2011. október 14. péntek

okt. 14
17:24
Megnyitott a KÖKI Terminál (Infostart)
Megnyíltak az üzletek a KÖKI Terminálban, a 60 ezer négyzetméternyi bérbe adható kereskedelmi terület 85 százalékán már fogadják a vevőket, és a maradék területnek is lesz bérlője karácsonyig - mondta László Márton, a KÖKI Terminál kereskedelmi és pénzügyi igazgatója.
okt. 14
17:24
Navracsics Tibor: nem lesz különbség a járási székhely és a nem székhelytelepülések között (Alternatív Energia)
Nem lesz különbség a járási székhely és a nem székhelytelepülések között - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Székesfehérváron a Fejér Megyei Kormányhivatalban tett látogatása után.
okt. 14
17:24
Breaking news: szombaton lesz a világforradalom (ATV)
Világszerte négyszáz városban – Magyarországon Budapesten és Pécsett – rendezik meg szombaton a Valódi Demokráciát Most! (Világforradalom) megmozdulását. A helyesírási kihívásokkal sűrűn küzdő, vállaltan baloldali szervezők a demokráciáról, az állam szerepéről, az alapvető emberi és szociális jogokról, a gazdaságról és társadalomról valamint a fönntartható világról vitáznak, majd tüntetnek egy…
okt. 14
17:26
Parlament előtt a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosítások (Alternatív Energia)
A bírságbevételek központi számlára kerülnek, így megszűnik a kiszabó hatóságok közvetlen érdekeltsége a bírság összegében, és csak a szakmailag indokolt összegű és gyakoriságú bírságot vetik ki - egyebek mellett ezt is tartalmazza a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat tartalmazó javaslat, amelyet pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
okt. 14
17:42
Új ügyvezetője van a Sajtószakszervezetnek (Alternatív Energia)
Új ügyvezető társelnököt választott a Sajtószakszervezet rendkívüli kongresszusa pénteki ülésén; az új vezető M. Lengyel László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársa.
okt. 14
17:42
A közlekedési miniszter vette át a távozó brit védelmi miniszter helyét (ATV)
Philip Hammond eddigi közlekedési minisztert nevezte ki David Cameron brit kormányfő pénteken védelmi miniszterré, miután nem sokkal korábban lemondott a védelmi tárca korábbi vezetője, Liam Fox.
okt. 14
17:44
Hűtlen kezeléssel vádolják a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. volt elnök-vezérigazgatóját (Alternatív Energia)
Vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt a Kaposvári Városgazdálkodási (KVG) Zrt. volt elnök-vezérigazgatója és társa ellen a kaposvári ügyészség - közölte a Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
okt. 14
17:44
Havas: gyógyszerdrágulás várható a lefaragások miatt (ATV)
A fővárosi egészségügyi ingatlanvagyon, valamint a kórházak közbeszerzési eljárásai feletti teljhatalom megszerzésének szándéka áll az egészségügy átszervezésének hátterében, legalábbis Havas Szófia MSZP-s szakpolitikus szerint.
okt. 14
18:00
Négy miniszter helye biztos a kormányban (Infostart)
Orbán Viktor tavaly áprilisban egyértelművé tette kormánya tagjai számára, hogy a mandátumuk csak 2011 végéig szól. Úgy tűnik azonban, hogy a kabinet néhány tagja egészen 2014-ig miniszter marad. Lázár János frakcióvezető viszont továbbra sem akar bársonyszéket.
okt. 14
18:00
Rengett a föld az orosz-kínai határ közelében (ATV)
Halottakról, komoly kárról nem érkezett hír.
okt. 14
18:02
Gyengült a forint - 293 az euró, 237 a frank (ATV)
Kissé gyengült a forint péntek délután az euróval szemben: az eurót délután öt órakor 292,69 forinton jegyezték a délelőtti 291,75, és a csütörtök délutáni 292,36 forint után.
okt. 14
18:18
Lévai Katalin közéleti akadémiát indítana a nők számára (Alternatív Energia)
Lévai Katalin II. kerületi országgyűlési képviselővé választása esetén közéleti akadémiát indítana a nők számára, hogy így segítse politikai szerepvállalásukat. Az MSZP és civilek által is támogatott független jelölt erről pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
okt. 14
18:18
Orbán: a V4-ek az európai gazdasági fejlődés motorjává válhatnak (ATV)
A magyar miniszterelnök szerint a visegrádi országokban minden feltétel adva van ahhoz, hogy a válság utáni időszakban sikeresek legyenek, s az európai gazdasági fejlődés motorjává váljanak.
