2017. március 22. szerda

márc. 22
20:35
Lefelé és felfelé is bővíti SUV kínálatát a Škoda - három új típus jön (Auto Pult)
A Škoda sosem hatalmas SUV kínálatáról volt híres – ahogyan a Volkswagen csoport többi átlagosabb márkája sem –, hiszen az eddig csupán egy generációt élt Yetin kívül még nem találkozhattunk más hobbiterepessel a palettán. A gyáriak azonban látva a kategória iránti elképesztő keresletet, gyorsan észbe kaptak, és már tavaly ősszel bemutatták a hatalmas Kodiaqot. Ez ráadásul még csak a kezdet volt,…
márc. 22
20:37
Mától kedvezőbb, pénteken pedig nem változik az üzemanyagár (Auto Pult)
Folytatódik az elmúlt hetek tendenciája, melynek következtében a hónapban már egészen jelentős összeget spórolhatunk meg egy-egy tankolással. Mától a gázolaj ára csökkent 2 forinttal, pénteken pedig nem lesz változás. A hónap végén pedig újabb nagy árcsökkenésre számíthatunk.
márc. 22
20:39
Halálsávon az M2-n – itt minden lehajtás orosz rulett (Auto Pult)
Ha most nem törnek össze, akkor talán soha. Ez járt a fejemben, meg az, hogy miért hagynak így egy ennyire veszélyes autópálya lehajtót? A helyszín az M2-es autóút Budapestről kivezető irányának fóti lehajtója, ahol mindennapos jelenség, hogy az autóútról lehajtó járművek feltorlódnak a külső sávban. Jellemzően este, mikor a napi ingázók hazafelé tartanak.
márc. 22
20:41
Álljunk meg egy szóra – büntetőkarc, vagy büntetősarc legyen? (Auto Pult)
Fővárosunk közlekedése ezer sebből vérzik, és vannak olyan sebek, amikkel még a kiérkező mentősök sem tudnak mit kezdeni. Például nincs rá semmilyen orvosság, hogy a belső kerületek zömében kész kihívás a parkolás, akár rövid időre is, vagy úgy, hogy a sofőr nem hagyja el a járművet, netán kék-piros villogó van rajta.

2017. március 23. csütörtök

márc. 23
8:33
Így dönt rekordot a világ egyik leggyorsabb elektromos autója (videó) (Auto Pult)
Új autómárkák jönnek, hatalmas terveket mutatnak be, majd elsüllyednek a mélyben. Az elmúlt években rengeteg ’névtelen’ szuperautót kaptunk, és most itt egy újabb, amely viszont nem akármilyen képességeivel és elektromos hajtásával is kitűnik a sorból. A Nio EP9 sikeresen vette az első akadályokat és új elektromos körrekordot állított fel a Nordschleifén - a folyamatot pedig már videón is…
márc. 23
9:45
Az egyediség csúcsa: videón az öt legjobb Porsche Exclusive modell (Auto Pult)
A Porsche Exclusive részleg már több mind 30 éve gondoskodik a zuffenhauseni sportautók személyre szabásáról, az egyedi kívánságok megvalósítása mellett olyan különleges, limitált különlegességeket is létrehozva, amelyek exkluzivitásukkal és árukkal egyaránt kiemelkednek a mezőnyből. Jól tudja ezt a Porsche is, ezért a lassan hagyománnyá váló Top5-ös videósorozatának legújabb részében összeszedte…
márc. 23
11:51

