2024. augusztus 16. péntek

aug. 16
3:27
Kegyetlen és véres lett a Kraven, a vadász új előzetese (+18) (InStyle Men)
Ebből azért már kiválóan látszik, mire számíthatunk a Sony szuperhősfilmjétől, amelyben még Rhinó is feltűnik.
aug. 16
3:51
Zalánki Gergő az Olympiakoszban folytatja (Igényesférfi.hu)
A görög Olympiakosz együttesében folytatja pályafutását Zalánki Gergő, a magyar vízilabda-válogatott kiválósága.
aug. 16
3:51
Bolhaűző, álomhozó, a majoránna helyettesítője – ismeritek a seprőfüvet? (egy.hu)
A parlagfű mellett az egyik legallergizálóbb növényünk, ami augusztusban bizony sok ember életét megkeseríti. Mégsem kell üldözni való, mert sok olyan hasznos tulajdonsága is van, amelyekkel segíteni tudja egészségünk megőrzését, közérzetünk javítását is.
aug. 16
4:21
Valter jó formában, izgatottan várja a Vuelta rajtját (Igényesférfi.hu)
Jó formában érzi magát és izgatottan várja a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny szombati rajtját Valter Attila, akiről kedden derült ki, hogy bekerült a Visma-Lease a Bike nyolcfős keretébe.
aug. 16
4:21
Először utazol egyedül? Íme, néhány jótanács, hogy a legtöbbet hozd ki a vakációból (Roadster)
A felmérések szerint idén nagyon sokan veszik a nyakukba a világot egyedül.
aug. 16
4:21
Milyen egy Szűz jegyűvel az élet? 7 dolog, amire számíts, ha ő a párod (Bien)
A Szűz jegyben született férfiak rengeteg szempontból ideális választást jelentenek a nők számára, mivel számtalan olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek miatt jó férjek, társak és kiváló családapák lehetnek.
aug. 16
4:27
Mire számíthatunk A Hatalom Gyűrűi új évadában? (InStyle Men)
Izgalmas jeleneteket láthattunk a hamarosan érkező sorozat legutóbbi előzetesében.
aug. 16
4:33
Megköszöni a bőröd, ha naponta eszel ebből: éveket fiatalít az arcodon (Femcafe)
A kiegyensúlyozott életmód és a megfelelő szépségápolási termékek kombinációja révén bőröd üde, ragyogó és friss lehet, viszont ha azt szeretnéd, hogy hosszú távon megmaradjon arcod fiatalos kisugárzása, érdemes rendszeresen fogyasztanod az alábbi gabonaféléből.
aug. 16
4:51
Te milyen gyakran mosod a törölközőidet? Így kéne a fertőzések elkerüléséért (in.hu)
Sokak számára a nap tökéletes lezárását az esti zuhanyzási rituálék nyújtják. Ilyenkor nem csak tisztábbakká, de frissebbekké is válunk. De vajon meddig marad tiszta a törölközőnk és mikor kell már lecserélnünk tisztára?Talán te is azt feltételezed, hogy mivel tiszta vagy, amikor egy törölközővel szárítkozol, így az sok használat után is elég tiszt
aug. 16
4:51
Egyedi, modern kerámiákkal varázsol el a szókimondó magyar művész (Bien)
Kerámiákat készíteni tipikusan olyan tevékenység, amely során mondhatni lehetetlen, hogy egy ember két teljesen egyforma alkotást hozzon létre. Ahhoz azonban, hogy valaki szemmel láthatóan egyedi, különleges alkotásokat hozzon létre, tehetség és kreativitás is kell.
