2024. július 9. kedd

júl. 9
18:42
Első győzelem és címvédés a 30. jubileumi Gkss Match Cup Sweden regattán (AQUA)
Anna Östling megvédte a Nordea Women’s Trophy címét, Chris Poole pedig az első amerikai lett, aki megnyerte a Gkss Match Cup Swedent. A Gkss Match Cup Sweden a World Match Racing Tour alapító eseménye, idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Pénteken a nagy szél miatt halasztották a futamokat, így aztán szombat reggel amilyen korán csak lehete
júl. 9
18:48
Óriási hibát követsz el, ha túl sok ásványvizet iszol: a kánikulában még ezt sem szabad túlzásba vinni (Femcafe)
Natalia Cheremukhina terapeuta leplezte le, hogy az sem jó, ha túl sok ásványvizet fogyasztunk. A nagy forróságban azonban ezt is túlzásba lehet vinni.
júl. 9
19:27
"Istenem, de jó érzés találni valakit, aki úgy szeret, ahogyan én szórakozni szeretek!" – Suki Waterhouse csodálatos élete (WMN)
Suki Waterhouse brit modell, vállalkozó, színésznő és énekesnő karrierje sajátos vargabetűkkel van tele – de épp ettől érdekes.
júl. 9
19:54
Ezen a kedden valóra válik a legtöbb álom: minden, amit a mai tízmilliószoros napról tudnod kell (InStyle)
Most csak a jóra gondolj! Ma van az év harmadik tízmilliószoros napja, mi pedig mutatjuk, hogyan válhatnak valóra kívánságaid, ha most manifesztálod őket!
júl. 9
20:00
Nyoma sem lesz a ráncoknak az arcodon, ha ezt a 3 ételt eszed: fiatalosabbá és feszesebbé varázsolják a bőröd (Femcafe)
Egy szakértő szerint a szervezet sajnos kevesebb kollagént termel az életkor előrehaladtával, azonban szerencsére vannak természetes módszerek a ráncmentes bőr megőrzéséhez.
júl. 9
20:06
Gigantikus jelszóadatbázis került nyilvánosságra, bárki érintett lehet (Infostart)
Soha korábban nem készült még ekkora gyűjteménye az internet népe által használt jelszavaknak - közel tízmilliárd darabról van szó.
júl. 9
20:24
Ezért a farmerért rajong most minden sztáranyuka: formás popsit és lábakat varázsol (Femcafe)
Jennifer Garner, Reese Witherspoon és Katie Holmes is ezt a fazont hordja.
júl. 9
20:27
Eddig soha nem látott pillanatot örökítettek meg egy kék bálna anyáról és borjáról (Hamu és Gyémánt)
Először rögzítettek víz alatti felvételeket egy kék bálna anyáról, amint borját szoptatja, és ezzel ritka bepillantást engedtek a Föld legnagyobb állatának magánéletébe.
júl. 9
20:54
Céline Dion felvette a legszebb szoknyáját: káprázatos volt benne (Femcafe)
Bámulatos szerelésben lépett be dokumentumfilmje bemutatójára Céline Dion: az énekesnő egy fantasztikus szoknyát választott magának, amiben dívaként tündökölt.
júl. 9
21:03
Felejtsd el a focit, a rögbipóló most a sportos stílus alapdarabja (in.hu)
Egy biztos, a sportos divat korszakát éljük. Először a tenniscore vette át a hatalmat, és mindannyian a legjobb wimbledoni fehér ruháinkat viseltük, aztán az Európa-bajnokság miatt a legaranyosabb vintage focimezekre vadásztunk, most pedig a stílus új hulláma van terítéken: itt az ideje, hogy a beszerezz egy rögbipólót is!A rögbipóló az 1800-as éve
júl. 9
21:30
10 színész, akinél jobbat nem is találhattak volna egy szuperhősszerepre (InStyle)
Van, aki soha nem vállalna ilyesmit, másoknak viszont a képregényfilmek hozták meg az átütő sikert.
júl. 9
22:00
Millió dologra tudod használni a villát az evésen kívül, és ezt egy videóban bizonyították is (Femcafe)
A kanál, a kés, valamint a villa már elengedhetetlen részei az étkezésnek, mint az ázsiaiaknál a pálcika. A villát azonban jóval több dolog tudjuk használni, nem csak az evéshez.
