2021. március 3. szerda

márc. 3
0:30
Az Instagramon négyen is élőzhetnek majd egyszerre közösen (Hamu és Gyémánt)
Az a cél, hogy több résztvevős beszélgetős és zenés streamek jöjjenek létre. Instagramon eddig is tudott egynél több ember közös élő streamet indítani, ugyanakkor kettő a limit egyelőre. Ez viszont változik most. A platform bejelentette a Live Rooms, magyarul kb. élő szobák nevű új funkciót, aminek segítségével akár négyen is közösen stream
márc. 3
0:34
Életrajzi film készül Jeff Buckley-ról (Hamu és Gyémánt)
A főszereplőjét is megtalálták már a korán eltávozó zenészlegendáról szóló filmnek. Jeff Buckley 1997-ben, mindössze 30 évesen fulladt bele véletlenül a medencéjébe egy éjszaka. Még nagyon hosszú és fényes karrier állt volna előtte, ha nincs a tragédia. Most film készül az életéről, amit a Joy Division szintén tragikus módon korán elhunyt f
márc. 3
0:38
Egy sorozatgyilkos után nyomozva tér vissza Christian Bale (Hamu és Gyémánt)
Christian Bale immáron harmadik alkalommal dolgozik együtt Scott Cooper rendezővel. Bale és Cooper A harag tüze és az Ellenségek után újabb izgalmas filmen dolgozik együtt, ami a The Pale Blue Eyes címet viseli. A történet Louis Bayard azonos című regényének adaptációja lesz, melyben szerepet kap a misztikus és hátborzongató történetei álta
márc. 3
0:42
Színdarab lesz a Chihiro Szellemországbanból (Hamu és Gyémánt)
Jövőre már turnéra is indul a darab a tervek szerint. A Chihiro Szellemországban című anime 2001-ben debütált és egészen 2020-ig Japán történelmének legnézettebb filmje volt moziban. Emellett pedig a legjobb animációs filmnek járó Oscart is elhozta. Szóval egészen nyugodtan nevezhetjük filmklasszikusnak, aminek a népszerűsége az elmúlt két
márc. 3
3:12
Mi történik az erekkel magas vérnyomás fennállása esetén? (WebBeteg)
A magas vérnyomás (hypertonia) mint közismert népbetegség leggyakrabban tünet nélkül kezdődik és több éven át fennállhat ilyen csendes formában. Azonban már a tünetmentes magas vérnyomás is megkezdi károsító hatását, melynek egyik fő célpontja az érrendszer - ezen belül is leginkább az ütőerek, vagyis az artériák.
márc. 3
5:12
Fájdalmas, görcsös menstruáció - Dysmenorrhoea (WebBeteg)
Dysmenorrhoeának nevezzük a rendkívül erős görcsökkel, kismedencei fájdalommal, gyengeséggel járó menstruációt. A dysmenorrhoea lehet enyhe - ha csak néhány óráig tart -, és súlyos, ha több napig áll fenn a kifejezetten görcsös fájdalom.
márc. 3
5:12
5 pofonegyszerű módszer a munkahelyi stressz csökkentésére – a kommunikáció és belsőépítészet evidenciáival (Igényesférfi.hu)
Minimális odafigyeléssel a dolgozók szervezetére mért stressz nagy mértékben csökkenthető.
márc. 3
5:18
Brutális csattanás az autópályán (Infostart)
Nem kis sebességgel kenődött egy autópálya-fizetőkapu ütközéselnyelőjére.
márc. 3
5:48
Itt a magyarországi lista: erre gerjedtek az autótolvajok 2020-ban (Infostart)
Az ellopott kocsik csaknem felét megtalálják később. A top 10-ben négy német márka van.
márc. 3
5:54
25 évet is kibír ezt a prémium masszázsmedence (Spa Trend Online)
Egy emberöltőt is kiszolgálhat a Caldera Spas prémium masszázsmedencéje, amelyet innovatív technológiájának és kiváló alapanyagainak hála gazdaságos és élmény használni.