aug. 16
4:57
Ékszereikkel együtt menekültek Pompeji áldozatai (Hamu és Gyémánt)
Kutatók két újabb pompeji áldozat maradványait tárták fel, a csontvázaikat valószínűleg egykori otthonuk hálószobájában fedezték fel, ahol csapdába estek, amikor az épület megtelt törmelékkel. A nő egy ágyon hevert, mellette arany-, ezüst- és bronzérmék, valamint arany fülbevalók, egy pár gyöngy fülbevaló és egyéb ékszerek voltak – írja a
aug. 16
5:03
Sorban szedték ki a rendőrök a sofőröket, repültek a büntetések (Infostart)
Már itthon is büntetnek a rendőrök azért, ha valaki balesetet látva lassít és videót, fotót készít.
aug. 16
5:03
Vakcina adomány Afrikának (Vital)
Az Európai Bizottság Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatósága (HERA) több mint 175 ezer dózis vakcinát adományoz az afrikai országoknak a majomhimlő elleni küzdelemre
aug. 16
5:15
Több mint tízmilliárd forintot fordítottak a kórházak légtechnikai rendszereinek megújítására (Vital)
Az elmúlt években több mint 10 milliárd forintot fordított a kormány a kórházak légtechnikai rendszereinek megújítására, tizennégy intézményben megtörtént a teljes vagy részleges felújítás - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden újságíróknak.
aug. 16
5:21
Magszedéstől a téli felkészülésig – ezeket a kerti feladatokat ne mulaszd el augusztusban (egy.hu)
Bár a munkák dandárján már túl vagyunk, még a nyár utolsó hónapjában is bőven van mit tenni a kertben. Igaz ugyan, hogy a mifelénk tapasztalt. Portánk gyógynövényeit és ősi gyümölcsfáit erősen megpróbáló aszály a betakarítható termések mennyiségét drasztikus mértékben csökkentette, a befőzni- vagy szárítani való, esetleg ecetkészítésre alkalmas ter
aug. 16
5:21
A művész, aki szellentéssel kereste a kenyerét a Moulin Rouge-ban (Telex)
Sok mindent láttak a legendás párizsi szórakozóhely falai, de az egyik legfurcsább fellépő biztosan Joseph Pujol fingóművész volt, aki az első világháború előtt az egyik legsikeresebb előadónak számított a városban.
aug. 16
5:21
Gyakori fejfájás és szédülés esetén ez a gyógynövény segíthet (EgészségKalauz)
Ez a gyógynövény eredetileg a Távol-Keleten őshonos, és az utóbbi évtizedekben egyre népszerűbb.
aug. 16
5:21
5 legendás szerelmi történet, amitől megdobban a szíved (Bien)
Egy filmben hallottam egyszer: ,,…olyan szerelemre vágyom, amitől megáll az idő". Mindenki vágyik az igazira. Vajon van olyan? Van, ha nem a tökéletesre, hanem a neked tökéletesre vágysz. Van, ha hagyod, hogy legyen. Mitől lesz legendás egy szerelem? A mélységétől, az együtt megélt időtől? Van erre recept? Nem hinném…
aug. 16
5:27
A 10 legjobb verekedős játék - szerintünk (InStyle Men)
Ezekben a címekben aztán lehetett zúzni, nem is akárhogyan!
aug. 16
5:45
Így sportoljon nyáron cukorbetegként (Vital)
A cukorbetegeknek nyáron sem kell lemondaniuk a rendszeres mozgásról. Ugyanakkor a nagy melegben, magas páratartalom mellett végzett edzések a betegek vércukorszintjét is befolyásolhatják. Nagy Abonyi András, a Cukorbetegközpont mozgásterapeutája segít tájékozódni abban, milyen mozgásformákat érdemes választani a diabéteszes betegeknek a nyári idős
aug. 16
5:51
Teljesen tönkremegy a pázsit, ha így nyírod a füvet, ezeket a hibákat nem követheted el (Femcafe)
Akad olyan ember, akit a fűnyírás ki tud kapcsolni, egyesek meg szó szerint utálják. Teljesen mindegy melyik csoportba tartozunk, ezeket a szabályokat be kell tartani.
