Győri-Nádai Réka és Győri Zoltán négy éve indította el a Mit Játsszunk? vlogot, ekkor már 6 éve voltak egy pár. Sok tanulás és tapasztalatszerzés mellett a készletük is gyarapodott, ma kb. 450 darabos gyűjteményük van. „Életmódunk a társasjáték, egyszerre a szenvedélyünk és a hivatásunk. Rengeteget játszunk, sokszor napi 8-10 órát is, ebben nyilván
Most, hogy egy időre bezártak a szolgáltatások is, körmöshöz sem feltétlenül tudunk eljutni. Sokan ilyenkor otthon maguknak készítik el manikűrjüket, ehhez szeretnénk adni most pár tippet, illetve termékajánlónk keretében mutatunk néhány lakkot is, melyek számunkra beváltak.
A WHO definíciója szerint akkor beszélünk játékfüggőségről, amikor a játék háttérbe szorítja a napi tevékenységeket, és ez az állapot legalább 12 hónapig fennáll. A játék negatív hatást gyakorol a függő családi és szociális életére, valamint egyéb fontos működési területekre. Az online játékfüggőség már gyerekkorban előfordulhat.
A hajóállomási strand üzemeltetésére kiírt önkormányzati pályázat lezárult, a nyertes szerződése 15 millió forint bérleti díj ellenében 2022. december 31-ig szól. A pályázati kiírást a település honlapján és a helyi tévében hirdették meg, a megadott határidőig hét pályázat érkezett. Egy pályázat nem felelt meg az előírásoknak, így a képviselő-testü
Napjainkban sokakat érintenek a különféle szemészeti problémák az egészen fiataloktól az idős korosztályig. Szemészeti panaszokra általában helyileg alkalmazható készítményeket, szemcseppeket, szemkenőcsöket vagy szemspray-t írhat fel az orvos a tünetek enyhítésére. Mivel életünk során nagy valószínűséggel mindannyian használunk legalább egyszer il
A harmadik fázisú klinikai vizsgálatban nem csupán százszázalékos vakcina-hatékonysági arányt figyeltek meg, hanem azt is, hogy az oltás nagyon erőteljes immunválaszt váltott ki.
Helena Rubinstein, a semmiből indult self-made woman örökérvényű mondásáról ma már tudjuk, hogy igaz. Szegény lányból lett a 20. század leggazdagabb üzletasszonya. Jöjjön most hat olyan kozmetikai találmány, amit ez a zseni nő talált fel. De ki is volt ő?
Arányi Lajos (1812–1887) Georg Alois Lohstainer néven császárhű erdélyi szász családban született, anyanyelve is a német volt. Arányi azonban tudatosan a magyarságot választotta: nevét magyarosította, részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, „nemzeti” szakállat növesztett, magyarul írt, és három fiúgyermekének az Árpád, Zoltán és Taksony neveket
Nincs olyan ember, aki ne gyűlölné a pattanásokat; az apró, ám annál idegesítőbb szépséghibák mindig a legrosszabbkor jelennek meg, és elcsúfítják az egész megjelenésünket. Ha pedig "szerencsések" vagyunk, hosszú ideig el sem tudjuk tüntetni őket. A nagy utálat közepette azonban érdemes belegondolni abba, hogy mint minden másnak, a pattanások megje
Ami még meglepőbb ennél, hogy sokan ellenezték is az 1889. évi világkiállításra készült alkotást, ami nevét a tervezőcég tulajdonosáról, Gustave Eiffel mérnökről kapta. Azt például tudtad, hogy a tervek szerint a kiállítás után egyből lebontották volna? Cikkünkből kiderül, miért.
Az ajakherpesz egy gyakori vírusos megbetegedés, amit a Herpes simplex vírus 1-es típusa okoz. Az ajkakon kis, kifakadó hólyagok keletkeznek. Ezek gyakran érzékenyek, fájdalmasak és viszketnek.
Fáradásos törésről beszélünk, amikor a csontokat érő ismétlődő terhelés következtében a csont állományában úgynevezett mikrosérülések keletkeznek, melyek a csont részleges vagy teljes töréséhez vezetnek. Ilyenkor a csontátépülés zavart szenved, a csontlebontó folyamatok kerülnek előtérbe, azaz az oszteoklasztok aktivitása dominál.