okt. 14
18:20
Parlament előtt a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosítások (Alternatív Energia)
A szociális törvény egyik változása az, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás nem az öregségi nyugdíj legkisebb összegével - ez most 28.500 forint -, hanem csak annak a 80 százalékával lesz egyenlő.
okt. 14
18:36
84 millió forint készpénzzel távozott munkahelyéről (Alternatív Energia)
A Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen egy vádlott büntetését súlyosította, háromét helybenhagyta azok közül, akik 2009-ben 84 millió forintot sikkasztottak Pécsen egy valutaváltó cég pénzéből, illetve részt vettek az elkövetők bujtatásában.
okt. 14
18:54
Parlament előtt a költségvetést megalapozó törvénymódosítások (Infostart)
Benyújtotta a parlamentnek a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat a nemzetgazdasági miniszter.
okt. 14
18:54
Rendőrök elleni támadások Magyarországon 2011-ben (Alternatív Energia)
Arc- és orrcsonttörést, kéztörést, zúzódásokat szenvedett az a két rendőr, akit szerda este négyen bántalmaztak Érden. A rendőrség hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak miatt indított eljárást az elkövetők ellen, és kezdeményezte letartóztatásukat.
okt. 14
18:54
Ismét fegyveres harcok törtek ki Tripoliban (ATV)
Lövöldözés robbant ki pénteken a líbiai fővárosban a forradalmi erők és a megbukott vezető, Moammer Kadhafi hívei között.
okt. 14
18:56
Öten adták le ajánlószelvényeiket a II. kerületben (Infostart)
A péntek délután zárult határidőig öt jelölt adott le ajánlószelvényeket a budapesti 2. számú egyéni választókerületben novemberben esedékes időközi országgyűlésiképviselő-választásra; közülük háromnak már jogerőre emelkedett a jelöltsége a helyi önkormányzat internetes oldalán közölt adatok szerint.
okt. 14
18:56
II. kerületi választás - Öten adták le ajánlószelvényeiket a határidőig (Alternatív Energia)
A péntek délután zárult határidőig öt jelölt adott le ajánlószelvényeket a budapesti 2. számú egyéni választókerületben novemberben esedékes időközi országgyűlési képviselő választásra; közülük háromnak már jogerőre emelkedett a jelöltsége a helyi önkormányzat internetes oldalán közölt adatok szerint.
okt. 14
19:12
Az ügyészség nem tervezi Orbán és Martonyi tanúkihallgatását (Infostart)
Nem tervezi az ügyészség Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter tanúkénti kihallgatását a Sukoró-ügyben. Ezt a szocialista Molnár Csaba írásbeli kérdésére válaszolva közölte Polt Péter. A legfőbb ügyész a parlament honlapján elérhető válaszában hangsúlyozta: ennek törvényi akadálya és nem politikai oka van.
okt. 14
19:12
Tétényi Éva: visszamenőleges határozatokat hozott a Fidesz Esztergomban (Alternatív Energia)
Esztergom polgármesterének tájékoztatása szerint a város képviselő-testülete pénteki ülésén a volt városvezetők életbiztosításának ügyéről és korábbi ingatlanok értékesítési illetékéről hozott visszamenőleges érvényű határozatokat a kétharmados többségű Fidesz-frakció.
okt. 14
19:12
Olajra bukkant Pakisztánban a Mol (ATV)
A Mol Nyrt. olajat és várhatóan kísérőgázt is talált Pakisztánban, az ország északnyugati részén található Karak kutatási blokkban - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
okt. 14
19:30
Szigorodik a büntető törvénykönyv. (Alternatív Energia)
A munkaképtelenek, a tanköteles korúak, a nyugdíjkorhatárt betöltöttek és a terhességük 6. hónapját elérő nők kivételével minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kell a jövőben - tartalmazza a büntető tárgyú törvények módosítására tett kormányzati javaslat. Az Országgyűlésnek pénteken beterjesztett indítvánnyal a kormány megtiltaná, hogy a jogerősen elítéltek pénzt kapjanak a médiának…
okt. 14
19:32
Kulcsár-ügy - Banki dolgozók jelentettek gyanús eseteket, de nem történt semmi (Alternatív Energia)
A Kulcsár-ügyben pénteken tanúként meghallgatott egyik banki dolgozó azt mondta, hogy a vádbeli időszakban jelentettek gyanús eseteket, de nem történt semmi.