aug. 16
5:51
Nagy az öröm Vitray Tamás családjában! (Kölöknet)
Megszületett Vitray Tamás első dédunokája. A hírek szerint baba és mama is jól vannak.
aug. 16
5:51
A szabadságról tanít és robbanásig feszülő helyzeteket okozhat a párkapcsolatokban Jupiter-Szaturnusz kvadrát (Life&Body)
Az elkövetkezendő hetekben sorsfordító időszakba lépünk. A Jupiter-Szaturnusz kvadrát egész augusztusban szabadságunkról tanít. Nehéz helyzetek jönnek, melyek érzelmileg is mélyen megérintenek minket. Ez az intenzív energia a hosszú hétvégére is rányomja a bélyegét. Életünk számos területén tisztulást élhetünk meg. Egyszerre van jelen a tágulás leh
aug. 16
5:51
Ez a 10 hajtőemelő por csodákat tesz a vékonyszálú tartás nélküli hajaddal (Bien)
A vékonyszálú haj ápolása és formázása mindig kihívásokkal jár, hiszen nagyon könnyen elveszíti a volumenét és a tartását. Szerencsére, a hajtő emelő porok csodákat tehetnek a lelapult hajjal, és visszaadhatják annak dús és élettel teli megjelenését. Íme tíz népszerű termék, amely szuper tömeget, és tartást ad a hajadnak.
aug. 16
5:57
140 éves a Keleti pályaudvar: az állomás, ami nemcsak közlekedési csomópont, de korlenyomat is (WMN)
Úgy érzem, ha sokáig csodálom, visszarepülök egy letűnt korba, és már-már látom kisétálni az ajtaján a talpig úriembereket, jól öltözött úrihölgyeket, amikor hirtelen mellbe vág a valóság: a fűben emberek alszanak, odabent az utazni vágyók a táskáikat szorongatják, a gyalogátkelőknél idegenek vitatkoznak.
aug. 16
5:57
Íme, a világ hét legszebb akváriuma (Roadster)
Dubajtól Szingapúrig vannak olyan kivételes akváriumok, amelyek nemcsak látványos élővilágukkal, hanem különleges, innovatív dizájnjukkal is vonzanak.
aug. 16
6:03
Tiszta levegőt a szobába! (Vital)
Életünk nagyobb részét falak között töltjük, otthonunk levegőjének minősége hatással van az egészségünkre. Aki allergiás, annak óriási megkönnyebbülés, ha tiszta levegő várja otthon, de a légszűrő télen- nyáron jó szolgálatot tesz. Nem csak a polleneket, az állatszőrt, poratkát, port, penészspórákat, a légköri mikroport szűri, hanem például a bakté
aug. 16
6:03
A nyár legfelkapottabb trendje még stílusosabbá fog tenni ősszel: így viseld ezt a szupernőies darabot (Femcafe)
Nincs olyan nő, aki ne imádná.
aug. 16
6:21
Híres feltalálók elfeledett munkái (Rakéta)
Alexander Graham Bell, Thomas Edison, Leonardo Da Vinci. A legtöbb embernek valószínűleg nem okozna problémát, hogy a neveket összekösse a hozzájuk fűződő híres találmányokkal, ugyanakkor ha azt a kérdést tennénk fel, hogy ezek közül a szikrázó lángelmék közül ki találta fel például a szellemtelefon, a fémdetektort vagy a robotizált katonát, akkor
aug. 16
6:21
Irány Görögország – Seiko Prospex 1965 Divers “Zakynthos” SPB473 (Kronometer)
Épp szezon végére időzítették az egyik legjobb nyári Seikót, hogy még szeptember elején is legyen miben sütkérezni a napon. A limitált kiadások talán legrosszabbika a régióspecifikus, ami a japán gyártók…
aug. 16
6:21
Talaj nélkül nincs élet: hol a vidék megtartó ereje, ha üres a kút? (egy.hu)
Aki nem kertészkedik, az is tudja, hogy nem mindegy, milyen talajba hull a mag. Aki pedig kiskertet művel, annak számára ez az egyik legfontosabb kérdés. A kiskerteseknek, kertbarátoknak szervezett egész napos Kertakadémia Tabdiban olyan tudnivalókkal vértezte fel a hallgatóságot, amelyekkel a klímaváltozás tükrében utat mutatott a fenntartható ker
aug. 16
6:21
Egyáltalán nem mindegy, hol tárolod a parfümöd – a legjobb és legrosszabb helyek (Bien)
Ahogy a sminktermékeknél, úgy a parfümök esetében is fontos, hogy megfelelő helyen tárold őket annak érdekében, hogy sokáig megmaradjon az illatuk. Megmutatjuk, hol érdemes és hol nem ajánlott tárolni a kedvenc parfümjeidet.
