2011. november 9. szerda

nov. 9
12:20
Beszólt Orbánéknak az Európai Központi Bank (ATV)
Az Európai Központi Bank (EKB) szerint a magyar gazdaság egészét és az államháztartást is hátrányosan befolyásoló hatásokkal járhat a devizaalapú kölcsönök rögzített árfolyamú végtörlesztésének lehetőségét megteremtő törvénnyel bevezetett rendszer. Az EKB honlapján kedden megjelent vélemény szerint a végtörlesztésről szóló törvénnyel bevezetett rendszer öt szempontból is aggályos.
nov. 9
12:36
A nemzeti vagyon 90 százalékát magáncégek védik (Alternatív Energia)
A nemzeti vagyon 90 százalékát Magyarországon magáncégek védik - mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SzVMSzK) elnöke szerdán Budapesten háttérbeszélgetésen.
nov. 9
12:54
„Valóságos gettót építenek Nagybányán” (ATV)
A város polgármesterét nem érdekli a diszkriminációellenes tanács, csak a nagybányaiak véleménye.
nov. 9
13:12
Luxuskocsival járnak a BKK vezetői? - A szervezet cáfol (Alternatív Energia)
Állami vezetőket megillető luxuskocsival járnak a BKV-t is irányító Budapesti Közlekedési Központ (BKK) dolgozói- olvasható a Blikkben. A szervezet tiltakozik és perelni fog.
nov. 9
13:30
Befagyasztják a nyugdíjakat és a béreket (ATV)
Romániában a képviselőház kedden 146 szavazattal a 104 ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta a 80/2010-es sürgősségi rendeletet, amely a költségvetési bizottság módosító javaslatait tartalmazza, miszerint 2012-ben befagyasztják a nyugdíjakat és a béreket.
nov. 9
13:49
Kornis a műsorvezetőnek: "a puszta életéért is aggódhat majd" (ATV)
Kornis Mihály a szerda esti, Duna-parti megemlékezés kapcsán arról beszélt a Startban, hogy az életét két történelmi dátum határozta meg, 1944 és 1957. Az író szerint az utóbbi 20 évben ez az a két dátum, ami nem lett kibeszélve és ennek eredményeképpen „olyan sötét terhet cipel a magyar történelmi tudat, amelyik egyre rettenetesebb tüneteket produkál”.
nov. 9
14:06
Az adósok 3 százalékán segíthet a Nemzeti Eszközkezelő (ATV)
A kormány benyújtotta a Nemzeti Eszközkezelő Társaság létrehozására vonatkozó javaslatát. Ennek célja, hogy a fizetésképtelenné vált lakáshitelesek számára adjon egy utolsó esélyt arra, hogy ne veszítsék el lakásukat. A Policy Agenda heti elemzésében azt nézte meg, hogy valójában mekkora körnek és milyen segítséget jelent ez a javaslat.
nov. 9
15:18
Gloviczki: 2013 szeptemberétől jelentősen nő a pedagógusok bére (Infostart)
A 2013/2014-es tanév kezdetétől emelik a pedagógusok bérét, az új köznevelési törvény első elemei pedig 2012 szeptemberében lépnek életbe - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára,
nov. 9
15:18
Bajnai rágalmazásáért elítélték Pesty Lászlót (ATV)
Rágalmazás miatt egy év próbára bocsátotta a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán kihirdetett első fokú ítéletében Pesty Lászlót, mert megállapítása szerint a filmes, újságíró valótlanul állította Bajnai Gordon volt miniszterelnökről, hogy az a Wallis korábbi vezérigazgatójaként tönkrement libatenyésztők haláláért felelős.
nov. 9
15:20
Feladta magát a magyar testvérpárt halálra gázoló dublini férfi (ATV)
Magyarország egy dublini férfi kiadatását kérte Írországtól, aki 10 éve halálos autóbalesetet okozott. A férfi, míg zajlik a kiadatási eljárása, feladta magát, és előzetes letartóztatásba került. A kiadatás ellen egyébként fellebbezett.
nov. 9
15:22
"Hazug, kibírhatatlan" Dagad a miniszterelnök körüli botrány (ATV)
Ronthatják Washington és Jeruzsálem kapcsolatát a francia és amerikai elnök izraeli miniszterelnökkel kapcsolatos sértő megjegyzései, amelyek egy bekapcsolva felejtett mikrofon révén jutottak a média tudomására. Az izraeli miniszterelnöki hivatal nem kommentálta az esetet, izraeli képviselők szerint azonban Sarkozy és Obama leleplezték magukat.
