Olvasónk 12 éves SEAT Cordobája ajánlott kenőanyaga kapcsán érdeklődött. A modellen túl azért érdekes a kérdés, mert autója jól mutatja, a 10 év feletti autókhoz is modern olaj kell már.
Egy kaliforniai ápoló azzal került a világ szeme elé, hogy saját autóját és legfőképp életét nem féltve mentette a tűzvész sújtotta városrész lakóit, az új autója mindenkit emlékeztetni fog rá.
Immár 6 éve, hogy megjelent a BMW i3, akkumulátorkapacitását azóta kétszer is növelték, így ma már nem is kapható hatótáv-növelő benzinmotorral. Megnéztük, most mennyire élhető.
Az első generációs Chevrolet Corvette-ből 300 példány készült 1953-ban, mindegyik fehér fényezéssel, ez volt az utolsó, amit ráadásul Karácsonykor fejeztek be.
Egy dologban már biztosak lehetünk, ilyen BMW soha többet nem lesz. A tökéletes sleeper, egy egyszerű családi kompaktba bújtatott sportautó, némi piszkálással, amitől már közel úgy megy, ahogy a nagyok.
A lassú behemótok leggyorsabbika: az SQ7 és a csúcs-Touareg után az Audi Q8 is megkapta a márka V8-as dízelmotorját, vele pedig hangsúlyosan sportos körítés is érkezett. A végeredmény a leggyorsabb nagy SUV lett, amelynek üzemeltetéséhez még nem célszerű saját benzinkút-hálózattal rendelkeznünk.
GL és S - a Mercedes-Benz új nomenklatúrájában nem nehéz beazonosítani, hogy miről beszélünk: egy SUV modellről, amely az S-osztály szintjét képviseli. Igaz, a GLS neve már régóta nem is változott, azonban minden más igen. Az új generáció például minden eddiginél nagyobb, az 5,2 méteres hossza már eléri egy hosszított S-osztály szintjét. Nem csoda,
Eddig csak pletykaszinten hallhattunk a háromajtós MINI aktuális szériájának versenypályára (is) tervezett GP csúcsváltozatáról, ám nem kell többé találgatni, a BMW ugyanis ma hivatalosan megerősítette a limitált modellt, amiből 3000 példány fogja elhagyni a gyártósort.
Az elmúlt hetekben sorra örömhírekről referáltunk az üzemanyagárak alakulását illetően, de most (ismét) megfordul a tendencia – bízzunk benne, hogy csak átmenetileg: a MOL ma bejelentette, hogy most szerdától 3 forinttal emeli a benzin, 5 forinttal pedig a gázolaj literenkénti árát.
A kabrió crossoverek műfaja finoman fogalmazva nem éppen szokványos, de az elmúlt években már láthattunk néhány szériagyártású ‘próbálkozást’, gondoljunk csak a Nissan Murano vagy a Range Rover Evoque kabrió változataira. Ezúttal meglepő módon a Volkswagen készül folytatni a sort: rövidesen érkezik a T-Roc kabrió változata, ami még idén bemutatkozh
Mindenki szereti, ha tiszta autóba ülhet, de sokszor még egy autómosóba is nehéz eljutni. Utóbbi megkönnyítésére két újdonságot is kínál a Fáma Autómosó és Bisztró.
A valaha volt legerősebb Cooperként érkezik az új GP csúcsmodell. Már külsőre is sokkal vadabbnak ígérkezik, mint eddig bármelyik Mini, élőben mutatkozott be az álcázott példány.
Egy sok márkát összefogó óriáskonszern élete nem mindig egyszerű, főleg ha ezekből két-három gyártó vásárlóközönsége is fedi egymást. A Volkswagennél minden bizonnyal tudnának mesélni erről, de mostanra már egy egészen jól kidolgozott rendszerrel szembesülhetünk, melyben az azonos alapokra épülő, ugyanabban a kategóriában induló modelleknek is megt
Ezernyi kört megtettem már a Nordschleifén, rengeteg különböző autóval... Csak épp a szimulátorok világában, otthon ülve. Ám, most végre megtapasztaltam, hogy a valóságban milyen a Zöld Pokol néven elhíresült pályán hasítani.
