2021. március 6. szombat

márc. 6
22:06
A Space Jam folytatásának sztorija egészen vadul hangzik (Hamu és Gyémánt)
Nem tudjuk, mit fogyasztottak a Space Jam: A New Legacy alkotói, de kérünk mi is belőle. Hosszú évek tervezgetése után végül csak összejött egy folytatás a Michael Jordan főszereplésével készült Space Jamhez, amiben a kosárlegenda a Bolondos dallamok karaktereivel egy csapatban próbálja legyőzni a gonosz űrlények csapatát. Nem egy hétköznap
márc. 6
22:18
Dohányzás és nikotinfüggőség - Így alakul ki a függőség (WebBeteg)
Magyarországon a 13-16 éves korosztály 70 százaléka már legalább egyszer szívott cigarettát, és körülbelül a harmaduk dohányzik különböző rendszerességgel. Sajnálatos módon az is előfordul, hogy már 8-9 éves korban megtörténik az első próbálkozás.

2021. március 7. vasárnap

márc. 7
0:06
Vilamoura, az Aranyháromszög egyik sarka (AQUA)
Aprócska város Portugália déli partján, ugyanakkor Európa egyik legnagyobb turisztikai komplexumának otthona. Az üdülőszálló fejlesztése 1966-ban indult, teljesen tudatosan. Algarve Aranyháromszöge a Faro körüli gazdag vidék neve, amely híres luxusresortjairól és Michelin-csillagos éttermeiről. Határpontjai Vilamoura, Almancil, valamint a Quinta do
márc. 7
0:06
Az angliai magyarokra is vonatkozik: csak írásos indoklással lehet külföldre utazni hétfőtől Angliából (Spabook)
Újabb korlátozás lép érvénybe március 8-án hétfőn Angliában, ami az ott élő külföldi állampolgárokra, így az angliai magyarokra is vonatkozik. A nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások között már huzamosabb ideje…
márc. 7
0:10
Bulik helyett sport Zamárdiban (AQUA)
Zamárdi már csak egyéves szerződést kíván kötni a Balaton Sound szervezőivel, ugyanakkor megállapodást írt alá arról, hogy a Balaton-átevezés nyártól Zamárdiba költözik. Régóta feszültséget okoz, hogy a fesztiválok a nyári főszezon nagy részében, hat héten át lefoglalják a település másfél kilométernyi szabad partszakaszát. Tavaly, amikor a rendezv
márc. 7
0:10
Beutazási korlátozások gyorstalpaló – így lehet utazni a szigorítások után (Spabook)
Rengeteg hír megjelent a héten az újabb szigorításokról, sok helyen tévesen használták a határzár kifejezést, ebben a hírcunamiban szeretnék megbízható, könnyen emészthető és átlátható helyzetképet adni. Beutazási korlátozások Magyarországra magán…
márc. 7
4:24
Pajzsmirigyműtét után - Ezekre készüljön a beavatkozást követően (WebBeteg)
A pajzsmirigyműtétet követően 2-4 nappal a betegek nagy része hazabocsátható. Figyelni kell azonban a műtét utáni fizikai terhelés fokozatosságára, és az esetlegesen fellépő szövődményekre. A pajzsmirigyműtéten átesett betegek számára az operációt követően is rendszeres kontroll szükséges.
márc. 7
5:54
Masszázsmedence, aminek kisebb a teljesítménye, mint egy hajszárítónak (Spa Trend Online)
Masszázsmedencét szeretne, de tart a felmerülő költségektől? A Softub medence esetében nem kell tartania rejtett összegektől vagy hatalmas villanyszámlától, havi fent tartási költsége mindössze 3000 forint. Túl szép, hogy igaz legyen?
márc. 7
5:56
3 tipp gyümölcsök grillezéséhez (Spa Trend Online)
A grillezett gyümölcsök kitűnő desszertek minden évszakból. Friss és konzerv változatból is elkészíthetőek, és a pirítás miatt előcsalogatott plusz ízek, felejthetetlenné teszik a végeredményt.
