A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elmondta, annak ellenére is elégedett autóik sebességével, hogy a rivális Ferrari zsinórban harmadik győzelmét ünnepelte a hétvégi Spanyol Nagydíjon.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone aggódik a Super Aguri jövője miatt, ugyanis nem kizárt, hogy a kiscsapat a Spanyol Nagydíjon teljesítette utolsó versenyét a királykategóriában.
A Renault jelenleg is vizsgálja Fernando Alonso motorproblémájának pontos okát, miután a spanyol versenyző idő előtt feladni kényszerült hazai versenyét a hétvégén Barcelonában.
A McLaren F1 vezérigazgatója, Martin Whitmarsh elmondta, csapatának továbbra is nagyon keményen kell hajtania, miután a hétvégi Spanyol Nagydíjon bebizonyosodott, minden eddiginél szorosabb a jelenlegi mezőny.
A McLaren Mercedes finn versenyzője, Heikki Kovalainen elmondta, jól érzi magát hétvégi balesete után, és bízik benne, hogy részt tud majd venni a két hét múlva megrendezésre kerülő Török Nagydíjon.
A Ferrari egyelőre még nem döntött arról, hogy minden versenyen beveti-e vadonatúj, átlyukasztott orrkúpját, amely sikeresen debütált a múlt heti Spanyol Nagydíjon.
A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf úgy gondolja, hogy csapata egy szintre került a McLarennel, azonban még nem elég gyors ahhoz, hogy felvegye a harcot a bajnoki címvédő Ferrarival.
A biztonsági autóra vonatkozó szabályok a közeljövőben nagy valószínűséggel nem fognak megváltozni, jóllehet a csapatok továbbra is azon vannak, hogy változtassanak a regulákon.
A német autóipari cég, a Weigl Group készen áll arra, hogy az utolsó pillanatban mentőövet dobjon és megmentse a csőd szélére sodródott Super Aguri versenyistállót, amely számára kritikusak lesznek a következő napok.
A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elismerően beszélt a spanyol szurkolókról, akik kulturáltan viselkedtek a hétvégi futam alatt, és nem ismétlődtek meg azok az események, melyek miatt az FIA rasszizmus elleni kampányt hirdetett az idei évre.
Jenson Button úgy gondolja, hogy nagyon nehéz lesz megismételniük hétvégi sikerüket, miután hatalmas meglepetésre megszerezték idei első pontjaikat a Spanyol Nagydíjon.
A Honda csapatvezetője, Ross Brawn úgy gondolja, hogy a gumimelegítők betiltásával és az új aerodinamikai szabályokkal, jóval több előzést láthatunk majd a jövő évben a Forma-1-ben.
A Renault főmérnöke, Pat Symonds úgy gondolja, hogy csapata három tizedet hozott ellenfelein, miután bemutatta újításait a hétvégén megrendezett Spanyol Nagydíjon.