Egy sok márkát összefogó óriáskonszern élete nem mindig egyszerű, főleg ha ezekből két-három gyártó vásárlóközönsége is fedi egymást. A Volkswagennél minden bizonnyal tudnának mesélni erről, de mostanra már egy egészen jól kidolgozott rendszerrel szembesülhetünk, melyben az azonos alapokra épülő, ugyanabban a kategóriában induló modelleknek is megt
Közeledik a premier: az év végén lehull majd a lepel a Land Rover Defender új generációjáról, amely az évtizedes múlttal rendelkező klasszikus előd megszűnése után erős szívdobogást hivatott kiváltani a rajongók körében. Az már eddig sem volt kétséges, hogy szakít majd a hagyományokkal a brit márka, a profilból készült digitális kép alapján pedig n
Az Audi Sport a V10 plus és a korábban bemutatott Decennium kiadásnál is keményebb R8-at tervezget. A hátsókerékhajtású, pályaversenyzésre is alkalmas utcai modell méltó megkoronázása lenne az immár csak V10-es motorral kapható sportautónak.
Talán még soha nem tombolt ennyire a veterán autók kultusza, mint most, ha pedig egy olyan autómárkát kell említenünk, amely kiemelten törődik ezzel az iránnyal, azonnal a Porsche jut az eszünkbe. Nem véletlenül, hiszen a 70 éves hagyományokkal rendelkező sportautó-gyártó igyekszik minden téren kielégíteni az ügyfelei kívánságát – például akkor is,
Az Audi az aktuális A6-ra és A7-re épülő vadonatúj, ma bemutatott S6/S7 páros esetében – hozzátesszük, minden bizonnyal az ügyfelek nagy örömére – a dízelbotrányra, illetve a dízelutálatra fittyet hányva a dízeltechnikára szavazott: az európai S6-ban és S7-ben egy friss fejlesztésű, 48 V-os elektromos rásegítéssel is ellátott 3-literes, V6-os dízel
Küszöbön a Land Rover legrégebbi modelljének legfrissebb, alapjaiban megváltoztatott generációja, de előtte még kicsit más formában is láthatjuk, de ez már tényleg az új Defender.
A közeli jövő autóvezetőinek már lehetőségük lesz arra, hogy eldöntsék, tényleges vezetőként vagy utasként kívánnak-e beülni a kormány mögé. A BMW Vision M NEXT tanulmányautóval a BMW Group arra a kérdésre ad választ, hogy milyen formát ölthet a jövőben a vezetés azon kézzelfogható élménye, amelyet a bajor prémiumgyártó ügyfelei a saját irányításuk
Megérkezett hazánkba is az új Ford Focus sportosabb verziója. Az ST ötajtós és kombi karosszériával egyaránt elérhető, 280 lóerős 2,3 literes turbómotorja pedig hatfokozatú kézi és nyolcfokozatú bolygóműves automatával egyaránt kapható. Ha maradunk a manuális váltónál, akkor akad még egy 190 lóerős dízel is, de a lényeg a korábbi RS-től örökölt ben
Az alapáron is kiváló terepképességekkel bíró G-osztály egy offroad csomaggal ünnepli az AMG változat huszadik szülinapját, egy „időtálló” pakk pedig az elmúlt negyven év előtt tiszteleg.
A Peugeot magyarországi importőre a múlt héten tartotta legújabb büszkeségének, a puttonyos, SW utónévvel ellátott 508-asnak a premierjét, amely hasonlóan gyönyörű, mint ötajtós testvére, ám esetében a szép vonalvezetés mellett a praktikumról sem kell lemondani. Ráadásul nem is kerül túl sokba a puttony – ellentétben az autóval, mégpedig a kivitelt
A Magyar Suzuki 171 885 járművet adott el 123 országban 2018-ban, ennek 95 százaléka Esztergomban készült, a vállalat harmadik legnagyobb gyártókapacitású üzemében, amely a cég egyetlen európai gyáregysége is egyben.