márc. 7
6:24
Délelőttig totál tél, aztán gyönyörű tavasz (Infostart)
Akár 20 fok is lehet a különbség a leghidegebb és a legmelegebb pillanat között.
márc. 7
6:48
Különleges formájú híd épül a Tiszán (AQUA)
Az Európában egyedülálló tiszaugi szerkezet deformált ellipszist formáz, így az 556 méter hosszú híd megjelenése az Alföld egyik jelképére, az ekhós szekérre emlékeztet. A tavaly átadott Tiszakürt–Kondoros szakaszhoz kapcsolódó 10 kilométeres, Lakitelek és Tiszakürt közötti szakasz az Uvaterv Zrt. tervei alapján valósul meg. A híd kivitelezői rugal
márc. 7
7:06
„A világon lehet változtatni. Meg kellene talán próbálni” – Születésnapi portré Koncz Zsuzsáról (WMN)
Örök érték, megkerülhetetlen mérték: Koncz Zsuzsa. Isten éltesse!
márc. 7
7:18
Fájdalomcsillapítás: ezeket a készítményeket kerülje el, ha paracetamolt vesz be (WebBeteg)
A fájdalom és a láz csillapítására számos gyógyszer kapható a patikákban, melyek közül a paracetamolalapú változatok az egyik legismertebb csoportot képviselik. Talán ártalmatlannak tűnhet bekapni egy-egy pirulát a fejfájás vagy megfázás tüneteire, azonban ne feledje, hogy ezek a gyógyszerek is kiválthatnak mellékhatásokat vagy kölcsönhatásba léphe
márc. 7
8:06
Mutatjuk az év víz alatti természetfotóját (Hamu és Gyémánt)
Nem lehet betelni a különböző természetfotókkal – most épp a víz alattiakkal. 1965 óta minden évben kihirdetik az Underwater Photographer of the Year (Az év víz alatti fotója) győztesét. Évtizedekkel ezelőtt még csak brit természetfotósok pályázhattak rá, ám időközben nemzetközivé vált a mezőny: 2021-ben már 68 ország több mint 4500 fotóssa
márc. 7
9:06
Gulyás: jövő szerdáig további 400 ezer embert tudnak beoltani Magyarországon (WebBeteg)
Jövő szerdáig további 400 ezer embert tudnak beoltani koronavírus ellen Magyarországon, ami Európában az első helyet biztosítja az országnak - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
márc. 7
9:06
5 pénzügyi társasjáték, amely méltó utódja lett a Monopolynak (WMN)
A társasjátékpiac a vírushelyzet alatt is virágzott. A hiedelmekkel ellentétben, nem a kisgyerekek és kamaszok veszik elsősorban őket, hanem a felnőttek. Nektek melyik a kedvencetek?
márc. 7
9:12
Elon Musk már nem a világ második leggazdagabb embere – nézd ki előzte meg! (Igényesférfi.hu)
Elon Musk egy nap alatt 6,2 milliárd dollárt veszített virtuális vagyonából, ezzel a világ leggazdagabbjainak listáján lecsúszott a harmadik helyre.
márc. 7
9:36
Zsírfaló Hashimoto-diéta, ami a pajzsmirigybetegek állapotán is javíthat (Femcafe)
.
márc. 7
9:42
981 401 a beoltottak száma, 6201 az új fertőzött és elhunyt 108 beteg (WebBeteg)
Folyamatosan zajlik az oltás, már 981 401 fő a beoltottak száma, közülük 307 573 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek hétfőn lépnek életbe.
márc. 7
9:42
Fucsovics: Megérkeztem a folyóhoz, és már át szeretnék kelni rajta! (Igényesférfi.hu)
Fucsovics döntőbe kerülésével máris 13 helyet javítva a 46. az élő világranglistán, diadalával pedig a 37. helyre ugorhat.
