Egyike volt azoknak a gyógynövényeknek, amiket még kezdő kertművelőként az első sakktábla-ágyásomba ültettem. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy nemcsak egy házi patikában nélkülözhetetlen fajjal lettem gazdagabb, hanem egy kiváló beporzóbarát- és egy mutatós dísznövénnyel is, ami még a kevésbé tápláló körülmények között is fényt és tartalmat h
Veled is előfordult már, hogy egy rossz kapcsolatból kilépve szinte kivirultál? Ezzel nem vagy egyedül és a férfiak TikTok-on keresték a választ a jelenségre.
A pár 1999. július 4-én házasodott össze, a szertartás utáni vacsorán mindketten lila ruhát viselve – ikonikus szettjüket pedig most újra magukra öltötték egy fotósorozat kedvéért.Az 1999. július 4-én, az írországi Luttrellstown kastélyban összeházasodó Victoria és David Beckham esküvője sokkal meghittebb volt, mint azt a világ egyik leghíresebb pá
Egy kicsit fáj a szívünk, ha belegondolunk, mik azok a szuper dolgok, amiket mi gyerekként még csináltunk, de a mostaniak már sajnos nem. Íme néhány dolog, ami 20-30 éve még alap volt, ma viszont már ismeretlen.
A Forma-1 egyik legtapasztaltabb versenyzője, Fernando Alonso elégedetlen a büntetőpontok rendszerével, amelyet célszerűtlennek és következetlennek tart.
Változik a vélekedés a bor és a jégkocka viszonyát illetően. Pár dolgot mindenképpen figyelembe kell venni, amikor döntünk. A kánikula beköszöntével minden nyáron fellángol a vita, szabad-e jeget tenni a borokba. Legutóbb az angol kereskedelmi lánc, a Marks and Spencer végzett felmérést, mi a helyzet, álláspont ezzel kapcsolatban a szigetországban.
Sokan azt hiszik, hogy a kedvesség mindig erény, de van egy pont, amikor a túlzott előzékenység már egyenesen káros lehet. Amikor valaki azt mondja, hogy "túl kedves vagy", az sok esetben nem bók, hanem figyelmeztetés…
A szódabikarbóna egy igazi, univerzális csodaszer, amit számtalan dologra használhatsz a beauty témakörtől a takarításig bezárólag. Egy igazi kötelező háztartási dolog, ami minden nőnek óriási hasznára van. Nézzük hát, mi mindenre is jó pontosan és hogyan kell alkalmazni.
Lewis Hamilton a Brit Nagydíjon aratott győzelem után elárulta, az elmúlt két évben mentális problémákkal küzdött és attól félt, soha többé nem fog nyerni. Hamilton több mint két éve nem nyert futamot, ezt a negatív sorozatot törte most meg Silverstone-ban.
Zöldségeink fejlődéséhez, virágzásához elengedhetetlen tényező az öntözés, főleg a forró nyári napokon. Rendkívül fontos megtanulni mikor, hol és mennyit öntözzük veteményeskertünket?
Gyermekkorunkban a nyári szüneteket sokan legszívesebben egész nap a vízparton töltöttük volna. Ha még benned is elevenen élnek ezek az emlékek, és most is szívesen időznél akár egész nap is egy medence mellett, viszont nincs otthon egy nagy, épített medencéd, akkor egy trükkel egyből a vízparton érezheted magad. Csak válassz egy akkora felfújható
Margot Robbie első gyermekét várja férjével, Tom Ackerley-vel. A People forrásai megerősítették a terhességet, miután a Comói-tónál szórakozó párról készült fotók nyilvánosságra kerültek, amelyeken Robbie babapocakkal látható. A képeken a Barbie-sztár egy kivágott, fehér pólót visel fekete blézerrel, miközben Ackerley segít neki felszállni a hajóra
Az IMDb nevű portál évek óta az első számú forrás a film- és sorozatrajongók számára, a nézők értékelései alapján ugyanis elég jó képet kaphatunk egy-egy alkotás minőségéről. Most elmondjuk, melyik a 4 legjobb pontszámú sorozat az oldal szavazói szerint.
A BMW Group Magyarország 2024. első félévében közel 4 százalékkal növelte BMW modelljeinek eladásait a tavalyi év hasonló időszakához képest, ezzel a bajor márka megőrizte elsőségét a magyarországi újautó-piac prémium szegmensében.