nov. 9
15:36
Az MSZP milliárdos gyanús budapesti beszerzést sejt (Alternatív Energia)
Az MSZP fővárosi frakciója milliárdos gyanús beszerzést sejt a csepeli szennyvíztisztító egyik kapcsolódó beruházásánál. Horváth Csaba frakcióvezető szerint ezért sem engedi a Fidesz, hogy létrehozzanak egy beruházásokat vizsgáló, ellenzéki vezetésű bizottságot.
nov. 9
15:36
Gyermekbántalmazás: átlagosan négy és fél évig húzódik egy-egy ügy (ATV)
A gyermekkor sajátos, csak erre az időszakra jellemző szükségletekkel rendelkezik, melyet a felnőttek minden téren, az igazságszolgáltatásban is kötelesek felismerni és tiszteletben tartani – fogalmazott Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár a „Párbeszéd a gyermekbarát igazságügyért – Ha a gyerek az áldozat” című budapesti nemzetközi fórumon. Úgy tűnik azonban: az elmélet és a gyakorlat…
nov. 9
15:38
Közelednek az álláspontok felsőoktatás-ügyben (ATV)
A hallgatók röghöz kötése és az önköltség bevezetésének kérdésében is jelentős előrelépések történtek, miután a hallgatói önkormányzatok az oktatási államtitkárság helyett Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel egyeztettek a felsőoktatási törvény tervezetéről.
nov. 9
15:40
Kerényi: Önöknek természetesen nem tetszik (ATV)
Élénk szópárbaj zajlott le szerda reggel az ATV Start stúdiójában a meghívott Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és a műsorvezető, Mészáros Antónia között. „Ön a balliberális értelmiség egy jeles alakja” – állapította meg az interjú végén Kerényi.
nov. 9
15:54
Ellátási gondok a rákbetegek kezelésében (Infostart)
Nagyobb külföldi gyógyszergyárak ideiglenes gyártási nehézségei miatt alakult ki gyógyszerhiány, és ezért küldték haza a rákos betegeket a Zala Megyei Kórház onkológiai osztályáról - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Onkológiai Intézet. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága felméri az egyes onkológiai gyógyszerek jelenlegi kórházi készletét, egyeztetést…
nov. 9
15:54
Szőcs: Meg kell adni az esélyt a Dörner-Csurka párosnak is (ATV)
A drámaíró politikai szerepvállalásának nem lehet következménye az, hogy többé nem engedjük színpadra - mondta az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az államtitkár. A kormány és a Fidesz azonban "nem szeretne kultúrkampfot. Ezért több mint kellemetlen, ami az Új Színházzal történik”, mondta a Népszabadságnak egy kormányzati szereplő annak kapcsán, hogy Tarlós István 2012 februárjától Dörner…
nov. 9
16:12
Pálinka Sunrise - Megjelent a legújabb Geszti-album (ATV)
Pálinka Sunrise címmel megjelent Geszti Péter idén alakult formációja, a Gringo Sztár első stúdióalbuma; a pop, a latin, az etno és a dzsessz elemeit egyaránt magán viselő anyag legtöbb zenéjét Erdélyi Péter írta.
nov. 9
16:30
"Nem hárítják" a pedofil papok miatti felelősséget (ATV)
A katolikus egyház felelőssé tehető a papjai által elkövetett visszaélésekért - mondta ki egy keddi ítéletében a londoni felsőbíróság. Ez azt jelenti, hogy ezentúl könnyebben érvényesíthetik Nagy-Britanniában szexuális bűncselekmények áldozatai a katolikus egyházzal szembeni kártérítési igényeiket - közölte kedden a The Guardian című brit napilap hírportálja.
nov. 9
16:48
Le Monde: A piac megtette, amire a baloldal képtelen volt (ATV)
A piacoknak végre sikerült az, ami az olasz baloldalnak nem: távozásra bírták Silvio Berlusconit. A jobboldali olasz kormányfő a botrányos politikai kavarások, az igazságszolgáltatás manipulálása és a politikai tőkéjét romba döntő "bunga-bunga kormányzás" árát fizeti meg most - vélekedett szerda délután megjelent számában a Le Monde.