11:53

12:45
Elektromos nagycsaládos - itt a Citroën E-Berlingo Multispace (Auto Pult)
Túl nagy port ugyan nem kavartak, de a PSA márkáinak dobozos modelljei áruszállító formában már eddig is elérhetőek voltak teljesen elektromos változatban. A francia konszern pedig úgy döntött, hogy a Citroën Berlingo ezentúl személyszállító, családi kivitelben is megkapja a villanyos hajtásláncot, így megszületett az E-Berlingo Multispace.
márc. 23
14:51
Az utolsó igazi Opel? – vezettük az új Insigniát, az árakat is tudjuk (Auto Pult)
Az Opel háza táján az elmúlt hetekben viharos szelek fújnak: bizonyára mindenki hallott róla, hogy március elején a francia PSA megvásárolta a német márkát az amerikai GM-től, mégpedig igencsak alacsony áron, aminek oka az Opel veszteséges működése volt a GM érában. Sokan megijedtek a hír hallatán, ám tudni érdemes, hogy a PSA vezetősége az elmúlt években csodát tett a konszernnel, és ha az Opelt…
márc. 23
16:39
Gyári teljesítménynövelő csomagot kapott a Porsche 911 (Auto Pult)
A jelenlegi Porsche 911-et nemrég frissítették, de a németek már javában tesztelik a következő generációt, ami 2018-ban be is mutatkozik majd. Ettől még természetesen a most futó kivitelről sem feledkeztek meg: nemrég elérhetővé tettek egy teljesítménynövelő csomagot a Carrera S, a Carrera 4S és a Targa 4S-hez, melynek köszönhetően a GTS változatok erejét kapjuk további változtatások nélkül.

2017. március 24. péntek

márc. 24
8:51
Elektromos nagycsaládos - itt a Citroën E-Berlingo Multispace (Auto Pult)
Túl nagy port ugyan nem kavartak, de a PSA márkáinak dobozos modelljei áruszállító formában már eddig is elérhetőek voltak teljesen elektromos változatban. A francia konszern pedig úgy döntött, hogy a Citroën Berlingo ezentúl személyszállító, családi kivitelben is megkapja a villanyos hajtásláncot, így megszületett az E-Berlingo Multispace.
márc. 24
8:53
Gyári teljesítménynövelő csomagot kapott a Porsche 911 (Auto Pult)
A jelenlegi Porsche 911-et nemrég frissítették, de a németek már javában tesztelik a következő generációt, ami 2018-ban be is mutatkozik majd. Ettől még természetesen a most futó kivitelről sem feledkeztek meg: nemrég elérhetővé tettek egy teljesítménynövelő csomagot a Carrera S, a Carrera 4S és a Targa 4S-hez, melynek köszönhetően a GTS változatok erejét kapjuk további változtatások nélkül.
márc. 24
8:55
Ízelítő fotón láthatjuk a Škoda Kodiaq Coupét (Auto Pult)
A Škoda sosem hatalmas SUV kínálatáról volt híres – ahogyan a Volkswagen csoport többi átlagosabb márkája sem –, hiszen az eddig csupán egy generációt élt Yetin kívül még nem találkozhattunk más hobbiterepessel a palettán. A gyáriak azonban látva a kategória iránti elképesztő keresletet, gyorsan észbe kaptak, és már tavaly ősszel bemutatták a hatalmas Kodiaqot. Ez ráadásul még csak a kezdet volt,…
márc. 24
8:57
Az utolsó igazi Opel? – vezettük az új Insigniát, az árakat is tudjuk (Auto Pult)
Az Opel háza táján az elmúlt hetekben viharos szelek fújnak: bizonyára mindenki hallott róla, hogy március elején a francia PSA megvásárolta a német márkát az amerikai GM-től, mégpedig igencsak alacsony áron, aminek oka az Opel veszteséges működése volt a GM érában. Sokan megijedtek a hír hallatán, ám tudni érdemes, hogy a PSA vezetősége az elmúlt években csodát tett a konszernnel, és ha az Opelt…
márc. 24
9:09
Ízelítő fotón láthatjuk a Škoda Kodiaq Coupét (Auto Pult)
A Škoda sosem hatalmas SUV kínálatáról volt híres – ahogyan a Volkswagen csoport többi átlagosabb márkája sem –, hiszen az eddig csupán egy generációt élt Yetin kívül még nem találkozhattunk más hobbiterepessel a palettán. A gyáriak azonban látva a kategória iránti elképesztő keresletet, gyorsan észbe kaptak, és már tavaly ősszel bemutatták a hatalmas Kodiaqot. Ez ráadásul még csak a kezdet volt,…
márc. 24
9:45
Kodiaq spanyolul – a Seat hétszemélyes SUV-jára hangolódhatunk (Auto Pult)
Amikor bemutatkozott a hétszemélyes Škoda Kodiaq, már akkor biztosak voltunk benne, hogy a nyújtott platformot más márkáknál is kihasználja majd a Volkswagen csoport. A csehekhez pedig modellpaletta tekintetében a nem elég bátran pozícionált spanyol társmárka áll a legközelebb, így érthető, hogy már be is futottak az első ízelítő képek a Seat hétszemélyes SUV modelljéről.
márc. 24
10:39
Legendás kifizetés: a Porsche dolgozói 9111 eurós bónuszt kapnak (Auto Pult)
Ezúttal kimondottan örülhetnek a Porsche AG dolgozójuk, hogy a gyártó legendás modellje nem például 211, hanem 911 néven lett híres: erre reflektálva a különösen sikeres évet zárt márka 9111 eurós, azaz közel hárommillió forintos bónuszt adott németországi alkalmazottainak.
márc. 24
16:03