júl. 9
22:54
6 horrorfilm, melyet valós események ihlettek - borzongás és rémisztő hangulat a mozivásznon túl! (InStyle)
A horrorfilmek nagy klasszikusok a filmek repertoárjában és a streaming szolgáltatók is előszeretettel teszik bele kínálatukba, hiszen egy kis borzongás mindig kell a nézőknek. A legjobbak azok, melyek igaz történeten alapulnak. Lássuk, melyek ezek!
júl. 9
23:21
Utolsó valódi “férfi-óra”? IWC Portugieser & Orient Mako Évfordulós limitáció (Kronometer)
Na jó, nem utolsó férfi óra, de az utolsók egyike az IWC Portugieser? Dávid szerint igen. Nézzétek meg velünk közelebbről, és osszátok meg velünk alább, szerintetek is így van-e! Mellé…

2024. július 10. szerda

júl. 10
0:12
Lázban ég az ország: folytatást kap a magyarok kedvenc filmje (Blikk)
Te is imádod?
júl. 10
0:12
Orvosmeteorológia: itt a vörös kód - szerdán fokozódik a hőkifáradás veszélye! (EgészségKalauz)
A tartós hőhullámban egyre több embert veszélyeztet a hőkifáradás - vegye komolyan!
júl. 10
0:12
Egészséges receptek arra az esetre, ha mindig rohansz (Bien)
Tipikus kifogás az egészséges étkezés ellen az, hogy valakinek nincs ideje főzőcskézni – ez tök érthető, csak azt nem tudják sokan, hogy nem kell minden nap órákat a konyhában tölteni ahhoz, hogy egészséges ebédet dobjunk össze. Az alábbiakban mutatunk néhány olyan receptet, ami pillanatok alatt kész van, mégis könnyen beilleszthető a legtöbb diétá
júl. 10
0:16
5 azonnali praktika energiavámpírok ellen: akkor is hatnak, ha muszáj velük időznöd (Blikk)
Védd magad!
júl. 10
0:16
Leéghet a napon a szemünk is! Ilyen károkat okozhat az intenzív UV sugárzás (EgészségKalauz)
A napvédelemnek szemészeti vonatkozásai is vannak, ezeket szedtük össze szemész szakorvos segítségével.
júl. 10
0:16
Van 5 olcsó tippem arra, hogy idén nyáron felélénkítsd az otthonod stílusát (Bien)
Minden évszakban, így nyáron is kicsit fel szoktam frissíteni a lakásom stílusát, mindezt a lehető legkisebb büdzséből. Egy kis kreativitással és pár új, olcsón beszerezhető dekorációval is nagy változást tudunk elérni.
júl. 10
0:20
Forró nyári napok, hőségriadó - így védekezzen hatékonyan a kánikula ellen! (EgészségKalauz)
Jelenleg a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás van érvényben.
júl. 10
0:20
5 vitathatatlan bizonyíték a túlvilág létezésére (Bien)
Természetfelettinek tűnő esetek során gyakran felmerül bennünk, hogy az érzékszerveink csapnak-e be minket, vagy ezek objektív tapasztalások.
júl. 10
0:21
Száz éve is született magyar arany a párizsi olimpián (Telex)
Az 1924-es olimpia első magyar bajnokát, Halasy Gyulát maga Krúdy nevezte az ország legnyugodtabb emberének. De mivel foglalkoztak a sport mellett a száz évvel ezelőtti olimpia magyar érmesei? A vívóbajnok Pósta Sándor orvos volt, a birkózó Keresztes Lajos hentes, Bartha Károly artista, de többen voltak katonák is.
júl. 10
0:24
Anyajegyszűrés: ez az oka, hogy az egész testet át kell nézni (EgészségKalauz)
Miért nem elég csak egy anyajegyet megmutatni, miért kell az egész testfelületet ellenőrizni?
júl. 10
0:28
Családi egészségmegőrzés: így segíthet benne az egészségpénztár! (EgészségKalauz)
A szolgáltatás kiterjeszthető a családtagokra is - ez a módja.
