2021. március 27. szombat

márc. 27
0:06
Verstappen: Jó kezdés, de az időmérő szombaton lesz! (F1világ)
Bombaformában kezdte a 2021-es szezon idénynyitóját, a Bahreini Nagydíjat Max Verstappen: a Red Bull versenyzője mindkét pénteki szabadedzésen a leggyorsabb volt, ám egyelőre visszafogott optimizmussal várja a folytatást.
márc. 27
0:06
Bővebben a vadonatúj Honda HR-V e:HEV-ről (Hírstart)
A következő generációs, kizárólag hibrid hajtáslánccal értékesítésre kerülő HR-V e:HEV fejlesztésekor arra törekedtek a Honda szakemberei, hogy a vásárlói elvárásokhoz tökéletesen igazodjon a modell, és mindent megadjon korunk autósainak. A mérnökök ezúttal is felmérték, hogy milyen életvitelt folytat és mely dolgokat tartja fontosnak a vásárlóközö
márc. 27
0:10
Perez: Az egykörös tempón még javítanom kell (F1világ)
Csak a 10. helyen zárta a Bahreini Nagydíj pénteki nyitónapját Sergio Perez, a Red Bull versenyzője viszont azt mondja, összességében elégedett, a versenytempója ugyanis bizakodásra ad okot.
márc. 27
0:10
Megugrott a hazai elektromosautó-használat (Hírstart)
Harminc százalékkal több áramot töltöttek a hazai elektromos autókba tavaly, a töltések gyakoriságának száma pedig 25 százalékkal emelkedett.
márc. 27
0:14
Vettel: Még mindig sokat kell tanulnom (F1világ)
Sebastian Vettel elárulta, egyelőre nem túl magabiztos az Aston Martin autójában ülve, azonban minden egyes kör segít neki abban, hogy hozzászokjon 2021-es F1-es versenygépéhez.
márc. 27
0:14
A Skoda 30 éve tagja a Volkswagen-konszernnek (Hírstart)
Három évtized alatt meghatszorozta termelési volumenét a cseh márka.
márc. 27
0:18
Ricciardo: Még jó, hogy itt teszteltünk pár hete! (F1világ)
A McLaren versenyzője, Daniel Ricciardo szerint nagy szerencse, hogy néhány hete Bahreinben teszteltek a Forma-1 csapatai, érezhető volt ugyanis, hogy idén már csak egyórás tréningeket tartanak péntekenként.
márc. 27
0:22
Leclerc: Jobbak vagyunk, mint vártuk! (F1világ)
A vártnál jobban sikerült a Ferrari számára a Forma-1-es Bahreini Nagydíj pénteki napja – ezt mondja Charles Leclerc, az olasz istálló versenyzője.
márc. 27
4:51
A szegény ember AMG 6X6-ja (Vezess)
Bármennyire is tűnt semmirekellőnek a hatkerekű Mercedes-AMG G-osztály, legalább annyira kapós volt. De nem az volt az első hatkerekű pickup, ez a Fiat Panda sokkal régebbi.
márc. 27
6:03
Ez egy megbízható és olcsó használt autó (Vezess)
Ha hanyatt-homlok menekülnél egy 603 900 kilométert futott autótól, ezzel nincs semmi baj. Ám egy ilyen használt autó meglepően jó lehet, amit ez a Volvo S60 D5 igazol.
márc. 27
6:06
50 éves a Fiat egyik legsikeresebb kisautója, a 127-es (Autónavigátor)
Talán nem indulhatna a '70-es évek szépségkirálynője címéért a Fiat 127-es, de amit lehetett, megtettek a formatervezők, hogy a szögletes
márc. 27
6:39
Drasztikus változás jön a BKK-nál és a Volánnál (Vezess)
A járványügyi védekezést szem előtt tartva hétfőtől felfüggesztik az elsőajtós felszállást a BKK-nál és a Volánbusznál.
márc. 27
7:06
„Fájdalmas” leépítések voltak a Red Bull F1-es csapatánál (F1világ)
„Fájdalmas” leépítéseket kellett végrehajtani a Red Bull Forma-1-es csapatának az idén bevezetett költségvetési korlátozások miatt – nyilatkozta az istállót irányító Christian Horner Bahreinben.
márc. 27
7:36
Schumacher: Jól éreztem magam az autóban, ez egy jó jel! (F1világ)
Jól alakult az első éles szabadedzése Mick Schumachernek, a Haas újonc versenyzőjének: a német pilóta szerint jót tett számára, hogy különböző körülmények között is vezethetett pénteken.
márc. 27
8:06
Norris: Szoros lesz a Ferrarival és az AlphaTaurival (F1világ)
Lando Norris, a McLaren versenyzője a top 3-ban zárt az F1-es Bahreini Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén, azonban szerinte még jócskán van mit javítaniuk az autó teljesítményén.
