2017. március 29. szerda

márc. 29
10:09
Feltámadhat a Volga autómárka (Auto Pult)
Az egykor az orosz autóipar egyik csúcsát képviselő Volga autómárka 2010-ben búcsúzott el az autógyártástól, méghozzá sajátosan méltatlan módon, egy Chrysler Sibling átdolgozásával Siber néven. Most viszont a tulajdonos GAZ csoporttól érkező információk alapján a Volga visszatérhet.
márc. 29
15:33
Megérkezett hazánkba az új Land Rover Discovery - 16 milliótól elérhető (Auto Pult)
Elődje értékeit megörökölve, ám vadonatúj alapokon új öntudatra ébredve mutatkozott be a Land Rover Discovery új generációja. Az SUV modell úgy lett nagyobb, hogy közben mázsákkal lett könnyebb, a praktikumot és a többcélú használatot pedig olyan magas szintre emeli, ahol korábban még sosem járt. Az újdonság megérkezett hazánkba is, a budai bemutatón pedig megtudunk minden információt róla.

2017. március 30. csütörtök

márc. 30
3:33
SVX néven kőkemény terepes kivitelt kaphat a Land Rover Discovery (Auto Pult)
A Land Rover mindig is tisztelte a hagyományait, így nem csoda, hogy modelljeik mind a mai napig kiemelkedő terepképességekkel rendelkeznek kategóriájukon belül, még ha ezt olykor nem is olyan nehéz teljesíteni, és sok vásárló már nem is különösebben használja ki. Mindez azonban presztízskérdés, így nem csoda, hogy a legfrissebb hírek szerint a Discoveryből piacra dobnak majd egy kőkemény terepes…
márc. 30
3:37
Nem is az a durva, hogy 472 km/h-ra gyorsult egy Ford GT, hanem az, ahogy tette (Auto Pult)
Átépített autókról a műfaj ellentmondásai és nehéz megítélhetősége okán nem szoktunk írni, de ezúttal kivételt kell tennünk, hiszen a világ leggyorsabb autójáról van szó. Az alaposan átdolgozott előző generációs Ford GT ugyanis rekordot állított fel egymérföldes gyorsulásban.
márc. 30
3:41
Feltámadhat a Volga autómárka (Auto Pult)
Az egykor az orosz autóipar egyik csúcsát képviselő Volga autómárka 2010-ben búcsúzott el az autógyártástól, méghozzá sajátosan méltatlan módon, egy Chrysler Sibling átdolgozásával Siber néven. Most viszont a tulajdonos GAZ csoporttól érkező információk alapján a Volga visszatérhet.
márc. 30
3:45
Áprilisban érkezik a frissített Lexus NX (Auto Pult)
A Lexus megerősítette, hogy a Sanghaji Autószalonon mutatkozik be az NX crossover frissített változata. Az enyhe ráncfelvarrás várhatóan csak kívül-belül eredményez módosításokat.
márc. 30
3:49
Keljünk versenyre a gumiszervizekkel – csináld magad gumicsere (Auto Pult)
Nehéz felvenni a profi gumiszervizekkel a versenyt, mégis némely szempontból előnyösebb lehet otthon, házilagosan lecserélni a téli kereket azoknak, akiknek van felnire szerelt téli-nyári garnitúrájuk. A spektrum elég széles, hiszen sokan minden munkafolyamatot szervizekre bíznak, és a kerékcserén túl a tisztításból, illetve a tárolásból sem veszik ki a részüket, csak anyagilag.
márc. 30
3:53
Megérkezett hazánkba az új Land Rover Discovery - 16 milliótól elérhető (Auto Pult)
Elődje értékeit megörökölve, ám vadonatúj alapokon új öntudatra ébredve mutatkozott be a Land Rover Discovery új generációja. Az SUV modell úgy lett nagyobb, hogy közben mázsákkal lett könnyebb, a praktikumot és a többcélú használatot pedig olyan magas szintre emeli, ahol korábban még sosem járt. Az újdonság megérkezett hazánkba is, a budai bemutatón pedig megtudunk minden információt róla.
márc. 30
8:57
Így tesztel a Porsche Weissach-ban (videó) (Auto Pult)
Legyen Lipcse vagy Stuttgart-Zuffenhausen az adott Porsche gyártási helyszíne, a fejlesztést bizonyosan Weissach-ban végzik. A Stuttgarttól bő fél órás autóútra található kis település már évtizedek óta szolgál a márka sorozatgyártású és versenytechnológiájának tesztelésére, ennél fogva pedig nem akármilyen létesítmények találhatók itt. A márka össze is gyűjtötte a legjobb ötöt.
márc. 30
10:45
Amerikai stílusban – Ford Edge 2.0 TDCi 210 Aut. Sport teszt (Auto Pult)
Manapság egyre több gyártó alkalmazza a globális modellek stratégiáját, de hiába forgalmaznak egy-egy típust a világ szinte minden táján, egy-egy valóban mindenhol sikeres autót leszámítva az összesnek megvan a saját kiemelt vadászterülete. Ez a Ford Edge-ről is elmondható, hiszen kár lenne tagadni, az amerikaiak méretes SUV-ja nem elsődlegesen a hazai vásárlók számára készült, de ez nem jelenti…
márc. 30
13:09