16:05

16:21
Góliátok az autóiparban – az európai konszernek históriája (Auto Pult)
Szertenézünk az autóiparban, s mit látunk? Ma már nem egyedülálló márkák határozzák meg az ipar és a gazdaság képét, hanem csoportokba szerveződve, konszernekben, óriásokként versengenek az elsőségért. Természetesen nem véletlen, hogy a gyártók ezt a formát preferálják – immáron elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol már alig van olyan márka, amely ne lenne tagja valamelyik egyesülésnek. Ezúttal…
márc. 24
21:27

2017. március 25. szombat

márc. 25
19:00
Lendületben - premiereket ünnepeltünk a Hyundai-jal az AMTS-en (Auto Pult)
A Hungexpón minden évben megrendezésre kerülő Automobil & Tuning Show, azaz röviden AMTS kétségkívül hazánk egyik, ha nem a legnagyobb autós rendezvényévé nőtte ki magát, és bár még mindig inkább a tuningé a főszerep, egyre több importőr és kereskedés dönt úgy, hogy megmutatja kínálatát. Sőt, idén már premiereknek is tanúi lehettünk: habár a kereskedésekben már lehetett vele találkozni, hivatalos…

2017. március 26. vasárnap

márc. 26
0:06

2017. március 27. hétfő

márc. 27
12:30
Az F1-nek állít emléket a McLaren 2019-ben érkező új szuperautója (Auto Pult)
Az autórajongóknak bizonyára nem kell bemutatnunk a legendás McLaren F1-et, mely még most is a világ leggyorsabb szívómotoros autója, és 25 éves kora ellenére 391 km/h-s végsebességével mind a mai napig a leggyorsabbak közé tartozik. Az angol gyártó pedig nem felejt, és 2019-re egy új négykerekűvel érkeznek majd, amely ha nem is az utódja lesz az F1-nek, de mindenképpen annak állít majd emléket –…
márc. 27
14:18
Különböző hengerméretű erőforrást védetett le a Hyundai (Auto Pult)
A Hyundai egy egészen különleges motormegoldást védetett le a napokban: a különleges erőforrás egyes hengerei a tervek szerint különböző méretűek lehetnek, melynek köszönhetően az egység működése még sokoldalúbb lehet.
márc. 27
14:54
Minőségi előrelépés – az új Ssangyong Rexton bemutatkozik (Auto Pult)
Megérkezett a Ssangyong zászlóshajójának új generációja, amely a hagyományos erősségeket (térkínálat, terepjárási képességek) modernebb technológiával egyesíti. Az új Rexton alapjaiban változatalan maradt, miközben minőség tekintetében előrébb lépett.
márc. 27
15:12
Immár nyolcadik alkalommal a világ egyik legetikusabb vállalata a Ford (Auto Pult)
A Ford Motor Company idén immár zsinórban nyolcadik alkalommal került fel az Ethisphere Intézet által összeállított ‘A Világ Legetikusabb Vállalatai’ című listára. Ilyen sikersorozattal ezen a területen egyetlen más autógyártó sem dicsekedhet. De mit is jelent ez?
márc. 27
15:48
Különleges kiadást kapott a DS 3 - íme, az Inès de la Fressange (Auto Pult)
A DS nagyot durrantott a Genfi Autószalonon, hiszen bemutatták első ízig-vérig prémium modelljüket, a DS 7 Crossbacket, amit hamarosan újabb típusok, illetve a már meglévő autóik új generációi követnek majd. Addig is persze nem feledkeznek meg a jelenlegi kínálatról sem a franciák: ezúttal egy különkiadással készültek a DS 3-ból, mely természetesen a legújabb divatirányzatok alapján készült el.
márc. 27
16:06