Kiugró jelenség a kompaktok között, a Vignale csúcsfelszereltségtől eggyel magasabb szintűnek tűnik a Focus. Mutatós, csinos és a különleges fényezés is passzol hozzá, de ne legyünk vakok!
Az elmúlt hetek kedvező hírei után ezen a héten már sajnos nem tudunk örömhírekkel szolgálni az autósok számára az üzemanyagárak tekintetében: a MOL már most hétfőn is bejelentett egy 3/5 (benzin/gázolaj) forintos drágulást, ami mától lépett érvénybe.
Minden bizonnyal emlékeznek még az ‘eredeti’, a ’90-es évek második felében bemutatott Ford Pumára, az akkori Fiesta alapjaira épített dögös kétajtós kisautóra, ami a piac egyik legolcsóbb kupéjaként az Opel Tigra ellen szállt ringbe. Most ismét itt a Puma, ám a modell ezúttal teljesen más formát öltött.
A filozófia teljesen más, a vevőkör közel ugyanaz, a tartalom pedig jócskán kibővített. Az új Ford Puma bizonyos tekintetben mérceként robbanhat be a piacra ügyes megoldásaival.
Elérkezett az ideje az Audi legsikeresebb és egyben legnagyobb SUV modelljének, a Q7-nek a frissítésére. A ‘négykarikások’ a Q8 mintájára varrták fel a Q7 ráncait. Bár a Q8 típusjelét és árát tekintve a Q7 felett helyezkedik el, a legtágasabb Audi SUV továbbra is a Q7, amely opcionálisan akár hét üléssel is elérhető.
Az Opel Corsa vadonatúj generációja – amely immár francia, PSA alapokon nyugszik – a modell történelmében először elektromos változatban debütált, de hiába ígéretes az 50 kWh kapacitású akkuval ellátott, 136 lóerős Corsa-e, ami állami támogatással 7,7 millió forinttól indul, a piac velünk együtt már nagyon várta az elérhetőbb, hagyományosan motoriz
A Lego egy autós szempontból különösen izgalmas csomaggal bővítette kínálatát: a ‘Lego Speed Champions’ nevű autós sorozat új tagot kapott az ikonikus, első szériás Porsche Turbo képében.
Merjünk nagyot álmodni! A jelmondat, amellyel az alábbi felsorolásban szereplő tanulmányok tervezőinek nem mindegyike ért már egyet. Összegyűjtöttünk egy kövér csokor szuperautót, amely nagyon ígéretesnek hangzott, de végül köddé vált az autóipar nyughatatlan fejlesztési cirkuszának porondján, hogy évtizedek után, mint padláson ragadt elfelejtetett
Tavaly CUPRA néven új, saját identitással rendelkező márkát indított a SEAT, amely a legsportosabb, CUPRA felszereltségű modelleket vezeti be a piacra. Az új márka már Magyarországra is megérkezett.
A klaszikus Need for Speed videojáték nyomán a címét viselő mozifilm is készült 2014-ben, ám az az érzésünk, ezt a maroknyi orosz stábot kellett volna felfogadniuk hozzá.
Július 1-től a legalább 3 gyereket nevelők bruttó 2,5 millió forintos kedvezménnyel vásárolhatnak legalább hétüléses személyautót. A kínálat bőséges, mutatjuk a legolcsóbbakat.
A Kia XCeed, vagyis a Ceed emelt változatának bemutatkozásra nem ért minket meglepetésként, a koreaiak ugyanis már hetekkel ezelőtt bejelentették, hogy június 26-án rántják le a leplet legfrissebb üdvöskéjükről. Így is történt: tegnap megérkezett a kimondottan kívánatos új Kia XCeed.
A Volvo bemutatta a felfrissült XC90 páncélozott verzióját, amely rögtön kétféle verzióban, különböző védelmi szinttel és megoldásokkal elérhető. Jelenleg folyamatosan növekszik a páncélozott járművek piaca, amelyet számos autógyártó igyekszik kihasználni. A Volvo az elmúlt években már számos megkeresést kapott ügyfelektől az XC90 páncélozására von