márc. 7
10:12
Ha teheti, a COVID-19 elleni oltásra vigye magával a hozzájáruló nyilatkozatot! (WebBeteg)
Jelentősen meggyorsítja az oltással járó adminisztrációt, ha az oltandók magukkal viszik az oltásra a hozzájáruló nyilatkozatot.
márc. 7
10:12
Újabb 7 millió eurós befektetéssel terjeszkedik a Codecool (Igényesférfi.hu)
A programozóiskolának jelenleg Magyarországon kívül Romániában és Lengyelországban is vannak campusai, és már több mint 1000 végzett diákja dolgozik a technológiai szektorban Európa-szerte.
márc. 7
10:12
Ezért érdemes tisztítani a szobanövények leveleit (Hamu és Gyémánt)
A szobanövények csodás díszletei otthonunknak, de sokszor megfeledkezünk róluk a takarítás során. Aki előszeretettel tartja őket tudathatja, hogy nem kell sok idő, míg a por felhalmozódik a leveleken. Ez a porréteg pedig blokkolja a napfényt, így a növény képtelen lesz a fotoszintézisre. Ezért hosszú távon megéri, ha időnként leportalanítod
márc. 7
12:06
Kellemetlen szájszag - Ezek lehetnek az okai (WebBeteg)
A halitózist (kellemetlen szájszag) általában egyszerű, könnyen kiküszöbölhető dolgok okozzák, azonban néhány betegség is kiválthat rossz leheletet - például máj- vagy veseelégtelenség.
márc. 7
12:06
Félbehagyott regények temetője – Klasszikusok, amikkel csak nem bírtunk dűlőre jutni (WMN)
Itt az idő arra, hogy újra nekifussunk azoknak a nagy klasszikusoknak, amiket azelőtt – amikor kötelező, vagy legalább ajánlott irodalom volt – nem tudtunk végig olvasni. Hátha most, nem igaz?
márc. 7
12:08
Koronavírus - A gyógyultak közül egyre kevesebben jelentkeznek plazmadonornak (WebBeteg)
A harmadik hullámban egyre több a koronavírus-fertőzött, a gyógyultak közül azonban egyre kevesebben iratkoznak fel plazmaadásra, ezért az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) mindenkit, aki legalább három hete meggyógyult, arra kér, hogy jelentkezzen plazmadonornak - mondta a szolgálat szakmai főigazgató-helyettese szombaton az M1 aktuális csatorná
márc. 7
12:24
A sokat mobilozó gyerekek hatására teljesen megváltozhat az eddig ismert világunk (Hamu és Gyémánt)
A digitális eszközök használata megváltoztatja azt, ahogyan a világot látjuk, ez a hatás gyerekeknél különösen markáns lehet. Az ELTE pszichológusai legújabb kutatásukban kimutatták, hogy a sokat mobilozó alfa generációs (2010 után született) gyerekek figyelmi stílusa eltér az idősebb generációétól, ami hosszú távon jelentősen megváltoztathatja a v
márc. 7
12:36
Regéci vár: csodás környezetben töltötte gyerekkorát II. Rákóczi Ferenc fejedelem (SzMo)
A helyhez egy különös boszorkány-legenda is kötődik. A császári utasításra lerombolt, valaha pompázatos várat, benne a palotával, több száz év után most felújítják.
márc. 7
13:36
Alternatív megoldás: postaládából kukucskálva tart előadást egy japán társulat (Hamu és Gyémánt)
Egyre több alkotó és társulat kezd bele alternatív megoldásokba a koronavírus idején. Volt olyan együttes, aki buborékokba zárta közönséget és magukat is, hogy így járjanak túl a koncert alatt a járvány eszén, mások egy furgonból adnak egyszemélyes koncerteket a rajongóknak, és pont a hétvégén számoltunk be egy előadásról, ahol ultraibolya
márc. 7
14:06
A jó házasságok a megbecsülésből és a szeretetből táplálkoznak (WebBeteg)
Az elmúlt egy évtizedben jelentősen csökkent a házasodási kedv hazánkban, s minden harmadik frigy válással végződik ma is. A fiatalok és az új párt találók is inkább a különélést vagy a hivatalos szentesítés nélküli együttélést választják. Úgy tűnik, félnek elköteleződni a nők és a férfiak is, viszont a társtalanság elviselése is veszélyeket rejthe
márc. 7
14:06
Mennyit érdemes sírnunk? A tudomány szerint ennyi lenne az ideális (Femcafe)
Életünk első hónapjaiban igen sokszor hullajtjuk a krokodil könnyeket, majd később ez a mennyiség fokozatosan csökken. Vajon jobb, ha könnyek nélkül éljük az életünket, vagy jót tesz egy kiadós sírás? Mi történik a testünkben egy zokogás után? Íme a tudományos magyarázat!