márc. 3
6:06
„Még a lábával is meg tudott simogatni” – Élet egy hallássérült gyerekkel Magyarországon (WMN)
Ötven helyre rohangálni, egymásnak ellentmondó információkból kiszűrni az igazságot, az állami egészségügyben hónapokat várni, a magánban viszont nem elég alapos vizsgálatot kapni, hozzáértő, integrált oktatást pedig sehol sem találni – ezek jellemzik annak az anyukának a kálváriáját, aki hallássérült gyereket nevel.
márc. 3
6:06
Napindító gondolat – 03.03. (Hamu és Gyémánt)
Szerda reggel Jane Goodall gondolatait tolmácsoljuk, aki döntéseink következményeire hívja fel a figyelmünket. Döntéseinken múlik Hamu és GyémántA nap idézete Jane Goodalltól Egy élet a csimpánzok között 2018-ban mutatták be a Jane - Egy élet a csimpánzok között című dokumentumfilmet, melyben addig soha nem látott, archív felvételeke
márc. 3
6:42
Hivatalos: érkezik a District 9 folytatása, a District 10 (Igényesférfi.hu)
Hosszú ideje rebesgetik a District 9 folytatásának lehetőségét, és maga a rendező is többször nyilatkozta, hogy szívesen tovább mesélné a történetet.
márc. 3
6:54
A nehezebb út: egy balra fordulás története (AQUA)
Amikor 33 indulója van a Vendée Globe egyszemélyes vitorlás földkerülő versenynek, és ebből 25-en jó eséllyel érvényesen befejezik a regattát, az ember hajlamos megfeledkezni azokról, akik kiestek a versenyből. Pedig komoly történetek húzódnak meg a háttérben, főleg azok számára, akik – bár tudják, hogy teljesítményüket hivatalosan nem értékelik –
márc. 3
6:54
Friss: egyre fiatalabbak, egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra (Femcafe)
A koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra - hangsúlyozta Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ intenzív terápiás szakorvosa. Most még inkább körültekintőnek kell lennünk!
márc. 3
7:12
A D-vitamin-hiány veszélyei (WebBeteg)
Tudta, hogy Magyarországon a téli időszak végére a lakosság 90 százaléka D-vitamin-hiányossá válik? Ez a többi mérsékelt övi országban is megfigyelhető jelenség, amely legtöbbször a késő ősztől kora tavaszig jellemző napfényhiányra vezethető vissza. Milyen mennyiségben érdemes a D-vitamin pótlásáról gondoskodni?
márc. 3
7:30
Egyre fiatalabbak kerülnek intenzív osztályra (WebBeteg)
A koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra - hangsúlyozta Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ intenzív terápiás szakorvosa.
márc. 3
7:36
Erős forgalom és balesetek - Erre számíthatsz most az utakon (Femcafe)
Az út állapota megfelelő, ám helyenként belefuthatunk egy-egy ködfoltba. Van ahol baleset lassítja a forgalmat és torlódásra is lehet számítani. Mutatjuk, hogy hol!
márc. 3
7:42
WHO: Korai és valószínűtlen a gondolat, hogy idén túllehetünk a járványon (Igényesférfi.hu)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nem sok esély van arra, hogy az idén véget érhet a koronavírus-járvány.
márc. 3
7:48
Márciusi helyzetjelentés a hazánkba érkezett vakcinákról (WebBeteg)
Újabb 114.660 adagot tartalmazó Pfizer-vakcina szállítmány érkezett Magyarországra és hamarosan megérkezik az újabb Szputnyik-vakcina szállítmány is, amely 180 ezer adag első és 100 ezer adag második komponensű vakcinát tartalmaz. Magyarország immár 5 oltóanyaggal rendelkezik, ennek is köszönhető, hogy felgyorsulhatott az oltás és uniós átlag fölöt
márc. 3
8:06
Tud veszíteni, levonja a tanulságot, és újra a „pályára” lép – Így válik sikeres vezetővé az a nő, akinek fontos a sport (WMN)
Hogyan segíti a karriert a mozgás? Miért fontos a gyerekkori sport a későbbi munkavállalásban? Egy friss kutatás kimutatta.
