A Joaquin Phoenix főszereplésével készült kosztümös dráma bemutatója az év egyik legnagyobb mozieseménye lesz. Nemrég kiderült: a rendező tarsolyában ott lapul a film még hosszabb, még látványosabb, az egyes mellékkaraktereket árnyaltabban bemutató verziója is.
Nagyon népszerű és ismert órákról szoktak homage modelleket gyártani, de most egy ritka, elérhetetlen ereklyét idézett meg a Massena LAB és a Revolution magazin. Homagenak azokat az órákat nevezzük, melyek…
A Keménykalap és krumpliorr a hetvenes évek egyik legsikeresebb ifjúsági sorozata volt. 1973 nyarán készült, a sorozatból összevágott filmet pedig öt évvel később, 1978. augusztus 31-én mutatták be.
A kávébabokból és a tealevelekből is hasonló módszerekkel nyerik ki a koffeint, a változó csak az, hogy sima vagy oldószeres vizet, esetleg szuperkritikus szén-dioxidot használnak-e.
Július eleje óta folyamatosan dolgoznak a Balaton adottságaira tervezett négy új hajó összeszerelésén, amelyek a Bahart flottájában szolgálnak. A Bahart négy új hajója júliusban érkezett meg a Balatonra. A két új komp és két új katamarán egy olyan történelmi léptékű műszaki fejlesztés részeként érkezett a magyar tengerre, amelyre a rendszerváltás ó
Kevés alműfaj tud olyan örömet okozni, mint egy jó rablós film. Pedig a képlet elemei gyakran ismétlődnek: jellemzően összefog egy banda, kidolgoznak egy tervet és végrehajtják a rablást. Mégis imádjuk őket.
A vadkacsák mindenevők. Az emberekhez hasonlóan, a legtöbb vadkacsa mindenevő, ami azt jelenti, hogy szükségük van egy növényekben és állatokban gazdag vegyes étrendre.
Az egyik legnevesebb amerikai egyetem kutatói határozott megállapítást tettek a dolgozó anyák nevelési eredményeiről. A Harvard Business School egy érdekes tanulmányt tett közzé: a kutatásaik szerint a dolgozó anyák 4,5 százalékkal nagyobb valószínűséggel nevelnek olyan lányokat, akik később szintén dolgozni fognak.A Harvard szakemberei a Nemzetköz
Dél-Korea legnagyobb légitársasága, a Korean Air nemrég bejelentette, hogy a járatok indulása előtt le fogják mérni az utasok súlyát. A cég biztonsági okokra hivatkozik.
A kertészkedés újra divatba jött. Egyre többen kezdenek el akár csak egy zsebkendőnyi területen zöldséget, gyümölcsöt termeszteni, a városokban sorra nyílnak a közösségi kertek, és egyre többen próbálkoznak a balkonjukon való növénytermesztéssel. A vegyszermentes gazdálkodás és az élelmiszer-önrendelkezés első láncszeme a mag. Ha igazán tudatosan s
A hajunk rengeteget elárul az egészségügyi állapotunkról. A hosszú, vastag szálú hajkoronát a fiatalsággal, a szépséggel és a termékenységgel, míg a ritkuló hajat és az őszülést az öregedéssel társítjuk. Azonban az alábbi hajhullás már az idősebb évek előtt, a menopauzával elérkezhet.Mi is az a perimenopauza?A menopauza a nők életében azt az időpon
A Google Meet mesterségesintelligencia-alapú eszköze különböző jegyzeteket és összefoglalókat készít majd az online megbeszélésekről, így ezen alkalmakkor akár minimálisra is csökkenhet az emberi aktivitás.
Szinte minden nagyszerű remekmű mögött egy különös történet áll. A haláltánctól és az áhított nőről való álmodozástól kezdve a náci propagandáig, elmerülünk néhány hírhedtebb történetben, amik megihlették a zeneszerzőket.
Az Emirates, hazánk utazóinak is egyik kedvenc légitársasága szeptember 1-jétől új, ingyenes buszjáratot vezet be a Tokió-Haneda repülőtérre érkező turistaosztályú utasai számára. Az Emirates lesz az egyetlen légitársaság Japánban, amely…
Katalin és Vilmos híresek arról, hogy szeretnek hétköznapi dolgokat csinálni, ez azonban az ő helyzetükben egyáltalán nem egyszerű. A pár tagjai emiatt különböző trükköket találtak ki, Katalin például hajnalban szokott elindulni azért, hogy nyugodtan megtudja nézni a kedvenc művészeti galériáit.Emellett az álnevek is hasznos részei a hercegi pár "f
Amikor előállsz egy olyan ötlettel, amelyet egyedülállónak, okosnak és izgalmasnak érzel, csodálkozol, hogy ez vajon miért nem jutott eszébe senki másnak korábban. Az igazság az, hogy valószínűleg mások is gondoltak rá, de rájöttek, hogy ez valójában nem egy jó ötlet ötlet, és inkább elvetették.
Azok a fiatalok, akik 17 éves koruk előtt kezdenek dohányozni, fokozottan ki vannak téve a sclerosis multiplex (SM) kialakulása veszélyének – állítják a Baltimori Johns Hopkins Orvosi Egyetem kutatói.
Dél-Ázsiában találhatók a világ legrosszabb levegőminőségű országai, köztük Banglades, India, Nepál és Pakisztán. A Chicagói Egyetem Energiapolitikai Intézete (EPIC) által közzétett legújabb levegőminőségi életindex szerint ezek az országok adják a légszennyezettség miatt elvesztett életévek több mint felét világszerte — írja az MTI.
