Ahogy arra számítani is lehetett, a Brawn GP szombat reggel, egy rögtönzött sajtókonferencia keretén belül jelentette be, hogy szponzori szerzősét kötött a korábban még a Honda Racing felvásárlásával is kapcsolatba került Virginnel.
A grove-i bázisú alakulat közleményben adott magyarázatot arra, miért lépett vissza, és állt el a Ferrari, illetve a Red Bull Racing elleni óvástól. A Williams szerint az eljárás nem szolgálta volna a sport érdekeit.
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint a wokingi gárda most issza annak a levét, hogy a tavalyi évben az utolsó pillanatig harcban volt a bajnoki címért, és csak későn tudta megkezdeni idei autója intenzív fejlesztését.
A Toyota pilótái, Jarno Trulli és Timo Glock a boxutcából vágnak neki a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjnak, miután a sportfelügyelők kizárták őket az időmérőből a hajlékony szárnyak miatt, erősítette meg vasárnap reggel az FIA.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone és a térség hivatalnokai májusban tárgyalnak a Német Nagydíjnak is helyet adó Hockenheim jövőjéről.
A Williams istálló műszaki vezetője, Sam Michael bízik abban, hogy az FIA átvizsgálja a Ferrari és a Red Bull Racing autóit, miután csapata a szombati időmérő után panaszt tett a sportfelügyelőknél, majd hirtelen visszavonta azt.
Jenson Button és Rubens Barrichello kettős győzelemmel ajándékozta meg a Brawn GP-t debütáló versenyén, az Ausztrál Nagydíjon, amit a biztonsági autó mögött fejezett be a mezőny, miután Vettel és Kubica összeakadt, miközben a második helyért volt harcban.
Elképzelhető, hogy Lewis Hamilton kapja meg a harmadik pozícióért járó hat pontot, miután a stewardok beidézték őt és Jarno Trullit a szezonnyitó után, mert felmerült, hogy a Toyota pilótája sárga jelzés alatt előzött a futam végén.
A Brawn GP brazil pilótája, Rubens Barrichello dicsérő szavakkal illette a BGP 001-es kódszámmal ellátott versenygép karosszériájának masszívságát, miután kétszer is ütközött a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.
A bajnoki címvédő, Lewis Hamilton megörökölte Jarno Trulli harmadik helyét a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, miután a sportfelügyelők megbüntették az olaszt, aki így pontot sem szerzett. A Toyota fellebbez.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen szerint Robert Kubicának minden esélye megvolt arra, hogy megnyerje a szezonnyitót, mert jóval gyorsabb volt az előtte autózó két pilótánál, akik a lágyabb gumik miatt folyamatosan lassultak.
A Renault spanyol pilótája, Fernando Alonso a tavalyi évhez hasonlóan, idén is értékes pontokat szerzett a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, miután csak a középmezőnyből vághatott neki a vasárnapi megmérettetésnek.
A Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen csalódottan nyilatkozott a szezonnyitó után, mert véleménye szerint minden esélye meglett volna arra, hogy a második helyen végezzen, ha nem hibázik, és nem csapja falnak autóját.
Jarno Trulli elmondta, hogy nem volt más választása, mint megelőzni Lewis Hamiltont a biztonsági autós periódusban, ami miatt megbüntették, és elvették harmadik helyezését a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.
Ross Brawn bevallotta, hogy idegölő volt számára saját forma-1-es csapatának első futama, ugyanis folyamatosan azon aggódott, nehogy történjen valami probléma autóival, melyek ma teljesítették első versenytávjukat.
Robert Kubica úgy gondolja, hogy Sebastian Vettel túlzottan optimista volt, mikor három körrel a futam leintése előtt kétségbeesetten próbálta védeni pozícióját, aminek az lett a vége, hogy összeütköztek és mindketten kiestek.
Jenson Button rajt-cél győzelmet aratott a Brawn GP debütáló versenyén, ám egyesek szerint csak a biztonsági autó mentette meg attól, hogy ne veszítse el vezető pozícióját az utolsó körökben. Az érintett nem így látja ezt.