márc. 7
15:18
Hátfájás, nyaki panaszok, ízületek - Tíz gyakori kérdés a reumatológusnál (WebBeteg)
Csokorba szedtük a leggyakrabban előforduló kérdéseket a reumatológia témakörében. Milyen kérdéseket intéznek a betegek a leggyakrabban a reumatológushoz?
márc. 7
15:36
Felbontás nélkül olvastak el egy levelet a tudósok (Hamu és Gyémánt)
A MIT szakemberei egy különleges röntgeneljárással érték el egy újkori európai levél virtuális kibontását. Az újkori leleveleken gyakran olyan levélzárási technikát alkalmaztak, melyben a levél papírjából hoztak létre borítékot. Ez egy bonyolult hajtogatási folyamat, emiatt volt sürgető szükség egy olyan technológiára, ami károsítás nélkül
márc. 7
15:42
Ezektől az ételektől borzasztó testszagod lesz - mellőzd őket (Femcafe)
Kellemetlen következménye lehet, ha nem figyelsz oda arra, mit tartalmaz a napi menüd. Nemcsak a gyomrodra van hatással amit beviszel.
márc. 7
16:42
Direkt az utca legromosabb házát vették meg - mesés, mit alkottak belőle (Femcafe)
Rájöttek, hogy nem köthetnek okos üzletet akkor, ha egy új lakást vesznek méregdrágán. Inkább ők fektettek bele, így lett kis túlzással fillérekért övék az álomotthon.
márc. 7
17:00
Liu Shaolin arany-, Liu Shaoang ezüstérmes 1000 méteren, a rövidpályás gyorskorcsolya vb-én (Femcafe)
A Ferencváros 25 éves versenyzője pályafutása második világbajnoki címét szerezte.
márc. 7
17:06
„Középkorú, túlsúlyos nő lévén, az embereket dühíti, hogy ki merek lépni a sorból” – E.L. James ötven árnyalata (WMN)
Világra szóló siker, dollármilliók, és jóval szerényebb szakmai elismerés
márc. 7
17:06
Csempéssz nyári hangulatot a szürke hétköznapokba: készíts lángost (Hamu és Gyémánt)
Bár lángost évszaktól függetlenül ehetünk, mégis talán a nyári időszakban fogyasztjuk a leginkább. A balatoni strandolás és a duna-parti séták elmaradhatatlan kelléke, amit otthon is elkészíthetsz. Hozzávalók: 2,5 dl tej3 dkg élesztő65 dkg liszt2,5 dl víz1 tk só Langyosíts meg kb. 1 dl tejet, majd morzsold bele az élesztőt, ezt kö
márc. 7
17:24
Vesebetegség - Figyeljünk az élelmiszerek foszfáttartalmára! (WebBeteg)
Az idült vesebetegség fogalmának az elmúlt évtizedben történő bevezetését a vesebetegek jelentősen fokozott szív- és érrendszeri megbetegedése és halálozása tette szükségessé. Hazánkban ma közel egymillió az idült vesebetegek száma, közülük azonban csak alig 15 ezren érik el a vesepótló kezelést igénylő végstádiumú veseelégtelenség állapotát.