aug. 16
6:27
A nyár utolsó heteibe még bőven belefér! Bruce Willis régi nagy klasszikusa ezerrel hódít a sztárok körében (InStyle Men)
Ez a nagypapás részlet egyre több sztár megjelenéseben kap egy fokkal nagyobb szerepet.
aug. 16
6:39
Tűzijátéknézés a Balaton közepéről (AQUA)
A Balaton közepéről is meg lehet nézni a tóparti települések nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékait. A Bahart hétfőn, augusztus 19-én három, kedden, augusztus 20-án hét kikötőjéből indít tűzijátéknéző hajókat. Augusztus 19.Badacsony Hajóállomásról másfél órás tűzijátéknéző bulihajó indul a Füred katamaránnal 21:00-kor, amelynek a fedélzeté
aug. 16
6:39
Nemcsak szép, de nyugtat is: 4 otthoni dekoráció, ami feszültségoldó hatással bír (Femcafe)
A stresszoldásra tervezett dekorációk segíthetnek abban, hogy otthonod valódi menedékké váljon, ahol megpihenhetsz és feltöltődhetsz.
aug. 16
6:39
100 évig szeretnél élni? A szakértő szerint ez a 4 dolog segíthet (Hamu és Gyémánt)
A ScienceAlert szerint míg 2000-ben a világon 151 ezren töltötték be a 100. életévüket, addig ez a szám 2021-es adatok szerint nagyjából triplájára nőtt. Úgy tűnik, az emberek mostanában hosszabb ideig élnek, a következő években pedig a szám további növekedésére számítanak. A magazin szerint a kilencvenes éveik végében járó és a 100 éves személyek
aug. 16
6:51
Öt ember ellen emeltek vádat Matthew Perry halálával kapcsolatban (Igényesférfi.hu)
Az ügyészség öt ember, köztük orvosok ellen emelt vádat Matthew Perry színész tavalyi halálával összefüggésben csütörtökön Kaliforniában.
aug. 16
6:51
Ezért nincsenek szakállas pilóták a repülőn (Roadster)
Mármint nem az utasok között, hanem a pilótafülkében.
aug. 16
6:51
Az "irodai szék-fenék" egy létező állapot, és az egészségedre is hatással lehet (Bien)
Az "irodai szék-fenék" egy egészségügyi aggály, amiről egyre többen beszélnek a közösségi médiában, főleg a TikTokon. A túl sok ülés az egészségügyi szakemberek szerint valóban okozhat elváltozást, és így problémákat is, de nem feltétlenül abban a formában, ahogy azt a rövid videók és posztok alapján gondolnánk.