A repülőgép többi részétől elválasztott csendes zónáért felárat kell fizetni.Idén novemberben a Corendon Airlines kizárólag felnőtteknek szóló részleget indít az Amszterdam és Curaçao közötti járatokon. A holland légitársaság a 16 éves és annál idősebb utasok számára fenntartott ülőhelyekkel reméli, hogy a gyerekekkel és a gyerek nélkül utazók élmé
A 3000 eurós - több mint 1 millió forintos - fizetés egyébként csak magyar mércével mérve számít kiemelkedőnek, nyugati szomszédunknál inkább átlagosnak mondható.
Nem valószínű, hogy önmagában egy új szerelem fogja gyökeresen és tartósan megváltoztatni az életedet. A szerelmet rengeteg hiedelem övezi – a vonzalom valójában viszont nem túl misztikus a tudomány szerint.
Miután Kínában feloldották az utazási korlátozásokat, ugrásszerűen megnőtt az onnan érkező turisták száma Magyarországra is. Az USA-ból 35 százalékkal, Dél-Koreából és Kínából pedig közel négyszeresével lett több a beutazó turista…
A filmművészetben a szereposztások nagy része tipizálást jelent, azaz gyakran egy-egy színész nem a képességei, hanem a kinézete és az általános hangulata miatt kap meg egy szerepet.
Kijött Szeleczki Rozália Cicaverzum című abszurd romkomjának előzetese.A hazai mozikba ősszel kerülő Cicaverzum egy abszurd szerelmi háromszög történetéről szól, melynek egyik tagja egy macska. A 30 éves főszereplő, Fáni (Törőcsik Franciska) folyamatosan menekül a szerelem elől, mivel ha megtetszik neki egy férfi, azonnal a halálát vizionálja. Körn
Elszabadult egy oroszlán a dél-pakisztáni Karacsi városának főútján kedden, két órán keresztül pánikot okozva a csúcsforgalomban, míg ismét be tudták fogni – közölte a helyi rendőrség.
Jó termésben bízhatnak az idén a hazai almatermelők, a múlt évi súlyos aszálykárok után egyelőre úgy tűnik, hogy lesz mit betakarítani az ültetvényekről – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) pénteken kiadott közös körképéből, írja az MTI.
Legutóbb az ország egyik legszebb nemzeti parkjából tiltották ki a nőket, akiket egyre szélsőségesebb nemi alapú diszkrimináció ér Afganisztánban: a hatodik osztály után nem tanulhatnak tovább, férfi kísérő nélkül nem utazhatnak, nem kaphatnak jogosítványt, a nyilvános tereken pedig teljesen el kell fedniük a testüket és az arcukat is. Összeszedtük
A szelén olyan mikroelem, amely mindössze 10-15 mg mennyiségben található meg az ember szervezetében, jelenléte mégis sokrétű biológiai hatást közvetít. A szelén legnagyobb része a lágy szövetekben, kiváltképp a májsejtekben található meg. A táplálékkal vesszük föl a szervezetbe.
Miley Cyrus és Billy Ray Cyrus között mindig is különleges volt a kapcsolat, a sztár pedig egy interjúban érdekes dolgokat árult el a nem hétköznapi apa-lánya viszonyról. Miley Cyrus nemrégiben megjelentetett egy videósorozatot, amiben az elmúlt 30 évéről mesélt a követőinek. Egy idő után szóba került a sztár édesapjával, Billy Ray Cyrus-szal való
Van olyan fa, amely már Sisi idején is a kertben állt. Érdemes felkeresni a többi különlegességet is, de lehet játszani, piknikezni, mezítláb sétálni, fotózni, hűsölni, vagy csak egyszerűen lazítni, gyönyörködni a természetben.
Az ízületek sérülései általában a mozgástartomány határán túli feszítések hatására keletkeznek. Az ízületek bármelyik alkotórésze sérülhet, így beszélhetünk a csont, porc, szalag, ín vagy ízületi tok sérüléséről is.
A Baleár-szigetek egyre népszerűbb a turisták körében, ami veszélyezteti a szigetcsoport környezetét és kultúráját. 2022-ben több, mint 16 millió látogató érkezett a szigetekre, ami példátlan tömegturisztikai válságot okozott. Csak a…
Elérkeztünk az év utolsó Grand Slam-tornájához: a héten kezdődött US Opennek köszönhetően ismét teniszlázban ég a világ. Ebből az apropóból ajánljuk a tenisz inspirálta kiegészítőket azoknak, akik a salakon érzik igazán otthon magukat, valamint azoknak, akik inkább a tévéképernyőkön keresztül élvezik a teniszmeccseket.
A spanyol gyarmatosítók tudásukért is támadták a törzsek "kétszellemű" tagjait, és ezzel mintegy kétszáz indián törzs ütőerét vágták el Wilson Luca szerint.
Michael Patrick King, a sorozat showrunnere elárulta, mi volt az, ami nem szerepelt a forgatókönyvben.11 részt kellett várnunk Kim Cattrall nyúlfarknyi meójára az És egyszer csak 2. évadában – hogy megérte-e, az más kérdés. A jelenetben a Londonban élő Samantha felhívja Carrie-t, hogy elmondja, nem tud ott lenni utóbbi lakásbúcsúztató vacsoráján. E
A transzvaginális ultrahang egy viszonylag gyors, fájdalommentes képalkotó eljárás, amely részletesebb képet ad a kismedencei szervekről, mint a hagyományos hasi ultrahang. Cikkünkben a hüvelyi ultrahangvizsgálattal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdéseket válaszoljuk meg.
Az IDEA Intézet friss kutatásából többek között kiderült, hogy a magyar felnőttek nagyobb része a csúfolódást enyhe zaklatásként ítéli meg, az iskolai erőszak kezelésében pedig szerintük a szülőknek és a tanároknak van a legtöbb felelőssége – a kormánynak kevésbé.