júl. 10
0:32
Talán nem is tud róla, de ezt fogyasztja minden nap - ilyen mérgek lapulnak az élelmiszereinkben (EgészségKalauz)
Ezek a vegyületek használat során kioldódhatnak, és a hosszabb tárolás, melegítés, napsugárzás, valamint a mikrohullámok még tovább növelhetik az ételeinkbe jutott mennyiséget.
júl. 10
0:36
El sem hinné, hogy ezek a hétköznapi tünetek milyen komoly betegségre figyelmeztetnek (EgészségKalauz)
Hétköznapinak tűnő jelek, amiknek nem is tulajdonítunk nagy jelentőséget, pedig idegsérülés is állhat a háttérben.
júl. 10
0:40
Kisfiamnak kéz-láb-száj betegsége volt bőrtünetekkel, engedhetem strandolni? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
A víz vagy a homok veszélyesek lehetnek ilyenkor?
júl. 10
0:44
Egész éjjel bizsereg a lábszára? Ezt jó ha tudja (EgészségKalauz)
Becslések szerint a felnőtt lakosság legalább 10 százalékát érinti a probléma. De mit lehet tenni ellene?
júl. 10
0:48
Ennyire kikészíti a szívet a kialvatlanság: szívinfarktus is lehet belőle! (EgészségKalauz)
Közel 70 százalékkal növeli a szívinfarktus kockázatát a kevés, rossz minőségű alvás.
júl. 10
1:39
A Wizz Air szárnyakat ad a Magyar Paralimpiai Csapat versenyzőinek Párizsba (Spabook)
Kedden délután ünnepélyes keretek között írta alá a Wizz Air Hungary Légiközlekedési Zrt. és a Magyar Paralimpiai Bizottság az együttműködési megállapodást, amely 50 nappal a párizsi paralimpia megnyitója előtt jött…
júl. 10
2:30
Louis Vuitton-tálcákon kínálják majd az olimpiai érmeket (InStyle Men)
És persze az éremhordozókat is a világhírű divatmárka öltözteti az ötkarikás játékokra.
júl. 10
3:24
Fedezd fel Görögország érintetlen szigeteit (Igényesférfi.hu)
Görögország idén is rekordszámú látogatóra számít a nyári szezonban. Bár a legtöbb utazás az Akropolisz lábánál kezdődik, egy görögországi vakáció nem teljes a mítoszokkal övezett, idilli szigetekre tett látogatás nélkül.
júl. 10
3:30
Forgalommal szemben fogalmatlankodó önvezető autót kapcsoltak le a rendőrök (InStyle Men)
A Waymo persze meg is tudta magyarázni, mi lehetett a baj. Szerencsére nem történt baleset.
júl. 10
3:30
Nem hiszünk a szemünknek! Eva Longoria 40 évesen smink nélkül dögösebb, mint mi a 20-as éveinkben (InStyle)
Ezek a híres nők csodálatosan néznek ki smink nélkül is és ezt nem félnek megmutatni a világnak!
júl. 10
3:51
Válogatás kedvenc fehér virágainkból (egy.hu)
Ezúttal egy rendhagyó válogatással készültünk olvasóinknak: olyan virágokat gyűjtöttünk össze, amelyek egytől egyig fehér szirmaikkal színesítik ágyásainkat. Legyen szó évelőről vagy egynyáriról, kicsiről vagy nagyról, bokrosról vagy feltörekvőről – a lényeg, hogy fehér pompában virágzik.
júl. 10
3:54
Ez a 9 mondat a hosszú és boldog élet alapja (Igényesférfi.hu)
A hosszú élethez vezető utat taglaló könyvek közül az egyik legnépszerűbb a Héctor García és Francesc Miralles szerzőpáros által írt Ikigai: A boldogság japán titka.
júl. 10
3:54
A 10 legjobb koktélbár Budapesten (Igényesnő.hu)
Mutatjuk is az ország legmenőbb koktélbárjait!
júl. 10
4:24
Beszakadt dobhártya - Okok és kezelési lehetőségek (WebBeteg)
A beszakadt dobhártya, más néven dobhártya-perforáció, gyakori fülprobléma, amely különböző okokból következhet be, és komoly kellemetlenségeket okozhat. Dr. Bereczki Szilárd, a téma egyik elismert fül-orr-gégész szakértője által nyújtott információkkal körüljárjuk az alapoktól kezdve a kezelésig minden fontos aspektust.