13:11

14:21
Ízelítőn az ősszel érkező vadonatúj Renault Mégane RS (Auto Pult)
Az előd leköszönésével és az új Mégane érkezésével a Renault erőteljesen dolgozik kompaktjának méltán neves, RS sportváltozatán. Jó hír, hogy az újdonság nem távolodik el annyira önmagától, mint a Clio, így nem csak a külcsín tekintetében, de menettulajdonságok terén is igazán sportos végeredményre számíthatunk – a gyáriak pedig ezúttal már egy ízelítőt is megosztottak velünk.
márc. 30
15:33
Végre minden szögből megcsodálhatjuk az új SsangYong Rextont (Auto Pult)
Néhány képet már korábban láthattunk a Ssangyong zászlóshajójának most bemutatkozó új generációjáról, amely a hagyományos erősségeket (térkínálat, terepjárási képességek) modernebb technológiával egyesíti. Az új Rexton alapjaiban változatlan maradt, miközben minőség tekintetében előrébb lépett.
márc. 30
19:09
3,2 millió forinttól elérhető a vadonatúj Nissan Micra (Auto Pult)
A Nissan közel fél éve mutatta be a Micra kisautó legújabb generációját, a piaci bevezesésre azonban egészen mostanáig kellett várnunk. A Micra óriásit fejlődött, mégpedig mind formailag, mind pedig technikailag: míg az előző generáció túlzottan ‘költséghatékonyra’ (de úgy is fogalmazhatnánk, hogy kissé igénytelenre) sikerült, addig az aktuális széria minden szempontból kívánatos lett, és egyben…

