Az idei évben a divatban szinte mindent szabad – akár ébredés után is kimehetsz az utcára, elég csak egy kis sminket feltenned. Oké, talán mégsem ilyen egyszerű ez az egész, a laza darabokat ugyanis gondosan össze kell válogatni, hogy megfelelő hatást érj el velük! Ebben az évben ugyanis nem csak a könnyed, kényelmes viseleten van a hangsúly, hane
Az Airline Ratings repülésbiztonsággal és minősítéssel foglalkozó portál elkészítette éves ranglistáját a legjobb légitársaságokról. Az Annual Excellence Awards díj keretében több tucat légitársaságot vizsgáltak meg, és kategóriák, illetve régiók szerint is kihirdették a nyerteseket.
A Ryanair szóvivője szerint a személyzet helyesen járt el, hiszen "minden utastól megkövetelik, hogy az útlevele az utazás időpontjában a vonatkozó követelményeknek megfelelően érvényes legyen".
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára fontos intézkedésről számolt be a Palatinus strandon tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Ha arról van szó, hogy ki a kedvenc focistánk, vagy legalábbis ki szimpatikus, esetleg jóképű, sokan azonnal rá tudnánk vágni egy nevet. De ha arról van szó, hogy kik a legjobbak, már egyáltalán nem ilyen egyszerű a helyzet, főleg, hogy a futball világa folyamatosan változik. Nemrég a GiveMeSport szakértői tettek rá kísérletet, hogy összeállítsanak
Januári találkozásukra visszaemlékezve, a színésznő Jimmy Fallon műsorában beszélt arról, milyen sokat jelentettek neki az énekesnő szavai.Idén januárban, a párizsi divathéten futott össze Natalie Portman Rihannával, a rövid, de annál helyesebb beszélgetésükről készült videó pedig vírusszerűen elterjedt. Portman nagyon megörült Rihannának, az éneke
A ránctalanító arckrémek- és pakolások hatásosak tudnak lenni az öregedés első jeleivel szemben, ám a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás többet nyom a latban, mint a különféle kencék. Cikkünkben olyan egyszerű ételeket mutatunk be, melyek rendszeres fogyasztása elősegíti a bőr feltöltődését, kisimulását.
Egy 44 tagú magyarországi turistacsoport, egy idegenvezető és két buszsofőr került kórházba Romániában ételmérgezési tünetekkel, miután herkulesfürdői szálláshelyükön ettek, írja az MTI a román Adevarul híre nyomán.
A tudatalattink rengeteg érdekességet és titkot rejt rólunk, ám ezek megértése nem megy egyik pillanatról a másikra. Sőt, sokszor bizonyos dolgok örökre rejtve maradnak. A következő teszthez épp ezért a megérzéseidre lesz szükséged: nézd meg az alábbi képet, és válassz ki rajta egy tárgyat, ami azonnal megragadta a figyelmedet, ok nélkül. Ezután gö
A Csongrád-Csanád vármegyei kisváros polgármestere csütörtökön jelentette be, hogy ismét elnyerte a gyógyhely minősítést Mórahalom – írja az MTI. Nem csak a gyógyfürdő szolgáltatásait vizsgálták, hanem a Mórahalmon elérhető gyógyászati…
Ha a nyaralást Horvátországba tervezzük, mindenképp érdemes felfedezni az Adriai-tengeren található természeti kincseket. Az Adria mentén található a nemzeti parkok és natúrparkok varázslatos szépségükkel és biológiai sokszínűségükkel nem csak a pihenni vágyók számára kínálnak különleges élményeket, hanem azok számára is, akik a természetet szeretn
Ha nem tudjuk, mihez kezdjünk sorsunkkal, vagy csak egy kis iránymutatásra van szükségünk az életben, gyakran fordulunk az asztrológia felé, mely számos kérdésünkre választ adhat. A horoszkóp alapján mindegyikünknek megvan a maga zodiákusa, hiszen Univerzumunkban mára már egyértelművé vált, hogy 12 csillagjegy van. Vagy mégsem? Tudj meg mindent az
Ödémaképződés számos betegség esetén megjelenhet. Leggyakrabban szívelégtelenség, veseelégtelenség, májelégtelenség és mélyvénás trombózis szerepelnek a kiváltó okok között. Egyes terhességi kórállapotok is vezethetnek ödéma megjelenéséhez.
Ha a nyaralást Horvátországba tervezzük, mindenképp érdemes felfedezni az Adriai-tengeren található természeti kincseket. Az Adria mentén található a nemzeti parkok és natúrparkok varázslatos szépségükkel és biológiai sokszínűségükkel nemcsak a pihenni vágyók számára kínálnak különleges élményeket, hanem azok számára is, akik a természetet szeretné
Az orbáncfű igen közkedvelt gyógynövény, népszerűségét főleg annak köszönheti, hogy nyugtató és antidepresszáns hatással rendelkezik – éppen ezért a nyugalom növényének is szokták nevezni. Lássuk, mi mindenre jó, és hogyan is érdemes alkalmazni!