nov. 9
16:50
32 milliárdot kap a médiahatóság, 77 milliárdot az MTVA (ATV)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 32,4 milliárd forintból, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 77,4 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre.
nov. 9
17:24
"Adakoztak" Az utcáról dobálták be a kínai ellenzéki művész adótartozását (ATV)
Támogatók ezrei több mint 6 millió jüant (297 ezer eurót) gyűjtöttek össze Aj Vej-vej (Ai Weiwei) másként gondolkodó művész számára Kínában, akinek 15 millió jüannak (1,7 millió eurónak) megfelelő adót kell befizetnie a kínai hatóságok felszólítására - adta hírül a CNN amerikai hírtelevízió.
nov. 9
17:42
Hurghadai baleset - Csütörtökre minden áldozat és sérült Magyarországon lehet (Alternatív Energia)
Csütörtökön visszaérkezik Magyarországra a vasárnapi egyiptomi buszbaleset áldozataiért szerdán kiutazott magyar katonai repülőgép a 11 holttesttel és csütörtök estére az összes magyar sérült, valamint az áldozatok és sérültek ingóságai is megérkeznek Budapestre - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a miniszterelnök szóvivője.
nov. 9
17:42
16 gyerek került kórházba Kazincbarcikán - Elvitték az iskolabuszt (ATV)
Tizenhat általános iskolás gyermeket szállítottak szerdán a kazincbarcikai kórházba, mert rosszul lettek az iskolabusz utasterébe szivárgott kipufogógáztól - tájékoztatta Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t, hozzátéve: a járművet a rendőrség lefoglalta és eljárást indított.
nov. 9
17:44
Mikkelsen nyerte a 2011-es IRC ralibajnokságot (ATV)
A ŠKODA Fabiával versenyző Andreas Mikkelsen győzött a 2011-es Intercontinental Rally Challenge (IRC) ralibajnokságon. A ŠKODA Motorsport által felkészített Fabia Super 2000 volánja mögött a ŠKODA UK csapat pilótája a szezon záróversenyén, a Ciprus Ralin szerezte meg bajnoki címét.
nov. 9
17:46
Hurghadai baleset: Csütörtökre minden áldozat és sérült Magyarországon lehet (ATV)
Csütörtökön visszaérkezik Magyarországra a vasárnapi egyiptomi buszbaleset áldozataiért szerdán kiutazott magyar katonai repülőgép a 11 holttesttel és csütörtök estére az összes magyar sérült, valamint az áldozatok és sérültek ingóságai is megérkeznek Budapestre - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a miniszterelnök szóvivője.
nov. 9
17:48
Papandreu megerősítette, hogy lemond - utódjáról hallgat (ATV)
A görög kormányfő a nemzethez intézett szerda esti beszédében hivatalosan is megerősítette a lemondását, és azt ígérte, hogy megalakul az új, koalíciós kormány, de nem jelentette be, hogy ki lesz az utódja.
nov. 9
18:19
Négyezer rendőr vigyázott a kétezer tüntető diákra (ATV)
Jórészt békésen zajlott le a szerdai londoni diáktüntetés, amelyet az emelkedő egyetemi tandíjak és a szociális juttatások lefaragása elleni tiltakozásul hirdettek meg a szervezők.
nov. 9
18:36
Busztragédia: érvényes jogosítvány nélkül vezetett a sofőr (Infostart)
Turistabuszra nem volt jogosítványa annak a sofőrnek, aki a szerencsétlenül járt magyarokat szállította a hurghadai repülőtérre - írja az egyiptomi sajtó. Csütörtökön visszaérkezik Magyarországra a vasárnapi buszbaleset áldozataiért szerdán kiutazott magyar katonai repülőgép.
nov. 9
18:36
Rekordon az olasz törlesztéskockázati árazások Londonban (ATV)
Az olasz kormánykötvény-hozamokkal együtt rekordot döntött a szerdai londoni kereskedésben az olasz államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, amely valamivel meghaladta a magyar törlesztéskockázat-biztosítási díjszabásokat is, tükrözve az Olaszországgal mint szuverén adóssal kapcsolatos befektetői félelmek erősödését.
nov. 9
18:55
Fischer Iván: Elfogadhatatlan, hogy nyilasok örökösei masírozhatnak Budapesten (ATV)
A Cipők a Duna-parton nevű holokauszt emlékhelynél gyűlt össze a több mint ezer fős tömeg a Nemzetközi Antifasiszta Nap alkalmából. Az egybegyűltekhez szólt többek között Fischer Iván karmester, Kornis Mihály író, valamint Pajos Tamás előadóművész.