márc. 27
8:08
Sainz még barátkozik a Ferrarival és tudja, türelmesnek kell lennie (F1világ)
Tovább folytatta a Ferrari autójával való barátkozást a Bahreini Nagydíj nyitónapján az olasz istálló új versenyzője, Carlos Sainz.
márc. 27
8:27
F1: Hülkenberg visszatér, két csapat is őt akarja (Vezess)
Nico Hülkenberg megerősítette, hogy két csapatnál is számítanak a szolgálataira az idei szezon folyamán, ha úgy adódik.
márc. 27
8:30
Másfélszeresére növeli elektrifikációs fejlesztéseit a Traton (autopro)
A Volkswagen haszongépjármű-gyártó részlege 2025-ig 1,6 milliárd eurót költ elektromobilitási fejlesztésekre, míg a konvencionális hajtásokba egyre kevesebbet fektet.
márc. 27
8:42
7,1 GWh áramot töltöttünk nyilvános töltőállomásokon az autóinkba (Hírstart)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint 183 településen működik nyilvános elektromos töltőállomás, a hazai töltőoszlopok száma 1 320 darab. 2020-ban 7,1 GWh áramot töltöttünk autóinkba nyilvános elektromos töltőállomásokon. A MEKH folyamatosan nyomon követi az elektromobilitás fejlődését, mivel az elektromos autók h
márc. 27
9:03
Rendületlenül tolta maga előtt a dömper a Minit (Vezess)
Állítása szerint a sofőr nem látta a Minit, pedig nem sokkal korábban, a piros lámpánál még előtte volt. A magyarázat nem mentesítette őt a felelősségre vonás alól.
márc. 27
9:06
Videón a Tesla új érintőképernyős okosváltójának működése! (Autónavigátor)
A Twitteren kering egy videó, amelyből kiderül: a eltűnő váltókar szerepét szükség esetén egy pofonegyszerűnek tűnő érintőképernyős megoldás veszi át.
márc. 27
9:21
Hamiltonék aggódnak, vezethetetlen az új Merci (Vezess)
Azonos álláspontot képviselnek a Mercedes versenyzői a Forma-1-es Bahreini Nagydíj pénteki szabadedzései után: nehéz dolguk lesz, ha a pole-ért és a győzelemért akarnak harcolni a szezonnyitón.
márc. 27
10:12
Ekkor tartják az F1-es szezon első időmérőjét (F1világ)
A harmadik szabadedzéssel, valamint az időmérővel folytatódik szombaton a Forma-1-es Bahreini Nagydíj programja.
márc. 27
10:33
F1: Kihúzták a gyufát a pilóták, jött is a szigor (Vezess)
A pilóták már a Forma-1-es Bahreini Nagydíj első szabadedzésén visszaéltek a versenybírák engedékenységével. Visszatér a sokat kritizált, régi rend.
márc. 27
11:09
F1: Erre nem számított a Ferrari (Vezess)
Carlos Sainz még a helyét keresi, Charles Leclerc azonban hitetlenkedik a Ferrari formája miatt a Forma-1-es Bahreini Nagydíj pénteki napja után.
márc. 27
11:24
Idén már nem fejlesztik tovább Schumacher autóját (F1világ)
A Haas idén már nem tervez fejlesztéseket jelenlegi F1-es versenygépén: Günther Steiner csapatfőnök elárulta, 2021-ben szinte végig ugyanazzal az autóval fognak versenyezni.
márc. 27
11:45
Világrekordra hajt új versenyautójával a Hyundai (Vezess)
A világ leggyorsabb hidrogénhajtású versenyautójával állna elő a Hyundai, miközben az alternatív üzemanyagokkal kapcsolatos ismereteiket bővítenék a dél-koreaiak.
márc. 27
12:06
Komoly sikereket hozhat a Toyota és az Isuzu együttműködése (Autónavigátor)
A tervük, hogy a Hino és az Isuzu teherjármű-kompetenciáját a Toyota CASE technológiáival kombinálják. A CASE betűszó (Connected, Autonomous, Shared,
márc. 27
12:18
Szigorúbban ellenőrzik az F1-es versenyautókat (F1világ)
Egy új, mélyrehatóbb technikai vizsgálatnak veti majd alá a Forma-1-es versenyautókat a futamok után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
márc. 27
12:21
Újabb áramszedős kamionokat állítanak forgalomba (Vezess)
Hét kilométerrel meghosszabbítják az áramszedős kamionok közlekedésére alkalmas felsővezeték hálózat, Frankfurt mellett. Mindezt azt jelenti, hogy sikeres a hibrid kamionok tesztje Németországban.