márc. 3
8:18
Kalapács alá kerül a Porsche 911, amelynek első tulajdonosa Diego Maradona volt (Igényesférfi.hu)
Az autó értékét 180 és 200 ezer dollár között becsülték, licitálni március 3 és 10. között lehet.
márc. 3
8:36
Itt egy hummuszrecept lencséből (Hamu és Gyémánt)
A hummusz nem csak csicseriborsóból jó. Elkészíthetjük lencséből is. Nemrég megmutattuk, hogy tócsnit répából is lehet készíteni. De hogy néz ki a lencséből készült hummusz receptje? Az elkészítés mindössze 30 percet vesz igénybe és a következő hozzávalók szükségesek hozzá: 1 csésze vörös lencse hasítva vagy egészben1,5 csésze ví
márc. 3
9:12
Hogy ne legyen képernyőfüggő a gyereked? Így csökkenthetők a digitális oktatás negatív hatásai (Femcafe)
Míg korábban a kütyüzés leginkább az órák közötti vagy nap végi kikapcsolódást jelentette, a digitális oktatásra való átállás óta a diákok minden korábbinál több időt töltenek a képernyők előtt. A szakértők most összefoglalták, mely tényezőkre érdemes odafigyelnünk a tanulósarok kialakításakor és mit kell tennünk, ha meg akarjuk óvni a gyermekeket
márc. 3
9:24
Koronavírus - Több mint 758 ezer a beoltottak száma, 4211 az új fertőzött és elhunyt 136 beteg (WebBeteg)
Folyamatosan zajlik az oltás, már 758 037 fő a beoltottak száma, közülük 253 368 fő már a második oltását is megkapta.
márc. 3
9:36
Bemutatjuk az ázsiai városállamot, amely kimaxolja a wow-faktort (Hamu és Gyémánt)
Alig több mint három évtized alatt Szingapúr egy szürke ázsiai városállamból a világ egyik vezető hatalmává, emellett a világ egyik legbiztonságosabb országává vált, és ezzel párhuzamosan egyre több utazó kezdett érdeklődni a különleges helyszín iránt. Útikalauzunk segítségével a Hamu és Gyémánt magazin aktuális lapszámában ezúttal gondolatban Szin
márc. 3
9:54
Milyen mentálhigiénés kihívást jelent az emberiség számára az elhúzódó járványhelyzet? (WebBeteg)
Melyek a leggyakoribb problémák, és milyen megoldási javaslataik vannak rájuk a szakembereknek? Ezekre a kérdésekre válaszol az mta.hu számára írott összefoglalójában Demetrovics Zsolt egyetemi tanár, az MTA doktora, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézet Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetője és Király Or
márc. 3
10:06
Ebbe invesztálnak most a milliomosok - íme az új háztípus, amiért rajongunk (Femcafe)
Soha ennyi időt nem töltöttünk otthonainkban, mint az elmúlt egy évben. Nem csoda, hogy egyre nagyobb sláger az építészetben is az az új otthontípus, amelynek fenntartása költséghatékony, energiatakarékos, az életmód - amelyet kínál - pedig tökéletesen természetközeli.
márc. 3
10:06
Egy fegyház falán jelent meg Banksy legújabb alkotása Oscar Wilde-ról (Hamu és Gyémánt)
Kifejezetten aktív alkotói időszakát éli a rejtélyes brit művész. Ugyan még nem erősítette meg, de minden jel arra utal, hogy az ő kezéhez fűződik a mostani mű is. A decemberi koronavírusra reflektáló alkotása után a megfoghatatlan Banksy minden jel szerint újra jelentkezett: a börtönből összekötözött lepedőkön át szökő foglyot
márc. 3
10:08
Fésű-kisokos - nem mindegy, milyen hajkefét használsz a típusodhoz (Femcafe)
Nagyjából mindannyian ugyanúgy választunk hajkefét: leemeljük az elsőt a polcról. Ahogy azonban az sem mindegy, milyen sampont, festéket vagy épp más ápoló terméket használunk adott hajtípusra, úgy a fésűt is gondosan kellene kiválasztanunk. A következőkben segítünk megtalálni a neked megfelelőt.