júl. 10
4:24
Így várost még biztosan nem próbáltak népszerűsíteni (Igényesférfi.hu)
„Hogy őszinte legyek, én nem jönnék ide.” Furcsa felütése ez egy imázsfilmnek, Oslo hivatalos marketingügynöksége, a VisitOslo azonban ezt a szokatlan utat választott a város népszerűsítésére.
júl. 10
4:24
"Ne beszéld ki egyik kollégádat a másiknak!". Amit Soha ne elárulj el a munkahelyen (Bien)
Ha belegondolsz, a munkatársaiddal napi szinten több időt töltesz, mint a közvetlen barátaiddal, családtagjaiddal. Ezért elkerülhetetlen, hogy ne alakuljon ki köztetek szorosabb viszony, ami sok esetben akár barátsággá alakul át – érthető, hogy néha pletykáltok, és a privát életetekről is beszéltek; de azért érdemes meghúzni a határt egy bizonyos s
júl. 10
4:30
Íme egy betegség, ami a menopauza idején jön (Vital)
A mozgásszervi, ízületi panaszok akár komolyabb mozgáskorlátozottsághoz is vezethetnek, az állandó fájdalom pedig jelentősen rontja az életminőséget. Önnek is ilyen panaszai vannak? Cikkünkből megtudhatja, hogyan csökkenthető a gyulladás, a fájdalom szteroidok nélkül.
júl. 10
4:30
Elképzelni sem tudod, mennyire veszélyes, ha dobozból iszod a tejet (Femcafe)
Mindannyian beleestünk már abba a kísértésbe, hogy dobozból igyunk tejet, legyen szó akár azért, mert nagy volt a reggeli rohanás, vagy mert éjfékor egy kis nassolnivalóra vágytunk. Végül is, ha egyedül vagyunk, senki sem látja, nem igaz? Nos, mint kiderült, a dolognak jóval több hátránya van, mint gondolnánk.
júl. 10
4:30
Tényleg Heath Ledger előtt tisztelgett A sötét lovag lezárása? (InStyle Men)
Érdekes rajongói elmélet született arról, hogy Christopher Nolan rendező miként emlékezhetett meg a fiatalon elhunyt színészről.
júl. 10
4:42
11 film, amiben egy idősebb nő egy fiatalabb férfiba szeret bele (InStyle)
Mit kereshet egy fiatal férfi egy idősebb nőben? Nos, erre ha nem is sok, de azért már egyre több hollywoodi film is keresi a választ.
júl. 10
4:45
Az igazi bolognaiból ez a hozzávaló sosem maradhat ki (Hamu és Gyémánt)
Bár az olaszok egyik legismertebb ragujának alapját a sofritto, vagyis a hagyma, a sárgarépa és a zellerszár adja, a bolognaiból a tej sem hiányozhat. Miért kellene tej a bolognaiba?
júl. 10
4:48
Új kezelőhelység az onkológiai betegeknek (Vital)
Átadták az immunterápiás kúrában részesülő onkológiai betegek új kezelőhelyiségét a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinikáján pénteken
júl. 10
4:54
Sivatagosodás veszélyezteti Szicíliát (Igényesférfi.hu)
A nyár kezdete óta ez a negyedik hőhullám, amely elérte Olaszországot: a hőmérsékletek hat-nyolc fokkal magasabbak a megszokottnál.
júl. 10
4:54
Naomi Campbell: 50 felett, egyedülálló nőként is lehetsz édesanya (Igényesnő.hu)
2021-ben napokig Naomi Campbell körül forgott a média figyelme, hiszen az akkor 50 éves sztár bejelentette, világra hozta első gyermekét.
júl. 10
4:54
Soha ne ültesd a hortenziáid mellé a következő növényeket – ha szeretnéd, hogy szépen fejlődjenek (Bien)
Ha gyorsan szebbé szeretnéd varázsolni a kertedet vagy az erkélyedet, akkor a hortenziára egész biztosan számíthatsz. A hazánkra jellemző éghajlati viszonyok közt ugyanis remekül érzi magát, és hatalmas virágaival egyetlen szempillantás alatt beragyoghatja az egész környezetét. Ha azonban más növényeket is ültetnél mellé, érdemes óvatosnak lenned,

Keresés