2017. március 31. péntek

márc. 31
7:54
Öt csillagot ért a Toyota C-HR töréstesztje (Autónavigátor)
Hat autót küldött falnak ismét az Euro NCAP, a Toyota városi vagány SUV-ja kitűnőre vizsgázott, három kisautó közül viszont kettő elvérzett.
márc. 31
8:04
Idén is lesz ám Olditmer Show! (Autónavigátor)
Idén április 7-9-ig ismét a budapesti Vasúttörténeti Parkban kerül megrendezésre Közép- és Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű rendezvénye, az Oldtimer Show.
márc. 31
8:14
300 lovas hibrid érkezhet az Év Autójából (Autónavigátor)
Egyelőre csak dízelmotoros GT kapható az Év Autójának választott Peugeot 3008-ból, sportos GTi-t viszont úgy tűnik, nem kapunk, helyette viszont jön egy elég izmos hibrid.
márc. 31
8:21
Szombaton nagyot csökken az üzemanyagok ára (Auto Pult)
A jövedéki adó változása miatt holnapután, vagyis április elsején viszonylag jelentősen csökken az üzemanyagok ára Magyarországon: április 1-től a benzin kiskereskedelmi literára bruttó 6 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 12 forinttal fog mérséklődni.
márc. 31
8:24
Milliós kedvezményekkel akad Mondeo és Insignia (Autónavigátor)
Hiába érkezett kapásból 1,2 millió forint kedvezménnyel az Opel Insignia Grand Sport, Ford Mondeóra még komolyabb ármérséklést kaphatunk.
márc. 31
8:34
Felborult az Uber egyik önvezető autója (Autónavigátor)
Balesetezett a hazánkból már kivonult Uber egyik önvezető autója Arizonában. A személyszállító vállalat ennek ellenére a sofőr nélküli utaztatásban látja a jövőt.
márc. 31
8:44
Tudja mi az a követési távolság? / Blog (Autónavigátor)
Egy friss felmérés alapján 10 autósból 4 szerint ismétlődő KRESZ-vizsga kell. Azt kell mondjam, lenne értelme. Ahogyan persze a vezetéstechnikai képzésnek is.
márc. 31
8:54
Leáll az Audi A4/A5 gyártása (Autónavigátor)
Néhány napig leállítják az Audi A4 és A5 modellek gyártását az ingolstadti üzemben. A probléma megoldásáig több ezer autó legyártásától esnek el.
márc. 31
9:04
Grafikán képzelték el a BMW M2 CSL-t (Autónavigátor)
Nagyobb terpesz, komolyabb aerodinamika és M-es csíkok jellemezhetik az M2 CSL-t. Már ha érkezik. Addig is szép grafikákkal álmodozhatunk.
márc. 31
9:14
Gyári tuninggal vadulhat tovább a Toyota C-HR (Autónavigátor)
Bár az elmúlt évtizedek legizgalmasabb Toyotája a C-HR, de a tavaly megjelent crossoverhez máris itt a gyári tuning. Igaz, egyelőre csak Japán számára.
márc. 31
9:24
Új sorozat indult: Schumacher vezetni tanul (Autónavigátor)
A Mercedes-Benz új, egy-két perces videókból álló sorozatot indított, amelyben Schumacher 18 éves fia egy Mercedes-AMG A 45-tel tanul vezetni. Lássuk, ki oktat kit?
márc. 31
9:34
Megnéztük, hogy rinyál-e a Vignale - Ford Kuga Vignale teszt (Autónavigátor)
Vignale prémium felszereltségben is vallott a frissített második generációs Ford Kuga. Erőteljes dízellel, összkerékkel és automatával.
márc. 31
9:44
Áprilistól rendelhetünk harmadik rendszámot (Autónavigátor)
Néhány rendszám eltűnik idén, de kapunk újat is. A harmadik rendszám igénylése először csak választható lesz, később kötelezővé tennék a felhelyezését.
márc. 31
9:54
Már a Skoda szerint is a villanyautó a jövő (Autónavigátor)
A Skoda első villanyautó-koncepciója rögtön 306 lóerős, ráadásul 500 kilométeres hatótávot, meg persze kegyetlen gyorsítást ígér. A Superb pedig hamarosan konnektoros hibridként is jön.
márc. 31
10:04
850 lóerős kabrió a Brabustól (Autónavigátor)
A német tuningcégnek a világ egyik leggyorsabb kabriója sem kellően erős. Az S 63 AMG Mercit még tovább erősítették, továbbá látványos színvilágot is kapott.
márc. 31
10:14
Ami csokiból a Tibi, sörből a Soproni, az autóból a Toyota (Autónavigátor)
A magyar vásárlók a Toyotától kapják a legjobb értéket a pénzükért, derül ki egy idén januárban elvégzett online közvéleménykutatásból.
márc. 31
10:24
Autókkal curlingeztek. Hát persze, hogy oroszok! (Autónavigátor)
Jégen mókázni szinte bármilyen autóval nagy buli, de így még nem csinálta senki sem, mint ez a maroknyi orosz. Ez lehet a világ első autós curling mérkőzése?
márc. 31
10:34
Terepezés a Várkert Bazárban - bírta a próbát az új Discovery (Autónavigátor)
Akármilyen fura, de már 27 éves modell a Land Rover Discovery. Talán mindenki ismeri első kiadását, amihez már egyáltalán nem hasonlít az új.
márc. 31
10:44
Tényleg beszáll a Formula-E-be a BMW (Autónavigátor)
A Formula E fejlődése töretlen, most újabb világvezető márkát tudhatnak oldalukon. A BMW is beszáll a csatába saját fejlesztésű villanymotorjával.
márc. 31
10:54
Bővül a használt autókról lekérdezhető adatok köre (Autónavigátor)
A kilométeróra-pörgetésnek és a roncsnak nyilvánított autók újbóli forgalomba helyezésének is gátat szabhat a Jármű Szolgáltatási Platform, amire most írták ki a pályázatot.