okt. 14
19:48
Benyújtották az adótörvényeket módosító javaslatot (Infostart)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter benyújtotta pénteken az Országgyűlésnek az egyes adótörvényeket módosító javaslatot.
okt. 14
19:48
Karácsony: Aláírásokkal győzné meg Orbánékat a zöldfordulatról az LMP (ATV)
Alternatív költségvetéssel készül a jövő évi büdzsé parlamenti vitájára a Lehet Más a Politika. A zöldek egy petíciót is megfogalmaztak, amely lényegében az 5 pontból álló, 180 oldalas koncepciójuk leegyszerűsített változata. Az LMP a kiáltvány mellett aláírásgyűjtésbe kezd, amely egyúttal alkalmat teremt számukra, hogy elképzeléseiket személyes találkozások útján ismertessék meg az emberekkel –…
okt. 14
20:24
MNB: a jegybank rendszeresen tájékoztatja a kormányt a MNB eredményének alakulásáról (Alternatív Energia)
A jegybank rendszeresen tájékoztatja a kormányt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) eredményének alakulásáról, a legutóbbi prognózist a jegybank 2011. augusztus 16-án küldte meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részére "Adatszolgáltatás a Nemzetgazdasági Minisztérium részére az MNB 2011-től 2015-ig évi várható eredményéről" címmel - közölte az MNB sajtóosztálya az MTI-vel.
okt. 14
20:42
Az áfa 27% lesz , átalakul a gépjárműadó, változnak a bírósági illetékek, és az EKHO törvény is. (Alternatív Energia)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter benyújtotta pénteken az Országgyűlésnek az egyes adótörvényeket módosító javaslatot.
okt. 14
20:42
Mesterházy: nem kell folytatni ezt a nyűglődést (ATV)
Az MSZP elnöke szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform kiválik a pártból.
okt. 14
21:00
A legfontosabb adóváltozások 2012-től (Infostart)
A nemzetgazdasági tárca közzétette a parlament honlapján a 2012-es adószabályokra vonatkozó törvényjavaslatot. Az indoklásokkal együtt 240 oldalas előterjesztés számos jelenlegi adószabályt ír felül. A 2kitekintő táblázatokból kiolvasható: 2013-tól a kormány már nem számol a válságadóból származó költségvetési bevételekkel.
okt. 14
21:00
Egyre többen éheznek Szomáliában (ATV)
Két spanyol doktornőt raboltak el csütörtökön ismeretlen fegyveresek a szomáliai-kenyai határ közelében. Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet munkatársait a kenyai Dadaab menekülttáborból, egy járműből hurcolták el, sofőrjüket pedig súlyosan megsebesítették. A hatóságok üldözőbe vették a menekülő emberrablókat, és lezárták a határt. Közben a Nemzetközi Vöröskereszt nagy mennyiségű rizst és…
okt. 14
21:18
Papp: nem érkezett pozitív visszajelzés a Munka törvénykönyve tervezetével kapcsolatosan (ATV)
Úgy véli, a Munka törvénykönyve egy időzített bomba, csak idő kérdése, kit, mikor talál meg, de idővel minden munkavállalót érint majd.
okt. 14
21:36
Orbán: Két-három év múlva várható az otthonteremtési program eredménye - a nap hírei (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint legkorábban 2-3 év múlva látható majd az otthonteremtési program igazi eredménye. Benyújtotta a parlamentnek az egyes adótörvényeket módosító javaslatot a nemzetgazdasági miniszter. Szlovákiában hétfőn egyeztet a parlamenti pártok vezetőivel egy új kabinet megalakításáról az államfő. A nap legfontosabb hírei október 14-én
okt. 14
21:38
Alapelvvé tennék az elítéltek kötelező munkavégzését (Infostart)
A munkaképtelenek, a tanköteles korúak, a nyugdíjkorhatárt betöltöttek és a terhességük 6. hónapját elérő nők kivételével minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kell a jövőben - tartalmazza a büntető tárgyú törvények módosítására tett kormányzati javaslat. Az Országgyűlésnek pénteken beterjesztett indítvánnyal a kormány megtiltaná, hogy a jogerősen elítéltek pénzt kapjanak a médiának…
okt. 14
22:30
Parlament előtt a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről szóló törvényjavaslat (Alternatív Energia)
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter benyújtotta pénteken a parlamentnek a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot.

Keresés