márc. 3
10:18
Jelentős növekedést mutat a műtárgyak iránti kereslet (Igényesférfi.hu)
Erősödött a kortárs művek iránti érdeklődés és az online árverésekkel egy olyan réteg is megjelent a vásárlók között, amely korábban nem vett részt az élő aukciókon.
márc. 3
10:36
Több mint 144 milliárd forintos fizetést adott magának egy brit férfi (Hamu és Gyémánt)
A rekordfizetés valójában osztalék volt, ám ez nem változtat a tényen, hogy a brit milliárdos bőkezű volt önmagával. Sir Chris Hohn 2003-ban alapította az azóta is kizárólagos tulajdonban álló The Children's Investment Fundot, melyből tavaly 479 millió dollárt, vagyis 144,7 milliárd forint osztalékot fizetett ki saját magának – írja a Has
márc. 3
10:48
Megérkeztek a friss magyar adatok - Jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma (Femcafe)
Meghalt 136, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4211 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Módosult az oltási stratégia is, sőt az utazási szabályokat is szigorították.
márc. 3
11:06
Megújuló energiát készített rothadó zöldségekből egy egyetemista (Hamu és Gyémánt)
A rothadó gyümölcsökből és zöldségekből készült új anyag elnyeli az UV fényt és megújuló energiává alakítja át. A Fülöp-szigeteken élő Carvey Maigue tanulmánya sokakat lenyűgözött. A fiatal férfi UV-sugárzásból állít elő energiát. A napelemekkel ellentétben találmánya akkor is hatékonyan működik és akkor is képes áramot termelni, amikor ép
márc. 3
11:12
Hogyan veszélyeztetik a szívet a szájüregi baktériumok? (WebBeteg)
A szájüregben számtalan baktérium hemzseg. Ezek némelyike folyamatosan zsírmolekulákat választ ki, amelyek az ereket és a szívet is veszélyeztethetik.
márc. 3
11:36
Oltási igazolvánnyal lehet bulizni az idei Balaton Soundon (Femcafe)
A legfrissebb információk szerint zamárdi önkormányzata kizárólag azokat engedné be a fesztivál területére, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek. A szervezők már állítólag a helyszínt is lefoglalták, így még az is szóba jöhet, hogy idén megtartják a balatoni fesztivált.
márc. 3
11:36
A hazai autótolvajok kedvencei között a Ford és a Suzuki (Hamu és Gyémánt)
Bár évek óta egyre kevesebb autót tulajdonítanak el, bizonyos márkák tulajdonosai nagyobb veszélyben vannak, a tolvajok ugyanis kitartanak kedvenc márkáik mellett. 2007-ben összesen 7584 autót tulajdonítottak el, ezt követte egy csökkenő tendencia, majd 2012-ben ez a szám ismét 6920-ra ugrott fel. A rendőrség két évvel később, 2014-ben hoz
márc. 3
12:06
New York-i koronavírus-változatot találtak (WebBeteg)
Újabb, ezúttal New York-i koronavírus-variánst hordozókat találtak Izraelben - jelentette a helyi média szerdán.
márc. 3
12:06
Arany János depresszióban szenvedett (Hamu és Gyémánt)
Arany János mentális betegségben szenvedett, a nagy költőt ugyanis megviselte a szabadságharc. Arany János 204 éve született Nagyszalontán, Romániában. Arany a magyar költészet kiemelkedő alakja, ám azt kevesen tudják róla, hogy depressziós volt. A költő igen szegény családból származott. Tanító volt, festett, majd színésznek állt, ezután a
márc. 3
12:12
Ginbe áztatott mazsolára esküszik a 105 éves hölgy, aki legyőzte a covidot (Igényesférfi.hu)
Lucia DeClerck 1916-ban született Hawaiin, túlélt két világháborút, a spanyol náthát, valamint három férj és egy fiú halálát, most pedig legyőzte a koronavírus-fertőzést is.