márc. 31
11:04
Adómérséklés miatt lesz olcsóbb a benzin és a gázolaj (Autónavigátor)
A jövedéki adó mérséklődése miatt szombattól az üzemanyagok is olcsóbban lesznek, nem is kevéssel.
márc. 31
11:14
Az NTT-vel teszteli önvezető autóit a Toyota (Autónavigátor)
Vezető japán kommunikációs céggel társul a Toyota. Önvezető autóik tesztelésére és fejlesztésére a Nippon Telegraph rendszereit használják.
márc. 31
11:21
Ízelítőn az ősszel érkező vadonatúj Renault Mégane RS (Auto Pult)
Az előd leköszönésével és az új Mégane érkezésével a Renault erőteljesen dolgozik kompaktjának méltán neves, RS sportváltozatán. Jó hír, hogy az újdonság nem távolodik el annyira önmagától, mint a Clio, így nem csak a külcsín tekintetében, de menettulajdonságok terén is igazán sportos végeredményre számíthatunk – a gyáriak pedig ezúttal már egy ízelítőt is megosztottak velünk.
márc. 31
11:23
Végre minden szögből megcsodálhatjuk az új SsangYong Rextont (Auto Pult)
Néhány képet már korábban láthattunk a Ssangyong zászlóshajójának most bemutatkozó új generációjáról, amely a hagyományos erősségeket (térkínálat, terepjárási képességek) modernebb technológiával egyesíti. Az új Rexton alapjaiban változatlan maradt, miközben minőség tekintetében előrébb lépett.
márc. 31
11:24
Insigniával ünnepeltük a 25 éves magyar Astrát (Autónavigátor)
Magyarország első személyautógyára idén töltötte 25. életévét. Az opelesekkel és már akkor is dolgozó munkásokkal együtt ünnepeltük az első magyar Astrát Szentgotthárdon.
márc. 31
11:25
3,2 millió forinttól elérhető a vadonatúj Nissan Micra (Auto Pult)
A Nissan közel fél éve mutatta be a Micra kisautó legújabb generációját, a piaci bevezesésre azonban egészen mostanáig kellett várnunk. A Micra óriásit fejlődött, mégpedig mind formailag, mind pedig technikailag: míg az előző generáció túlzottan ‘költséghatékonyra’ (de úgy is fogalmazhatnánk, hogy kissé igénytelenre) sikerült, addig az aktuális széria minden szempontból kívánatos lett, és egyben…
márc. 31
11:27
Szombaton nagyot csökken az üzemanyagok ára (Auto Pult)
A jövedéki adó változása miatt holnapután, vagyis április elsején viszonylag jelentősen csökken az üzemanyagok ára Magyarországon: április 1-től a benzin kiskereskedelmi literára bruttó 6 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 12 forinttal fog mérséklődni.
márc. 31
11:29
Újra kapható Amerikában a Volkswagen „bűnös” dízelmotorja (Auto Pult)
A Volkswagen konszern dízelbotrányát valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. A sokkal több embert sokkal komolyabb mértékben mindmáig érintő Takata légzsákbotránnyal ellentétben az ígértnél több károsanyagot-kipufogó öngyulladós motorok ügye körbefutotta a médiát, az ügy pedig azóta is súlyos következményekkel jár a konszern számára.
márc. 31
11:34
Koporsó után, ufó előtt - Honda Civic használtteszt (Autónavigátor)
A 13 éves Civic épp 1,3 millió forintba kerül. Viszonylag olcsón ad egy csöppnyi sportosságot, de azért egészen élhető autó.
márc. 31
11:39
Újra kapható Amerikában a Volkswagen „bűnös” dízelmotorja (Auto Pult)
A Volkswagen konszern dízelbotrányát valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. A sokkal több embert sokkal komolyabb mértékben mindmáig érintő Takata légzsákbotránnyal ellentétben az ígértnél több károsanyagot-kipufogó öngyulladós motorok ügye körbefutotta a médiát, az ügy pedig azóta is súlyos következményekkel jár a konszern számára.
márc. 31
11:44
F1 technikát használna a villany-Rapide (Autónavigátor)
A korábbi híresztelésekkel ellentétben nem 1000, hanem 800 lóerős lehet a 320 kilométeres hatótávval kecsegtető Aston Martin RapidE.
márc. 31
11:54
Hétvégén elrajtol a hazai rallye bajnokság (Autónavigátor)
Miskolcon veszi kezdetét a 2017-es Országos Rallye Bajnokság. Erős mezőnyre számíthatunk, összesen 16 páros indul R5-ös versenyautóval.
márc. 31
11:57
Góliátok az autóiparban – a legnagyobb konszernek históriája II. (Auto Pult)
Az első részben egy hete már boncolgattuk az autóipar óriásainak témáját, azonban a terjedelmi kötöttségek miatt az első epizód mindösszesen az európai konszernekre szorítkozott, holott a tengerentúlon is találunk szép számban nagy márkacsoportokat. Természetesen nem tehettük meg, hogy csak az öreg kontinensen szövődött együttműködésekről szóljunk, így ezúttal a jelentős globális szerepet játszó…
márc. 31
12:51

Elektromos támadásra készül a Hyundai (Auto Pult)
Az új Hyundai Ioniq a jelek szerint sikeresen töri a jeget: a koreai márka első hibrid, konnektoros hibrid és elektromos modellje jó visszajelzésekkel indult útnak, a márka pedig a jelek szerint mostantól tövig nyomja a villanyos gázpedált.

Keresés