márc. 27
12:30
Új távlatokat nyit az additív gyártásban a Holo (autopro)
Az amerikai startup olyan anyagokat is „nyomtatással” állít elő, amiket eddig nem igazán érte meg.
márc. 27
12:39
F1: Vettel ennél többre is képes (Vezess)
Nem volt túl meggyőző Sebastian Vettel tempója új F1-es csapatánál, de a német szerint gyorsabb az Aston Martin, mint a látszat.
márc. 27
13:00
Közvetítés: A Bahreini Nagydíj szombati napja (F1világ)
Magyar idő szerint szombat délután a 3. szabadedzéssel, majd az időmérővel folytatódik a Forma-1-es Bahreini Nagydíj programja. Ne maradj le!
márc. 27
13:51
Dollármilliókért adtak túl a ritka Corvette-en (Vezess)
Versenypályára szánták anno az L88-as Corvette-et, szándékukat azonban titkolniuk kellett az autósporttal szemben akkoriban elutasító Chevrolet előtt. Nemrégiben egy ilyen került kalapács alá.
márc. 27
14:09
F1: Verstappen mindent besöpört (Vezess)
A Forma-1-es Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzését az első kettőhöz hasonlóan ismét Max Verstappen nyerte. Úgy tűnik, a Red Bull tényleg előnyben lehet a Mercedes előtt.
márc. 27
14:12
Verstappen óriási előnyben az időmérő előtt! (F1világ)
Max Verstappen volt a leggyorsabb a Forma-1-es Bahreini Nagydíj utolsó szabadedzésén, szombaton. A holland versenyző óriási, 7 tizedmásodperces előnnyel utasította maga mögé a vb-címvédő Lewis Hamiltont. A 3. helyen Pierre Gasly zárt az AlphaTaurival.
márc. 27
15:03
F1: Alonso odaszólt a Ferrarinak (Vezess)
Fernando Alonso egyáltalán nem bánta meg, hogy annak idején eljött a Ferraritól.
márc. 27
15:12
Exkluzív szériával nyit a Lexus V8 szívű sportszedánja (Autónavigátor)
A Lexus idén egy nagy teljesítményű sportszedánnal bővítette modellkínálatát, a sportosságot kedvelők nagy örömére. Az autó lelke az IS F-ből
márc. 27
15:21
Ilyen, ha egy Škodát összegyúrunk egy NSX-szel (Vezess)
Első hallásra hajmeresztőnek tűnik, igaz? Nehezen hiszed, hogy formabontó, ugyanakkor ízléses ötlet született, igaz? Egy cseh dizájner most minden előítéletre rácáfol.
márc. 27
17:27
F1: Verstappen élesben is legyőzte a Mercedest (Vezess)
Igencsak fordulatos volt a Forma-1-es Bahreini Nagydíj időmérő edzése. Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát a Mercedes előtt, a Ferrari fejlődött, Sebastian Vettel betlizett.
márc. 27
17:45
F1: Tortával poénkodott Verstappen a pole után (Vezess)
Elégedetten nyugtázta a Mercdesek legyőzését Max Verstappen, majd tortás tréfájának az őt interjúztató, születésnapos David Coulthard esett áldozatául a Forma-1-es Bahreini Nagydíj időmérő edzése után.
márc. 27
18:18
Versenypályán is meghajtották a Mercedes G-osztály 4×4-et (Autónavigátor)
A fejlesztés bizonyos fázisában szinte minden hétköznapi- és sportmodell tiszteletét teszi a Nürburgringen, de a terepjárók látványa nem épp megszokott
márc. 27
18:21
F1: Vettel elvérzett, nagyon mérges (Vezess)
Észszerű magyarázattal szolgált korai kiesésére Sebastian Vettel, ez azonban mit sem javít azon, hogy szinte csak a mezőny végéről vághat neki a Forma-1-es Bahreini Nagydíjnak.
márc. 27
18:23
Helytelen maszkviseléssel bukott le az autótolvaj (Vezess)
A férfit, aki egy autókölcsönző elől kötött el egy Bentley Flying Spurt, nemcsak kereste, de meg is találta a rendőrség. Banális hibán csúszott el az illető.
márc. 27
18:39
Alonso: Ez jobban sikerült, mint arra számítottam (Vezess)
A kétszeres világbajnok Fernando Alonsót is meglepte, mennyire jól sikerült első időmérője két év kihagyás után. Pontokkal távozna a bahreini F1-es nyitányról.
márc. 27
18:57
F1: Sokat javult a Ferrari az idei évre (Vezess)
Nemcsak a Forma-1-es Bahreini Nagydíj időmérőjén mutatott eredményeken látszik a Ferrari előrelépése, a pilóták is így érzik.

Keresés