nov. 9
18:57
Dosztojevszkij-évforduló - Megemlékezések Szentpéterváron (ATV)
Az író egykori lakásából kialakított múzeumban nyílt kiállítással vette kezdetét szerdán a Dosztojevszkij születésének 190. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezések sora Szentpéterváron.
nov. 9
19:12
Szijjártó: Az euróválság újabb fejleményei mozgatják az árfolyamokat (Infostart)
A miniszterelnök szóvivője szerint nincs olyan komolyan vehető szakértő, aki ne látná és értékelné világosan, hogy az euróválság újabb fejleményei - a görögországi és az olaszországi események - mozgatják az árfolyamokat.
nov. 9
19:14
November végén fogadhatja el a kormány a nemzeti romastratégiát (Infostart)
November végén fogadhatja el a kormány a nemzeti romastratégiát.
nov. 9
19:49
Kéri: a Kerényi-féle képek megmozdítják az emberek fantáziáját (ATV)
A politológus szerint vannak olyan időszakok, amikor a politika túlértelmezi saját magát, és olyanba szól bele, amihez semmi köze.
nov. 9
20:07
Müller: nehezen tartható az új THM-plafon a személyi kölcsönöknél (ATV)
A Bankszövetség vezető tanácsadója szerint eddig 70-75000 ember vette igénybe a végtörlesztés lehetőségét, ami a bankoknak 105 milliárdos kárt okozott.
nov. 9
20:24
Hetven éve váltott oldalt a budapesti közlekedés (Infostart)
Hetven évvel ezelőtt háborús állapotok uralkodtak Budapest utcáin. Nemcsak a XX. század második világégésére gondolunk, ugyanis a fővárosiaknak ezen a napon kellett megszokniuk a jobboldali közlekedést.
nov. 9
20:24
A PSZÁF jóváhagyta az MNV vételi ajánlatát a Rábára (ATV)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) október 8-án jóváhagyta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. előző napon benyújtott kötelező nyilvános vételi ajánlatát a Rába Nyrt. valamennyi részvényére - közölte a Rába szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
nov. 9
20:26
A hurghadai károsultak számíthatnak utasbiztosításukra – ha volt ilyen (ATV)
Kovács Kázmér biztosítási szakjogász szerint a hurghadai balesettel kapcsolatban két biztosítás jöhet szóba: az utasok önkéntes balesetbiztosítása és a gépjárművek kötelező biztosítása.
nov. 9
20:28
Elutasította a Főügyészség Budai Gyula feljelentését (ATV)
A Fővárosi Főügyészség elutasította Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Budapest Airport privatizációjával kapcsolatban tett feljelentését - értesült az MTI Hírcentrum szerdán.
nov. 9
20:42
"Megnézhetik magukat" Tükröt kapnak a parlamenti képviselők (ATV)
Kónya Péter elmondta, hogy hétvégén szakemberek segítségével válogatják ki a szakszervezeti mozgalom megyei vezetőit.
nov. 9
21:00
"Szörnyű és riasztó jel" Osztrákok tiltakoznak Dörnerék miatt (ATV)
Nyílt levélben fordult az európai intézményekhez és az osztrák európai parlamenti képviselőkhöz az Új Színház új vezetőinek kinevezése elleni tiltakozásként egy osztrák újságírónő másokkal közösen. A kezdeményező, Susanne Scholl szerdán arról tájékoztatta az osztrák hírügynökséget, hogy az internetes petíciót aznapig mintegy ezren támogatták. Othmar Karas, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP)…
nov. 9
21:18
Mélyponton a forint árfolyama - a nap hírei (Infostart)
Két és fél éves mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, az elemzők szerint a görögországi és az olaszországi események mozgatják az árfolyamokat. Jóváhagyta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Nemzeti Vagyonkezelő vételi ajánlatát a Rába Holding részvényeire. Csütörtök estére a vasárnapi egyiptomi busztragédia összes sérültjét hazahozzák. A nap legfontosabb hírei november 9-én.
nov. 9
21:54
Újabb földrengés Törökországban - legalább hét halott (ATV)
Szerda este 5,7 erősségű földrengés sújtotta Kelet-Törökországot, két szálloda és egy irodaépület dőlt össze Van várostól délre - jelentette a török állami televízió.

Keresés