig egy ideig a címszereplője. Most folytatják a közös munkát egy új minisorozaton. A Doctor Who egykori vezető írója, továbbá a Sherlock alkotója, Steven Moffat jelenleg a Netflixnek gyárt sorozatokat a BBC-vel együttműködésben, az első ilyen koprodukció a Dracula vol
Azoknál viszont, akik a vírus miatt elhaláloznak, 10 közül 7-nél igazolható utólag vérrögképződés, aminek az oka, hogy a koronavírus közvetlenül befolyásolja a véralvadási rendszert, ami fokozott véralvadási készségben nyilvánul meg.
„A Forma–1-ben egy dobásod van. Ha élsz a lehetőséggel, lehet belőled versenyző, ha nem, akkor ennyi volt, kereshetsz más munkát.” Boldog születésnapot David Coulthardnak, aki mostanra bebizonyította, hogy a mikrofon ugyanolyan jól áll a kezében, mint a kormány.
Diana hercegné lassan negyed évszázada hunyt el, szellemi hagyatéka pedig a mai napig emberek millióira van hatással. Ő volt az a híresség, akiért a hírességek rajongtak. Hercegné, anya és divatikon, akit rengetegen próbáltak utánozni. Diana hercegné a 80-as évek kezdetétől igazi divatikonnak számított, amit nemcsak a hétköznapi emberek, h
Az amerikai sajtos tésztának, a mac and cheese-nek többféle változata ismert, van aki sörrel, baconnel, kolbásszal készíti. De mégis milyen az alaprecept? Mutatjuk! Hozzávalók:20 dkg makaróni15 dkg cheddar sajt2 dl tej2 evőkanál finomliszt5 dkg vajbors ízlés szerintsó ízlés szerint Olvasszuk mega vajat, ezt követően szórjunk hozzá
A Színházi világnap alkalmából összeszedtünk néhány online nézhető magyar darabot, amelyek garantáltan feldobják a mindennapokat. Ha már nagyon hiányzik a kulturális kikapcsolódás, akkor válogass kedvedre. Íme!
Itt van néhány vegán smoothie recept, melyek segíthetnek, ha egészségesen szeretnénk étkezni. Erdei gyümölcsös smoothie Zizi konyhájából Hozzávalók (2 főre):1 vagy 2 banán (attól függően, hogy mennyire szeretnénk édesre)2 kisebb marék friss spenót2 kisebb marék (fagyasztott) vegyes bogyós gyümölcs (málna, szeder, áfonya, ribizli)2-3 evők
Az esküvőn a koszorúslányok fontos szerepet játszanak, épp ezért lényeges, hogy az ő ruhájuk is tökéletes legyen. Sajnos nem mindig sikerül a legízlésesebb darabokat kiválasztani, erre a következő képek a legjobb bizonyítékok.
A holisztikus gyógyászat az alternatív orvoslás egyik közkedvelt kifejezése, amely arra törekszik, hogy a beteget ne csak a tünetei vagy a szervei állapota alapján gyógyítsa, hanem a páciens általános fizikai és pszichés állapotát, környezetét, az orvossal való együttműködésének problémáit is fel kívánja tárni. Ez a módszer nem csak a pillanatnyi t
Álmodni életünk egyik legtitokzatosabb és legizgalmasabb élménye, sokszor pedig teljesen érthetetlen, így nem csoda, hogy minél többet meg akarunk tudni az álmok pszichológiájáról. Az álmok fontos szerepet játszottak az emberek életében, már a Krisztus előtti időkben is, hiszen amikor a mezopotámiai civilizáció megszületett jó néhány uralko
A miniszter szerint káros, ha egy érdekképviselet ellenzéki pártnak képzeli magát. Úgy véli, a PDSZ-nek mind az iskolai oktatás, mind az általuk képviselt tanárok másodlagosak.
Adriai szomszédunk, Horvátország április 1-jétől módosítja a beutazási korlátozások feltételeit és felmenti a karanténkötelezettség alól azokat, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal vagy igazoltan voltak már fertőzöttek – jelentette be Davor Bozinovic…
Tudjuk, hogy a lakberendezés nem egyszerű feladat, hiszen minden tárgynak, bútornak és kiegészítő elemnek passzolnia kell. Egy kis fókuszálással azonban el lehet kerülni olyan óriási baklövéseket, mint amiket a következőkben látni fogsz - főként hotelekben követték el ezeket a hibákat, amelyek mondhatni súlyosak.
A NASA űrszondája főküldetése alatt, amely immáron két éve tart 2 241 lehetséges Naprendszeren kívüli bolygót talált. A TESS-t (Transiting Exoplanet Survey Satellite) egészen pontosan 2018 áprilisában indították útjának és minden hónapban más csillagcsoportoknál keresi az elhaladó bolygók jeleit – számolt be róla a Space.com. Natal
Sok szó esik manapság a környezetvédelem fontosságáról, a Catana Csoport sem veszi félvállról a kérdést, amit jól szemléltet a minden hajójukba beépített víztisztító és -szűrő rendszerük. A Catana Csoport korábban is élharcosa volt a fenntartható fejlődésre törekvésnek, a hajóépítés során mindig alacsony sztirolkibocsátású gyantákat és Pefc-tanúsít
A 25 éves Sarah Cummins úgy érezte végre rátalált élete szerelmére, így nem is volt kérdés, hogy a mesébe illő eljegyzést egy esküvőszervezés követte. Összesen két évig készültek a nagy napra, amit végül két héttel az időpont előtt végérvényesen lefújtak, ugyanis jövendőbelije csúnyán átverte őt, hiszen kettős életet élt. A fiatal lány teljesen kib
A hétvégére egy Kádár-kori nosztalgiacsomaggal készültünk a különböző lakások különböző életképeiből – mindezt évtizedekre bontva. A tegnapi nap már bemutattuk a '60-as éveket, ahol nemhogy egy lakás, de még a fürdőszoba jelenléte sem volt megszokott akkoriban. Az 1970-es évekre már kezdett „magához" térni a tudatos lakáskultúra, de még mindig a sz
Halványkék, türkiz, rózsaszín, homokszín - csupa finom árnyalat, csupa lágyság. Mintha egy romantikus festő álmodta volna meg - ilyen is tud lenni a magyar tenger.
Ha nem vagy biztos abban, hogy valaki kedvel téged vagy sem, és nem kérdezheted meg tőle közvetlenül, akkor érdemes ezekre az apró jelekre ügyelni. Figyeld meg az illető gesztusait, apró mozdulatait, melyek sok mindent elárulhatnak. Azt viszont nem árt megemlíteni, hogy ezek a "jelek" nem mindig igazak. Ugyanis vannak szociális szorongássa
A jeges időben sem fázó, a fejből szinte minden részletet lerajzoló, a több ezer könyvre emlékező vagy a szinte bármilyen pózba összecsavarodó emberek egészen elképesztő tulajdonságokkal bírnak.
A férfiaknak bizony nincs könnyű dolga, ha arról van szó, hogy eljegyzési gyűrűt kell vásárolni. A nőknek általában pontos elképzelésük van, milyen ékszert szeretnének - jobb esetben pedig a nagy pillanat előtt párjukat is tájékoztatják a vágyaikról. Akadnak olyanok is, akik mindig figyelemmel kísérik az aktuális trendeket - számukra jöhet jól az i