Eredetileg csak azok a győztesek mondhattak volna köszönőbeszédet, akik Los Angelesben tartózkodtak volna a gála idején. Az esemény szervezői azonban most megerősítették, hogy Londonban és Párizsban is lesz egy-egy olyan központ, ahonnan a nemzetközi jelöltek bejelentkezhetnek – írja a Variety. A cikkből az is kiderül, hogy tárgyalások
Amerikában 51., világszerte pedig 31. alkalommal kerül sor a Föld napjára csütörtökön, április 22-én. Ezen a napon a világ szinte összes országában különféle eseményeket rendeznek, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Idén a tavalyihoz hasonlóan az események nagyrészét az online térben rendezik meg.
Életem végéig gyógyszert kell szednem?, Én nem szeretem a gyógyszereket!, Félek a mellékhatásoktól! - Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel számtalanszor fordulnak hozzám a páciensek.
Most megnézheted a Gucci bemutatóját online teljes egészében! A héten már pletykálták, hogy első közös együttműködésére készül a Kering által tulajdonolt két luxusiparmárka, a Gucci és a Balenciaga. A két cég sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudna a pletykát, méghozzá azért, mert a Gucci bemutatta online az idei kollekcióját, amiben a Bale
A budapesti állatkert 1866-ban nyitotta meg a kapuit. 1873-ban új igazgató került az Állatkert élére. Serák Károly hamar átlátta, hogy a kert bevételeit csak úgy tudja növelni, ha a klasszikus állatkerti funkciók, vagyis az állatok- és növények bemutatása mellett egyre több egyéb, nem annyira állatkerti jellegű, viszont tömegeket vonzó, népcsaloga
Az urológiai szervek sérülései (traumái) ismertetése előtt érdemes tisztázni azok elhelyezkedését. A leggyakoribbak a vesék sérülései, és azok között is az úgynevezett fedett traumák.
Mindenki kakil. És mindenki megérdemli a boldogságot. Ebből a két állításból logikusan következik, hogy mindenki megérdemli, hogy tudjon beszélni a kakiról azzal az emberrel, aki boldoggá teszi. Sajnos ez nem mindig valósul meg.
A Villa Guardamangia Málta fővárosának, Vallettának az egyik külkerületében található. Itt lakott egykor Ii. Erzsébet és a férje, még a koronázás előtt. Életük legszebb időszakát töltötték a csodálatos szigetországban.
A Furiosa címet kapó film a legnagyobb Ausztráliában forgó film lesz valaha. Egy ideje már pletykálják, hogy spinoff formájában előzményfilmet kap a Mad Max - A harag útja, ami a filmben megismert Furiosa fiatalkorát mutatta be. Most az összes eddigi Mad Max-film rendezője, George Miller bejelentette, hogy jövőre elkezdik a Furiosa címet ka
Eddig csak a brit banda tudott ilyen rövid idő alatt ennyi listavezető albumot produkálni. Taylor Swift kiadta a hétvégén az újrarögzített első albumát, a Fearless (Taylor's Version)-t, ami a brit lemezlistán első hétvégéjén rögtön az élen nyitott. Ezzel pedig az énekesnő megdöntötte a The Beatles 54 éve felállított rekordját. A liverpooli