A Heineken holland söripari vállalat, a világ második legnagyobb sörgyártó cége szimbolikus 1 euróért adta át oroszországi leányvállalatának összes részvényét az orosz hátterű Arnest csoportnak.
Granada történeti múltja az Alhambra, a világ egyik legnagyobb, ember alkotta csodája körül forog, leginkább ezért utaznak ide a turisták. Pedig akad még pár indok, amiért érdemes ide látogatni!
Egy új tanulmány szerint a hosszabb képernyőidő egyéves korban összefügg a kommunikáció és a problémamegoldás fejlődési elmaradásával 2 és 4 éves korban.Ha hagyjuk, hogy a csecsemő telefonon vagy táblagéppel játsszon, az egyszerű módszernek tűnhet, hogy lefoglaljuk őket, de ez lassíthatja a fejlődésüket, derül ki egy új kutatásból.A JAMA Pediatrics
A vemhes kutyák táplálása általában nagyban függ az állat tüzelése előtti fizikai állapotától, azonban van néhány alapszabály, ami fajtától és kortól függetlenül minden vemhes kutya esetében fontos. Lássuk melyek ezek, és mire kell odafigyelnünk!
Idén nyárra talán elért az az egyszavas üzenet, amit sok órakedvelő próbált már jó ideje az óraipar fülébe juttatni: színek. Hogy ez csak egy tiszavirág életű projekt a nyárra vagy…
A nem megfelelően karbantartott száj baktériumok tömegének nyújt táptalajt, és ezzel együtt a kellemetlen lehelet forrása is lehet. A rossz szájszag a legtöbb esetben orvosi segítséggel és szájápoló készítmények használatával megszüntethető.
Felfújhatós, úszó vagy masszázs, mindegy milyen medencéd van, nagy kihívást jelent hosszú távon megőrizni a víz frissességét, selymességét és tisztaságát. Erre a kihívásra egy holland cég válaszolt, akik olyan adalékanyagot fejlesztettek, amivel mindez heti 5 perces munkával elérhető.
Van egy hely a Budai-hegyekben, ahová bármikor, bárkivel szívesen megyek. Akár egyedül, ha elmélyülni való kedvem van, akár gyerkőcökkel bolondozni, kisvasutazni, hátizsákba terméseket rakosgatni, felmászni a kilátókba, vagy tempósan végiggyalogolni az Egészségvédő tanösvényen – mert ilyen is van ám a Szépjuhásznénál!
Önként bontotta el a balatoni bejáróstégét az a zánkai üdülőtulajdonos, aki előtt májusban munkagépek tüntettek el 180 négyezetméternyi önkormányzati területet. A vízügy felszólítáát követően a helyi üdülőtulajdonos, egy ercsi vállalkozó önként elbontotta a bejáróstégét. A bejáróstég – amit ellenkező esetben a vízügy bontott volna el több száz ezer
Osvárt Andrea a Kémjátszma című koprodukciós thrillerben dolgozott együtt nagynevű amerikai kollégájával. Osvárt rettenetesen izgult a Pitt-tel közös jelenetük felvétele előtt, ám a filmcsillag lélekjelenléte megmentette a helyzetet.
Rendhagyó koncertre készül a Carson Coma: a szeptember 1-jére szervezett Budapest Park-os fellépésükre hét másik zenekart is meghívtak maguk mellé. Többek között erről is kérdeztük őket. Na meg persze Georgio pólóválasztásairól is.
Az elhízás zsírmáj kialakulásához vezethet, ami levertséget, légzési problémákat és rohamokat is okozhat a madaraknál. A megfelelő diéta és testmozgás rendkívül fontos, és ha bármilyen gyanús jelet észlelsz madaradon, azonnal fordulj állatorvoshoz!
Megjelentek a zöld fogyasztóbarát lakáshitelek a bankok kínálatában. Ezekkel a kezdeti költségek egy részét megspórolhatják az igénylők, és kamatkedvezményt is kaphatnak, amivel több ezer forinttal csökkenthetik a törlesztőrészleteiket.
Talán sosem hallottál a nevükről, de ezek az emberek a növénytan területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és segítettek felfedezni a Kárpát-medence természeti kincseit. Ismerj meg néhány fantasztikus botanikust hazánk múltjából!