A WHO adatai szerint ideális esetben a gyerekek elválasztása valahol 2 és 4 éves kor között történik meg, de vannak, akik ennél tovább is igénylik az anyatejes táplálást. A hosszú távú szoptatásnak bizonyított egészségügyi előnyei vannak. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy a már beszélő gyerekek szoptatása elképesztően vicces is tud lenni, hisz
Bár a nyár szuper évszak, hiszen ilyenkor igyekszünk a lehető legtöbb időt a természetben tölteni, mégis, nem árt vigyázzunk, hiszen a darazsakon, méheken és egyéb vérszívókon kívül más élőlények is leselkedhetnek ránk. Például a kullancsok, melyek közül idén sajnos újabb fajok jelentek meg hazánkban.
A megfelelő alvás szükséges a test regenerálódásához, a napközben tanult új ismeretek rendszerezéséhez, feldolgozásához. Az ébrenlét alatti érzelmi hatások is részben alvás alatt kerülnek a helyükre. Az alvással töltött időn túl ebben meghatározó az is, hogy az alvási ciklusok megfelelően mennek-e végbe az éjszaka folyamán.
Ha szomjúságot érez, a szervezete már dehidratált, vagyis vészüzemmódba kapcsolhat. Mikor és mennyit kell inni azért, hogy egészségesek maradjunk a forró nyári napokon is?
Azt tudjuk, hogy minden színnek fontos jelentése van - egyesek felpörgetnek, mások elálmosítanak. Éppen ezért okos ötlet ennek is utánajárni lakásfelújítás előtt. A következő színpszichológiai trükköket érdemes szem előtt tartanod.
Minden évben július hetedikén tartják Japánban a Tanabata ünnepet, más néven a csillagfesztivált. A varázslatos hagyományt egy galaktikus szerelem szívszorító legendája ihlette.
Időnként felbukkan egy-egy sztár, akibe beleszeret az egész világ – páldául Nicola Coughlan. Az ír színésznő nem csupán tehetségével és karizmatikus jelenlétével nyűgöz le minket, hanem kedvességével és elbűvölő személyiségével is. Cikkünkben összegyűjtöttünk öt okot, amiért egyszerűen imádjuk őt.1. A Bridgertonban való alakításaNicola Coughlan a B
Elon Musk vállalata a napokban nyilvánosságra hozta a várva várt Polaris Dawn küldetésének céldátumát. A július 31-re tervezett start utáni sikeres misszó pedig olyan kutatási eredményeket hozhat, amely új korszakot nyithat az űrkutatásban.
Megérkezett a Brad Pitt főszereplésével készülő Formula-1-es film, az F1 első előzetese, melyet az Apple produkciós cége készített. A film rendezését a Top Gun: Maverick direktora, Joseph Kosinski vállalta.
Biztosan te is tapasztaltad már, hogy vannak olyan álmaid, amelyek gyakran ismétlődnek. Legyen az üldözés, zuhanás vagy egy szeretett személy elvesztése, neked is gyakran vannak visszatérő álmaid, melyeknek nem tudod az okát? Ne aggódj, segítünk az álomfejtésben!
Anh Tuan vietnámi származású dizájner és divattervező. Neve sokaknak még utóbbi tevékenysége miatt cseng ismerősen, egyesek szerencsések, hogy gardróbjukban tudhatnak egy-egy ruhadarabot, táskát az érából, amikor még tervezőasztalok fölött álmodott nagyot.
Az epekőképződést a túlzott zsírbevitel, valamint a csökkent rostfogyasztás segíti elő, a zöldségek és gyümölcsök, valamint a teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztása viszont véd az epekőképződéssel szemben. Ha már kialakult és panaszokat okoz az epekő, szigorúbb táplálkozási ajánlások követésével kerülhető el az epegörcs.
Világos falfelületek, pasztellszínben úszó terek, szoborszerű bútorok és gondosan betervezett növények nyújtanak lenyűgöző hátteret a modellfotózásokhoz.
A walesi herceg a hajléktalansággal foglalkozó dokumentumfilmet készít.A walesi családról beszélnek a legtöbben a világon, miután a múlt hónapban visszatértek a reflektorfénybe.Katalin walesi hercegné az év eleji rákdiagnózisát követően Windsorban lábadozott, és a júniusi Trooping the Colour parádén tért vissza a közéletbe. Most, hogy az ötgyermeke