A kommentelők azt vitatták meg, hogy a baba bal vagy jobb kezén nyújt védelmet a karkötő, míg a gyermekorvos szerint egyáltalán nem kellene ilyesmi a picikre, mert balesetveszélyes.
Victoria Beckham az egyik legnagyobb stílusikon. Soha nem lép ki az utcára tökéletesen összerakott szett nélkül, amelyhez ikonikus napszemüvege is hozzátartozik. Hála neki idén nyáron mindenhol ezt látjuk majd. Hódít a hatalmas, szögletes fekete.
Korábban már többször beszámoltunk róla, hogy több mint 16 évvel az eredeti széria befejezését követően visszatér a Szex és New York. Bár az első információk szerint a sorozat legfőbb férfikaraktere, Mr. Big nem kapott volna szerepet az új történetszálban, ez végül még nem így alakul. „Hogyan tudnánk valaha is új fejezetet készíteni a Szex
Vannak olyan színészek, aki a legnagyobb őrültségeket is képesek bevállalni egy filmszerepért, még saját megítélésüket is készek beáldozni a produkció sikeréért, és készek a megszokott, vonzó külsőjüktől eltérően szerepelni. Bemutatjuk Hollywood legnagyobb átalakulóművészeit.
Június 1-jétől több nemzetközi járat az eredeti menetrenddel és kapacitással közlekedik a külföldi vasútvállalatokkal együttműködve, miután a járványügyi helyzet és az utazási korlátozások enyhítése ezt újra lehetővé tette. A trendekből…
A hazai könnyűzenei élet népszerű formációja, a Punnany Massif fülbemászó dalt írt a tokiói olimpia kapcsán. A közelmúltban debütáló videóklipben olyan olimpiára készülő élsportolók is feltűnnek, mint Kozma Dominik, Szilágyi Liliána, Márton Anita vagy Baji Balázs.
Sokan azok közül, akik átestek már a koronavíruson arról számoltak be, hogy furcsa hagyma-, vagy éppen rothadó szagot éreznek, ami már-már állandosult és egyszerűen képtelenek tőle megszabadulni. A jelenséget fantom-szaglásnak hívják, amikor is olyan szagokat érzünk melyek valójában nincsenek jelen. A szaglás hallucináció igen gyakori és egyáltalán
A matcha berobbant a köztudatba, és gyors iramban az egészséges életet folytató egyének kedvenc italává vált. De mi is valójában a matcha? Milyen jótékony hatásokkal rendelkezik, és miért isszák sokan kávé helyett?
Az egykor luxusnak számító találmány ma már nélkülözhetetlen, mivel lehetővé teszi az otthonok, vállalkozások, kórházak, laboratóriumok és más, a gazdaságunk és mindennapi életünk szempontjából létfontosságú épületek hűtését. A légkondicionáló hosszú utat járt be a történelem során.
Tudósok egy frissen közölt tanulmányban arra tettek kísérletet, hogy kiszámolják, maximálisan milyen kort élhetnek meg az emberek. Az „örökké" egyelőre távol van, az átlagkort viszont átlépte a számítás végeredménye.
Milyen életművet hagyott ránk a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, aki egész életében a vallási meggyőződése és a szexuális orientációja között vívódott? Megismételhetetlent.
Az elmúlt időszak esőzései megtették a hatásukat, ereje teljében zúdul alá a Szinva patak Lillafüreden. A Bükk-vidéken eredő és a Sajóba torkolló Szinva patak leglátványosabb szakasza a lillafüredi vízesés, amely az ország legmagasabb függőleges esésű vízesése. A 20 méter magas, mesterségesen kialakított zuhatag az év minden évszakában csodás látni
Mondjuk ki: kellemetlen, mikor "lenyalt" a hajunk. Jó lenne mindenféle lakk és tupírfésű használata nélkül is elérni a kívánt volument, ezért a következőkben adunk pár frizura- és vágási tippet, hogy legyen tartása a hajtövednek.
A Beszélnünk kell! történetének rendhagyó adásában most nem ketten, hanem hárman ülnek a stúdióban: Grecsó Krisztián író, szerkesztő, apuka mesél D.Tóth Krisztának és Orvos-Tóth Noéminek őszintén arról, mit él meg, milyen folyamatokon megy keresztül egy örökbefogadó szülő, mire megérkezik az, akire mindennél jobban vágyott. Hallgassátok:
A középkorban sok királyi családtagról lehetett tudni, hogy furcsa téveszméktől szenvednek, képzeletbeli hiteik miatt pedig olykor féltek tőlük a szolgák. Ha az őrültségből versenyt szerveztek volna, akkor valószínűleg VI. Károly francia király nyerte volna a fődíjat, ugyanis abban hitben élt, hogy üvegből van a teste. Egyes történészek „Károly az
Az egyik legbonyolultabb, legellentmondásosabb szerep a közösségben az „osztály bohócáé”. Népszerű vagy mellőzött, fárasztó vagy felrázó, társasági ember vagy örök kívülálló?