Felipe Massa szerint időbe fog telni, míg csapata behozza lemaradását, és utoléri a szezonnyitón parádézó, és kettős győzelemmel debütáló Brawn GP-t, bár úgy érzi, jobb az F60 teljesítménye, mint az elsőre látszik.
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh biztos abban, hogy nehéz dolguk lesz a jövő hétvégi Maláj Nagydíjon, ahol még jobban kijöhetnek az aero csomag gyengéi, miután a vártnál jobban szerepeltek a szezonnyitón.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner megerősítette, hogy az energiaital-gyárosok a háttérben már megkezdték a vitatott diffúzor fejlesztését, és készen állnak bevetni az elrendezést, ha a bíróság szabályosnak minősíti az elemet.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) továbbra is arra vár, hogy a Toyota fellebbez-e Jarno Trulli büntetésével kapcsolatban, akit a sportfelügyelők 25 mp-s időbüntetéssel sújtottak, amiért sárga jelzés alatt előzte meg Lewis Hamiltont az Ausztrál Nagydíj utolsó köreiben.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali tisztában van azzal, hogy nagyon keményen kell dolgozniuk ahhoz, hogy minél előbb fel tudják venni a versenyt ellenfeleikkel, miután dupla kieséssel kezdték meg a szezont Melbourne-ben.
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a Brawn GP akár az összes futamot megnyerheti az idei évben, amennyiben a bíróság szabályosnak minősíti a vitatott diffúzort.
A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton elárulta, csapata utasította arra, hogy engedje el maga mellett Jarno Trullit, akit később megbüntették a szóban forgó előzés miatt, mert a szabályok szerint tilos a pozícióváltás a biztonsági autó mögött.
Jenson Button mindenkit figyelmeztetett: még koránt sem tökéletes a Brawn GP idei versenygépe, így a következő futamon még erősebbek lehetnek, miután fölényes győzelmet arattak a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.
Az idei szezonzárónak helyet adó Abu Dhabi Nagydíj illetékesei cáfolták azokat a feltételezéseket, melyek szerint nem készülnek el időben az új pálya építésével.
Lewis Hamilton elégedettségének adott hangot a szezonnyitó után, ahol a vártnál jobban szerepelt, ám meggyőződése, hogy a Maláj Nagydíjon sokkal nehezebb lesz a dolga, mert jóval nagyobb lesz a különbség a McLaren és a Brawn GP között.
Az Ausztrál Nagydíjon bombaként berobbanó, és kettős győzelmével történelmet író Brawn GP megerősítette, hogy a gazdasági világválság illetve a szezonközi teszttilalom miatt, harmadával csökkenti dolgozói létszámát.
A Ferrari csapatmenedzsere, Luca Baldisserri elmondta, nagyon kemény munka vár rájuk, ha szabályosnak minősítik a vitatott diffúzort, mert ahhoz, hogy ők is be tudják vetni az elemet, teljesen át kell szabniuk autójuk hátsó részét, ami sok időbe fog telni.
A McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton két nappal a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után is nehezen tudja elhinni, hogy a mezőny végéről rajtolva, egy bevallottan nem túl jó autóval a harmadik helyen végzett a hétvégén Melbourne-ben.
A Forma-1-ben egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cégóriás szerint a hétvégi Maláj Nagydíjon sem lesz könnyű dolguk a csapatoknak, akiknek komolyan meggyűlhet a baja a lágyabb keverékű abroncsokkal.
Rubens Barrichello már a szezonnyitó utáni sajtótájékoztatón elmondta, törött diffúzorral sikerült behoznia autóját a második helyre Melbourne-ben, ami azt bizonyítja, hogy nem a vitatott elem miatt ennyire gyors a Brawn autója.
A Williams német pilótája, Nico Rosberg szerint csapatának mindent meg kell tennie ezért, hogy mielőbb beszerelhesse autójába a kinetikus energiatároló rendszert, mert annak hiánya miatt hátrányban érzi magát ellenfeleivel szemben.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint csapata már a hétvégi Maláj Nagydíjon megmutatja valós erejét, és visszavág a szezonnyitón történtekért, ahol megbízhatósági problémák miatt mindkét versenyzője kiesett.