márc. 3
12:12
Egy makulátlan karrier – Boldog születésnapot, Jessica Biel! (WMN)
A színésznő ma tölti be a 39. életévét.
márc. 3
12:36
10 másodperc több mint 6 millióért: ennyit ért egy online is elérhető videó (Hamu és Gyémánt)
Egészen durva összeget fizettek egy videóért, amit akár te is megnézhetsz. De akkor miért ért mégis ennyit? 2020 októberében egy műgyűjtő 67 ezer dollárt, vagyis nagyjából 20 millió forintot fizetett egy mindössze 10 másodperces videóért. A videó online is elérhető, szóval elsőre őrültségnek tűnhet, de valójában kiváló befektetésnek bizonyu
márc. 3
13:06
Szakemberek szerint, ha stresszesek vagyunk, simogassunk bocikat (Hamu és Gyémánt)
Erőteljesen meg tudunk nyugodni állatok simogatása közben. Az érzelmi támogatást nyújtó állatok az egész világon egyre népszerűbbek. Pszichológiai segítő eszközként pávákat, majmokat, de kígyókat is használtak már. Egyesek szerint az állatok olyan nyugodt állapotot hozhatnak létre, ami más révén nem elérhető. Egy non-profit vállalk
márc. 3
13:24
Ezt kérte az országos tisztifőorvos (WebBeteg)
Szombaton és vasárnap 74 ezer, 18 és 60 év közötti krónikus beteget tervezünk beoltani a kórházi oltópontokon az AstraZeneca oltóanyagával, az érintettek csütörtökön sms-ben kapják meg az oltópont helyét és az oltás idejét - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoz
márc. 3
13:54
Fedezd fel a „magyar Svájcot”, a Kelet-Mecsek legromantikusabb völgyét az óbányai túrán (SzMo)
Megcsodálhatod a régi falucskát, a Csepegő-sziklát, a Ferde-vízesést, ehetsz pisztrángot és barangolhatsz az erdőben, patak parton.
márc. 3
14:06
Így hat ki agyunkra a testmozgás (Hamu és Gyémánt)
Tudjuk, hogy a testmozgás jó hatással van az izomzatunkra, szív- és érrendszerünkre és metabolizmusunkra. De milyen hatással van az agyra? Az agy nagyon plasztikus, tehát egy változásban lévő szerv. Napi szinten képződnek benne új idegi kapcsolatok és új idegsejtek is. A hippokampusz kiemelt területe az agynak, amely a memóriához, tanulásho
márc. 3
14:12
Április 6-ig zárva maradnak az olasz síterepek (Síelők)
Ahogy az egyik síterep üzemeltetője kommentálta a hírt: Olaszországban gyakorlatilag úgy ért véget a síszezon, hogy el sem kezdődött.
márc. 3
14:36
Ma mutatják be a Berlinalén a Rengeteg - Mindenhol látlak című magyar filmet (Hamu és Gyémánt)
A filmet a szakmai közönség ma láthatja, azonban a fesztiválközönségnek várnia kell júniusig. A héten tartják a 71. Berlini Filmfesztivál online felvonását, melynek versenyprogramjába válogatták Fliegauf Bence legújabb szerzői filmjét. Ekképpen a szakmai közönség ma láthatja először a Rengeteg - Mindenhol látlak című alkotást. A fi
márc. 3
14:48
Ebben az öt dologban minimum különbözik az új Bubi a régitől (Infostart)
A karcsúság lesz érzésre a leglátványosabb, könnyebben tekerhetővé-bérelhetővé válik a zöld bicikli.
márc. 3
14:48
4+1 rossz szokás, amit a boldog párok soha nem csinálnak lefekvés előtt (Femcafe)
A szakemberek szerint, ezek a rossz szokások fokozatosan a kapcsolat végéhez vezetnek. Vajon nálatok jellemzőek ezek?

Keresés