A könyvnyomtatás történetének legkorábbi időszakáról nyílt kiállítás Mesélő évszázadok címmel a szegedi Somogyi-könyvtárban szerdán, írja az MTI beszámolójában. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 17 év után ismét Szegedet választotta vándorgyűlésének helyszíneként, ehhez is kapcsolódik a mostani kiállítás.
A királyi családnak nagyon sajátos szabályai vannak a külföldi utazások tekintetében. Bár néhány repülési kérésük meglehetősen szokatlanul hangozhat − például Katalin hercegné ruhái saját ülést kapnak, néhai II. Erzsébet királynő pedig saját, különleges teászacskókat vitt magával −, a királyi szabályok többsége a család biztonsága érdekében van érv
A neves utazási oldal, a TripAdvisor az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elkészítette a világ legjobb tengerpartjainak listáját. A Top 5-be igazi paradicsomi helyszínek kerültek. Ha kíváncsi vagy rájuk, lapozd végig cikkünket, gyönyörködj a látványban és tudd meg, mi a véleményük azoknak, akik már jártak ott!
Gyönyörködtető látvány, ha otthonunkból kilépve zöld pázsitra esik tekintetünk. Azok, akiknek gyermekkori emlékeiben is szerepel a pázsit-élmény még inkább vágynak rá. Legtöbben a pázsitfüvet használják „szabadtéri” szőnyegként. A pázsit ápolása és rendben tartása óhatatlanul is felvet egy alapvető kérdést.Valóban a fű a legzöldebb pázsitnak való n
Tavak, szigetek, erdők, sarki fény, Lappföld, finn-magyar nyelvrokonság – általában ezek az első asszociációk, amikor az észak-európai országra gondolunk. Ezúttal a finn dizájn területéről gyűjtöttünk össze izgalmas tárgyakat a minimalizmus, a letisztultság és a természetközeliség jegyében.
Bár Hollywood ritkán ábrázol női pszichopatákat, de attól függetlenül léteznek. Néhány dokumentumfilm be is szokta őket mutatni az ID-n, hogy bizony ölni is képesek, ha elpattan a húr.
Ilyenkor még a kedvenc ruhadarabod érintése is olyan, mintha apró tűk szurkálnák a bőröd felszínét. Ezeket a tüneteket érdemes minél hamarabb kezelned, hiszen a leégés nagyban növeli a melanoma kialakulásának kockázatát – ehhez azonban nem kell a legdrágább készítményeket megvásárolnod, hiszen néhány otthon fellelhető alapanyag segítségével te is k
A Covid alatt vált igaz szupersztárrá, hiánya mégis világszerte népegészségügyi probléma. A D-vitamin megfelelő bevitelére nyáron kevesebb figyelmet kell szentelnie annak, aki elegendő időt tartózkodik a szabadban, ám hogy ez mit is jelent pontosan, mi a jelenlegi ajánlás a vitaminból, és egyáltalán mi az a néhány fontos dolog, amit érdemes tudni r
Az irizáló csillogással és természetesen elegáns megjelenésükkel az idei év egyik nagy kedvencei az arany szandálok. Ezek a lábbelik ragyogó színükkel akár egy egyszerűbb ruhát is pillanatok alatt feldobnak. Az arany szandál trend minimális erőfeszítéssel nyújt különleges hatást. Most, hogy a nyár átvette az irányítást, nincs is jobb időpont arra,
A hőártalommal kapcsolatos esetek közül a leggyakoribb - gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek esetében is - a nagy meleg miatt bekövetkező ájulás, a hőkollapszus.
Chappell Roan tavalyi lemeze most kezdi ostromolni a toplistákat, miután idei, Good Luck, Babe! című dalát felkapták a hallgatók. Sikersztori – furcsa iparági vargabetűkkel.
Az előrejelzések szerint a hétvégi Magyar Nagydíjon kánikula várható, a hőmérséklet akár a 35 Celsius-fokot is elérheti, esőre pedig nem sok esély van, a szerdai vihart azonban a Hungaroring sem úszta meg.
Vannak barátságok, melyek örök életűek és vannak, melyek csak egy kis részét képzik életednek. Az ember egy ragaszkodó lény, aki nagyon nehezen szánja rá magát a változtatásra, legyen szó anyagi javakról, vagy emberi kapcsolatokról. Viszont akár tetszik, akár nem, el kell fogadnunk, hogy vannak olyan barátságok, melyek elmúlnak és a mi feladatunk a