16:08

16:10

16:12

16:14
Minőségi előrelépés – az új Ssangyong Rexton bemutatkozik (Auto Pult)
Megérkezett a Ssangyong zászlóshajójának új generációja, amely a hagyományos erősségeket (térkínálat, terepjárási képességek) modernebb technológiával egyesíti. Az új Rexton alapjaiban változatalan maradt, miközben minőség tekintetében előrébb lépett.
márc. 27
19:42
Stílusváltás – Renault Grand Scénic dCi 160 EDC teszt (Auto Pult)
A klasszikus egyterűek kategóriája iránt folyamatosan csökken a kereslet, a dobozos modellekről a családosok inkább a divatosabb crossoverek irányába mozdulnak. Sokan ezért a népszerűbb kategória mellett teszik le voksukat, a Renault azonban másként gondolkodott: dobozos modelljeit megpróbálta divatosabbá varázsolni, és úgy látszik, hogy a vásárlóknak tetszik az új ‘vérvonal’. Ezúttal a nálunk…

2017. március 28. kedd

márc. 28
8:03

Pokolian szó a Lamborghini Huracán Performante (videó) (Auto Pult)
A Lamborghini Huracán Performante már a leleplezése előtt alaposan felkavarta a port rekorddöntésével a Nürburgring-Nordschleifén. Sokan csalásra és a videó buherálására gyanakodnak, de a lényeg mellett elmennek: az olasz gyártó nem hétköznapi sportautót állított talpra a V10-es Huracán könnyítésével és kompromisszumainak felszámolásával, ráadásul a genfi premiert követően néhány YouTube…
márc. 28
9:33
Pályanapra hangolva – itt a megújult Nissan GT-R Track Edition (Auto Pult)
A 2017-es modellévre a Nissan megint csavart egyet a GT-R receptjén, a megújult végeredményt pedig nekünk is volt lehetőségünk kipróbálni. Ráadásul megérkezett a másik véglet is a 600 lóerős, 57,5 millió forintos Nismo változat képében. Most pedig a köztes Track Edition kivitelen van a hangsúly.
márc. 28
10:27

10:29
Pokolian szó a Lamborghini Huracán Performante (videó) (Auto Pult)
A Lamborghini Huracán Performante már a leleplezése előtt alaposan felkavarta a port rekorddöntésével a Nürburgring-Nordschleifén. Sokan csalásra és a videó buherálására gyanakodnak, de a lényeg mellett elmennek: az olasz gyártó nem hétköznapi sportautót állított talpra a V10-es Huracán könnyítésével és kompromisszumainak felszámolásával, ráadásul a genfi premiert követően néhány YouTube…
márc. 28
11:21
Koenigsegget szeretne újonnan? - négy évet kell rá várnia (Auto Pult)
Az egyediségnek ára van, amit nem csak pénzben lehet kimutatni: a Koenigsegg a semmiből indulva mára egy világmárkává nőtte ki magát a szuperautók piacán, de méreteit tekintve továbbra sem versenyez olyan gyártókkal, mint a Ferrari vagy a Lamborghini. Éppen ezért nem elég, hogy legalább 560 millió forintot kell leszurkolni egy autójukért, de a vásárlóknak rengeteget türelemre is szükségük van,…
márc. 28
11:39