márc. 7
17:36
Hatos lottó: 25 ember örülhet és foghatja a fejét egyszerre - nyerőszámok, nyeremények (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt tájékoztatása közzétette a 9. héten megtartott hatos lottó számsorsolás eredményeit.
márc. 7
17:36
Véres vagy túl gyakori vizeletürítés - Mi állhat a háttérben? (Femcafe)
Ha ezeket fájdalom, szúró, vagy égető érzés is kíséri, akkor ne habozzunk felkeresni orvosunkat, ugyanis komoly problémák is állhatnak a háttérben.
márc. 7
18:06
Lehet, hogy nem is hatásosak a kis adagban használt pszichedelikus szerek (Hamu és Gyémánt)
Egy új tanulmány alapján a kis adagban elfogyasztott pszichedelikus szerek hatásáért a placebohatás lehet felelős. A mikrodózisú pszichedelikus drogok használata 2010-ben lett nagyon elterjedt, amikor küszöb alatti, tehát nagyon kis mennyiségben elfogyasztott LSD-t kezdtek alkalmazni emberek a kreativitás növelésére. Mi több, a szorongás, d
márc. 7
18:12
Elektromos autósok - itt van az öt perc alatt feltölthető akkumulátor (Infostart)
Az újítás a könnyű, újratölthető és nagy teljesítményű lítium-ion elemek technológiáján alapul.
márc. 7
18:12
Tóth Krisztina: Tetovált napkorong – Mese embereknek (WMN)
Mese Rubóról, a sötét bőrű fiúról, aki napkorongot tetováltatott magára, és semmi mást nem akart, csak kenyeret sütni az embereknek. Olvassatok Tóth Krisztinát!
márc. 7
18:42
Flachau-Kleinarl: elkészült az összeköttetés (Síelők)
Flachau-Wagrain-St Johann egy ideje egybe síelhető, az idei szezonra teljesült a lifttársaság álma. A kleinarli sípályákat is bekötötték a rendszerbe, így egy 210 km-es sígalaxis jött létre.
márc. 7
19:06
Steiner Kristóf: „Amiről beszélgetünk, az többet mond el rólunk, mint bármi más” (WMN)
Ezen a héten Kristóf elárulja, mi az a tíz téma, ami a legtöbbször szóba kerül köztük Nimivel, a párjával, és amiken keresztül a leginkább tudnak kapcsolódni egymáshoz.
márc. 7
19:06
Óriásmadarat formázott egy seregélyraj (Hamu és Gyémánt)
Több tucatszor próbálta már elkészíteni a fotót, de idáig sosem járt sikerrel. A hatalmas létszámba tömörülő seregélyek általában mindig pazar és különleges látványt nyújtanak, ám egy ír fotósnak sikerült olyan képet megörökíteni róluk, ami tényleg ritkaságszámba fordul elő: a seregélyek egy óriási madarat formáztak repülés közben.
márc. 7
19:24
Az endokrin rendszer működéséről egyszerűen (WebBeteg)
Szervezetünk megfelelő működéséhez szükséges, hogy a sejtek összehangoltan működjenek. Ezt a sejtek közötti hírközlés biztosítja, amelynek egyik - de nem egyetlen - eleme a hormonok segítségével történő információátvitel.
márc. 7
20:06
Újabb e-roller szolgáltató érkezik hazánkba (Hamu és Gyémánt)
Magyarországon, azon belül is Budapesten is megjelenik a DUCKT szolgáltatása. A mikromobilitási hálózatokat fejlesztő észt cég, a DUCKT 150 elektromos rollereknek létesített dokkoló és töltőállomás üzembe helyezésével indítja el kísérleti programját Párizsban. A sikeres tesztidőszakot követően pedig Magyarországon is debütálhatna a vállalko
márc. 7
20:42
Itt a tavasz, túrázz te is! Ezek az ország legszebb kirándulóhelyei (Femcafe)
Ha kifogod a jóidőt, mindenféleképpen tölts időt a szabadban, és válogass kedvedre a legvonzóbb helyszínek közül!

Keresés