Ha bőrápolásról van szó, a megfelelő rutin megtalálása óriási különbséget jelenthet a bőrünk számára. De honnan tudjuk valójában, hogy melyik rutin a megfelelő számunkra? Jayde Taylor bőrgyógyász szerint kevésbé a termékek típusáról van szó, amiket a bőrünkre kenünk, hanem inkább a termékek sorrendjéről.Taylor a TikTok-on közzétett videóban a termé
Mindannyian belefutottunk már a kellemetlen meglepetésbe, hogy a frissen vásárolt saláta a hűtőben megposhadt. Van viszont egy egyszerű trükk, amivel megakadályozható a saláta vizesedése. Természetesen érdemes a salátakeveréket a hűtőben tárolni, de a hideg önmagában nem gátolja meg a romlást. A saláták egyik legnagyobb ellensége az a vegy
Kutyát városi környezetben szabadon engedni csak a futtatókban szabad. Jó móka lehet a futtatózás, de be kell tartani pár szabályt a saját érdekünkben is:
A bőröndbe való csomagolás lehet az egyik legnehezebb része az egész utazásnak: próbálunk minél több dolgot, kis helyre bezsúfolni. Akármelyik légitársasággal utazunk a kézipoggyász-szabályok betartása miatt szigorú keretek közé vagyunk szorítva. Egy légiutas-kísérő azonban azt mondja, hogy rátalált a valaha volt legjobb kiskapura.Az utaskísérők ál
Világszerte milliók szenvednek alváshiányban az extrém hőségek miatt. Ezt a számok is bizonyítják: a Meteorológia Világszervezet (WMO) friss tanulmánya szerint 2023 júliusa volt a valaha mért legmelegebb hónap a bolygón. De mit tehetünk ellene? Nem jó hír, hogy a forróság csak rosszabb lesz a jövőben: egy másik tanulmány szerint, amit a CN
Reggelente szeretnél edzeni, de nincs meg hozzá a kellő motiváció? Ezek, a szakértők által is használt és bevált alapelvek nagyban segítenek egy hatékony és tartható reggeli edzésprogram kialakításában.Cikkünk azoknak is szól, akik hozzászoktak az edzésükhöz, viszont változtatni szeretnének rajta. De persze azok is hasznát vehetik, akik most akarna
Sokan alig ismerik, pedig az egyik legjelentősebb gyógynövények közé tartozik. Ugyanakkor az alkalmazásával kapcsolatos vegyes tájékoztatások miatt már mindenre jó csodanövényként gondolnak rá legtöbben. Mi is az igazság az aloéról?
Néha a történelem furcsa fintorokat vág, és olyan – hol szerencsés, hol kevésbé szerencsés − egybeeséseket produkál, hogy azokat el se hinnénk, ha nem lenne bizonyítékunk rá.
Mint minden év szeptemberében, így idén is tömérdek új tartalom kerül fel a Netflixre. Az alábbi ötös lista, filmet és sorozatévadot is tartalmaz. Olyanokat, amik kiemelkednek a rengetegből és ideálisak lehetnek egy őszi, mozizós estéhez. Szexoktatás (4. évad) – szeptember 21.Mindenképpen a hónap slágermegjelenése a rendkívül népszerű sorozat záró
Mindannyian átéltük már azt a pillanatot, amikor rájöttünk, hogy a frizua, amit kértünk a fodrásztók, túl rövidre vagy éppen nem olyan fazonúra sikerült, amilyenre vágytunk. Az alábbi profi tippek segíthetnek az átmeneti időszakban, amíg a hajunk nem nő meg.1. Túl sok réteget vágnakHa egy kicsit is bizonytalanak vagyunk a rétegekkel kapcsolatban, s
Nem véletlenül hívják „második agynak”, a bélrendszer ugyanis szinte testünk minden részére hatással van bőrünk egészségétől kezdve, a szexuális vágyon át, a hormonháztartásig.
A Nasa James Webb űrteleszkópja felvételeket készített a Gyűrűs-ködről, a planetáris ködök egyik legismertebb példájáról. A gyűrűsköd maga egy haldokló csillag végső stádiumának bonyolult folyamatait mutatja meg, miközben gyönyörű színekkel ragyog. A planetáris ködökről egykor azt gondolták, hogy egyszerű, kerek objektumok, amelyek középpo
A Réz-kanyon titokzatos lakói, a tarahumarák nem használják a legmenőbb edzőcipőket – saruban futnak, akár három napon keresztül. Nem versenyből, hanem örömből, az életért és a közösségért. Rengeteg mindent tanulhatunk tőlük, és közel sem csak a sportról. Christopher McDougall nagy sikerű könyvét ajánlja Széles-Horváth Anna.
Zendaya nemrégiben a sztárságról, és a Tom Hollanddal való kapcsolatáról beszélt. Zendaya az ELLE-nek adott egy hosszabb interjút, amiben a hírnév miatti áldozatokról, és a párkapcsolatáról is beszélt.Zendayát a riporter egy 2023 májusában készült fotóról kérdezte, amelyen ő és Holland egy velencei hajókiránduláson látható, és az újságíró arra volt
Te is a "Ne szólj hozzám a reggeli kávém előtt!" személy vagy? Ha igen, könnyen lehet, hogy koffeinfüggő vagy, de a tisztánlátás érdekében mutatjuk, melyek a kávéfüggőség jelei.
Európa építészete bőséges történelmet és szépséget kínál. A Berlin utcáin található brutalista építményektől kezdve a nápolyi dombokon magasodó rusztikus épületeken át az amszterdami csatornákra néző sorházakig. De mely európai városokban találhatóak a legszebb otthonok?
A szeptember elsejei becsengetés évtizedekkel azután is fel-felsejlik az emlékeinkben, hogy utoljára tettük be lábunkat az alma materbe. Lehet, hogy az ember ősidők óta nem járt oktatási intézmény közelében, az is lehet, hogy gyermekei vagy unokái lépik majd át ősszel újra az intézmény küszöbét, de mind emlékszünk, milyen is az az első tanítási nap
Mennyiben hasonlítanak a mai jachtok a múltbeliekre, mit árulnak el a különbségek a tulajdonosok preferenciáiról és a jachtipar mai helyzetéről? Exponenciális növekedés1983-ban az akkor születőfélben lévő szuperjachtvilág alig 2000, 24 méter teljes hossznál nagyobb hajót számlált. Az évtized második felében bekövetkezett fellendülés azonban az ipar
Családi evezés békés vadvízen, lélegzetelállító via ferrata szakasz teljesen kezdőknek, várak és kisvárosok a kultúra kedvelőinek, gótikus templomok a hívőknek és a betérőknek, bánya múzeum, lángos, sör és mosoly mindenkinek,…