18:33
SVX néven kőkemény terepes kivitelt kaphat a Land Rover Discovery (Auto Pult)
A Land Rover mindig is tisztelte a hagyományait, így nem csoda, hogy modelljeik mind a mai napig kiemelkedő terepképességekkel rendelkeznek kategóriájukon belül, még ha ezt olykor nem is olyan nehéz teljesíteni, és sok vásárló már nem is különösebben használja ki. Mindez azonban presztízskérdés, így nem csoda, hogy a legfrissebb hírek szerint a Discoveryből piacra dobnak majd egy kőkemény terepes…
márc. 28
18:51
Keljünk versenyre a gumiszervizekkel – csináld magad gumicsere (Auto Pult)
Nehéz felvenni a profi gumiszervizekkel a versenyt, mégis némely szempontból előnyösebb lehet otthon, házilagosan lecserélni a téli kereket azoknak, akiknek van felnire szerelt téli-nyári garnitúrájuk. A spektrum elég széles, hiszen sokan minden munkafolyamatot szervizekre bíznak, és a kerékcserén túl a tisztításból, illetve a tárolásból sem veszik ki a részüket, csak anyagilag.

2017. március 29. szerda

márc. 29
8:57
Nem is az a durva, hogy 472 km/h-ra gyorsult egy Ford GT, hanem az, ahogy tette (Auto Pult)
Átépített autókról a műfaj ellentmondásai és nehéz megítélhetősége okán nem szoktunk írni, de ezúttal kivételt kell tennünk, hiszen a világ leggyorsabb autójáról van szó. Az alaposan átdolgozott előző generációs Ford GT ugyanis rekordot állított fel egymérföldes gyorsulásban.
márc. 29
9:33
Áprilisban érkezik a frissített Lexus NX (Auto Pult)
A Lexus megerősítette, hogy a Sanghaji Autószalonon mutatkozik be az NX crossover frissített változata. Az enyhe ráncfelvarrás várhatóan csak kívül-belül eredményez módosításokat.
márc. 29
10:09
Feltámadhat a Volga autómárka (Auto Pult)
Az egykor az orosz autóipar egyik csúcsát képviselő Volga autómárka 2010-ben búcsúzott el az autógyártástól, méghozzá sajátosan méltatlan módon, egy Chrysler Sibling átdolgozásával Siber néven. Most viszont a tulajdonos GAZ csoporttól érkező információk alapján a Volga visszatérhet.
márc. 29
15:33
Megérkezett hazánkba az új Land Rover Discovery - 16 milliótól elérhető (Auto Pult)
Elődje értékeit megörökölve, ám vadonatúj alapokon új öntudatra ébredve mutatkozott be a Land Rover Discovery új generációja. Az SUV modell úgy lett nagyobb, hogy közben mázsákkal lett könnyebb, a praktikumot és a többcélú használatot pedig olyan magas szintre emeli, ahol korábban még sosem járt. Az újdonság megérkezett hazánkba is, a budai bemutatón pedig megtudunk minden információt róla.

2017. március 30. csütörtök

márc. 30
3:33
SVX néven kőkemény terepes kivitelt kaphat a Land Rover Discovery (Auto Pult)
A Land Rover mindig is tisztelte a hagyományait, így nem csoda, hogy modelljeik mind a mai napig kiemelkedő terepképességekkel rendelkeznek kategóriájukon belül, még ha ezt olykor nem is olyan nehéz teljesíteni, és sok vásárló már nem is különösebben használja ki. Mindez azonban presztízskérdés, így nem csoda, hogy a legfrissebb hírek szerint a Discoveryből piacra dobnak majd egy kőkemény terepes…
márc. 30
3:37

Keresés