aug. 16
7:03
Harry hercegék alkalmazottja kitálalt: ezért mondott fel 3 hónap után (in.hu)
Meglepő módon Harry herceg új kabinetfőnöke három hónap után felmondott − és most kiderült az ok is.Josh Kettler, egy tapasztalt PR-szakember, nem sokkal azelőtt kezdte meg a feladatát a sussexi hercegnél, hogy ő és Meghan Markle májusban háromnapos nigériai útra indultak. Harryvel együtt látták a Szent Pál katedrálisban legutóbbi londoni útja sorá
aug. 16
7:21
Marozsán hatalmas bravúrral 16 között Cincinnatiben (Igényesférfi.hu)
Marozsán Fábián szetthátrányból fordítva legyőzte a nyolcadik helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrovot, ezzel bejutott a harmadik fordulóba, a legjobb 16 közé a közel 6,8 millió dollár összdíjazású cincinnati keménypályás tenisztornán.
aug. 16
7:21
5 dolog, amit gondolj végig, mielőtt örökbe fogadsz egy kiskutyát (Life&Body)
Magyarországon ebben a pillanatban is sok tízezer jobb sorsra és szerető otthonra váró kisállat keresi gazdáját menhelyeken és ideiglenes befogadóknál. Egy aranyos kép, vagy megható történet a Hontalan állatok világnapján benned is elindíthatja vagy megerősítheti az örökbefogadás gondolatát, nem mindegy azonban, hogyan vágsz bele – ezekre figyelj!
aug. 16
7:21
Mi okozhatja a görcsös fájdalmat a bal oldalon, a bordák alatt a hasban? (EgészségKalauz)
Mutatjuk, milyen eshetőségeket kell sorra venni, ha a bal bordaív alatt fájdalmat érzünk a hasban!
aug. 16
7:27
Épphogy vége, de már beszerezhető a 2025-ös Sziget legolcsóbb bérlete (Hamu és Gyémánt)
Hiába ért véget pár napja a 30. Sziget, máris beszerezhetők a jövő évi esemény Super Early Bird bérletei, így annak időpontja is nyilvános: 2025-ben augusztus 6 és 11. között rendezik meg Európa egyik legnagyobb fesztiválját. Már tavaly is nagyot lépett a Sziget a vendégélmény fokozásában, amihez 2024-ben is tartották magukat a szervezők,
aug. 16
7:27
Másképp melegszik a Balaton nyugati és keleti része (Roadster)
2000 óta folyamatosan melegszik a Balaton, és a tó beépítése csak erősíti ezt a folyamatot.
aug. 16
7:39
Tüdőáttét, csontáttét, májáttét: tünetek, amik a rák terjedését jelzik (EgészségKalauz)
Az áttétképződés folyamata során a rákos sejtek leszakadnak a tumorról, és máshol tapadnak meg, majd indulnak osztódásnak.
aug. 16
7:39
Lapajánló: már kapható a Vince magazin augusztusi lapszáma (Vince)
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Ehavi tesztünkben dél-szlovákiai borokat kóstoltunk; a régió, amely a történelmi Felvidék része, bővelkedik kiváló termé
aug. 16
7:51
A Banja Lukával játszik a Ferencváros (Igényesférfi.hu)
A Ferencváros a bosnyák Borac Banja Luka együttesével csap össze a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában.
aug. 16
7:51
"Megyek tovább, és csinálom!" – 66 éves lett a popkultúra ikonja, Madonna (Hamu és Gyémánt)
Madonna Louis Ciccone Veronica – ez a név sokaknak talán nem mond semmit, de ha csak annyit mondunk, hogy Madonna, mindenki rögtön tudja, kiről van szó. A több mint 4 évtizede a pályán lévő énekesnő, színésznő, popkulturális ikon talán a világ egyik legismertebb híressége, akinek a munkásságáról és jelentőségéről már különböző egyetemi tanszékeken
aug. 16
7:51
Itt a fordulópont: 2 út, ami szenvedélymentes házassághoz vezet (Bien)
Egy házasság elején a szerelem és a szenvedély szinte magától értetődő, de az évek során számos pár életében eljön az a pont, amikor a kapcsolat inkább lakótársi viszonnyá szelídül.

Keresés