Többet költünk online, a legnépszerűbb meglepetés a Lego, az ajándék mellé pedig néha még zsebpénz is jár – ez jellemzi a magyar családokat gyereknapkor. Online átlagosan 7800, míg személyesen, vagyis áruházi vásárláskor 7200 forintot költenek a hazai szülők, nagyszülők május utolsó vasárnapjára.
Sokak vártak már a funkcióra. Áprilisban már mi is megírtuk, hogy hamarosan kezdetét veszi a lájkmentes élet az Instagramon. Ennek oka többek között az, hogy rengeteg felhasználó számára okozott szorongást a lájkok mennyisége. A kutatások általában a fiatal generációt emelik ki különösen, akiknek a legnagyobb gondot okozza, ha kevés kedvel
Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Nyáry Krisztán egyik írásának részletét mutatjuk be. A magyar író beszélget. A magyar író a szerelmével beszélget. A magyar író a sze
Fontos szavazás zárult le a héten. Az már tavaly ősszel kiderült, hogy a magyar ízek a világ legjobbjai között vannak, a húsos ételeinknek pedig nincsen párja, de hogy mi magyarok mikért vagyunk oda a legjobban, nem tudtuk. Szerencsére a Mit eszik az ország? gasztrofelméréséből már pontosabban látjuk a helyzetet. Ahogy írják, megszületett
Az egész történetben a legpikánsabb, hogy egy olyan személy rejtette el a fürdőszobában az üzenetet, akiről a legkevésbé sem gondolta senki, hogy ilyesmire vetemedhet.
A poharak fogyóeszközök, amiknek elég egy apró koccanás, erősebb letétel vagy egy mosogatás közbeni baleset, hogy elpattanjanak vagy kicsorbuljanak. A sok embert számláló kerti partikon, rohangáló gyerekek vagy a medencéből kiszállók vizes kezeiközött pedig könnyen felborul, leesik egy-egy darab. A Happy Glass üveghatású poharaival többé nem kell f
Péntek reggel Müller Péter gondolatait idézzük, aki nevelés egyik legfontosabb tulajdonságára hívja fel a figyelmünket. A jó kertész Hamu és GyémántA nap idézete Müller Pétertől Világvége!!!
A nevelőszülőséghez rengeteg sztereotípia kapcsolódik: a két legelterjedtebb a pénzről és a szeretetről szól. Előbbi miatt démonizálják, míg az utóbbiért túlmisztifikálják. A valóság azonban sok esetben az, hogy ebben az élethelyzetben nemcsak a családjából kiemelt gyerek szenvedhet kárt, hanem az őt befogadó nevelőszülő is. Van, hogy sok sebből vé
Vilmos herceg és Kate hercegné ellátogattak egykori iskolájukba, ahol annak idején megismerkedtek. Programjuk részét képezte a vitorlásverseny a tengerparti homokban. A megmérettetés szervezője a Fife Young Carers volt, amely „szabadtéri sporteseményekkel, workshopokkal és kirándulásokkal segíti a helyi gondviselők fizikai és mentális jóllétét”. A
Zenét hallgatni, és a komolyzenét értékelni egy hosszabb tanulási folyamat része. Hogyan fogjunk bele, hogy megszerettessük, és ne elidegenítsük a gyerekeket a klasszikus zenétől? Hogyan tud inspirálni egy szomszéd, egy nevelőapa vagy akár egy megváltozott élethelyzet a zenére? Íme, a mi zenei fejlődésünk, hasznos tippekkel!
A Hawaii körüli vizek élővilágára súlyos fenyegetést jelentenek az úgynevezett szellemhálók, amelyek beterítik a partokat, bennük pedig a beléjük gabalyodott állatok tetemei is ott vannak. Kutatók most az eredetük után kezdenek el kutatni. A szakértők szerint a halászhálók egy része véletlenül kerül a tengerbe, de nem ritkaság, hogy illegá
Találkozzunk újra együtt a budapesti belváros szívében a piacok napján, ahol az Erzsébet tér és Deák tér ismét egy hatalmas közösségi piaccá változik május 30-án vasárnap. Helló nyár, helló élet, helló remény, helló piac!