A masszázsmedencére még mindig elsősorban a pihenés és a kikapcsolódás eszközeként gondolunk, holott számtalan orvosi kutatás bizonyítja pozitív hatásait a testre. Az izom- és ízületi fájdalmak csökkentése mellett a vérkeringésre is előnyösen hat.
Azt lehetett sejteni, hogy a Santa Catalina-sziget közelében fekvő „szemétlerakó” óriási, de még a tudományos munkatársakat is meglepte, hogy valójában mekkora: nagyobb, mint San Francisco. A legutóbbi felmérést Eric Terrill vezette, aki elmondta: „megdöbbentett a terület mérete. Alig tudtunk lépést tartani a beömlő adatmennyiséggel”. A San Diegó-i
Gondoltátok volna, hogy dr. Spock a párizsi olimpián aranyérmet nyert, aktivistaként fellépett a vietnámi háború ellen, a hidegháború idején a nukleáris fegyverkezés ellen küzdött, polgári engedetlenségért még 82 éves korában is letartóztatták, és indult az amerikai elnöki székért? Sőt: nyolcvanas éveiben egy vitorláson élt második feleségével, és
A jelek elég egyértelműek, hogy A titkos háború sztoriszálat építgetik. Ha pedig valamivel lehet überelni az előző átívelő történetszálat, akkor az mindenképpen ez.
Ha te is egyetértesz azzal, hogy a szavak sokkal nagyobb erővel bírnak, mint egy drága ajándék, akkor szemezgess a legszebb magyar, anyáknapi idézetekből.
Versace. Egy erőteljes név, amely ma a legbefolyásosabbak közé tartozik a divatiparban. A sikerhez vezető út azonban sokszor akadályokkal és veszteségekkel tűzdelt - erről a ma 66 éves Donatella is tudna mesélni. Mi tette a márkát ilyen népszerűvé, és hogyan vált az alapító nővéréből a világ egyik legnagyobb brandjének feje - születésnapi portré Do
Ha valamit megtanultunk az elmúlt évek során, akkor az az, hogy senki sem tudja megjósolni a jövőt, de egy-két bizonyíték alapján okunk van azt hinni, hogy a nyár már egészen a nyakunkon van. Sorra nyitnak ki a teraszok és az éttermek. Előkerülnek a legfinomabb koktélok és a régi klasszikusok is, mint például a Cosmopolitan.A koktélok királynőjét a
Egy frissen közölt tanulmány szerint a kőből épített formák 7 ezer évesek lehetnek, szerepük pedig egy ősi, szarvasmarhákhoz köthető kultuszhoz kapcsolódik.
Az a helyzet, hogyha Apák napját ünnepelnénk ma, akkor azt a címet adnám, hogy „Minden sikeres nő mögött egy férfi áll” – aki osztozik a feladatokban. Mert lehet ezt így is, illetve csak így érdemes, ebben egyetértett az a 6 anyavállalkozó, akikkel munkáról, anyaságról, döntésekől és példamutatásról beszélgettünk – a Munka ünnepe és az Anyák napja
A férfiak és nők körülbelül 50%-a legalább egyszer tapasztalt pszichológiailag agresszív viselkedését partnere részéről, míg a nők körülbelül 20%-a fizikai sérülés fenyegetését is átélte partnere részéről. A megfélemlítés a bántalmazás egy fajtája. Olyan ismétlődő viselkedést jelent, amellyel egy csoport vagy egy személy egy másik csoport vagy szem
A hivatalos közlemény szerint akik átestek a covid-betegségen és a védőoltások legalább első dózisát megkapták, a betegségtől számított 5 hónapig karantén és teszt nélkül utazhatnak be az országba.
Most, hogy végre több kedvünk van kimozdulni a nyitással párhuzamosan, illetve a jó idő is kezd tartós lenni, elérkeztünk a piknik szezonhoz. Tedd stílusossá a szuper programot a tökéletes kellékekkel - melyeket most megmutatunk neked válogatásunkban. Kosarak, takarók, boldogság.
A tavaszi szezon nagy kedvence a klasszikus bőrdzseki, amelyből egy fekete darab mindenki gardróbjában megtalálható. A jelenlegi új trend azonban kicsit háttérbe szorítja a megszokott fazont, helyette különlegesebb verziókat képvisel. Ezekből válogattunk.
Ő volt az a tiszt, aki megkérte „A zongorista” című film főszereplőjét, a bujkáló zenészt, hogy játsszon neki. Aztán segítette, hogy életben maradhasson. Őt viszont nem tudták megmenteni a háború után
Az évek előre haladtával, egyre gyakrabban tűnik arcunk idősebbnek, mint szeretnénk. Ennek oka, hogy a bőrünk – csakúgy, mint többi testtájunkon, itt is – veszít a feszességéből, teltségéből, az arc középső és alsó része megereszkedik. A nőket és a férfiakat egyformán eléri mindez.
Májustól az Európai Unióban elfogadott vakcinákkal, illetve a Szputnyikkal oltottak előtt szabad az út a szigetre. Ciprus az Európai Unió, Norvégia, Izland, Svájc, Szerbia, Fehéroroszország, Oroszország, Ukrajna, az Usa, Nagy-Britannia, Izrael, valamint tucatnyi arab ország állampolgárai előtt megnyitotta a határait. Az egyes országokat az aktuális
A Hyalomma kullancsok egy egzotikus betegséget a krími-kongói vérzéses láz vírusát képesek terjeszteni. Ez ijesztően hangzik, és sajnos elég ijesztő betegséget is tud okozni.
„Mint a villanykörte, amely csak akkor ég, ha van pozitív-negatív pólusa, neked is szükséged van arra, hogy adj, és kapj is.” Pár napig még bármiféle áldozat nélkül jót tehetsz másokkal.
Újabb 2 országból lehetséges a beutazás Magyarországra karantén nélkül, védettségi igazolvány birtokosai számára. Magyarország megállapodást kötött Szlovénia és Bahrein kormányával arról, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolványait és az állampolgáraik…
A sárga virágözönből kikandikáló templom, a távolban előbukkanó tévétorony, a harsogó zöld kalászos csíkozta mező – Pécs környékén ilyen csodás látványban lehet részed.
Hiába gondoljuk, hogy a fiatalság megőrzése csupán a méregdrága krémekben és különféle kezelésekben keresendő, ennél többről van szó. Van egy pár olyan ügyes szépség-, illetve sminktrükk, melyekkel instant 10 évet is letagadhatunk. Azt is eláruljuk, melyek a leggyakoribb hibák, amelyek öregíthetnek bennünket.
Ismétli a történelem önmagát: érdekes, hogy ha egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk a világjárványok kronológiáját, akkor észrevehetjük, hogy körül-belül 100 évente élünk át egy-egy pusztító pandémiát. Döbbenetes, de már-már kiszámítható, hogy mikor várható az újabb viszontagságos időszak, vagy éppen katasztrófa. Mit jelent ez pontosan? Nézzük!
A sok ülés a mozgásszervi panaszoknak a melegágya, főként a felső részen, tehát a váll-nyak területén, illetve a másik a derék és a csípő. Ez a kettő, ami leginkább panaszos szokott lenni. Palotás Andrea gyógytornász, fizioterapeuta elárulja, hogy hogyan küzdhetjük le ezeket a panaszokat. - Videó
Felszálltunk a nosztalgia vonatra és összeszedtük a legmenőbb retró meséket egy kvíz erejéig, amit szinte senki sem tud hibátlanul megoldani! Neked sikerül?